VanisA38 Eklektronika néven új sorozat kerül a képernyőre, ami a hazai underground elektronikus zene emblematikus alakjait mutatja be a csodálatos panorámával rendelkező A38-as hajóról.
QuixoticA38 Eklektronika néven új sorozat kerül a képernyőre, ami a hazai underground elektronikus zene emblematikus alakjait mutatja be a csodálatos panorámával rendelkező A38-as hajóról.
A naponta jelentkező új zenés kívánságműsor a legaktuálisabb magyar zenéket, a fiatal feltörekvő, értékteremtő zenei tehetségeket, valamint zenei legendákat mutat be, szimbiózisban a Petőfi Rádió zenei kínálatával.
EmingóAz Emingó zenekar szándéka a jazzt, mint szemléletmódot képviselni, az elődök hagyatékát a tagok személyiségén átszűrve önazonosan megmutatni. Zenéjükben jellemzőek az ismétlődő, egyszerű világzenei dallamok, a 12/8-o
SKEMERA Skemer formációt Kim Peers énekes és Mathieu Vandekerckhove gitáros alapította 2019-ben. Hamar rájöttek, hogy egyéni erősségeik tökéletesen kiegészítik egymást. Két nagyon különböző világ lelt egymásra, ami egy minima
A tojásfestőkMarci, Berci, Bori húsvétra készülődnek, tojást szeretnének festeni. Kérnek a galambtól, a nyúltól, tyúkanyótól. Végül sikerül a gyönyörű hímes tojásokat készíteniük.Rendezte: Kovács KatiFőszereplők: Ju
A remegő teknősTöf-Töf és Robi jókedvűen ugróiskolázik. A dobáshoz használt kőről kiderül, hogy az nem is kő, hanem egy félszeg teknős. Barátságot kötnek, a remegő teknős kibújik a páncélból és egyre merészebb egyre bát
Ugrifüles új nadrágjaUgrifüles pajtásaival szembekötősdit játszik, közben elszakad a nadrágja. Ezért Kecske szabónál új nadrágot varrat, amelynek ára egy fej káposzta.Rendezte: Foky OttóFőszereplők: Gálvölgyi János, Hauman
RézsarkantyúKotkoda régi tárgyat szeretne a lakásba, ezért kapirgálni mennek és egy pár rézsarkantyút találnak. Kotkoda a falra teszi, de Kukori hordani szeretné...Rendezte: Mata János, Kiss Ilona (Animációs rendező)Főszereplő
KártyavárMirr-Murr egyedül szeretne kártyavárat építeni, de nem sikerül neki, az egereknek viszont igen. Nagy diócsata után békét kötnek, s együtt építik fel a várat.Rendezte: Foky OttóFőszereplők: Halász Judit
ElégtételEgy pohár tejfelen összekap a két macska és Frakk. A nagy hajsza után a macskák a fali órán találnak nyugalmat. Frakk bosszúból egésznap őrködik elöttük, hogy ne tudjanak lejönni. Károly bácsi közben benevezi Frakkot
Kippkopp, a gesztenyegyerek egyik reggel arra ébred, hogy fehérbe borult a világ, leesett a hó. A havas tájon a széncinegék nem jutnak élelemhez, az ügyes, és jószívű Kippkopp azonban segít nekik.Marék Veronika szívhez szóló meséje
Dinnyét eszünk / NyomozunkA nagy melegben Tomi és Talula finom, hideg és lédús görögdinnyére vágyik, és ezzel nincsennek egyedül. Madame Múúci is szeretné megkóstolni a finom gyümölcsöt. Tomi és Talula elmennek a dinnyéért, de
A könyvjárgány megmentése / Egy fejes megmentéseMarjorie néni a könyvjárgánnyal meglátogatja Everestet és a gyerekeket a hegyekben, de a kocsi elszabadul a lejtőn. / Humdinger polgármester Kalandöböl sziklafalába vájja az arcképé
Partőrség: Az ellopott őrhajó megmentéseKalóz Sid és Arrby ellopják az óriáskereket. A kutyik elindulnak, hogy visszaszerezzék, ám Sid el akarja lopni az Őrhajót is.
