M2 / Petőfi
PREMIER
Tanárok gyöngye III./2.
2017.12.17 20:15 - 21:05
Tanárok gyöngye III./2.
német tévéfilmsorozat,2015
(HANNA - UND GEHIRN WAR NICHT DABEI)

13/2.: És az eszedet hová tetted?

Az egész Élet élőben megy. Nem tudod minden percét megrendezni. Karin és Stefan között végre elcsattant az első nyilvános csók. Méghozzá a kémiateremben, miközben Vollmer tanár úr éppen órát tartott. Nagy sikert arattak a diákok körében. Most már az egész iskola tudja. Még jó hogy a napi lapok nem írtak róla. Karin új pozíciójában, most, hogy igazgatóhelyettes lett, ez nem éppen dícséretes. Vollmert tanár úr szerint, ő tud uralkodni magán. Karin ezzel szemben megint a szertárban köt ki. Karlt megzsarolja egy diáklány a suliból, Hannah. Anyagi gondjai vannak, amiket a tanárok zsarolásában kíván kiélni. Karin és Stefan ennek ellenére ismét terapeuta szerepkörben, diákukért. Hannah és Nicki összeállnak, talán így könnyebb. Egyedül nem megy. A baj csak annyi, míg Nicki valódi, addig Hannah látszatéletet él. Blogja sem őszinte. Barbara páros estet szervez Karinnak és Stefannak, az álompárnak. Karin ellenben felelősségre vonja Stefant, amiért feldúlta a helyettesítési tervét. Karin úgy érzi, hogy csorba esett a tekintélyén.

Rendező: Peter Gersina

Főszereplők: Hendrik Duryn, a Tanár, Jessica Ginkel, Ulrich Gebauer, Rainer Piwek, Matthias Klimsa, Nadine Wrietz, Zejhun Demirov, Anna Florkowski, Jan-David Bürger, Daniel Rodic, Aram Arami, Pauline Angert, Sebastian Husak, Andrea L'Arronge 

Sorozatok: humor/musical 

Hallássérültek számára feliratozva!
History

MŰSORAJÁNLÓ

Hitler szolgálólányai
Ez a sorozat a Harmadik Birodalomban élő nők szerepét vizsgálja női kortársaik szemüvegén keresztül, akik a német társadalomban minden szempontból aktív szereplők voltak. A második világháború történetében ritkán hallunk a nőknek a náci Németország felemelkedésében és a végrehajtásban betöltött szerepéről. Amennyiben mégis, akkor a Harmadik Birodalom nőit többnyire passzív háztartásbeliként ábrázolják, akiknek meghatározott, másodlagos szerepe volt a náci projektben. A valóság azonban ennél sokkal összetettebb és sötétebb.  

TOP 5 sorozat

Fotó a sorozatból: Ket_pasi_meg_egy_kicsi
amerikai vígjátéksorozat
4.8 - 650 szavazat
Fotó a sorozatból: SpongyaBob_Kockanadrag
amerikai animációs vígjátéksorozat
4.8 - 197 szavazat
Fotó a sorozatból: Egy_rem_rendes_csalad
amerikai vígjáték sorozat
4.8 - 90 szavazat
Fotó a sorozatból: Amerikai_fater
amerikai animációs sorozat
4.8 - 60 szavazat
Fotó a sorozatból: Monk_A_flugos_nyomozo
amerikai krimivígjáték-sorozat
4.7 - 181 szavazat