(S.W.A.T. 4 - U-TURN)Luca visszatér, ám egyelőre taktikai összekötőként csatlakozik a csapathoz, amely az ismert guatemalai oknyomozó riporternő halálának az ügyében nyomoz. Minden perc számít, ugyanis Ramiro, a gyanúsított és zsoldosai vadászatot indítanak azok a bevándorlók ellen, akik felfedhetik a médiában a guatemalai kormány kegyetlenkedéseit. Street napokig nem mer Hicks szeme elé kerülni, mert tart a haragjától Molly-val való szakítása miatt.Rendező: Larry TengFőszereplők: Shemar Moore, Alex Russell, Jay Harrington, Lina Esco, Kenny Johnson, David Lim, Patrick St. Esprit, Stephanie Sigman, Louis Ferreira, Deshae Frost, Obba Babatundé, Amy Farrington, Rochelle Aytes
A los angelesi S.W.A.T. tisztje, Daniel "Hondo" Harrelsont azzal bízzák meg, hogy egy magasan képzett egységet irányítson abban a közösségben, amelyben felnőtt. Megpróbál stratégiai egyensúlyt teremteni a két világ között: egyrészt lojális akar maradni az utca világához, amelyben a zsaruk néha ellenségnek számítanak, valamint bajtársi hűség fűzi a kék egyenruhás társaihoz is. Hondo meggyőzi csapatát, hogy bízzanak a kommunkáció erejében, és szavazzanak bizalmat neki az erővel és az agresszióval szemben. De amikor beüt a krach, ezek a megingathatlatlan férfiak és nők a gyakorlatban is kipróbálhatják a kiképzés során elsajátított készségeiket.
Azt feltételezhetjük, hogy az állatok ugyanúgy viszonyulnak az őket körülvevő világhoz, mint mi - de valójában ez nem is állhatna távolabb az igazságtól. Amit mi, emberek tapasztalunk, az csak a jéghegy csúcsa.