Rossz álomPéter késő este ér Wendyékhez,akik már azt hiszik nem is megy. Kiderül elvesztek az Elveszettek. Gyorsan Sohaországba indulnak megkeresni őket. Péter Hook kaptányt és társait gyanúsítja.Rendezte: Augusto Zanovello
Mása jobban tudjaMása és Medve a fagyos hideg elől megmentenek három kisnyuszit, akiknek elveszett az anyukájuk. Így hát nem lehet mást tenni, mint vigyázni a babákra, amíg az édesanyjuk előkerül, de a kisnyuszik igazi
Ki a főnök?Medvének dolga akad, ezért egyedül hagyja a gyerekeket, de muszáj a háznál főnöknek lennie, így Medve kinevez ideiglenes főnököt, de nem is sejti, hogy milyen nagy hibát vét ezzel, hiszen a gyerekek élénk fan
Jankó és a bárány boszorkányos kalandjaJankó és Krampusz vándorolnak tovább, és egyszercsak papírsárkonyokat látnak. Ám nem mindegyik tud repülni, ezért Jankó és báránya segítenek sárkányt röptetni. Már nincs más ennivaló
Morcoszaurusz RexA sziget felfedezésekor az állatok megkövesedett csontokat találnak egy ragadós kátránygödör melletti sziklán. Kiki amatőr őslénykutató eltökélt szándéka, hogy kiássák a csontokat, de barátai kevésbé lelkesed
Repülés szárnyak nélkülA szárnyak nélküli Kiki, a kivi madár mindig is a repülésről álmodott, így Hihi egy tervet eszel ki, hogy valóra váltsa a vágyát. Miközben az állatok titokban összeesküdnek, hogy repülőgépet építsen
A kígyóbűvölőMása lop egy éneklő botot az emberektől, amivel hipnotizálja Ká-t, aki mindent megcsinál neki. A furulya még nagy bonyodalmat okoz a dzsungelben.Rendezte: Christian Choquet
Kétszer volt, hol nem voltBalu este mesél a dzsungel lakóinak, de reggelre elfelejti, hogy hol is tartott a történetben. Maugliék eljátsszák a mesét, hátha rájönnek mi lehet a vége.Rendezte: Christian Choquet
Kincs vagy kacat?Pipp kiválogatja a játékait, ebben pedig Polli és Franci is segít neki. Polli azonban minden kidobásra váró dologban talál valami érdekeset, és így bizony nem könnyíti meg a szelektálást.Rendezte: Matt Tea
Hopszi, Breki!Játék közben előfordulhatnak sérülések. Így jár Malacka és Breki is és két kedvenc plüss. Minden ilyen alkalommal egy matricát kap a "sérült" fél. Ám Polli egy idő után túlzésba viszi a matricák gyűjtését.R
KacsákBing és barátai a parkban a kacsákat etetik.Rendezte: Nicky PhelanFőszereplők: Bodrogi Attila, Károlyi Lili, Kiss Anikó, Nagy Gereben, Pekár Adrienn, Straub Martin, Szűcs Anna
TurmixBing és Flop turmixot készítenek. De mi kell egy turmixhoz? Bing és Flop banánból és tejből készítik ezt a finomságot.Rendezte: Nicky PhelanFőszereplők: Bodrogi Attila, Károlyi Lili, Kiss Anikó, Nagy Gereben, Pekár Adrienn,
BékaBing és Sula egy békát találnak a kertben. Flop segítségével megismerik a békák szokásait.Rendezte: Nicky PhelanFőszereplők: Bodrogi Attila, Károlyi Lili, Kiss Anikó, Nagy Gereben, Pekár Adrienn, Straub Martin, Szűcs Anna
Légy a tesómMalacka és Panda a két műsorvezető összevesznek egy csokin, ezért nem akarnak többet közös műsorban szerepelni. Mindketten új társat keresnek, ám nem sok sikerrel.Rendezte: Sacha Goedegebure
MesevonatSárkány úr egy mesébe kezd, amihez mindenki hozzátesz egy rövid történetet. Az így kialakult mese rendkívül fordulatos lesz, és elszórakoztatja nemcsak a hallgatóságot, de a mesélőket is.Rendezte: Sacha Goedegeb
Daniel iskolába megyDaniel és anyukája először járnak a kis tigris iskolájában. Daniel nagyon aggódik. Henriett tanár néni bemutatja neki a csoportot, Daniel pedig segít a tanárának felkészülni a tanévkezdésre.Rendezte:
Daniel orvoshoz megyTigris anya elviszi Danielt orvoshoz kivizsgálásra, a kis tigris pedig megijed. De édesanyja részletesen elmagyarázza neki, hogy mi vár rá, az orvos pedig elmondja, hogy jó egészségnek örvend, és jól me
