05.13 01:50
amerikai vígjátéksorozat,2018
Néhány nappal az újoncok záróvizsgája előtt Bradford és Lopez elmondja, hogy Lucynak hét, Jacksonnal pedig négyféle bűncselekménynél kell még tapasztalatot szereznie, és mindezt az elkövetkező 48 órán belül. Mivel Nolann
05.13 02:35
amerikai vígjátéksorozat,2018
Az újoncok egyik fontos vizsgájának napján egy elkülönült terrorista sejt egy vírus fegyverként való felhasználását tervezi, ami veszélybe sodorja az újoncok előmenetelét, és Nolan magánéletére is komoly hatással van. A feny
05.13 04:00
05.13 05:00
05.13 06:40
amerikai sci-fi sorozat, 2006
Az atlantiszi csapatnak el kell döntenie, hogy mit kezdjenek az emberré átalakított lidércekkel. Dr. Weir-t Woolsey kíséri vissza Atlantiszra, aki az IOA-nek készít riportot a városban hozott döntésekről.
05.13 07:40
amerikai sci-fi sorozat, 2006
A város életét felforgatja egy Lucius Luvin nevű férfi, akit csodálnak az emberei és hamarosan az egész expedíciót megbolondítja.
05.13 08:40
amerikai akciófilm-sorozat,2018
A SWAT egységnél belső vizsgálat folyik azt követően, hogy egy civilt is megöltek, miközben megpróbálták elkapni a város legkeresettebb bűnözőjét. Amint a küldetés részletei lassan ismertté válnak, a rendőrség belső ügyoszt
05.13 09:35
amerikai kalandfilmsorozat,1999
Egy kutatókból és kalandortokból álló csapat izgalmasnak ígérkező expedícióra indul. Céljuk, hogy bebizonyítsák létezik egy a civilizációtól elzárt, érintetlen, elveszett világ. Amikor rátalálnak a szenzációs helyre, balszer
05.13 10:35
amerikai akciófilm-sorozat,2018
MacGyver és Riley, valamint egy elkeseredett édesapa kénytelen megoldást találni arra, hogy miként juttassanak el egy folyékony oxigénnel teli tartálykocsit a lázadók ellenőrzése alatt álló területen át egy olyan gyer
05.13 11:30
amerikai akciófilm-sorozat,2018
Amikor rosszul sül el Oversight azon kísérlete, hogy elfogja egy drogkartell vezetőjét, MacGyver és Jack Mexikóba siet, hogy az idővel versenyt futva menekítse ki főnökét a Dia de Muertos, azaz a halot
05.13 12:25
amerikai drámasorozat,2010
Dr. Gregory House zord külseje és mogorva stílusa első látásra nem éppen bizalomgerjesztő. A különc orvos határozott elve ráadásul a következőképpen hangzik: a betegséget kell kezelni és nem a beteget, hiszen a betegeket csak arr
05.13 13:20
amerikai krimisorozat,2021
NapnyugtaGary DeMayo túszul ejt hat embert egy buszon. A férfi így akar igazságot szolgáltatni lánya halála ügyében. A férfi lánya tengerészgyalogos volt, akit egy félre sikerült akció után meghurcoltak, ezért öngyilk
05.13 14:15
amerikai krimisorozat,2021
A tengerészet egyik tisztje LSD hatására a mélybe veti magát. A nyomozás során kiderül, hogy több tiszt is kapott LSD-t rejtélyes úton. Az NCIS csapata tehát azt a feladatot kapja, hogy derítsék ki honnan szárm
05.13 15:10
amerikai sci-fi sorozat, 2005
A Csillagkapu parancsnokság tudomására jut, hogy bukása óta Baal egy vállalat vezérigazgatójaként a Földön él. Szabad életét terrorfenyegetéssel igyekszik bebiztosítani, és naquadah-bombát helyez el Amerika egy nyüzsg
05.13 16:10
amerikai sci-fi sorozat, 2005
Amikor a CSK-1 egy legendás Jaffa bolygóra látogat, a rejtélyes Jaffa csoport, a shodan harcosok foglyul ejtik Mitchellt, akit aztán egy harcos megölésével vádolnak, és ezért halálos próba elé állítják.
05.13 17:05
amerikai sci-fi sorozat, 2006
A csapat egy olyan világra látogat, amely Dex hosszú menekülése miatt a lidércek áldozatává vált.
