(KARDESLERIM (AKA FOR MY FAMILY) IV.)Berk és Aybike között egyre csak nő a távolság, amit a fiatalok nehezen tudnak kezelni. Akif úgy érzi, hogy üzlettársa jócskán rombolt önbecsülésén, mikor egy interjú során lekicsinyelte. Fatma nagymama kénytelen búcsút venni unokáitól Orhan nyomására, ám úgy dönt, hogy túljár fia eszén.Rendező: Serkan Birinci
Veli és Hatice szeretetben nevelik négy gyermeküket, a 19 éves Kadirt, a 17 éves ikreket, Ömert és Asiye-t, valamint a 6 éves Emelt. Egy nap azonban Hatice rájön, hogy a főnöke az üzlettársa feleségével folytat viszonyt. A szerencsétlen események sorozata folytatódik, és a négy testvér elveszíti édesanyját és édesapját is. Miközben szüleiket gyászolják, és próbálnak túlélni, nem is sejtik, hogy szüleik halálát apjuk egykori főnöke, Akif Atakul okozta. A férfi, hogy fedezze bűneit, állást ajánl Kadirnak, és felveszi Ömert és Asiye-t a tulajdonában lévő magániskolába. A négy nehézsorsú testvér útja keresztezi a gazdagok gyermekeinek világát, ezzel pedig kiszámíthatatlan barátságok és lehetetlen szerelmek szövődnek a két teljesen más világból érkezett fiatalok között.
Az öt centis újszülött teknősöktől a 24 méteres kékbálnáig Ausztrália ad otthont a bolygó legsokszínűbb és lenyűgöző tengeri élővilágának; ebben a sorozatban Lizzie Daly különleges utazásra indul Dél-Ausztrália hideg partmenti vizeitől Queensland északi trópusi zátonyához és Nyugat-Ausztrália sebes áramlataihoz.