A főnök száz fájaEgy messzi-messzi galaxisban van egy kedves kis bolygó, Agi Bagi. Ezt a bolygót két törzs, az agingák és a bagingák lakják. Mindkét törzs nagy odafigyeléssel gondozza a helyi növényeket és állatokat, és tisztele
A tornádóA vadlúdcsapat a tornádó elől egy fakunyhóba menekül. Nils hiába kérleli Akkát, a csapat nem megy át időben a kőből épült világítótoronyba. Akka tanulva a hibájából átadja Nilsnek a vezetést.Rendezte: Pierré-Ala
A humor-zsákMeggájver folyamatosan megtréfálja Nenet. Nenenek ez nem esik neki jól, de nem tudja hogy mondja el ezt a barátjának.Rendezte: Jean-Sébastien Vernerie, Martin Granica
Vásott szülőkDave az iskolában a munkájáról beszél a gyerekeknek. A srácai kicsit szégyellik, hogy ilyen unalmas munkája van, és egy FBI-os apuka elvonja a figyelmet az előadásáról. Ám hamarosan kiderül, mégis Dav
Elveszve az űrtáborbanSimon a lányok és a fiúk nevében is jelentkezik a Csillagközi Űrakadémiára. Theodorról azonban kiderül, hogy szinte mindent rosszul visel, és szeretné elhagyni a tábort. Ám a lányoknak és Alv
Szuper-forró-csokiAlvin és Brittany lesz a Forrócsoki-vásár kijelölt önkéntese. Brittany készíti a sütiket, míg Alvin forró csokit csinál. Theodor beleiszik a forró csokiba és megégeti a nyelvét, így nem érzi az í
Theo pizsama partijaA mókusokat pizsama partira hívják, ám ezen a hétvégén csak Theodor ér rá. A félős Theo nem szeretne egyedül a partira menni, mivel eddig még sehol sem tudott egyedül ott aludni. Alvin nyomásár
Fekete hörcsögJet rendkívül elégedett; sikerült ugyanis egy olyan ételt kreálnia, ami nemcsak kalóriadús, hanem még ízletes is. Ám az uborkának - mert, hogy erről van szó - hamarosan lába kél, a tolvaj pedig nem más, mint egy űr
Góliát - fóliaA Mézga család cseresznyét szedni indul a telekre. A termés azonban kevés és tele van kukaccal, a szőlővesszők pedig ki sem hajtottak. Géza be akarja bizonyítani Paulának, hogy kertjükből mintagazdaságot farag. Ehhez
Agy - gyantaKriszta 3 tárgyból bukásra áll, Aladárt pedig kicsapták az iskolából. Géza kihez máshoz fordulhatna segítségül mint Öcsihez, jövőbeli köbükunokájához, aki a 30. századból fénypostával egy speciális oldatot kül
Egy falusi lány felkelti a fiatal király érdeklődését rendkívüli leleményességével, ezért a király nehéz feladatot ad neki és azt ígéri, ha teljesíti, elveszi feleségül. Így a király emb
Jó kis kutya!Zacc néni szeretné Billt hipnotizálni, hogy jó kutya váljék belőle, de az ablaküveg miatt saját magát sikerül. Zacc néni kutyaként kezd el viselkedni.Rendező: Philippe Vidal
Puff, a szuperhősPuf-nak nincs önbizalma, úgy gondolja őt mindenki le tudja győzni. Bobby és Karola egy fondorlatos csellel segít neki abban, hogy ő is erősnak érezze magát.Rendező: Philippe Vidal
A mamit akaromTip ma akrobataképzőbe megy, de hiába vannak ott a barátai, nem szeretne az anyukája nélkül ott maradni. Ám amikor látja, hogy milyen érdekes dolgokat tanulnak, rájön, hogy egyedül is képes boldogulni.Rendezte: Andre
Ki nem állhatom a jó modort!Tipnek semmi kedve udvariasnak lenni, és szépen viselkedni. Hiába mondja a mamája, hogy így bizony nem viselkedünk. Tip viszont nem hallgat rá, egészen addig, amíg maga is meg nem tapasztalja, hogy az ill
Fésüljük át a dzsungelt!Trikki ellopja Maugli medálját, de Balu reggelre visszaszerzi neki. Maugli cserébe Sir Kán hátvakaróját szeretné Balunak ajándékba adni.Rendezte: Christian Choquet
Jó madárMása egy nádszálból csinál pávahívót, hogy aztán ketrecbe zárja őket, hogy a tollaikból párnát készítsen. Azonban Mása elveszíti a hívót, mikor a majmok kezéből kiszabadul az épp elfogott Fula, és ő elesik. Mivel
Több mint testőrAlvin egy díjátadót néz a tévében, ahol a sztárokat testőrök védik. Alvin is szeretne testőrt, szerinte ő már elég híres ehhez. Mivel Dave nem támogatja az ötletet, Alvin Theot fogadja fel testőrne