05.13 18:05
amerikai akciófilm-sorozat,2018
Az egység az idővel versenyezve próbálja megtalálni, hogy Los Angeles melyik részén fog lecsapni egy magányos fegyveres. Hondo a csapat nélkül folytat egy vizsgálatot, ami közvetlenül érinti őt. Jessica váratlan lehetősége
05.13 19:00
amerikai kalandfilmsorozat,1999
Egy kutatókból és kalandortokból álló csapat izgalmasnak ígérkező expedícióra indul. Céljuk, hogy bebizonyítsák létezik egy a civilizációtól elzárt, érintetlen, elveszett világ. Amikor rátalálnak a szenzációs helyre,
05.13 20:00
amerikai drámasorozat,2010
Dr. Gregory House zord külseje és mogorva stílusa első látásra nem éppen bizalomgerjesztő. A különc orvos határozott elve ráadásul a következőképpen hangzik: a betegséget kell kezelni és nem a beteget, hiszen a betegeket csak
05.13 21:00
amerikai akciófilm-sorozat,2017
A csapat New Orleansba indul, hogy felkutasson egy csaló művészt, aki "Jacoby herceg" feleségének adja ki magát. Eközben Jack komoly veszélybe kerül, amikor a "herceg" régi ellensége is előbukkan, hogy bosszút ál
05.13 21:55
amerikai akciófilm-sorozat,2017
Miután Murdoc egyik bérgyilkosa beleegyezik, hogy átadja Murdocot MacGyvernek 10 millió dollárért, a csapat kénytelen lesz Murdoc védelmére kelni, mivel egykori mentora, Nicholas Helman mindenképpen holtan akarja látni
05.13 22:50
amerikai filmsorozat, 2008
House megsérül egy motoros balesetben és egy New York-i kórházban, egy másik teljesen lebénult beteg mellett ébred. House átszállíttatja őt a Princetonba, hogy kiderítsék, mi baja lehet. Wilson szeretné megtudni, miért volt House eg
05.13 23:50
amerikai filmsorozat, 2008
Egy idős asszony haldokló férjét ápolja, azonban a nő kórházba kerül egy ismeretlen betegséggel, és lehet, előbb meghal, mint a férje. De a csapat tagjainak munka közben saját érzéseiken is felül kell kerekedniük, mivel egy
MA 00:45
francia sorozat,2021
Léo Mattëi a veszélyeztetett gyermekek védelmével és megmentésével, illetve a kiskorúak által elkövetett bűncselekmények megoldásával foglalkozó csapatot vezet a párizsi rendőrségen.Rendezte: Hervé RenohF
MA 01:55
amerikai akciófilm-sorozat,2018
MacGyver és Riley, valamint egy elkeseredett édesapa kénytelen megoldást találni arra, hogy miként juttassanak el egy folyékony oxigénnel teli tartálykocsit a lázadók ellenőrzése alatt álló területen át egy olyan gyer
MA 02:35
amerikai akciófilm-sorozat,2018
Amikor rosszul sül el Oversight azon kísérlete, hogy elfogja egy drogkartell vezetőjét, MacGyver és Jack Mexikóba siet, hogy az idővel versenyt futva menekítse ki főnökét a Dia de Muertos, azaz a halot
MA 03:15
amerikai akciófilm-sorozat, 2014
Kendal nagybátyja, Jack Crowe megérkezik Harlanba. Röviddel ezután a két férfi sietve Ohióba távozik. Úgy tűnik, épp időben: egy nem túl bizalomgerjesztő férfi bukkan fel Harlanban, és Jack után érdeklődik. Ek
MA 04:00
MA 06:40
amerikai sci-fi sorozat, 2006
A város életét felforgatja egy Lucius Luvin nevű férfi, akit csodálnak az emberei és hamarosan az egész expedíciót megbolondítja.
MA 07:40
amerikai sci-fi sorozat, 2006
A csapat egy olyan világra látogat, amely Dex hosszú menekülése miatt a lidércek áldozatává vált.