A nagy mókusnyomozóMiller nénit kirabolták, de a rendőrség nem tesz semmit! Theodor és a mókuslányok magánnyomozásba kezdenek. Kiderül, egész jók nyomkövetésben!Rendezte: Janice Karman
Smith néni, a gitárhősSmith tanító néni megbünteti Alvint, mert nem készítette el a házi feladatát. Smith néni közben anyukája születésnapjára készülődik egy gitárszólóval, és Alvint kéri fel tanárnak. A kocka meg
A C csapatA baseball csapat új edzőt kap, aki az összes gyenge játékost kidobja a csapatból. Így marad edző nélkül Theodor, Eleanor és a többiek. Őket végül Corner néni és Smith tanító néni edzi, aminek meglepő következménye
HázirobotMozgalmas nap van a szigeten, és Hihi kivételével mindenki keményen dolgozik. Bűntudatot érezve felajánlja Kikinek a segítő kezet. Ám a munkák listáján áthaladva megáll, hogy segítsen Arisztódinak, majd eltereli a figyelm
BanáncsapdaA majmok nagyon örülnek, amikor Kiki érzékeny orra kiszimatolja kedvenc banánfajtájukat a szigeten. Kevésbé örülnek, ha várakoztatják őket, hogy a többiek eljöhessenek, hogy megosszák az ízletes finomságokat. Morcos Sa
Az időszámítás előtt 50 évvel járunk. Egy gall falu lakói még ellenállnak a rómaiaknak, és aki megjelenik falujuk közelében azt messzire kergetik. Mivel nem hagyják magukat, Julius Caesar úgy dönt, hogy a falu közepén óriás
KincsvadászatA kalózbékák egy térkép segítségével kincsvadászatra indulnak, ám Darg, a sárkány folyton az útjukban van. Pedig valamit ki kell találniuk, ha szeretnék megszerezni a kincset.Rendezte: Matthieu Cor
Nagy ámbráscetekA kis ámbráscet boldogan játszik anyja körül, aki táplálékot keres. Az este közeledtével érdekes helyzetben pihennek.Rendezte: Joana Toste
A szökevény kalapSzeles napunk van, Pato kalapját felkapta a szél. Nagyon fél, hogy barátai kinevetik a kalapja nélkül, ezért elrejtőzik és inkább nem is játszik velük. A többiek azonban megtalálják, de Pato nem túl felszabadult.
PannoniasaurusDínók nyomában: Pannoniasaurus Melyik gyerek ne szeretné a dinoszauruszokat? Így van ezzel főhősünk, Marci is, aki bár fiatal kora ellenére rengeteg információt tud az őshüllőkről, mindig tanul valami különlegessége
Az lenne jó, ha...Visszarepülünk az időben 40 évet. Vajon milyen kalandban volt része a történet írójának akkor, egy strandolás alkalmával?Rendezte: Kodák Adrián
HarmonikaDallamos, lüktető, szórakoztató hangszerbemutató gyerekeknek. A második évad a magyar népi hangszereket járja körbe. Ebben a részben egy harmonika fújtat harmonikus környezetben, egy csomó csuklósbusz között.
A film temetéssel kezdődik - beszéd nincs, csak gesztusok. A földet kaparó ásó hangja, együtt érző kéz érintése a vállon. Aztán az út haza, ahol már csak az állatok maradtak. Pálinkásüveg, két pohár az asztalon, de a másik mö
EmingóAz Emingó zenekar szándéka a jazzt, mint szemléletmódot képviselni, az elődök hagyatékát a tagok személyiségén átszűrve önazonosan megmutatni. Zenéjükben jellemzőek az ismétlődő, egyszerű világzenei dallamok, a 12/8-o
Flat Earth SocietyA több mint két évtizede a pályán lévő előadó zenei palettáján a saját darabok, a dzsesszes, soulos kalandozások mellett az ismert sztenderdek és feldolgozások is felbukkannak. Szvinges, bluesos hangzásvilágtól k
A szombat esténként jelentkező új zenés házibuli műsor a legaktuálisabb magyar dalokat, a fiatal feltörekvő, értékteremtő zenei tehetségeket bemutatja be, szimbiózisban a Petőfi Rádió zenei kínálatával. Emellett táncolni hívjuk
A hagyományos magyar népi hangszerek birodalmába vezeti a gyerekeket az M2 Gyerekcsatorna Ütemmutató című sorozatának folytatása. A zenészek ezúttal is a megszokott, zeneiskolai körülményektől eltérő módon csinálnak kedvet a hangszertanuláshoz.