MA 08:40
amerikai akciófilm-sorozat,2018
Az egység az idővel versenyezve próbálja megtalálni, hogy Los Angeles melyik részén fog lecsapni egy magányos fegyveres. Hondo a csapat nélkül folytat egy vizsgálatot, ami közvetlenül érinti őt. Jessica váratlan lehetősége
MA 09:35
amerikai kalandfilmsorozat,1999
Egy kutatókból és kalandortokból álló csapat izgalmasnak ígérkező expedícióra indul. Céljuk, hogy bebizonyítsák létezik egy a civilizációtól elzárt, érintetlen, elveszett világ. Amikor rátalálnak a szenzációs helyre,
MA 10:35
amerikai akciófilm-sorozat,2018
Murdoc elrabolja MacGyver barátnőjét, Nashát, és ezzel próbálja rákényszeríteni Macet arra, hogy segítsen kiszabadítani fiát, Cassiant egy emberrabló karmaiból. Egy veszélyes alak is felbukkan Murdoc köreiből,
MA 11:35
amerikai akciófilm-sorozat,2018
Matty Ghánába küldi MacGyvert és csapatát annak érdekében, hogy visszaszerezzenek egy merevlemezt egy olyan elektronikus hulladéklerakóból, amely egy befolyásos és erőszakos ember irányítása alatt áll
MA 12:25
amerikai drámasorozat,2010
Dr. Gregory House zord külseje és mogorva stílusa első látásra nem éppen bizalomgerjesztő. A különc orvos határozott elve ráadásul a következőképpen hangzik: a betegséget kell kezelni és nem a beteget, hiszen a betegeket csak
MA 13:25
amerikai krimisorozat,2021
Kensi beépült egy embercsempész szervezetbe. Az egyik akciója során azonban nagy bajba kerül, ugyanis szembe találja magát egy migráns ellenes alakulattal, akik megölnek mindenkit, aki illegálisan amerikai föld
MA 14:20
amerikai krimisorozat,2021
EllenhatásAmikor egy híres influenszert, Ginát elrabolják, befolyásos nagykövet édesanyja az NCIS csapatához forul segítségért. A nyomozás során kiderítik, hogy Gia elrablója élőben akarja közvetíteni a lá
MA 15:15
amerikai sci-fi sorozat, 2005
A P3X-584 laborjában a CSK-1 egy sztázisban lévő Ősre bukkan. Az ismeretlen férfit a Csillagkapu Parancsnokságra szállítják, ahol hamarosan gyanú ébred, hogy Anubisz egyik genetikailag manipulált kísérleti alanyát hozták ha
MA 16:10
amerikai sci-fi sorozat, 2005
Fokozottan fertőző, ismeretlen járvány tör ki Amerikában, és úgy tűnik, a betegség terjedése mögött az Ori áll... A gyógymód megtalálására régi ismerős érkezik a bázisra.
MA 17:05
amerikai sci-fi sorozat, 2006
A hihetetlen technológiai szinten álló Asura fajról kiderül, hogy hajdanán Atlantisz lakói voltak és egyáltalán nem békében váltak el az Ősöktől.
MA 18:05
amerikai akciófilm-sorozat,2018
A SWAT egység egy militáns csoportot üldöz, amikor a bűnözők élő akarjék közvetíteni a város politikusainak nyilvános kivégzését. Hondo küzd Darryl jobb kedvre derítésével, Deacon pedig nem érzi magát méltónak a rá váró ki
MA 19:00
amerikai kalandfilmsorozat,1999
Egy kutatókból és kalandortokból álló csapat izgalmasnak ígérkező expedícióra indul. Céljuk, hogy bebizonyítsák létezik egy a civilizációtól elzárt, érintetlen, elveszett világ. Amikor rátalálnak a szenzációs helyre, balszere
MA 20:00
amerikai filmsorozat,2010
Cuddy rossz hírekkel szembesül. Műtéte után átgondolja House-szal való kapcsolatát. Eközben a csapat egy súlyos állapotú tinédzsert kezel, akinek sebei nem csupán fiziológiás betegségről árulkodnak.Főszereplők: Peter Jacobson,
MA 21:00
amerikai akciófilmsorozat,2022
Kövesse a Hawaii-szigeteken tevékenykedő tengerészeti bűnügyi nyomozók csapatának történetét.Rendezte: Tim AndrewFőszereplők: Vanessa Lachey,Alex Tarrant,Noah Mills
MA 21:55
amerikai akciófilmsorozat,2022
Kövesse a Hawaii-szigeteken tevékenykedő tengerészeti bűnügyi nyomozók csapatának történetét.Rendezte: Tim AndrewFőszereplők: Vanessa Lachey,Alex Tarrant,Noah Mills
MA 22:50
amerikai akciófilm-sorozat,2017
A csapat New Orleansba indul, hogy felkutasson egy csaló művészt, aki "Jacoby herceg" feleségének adja ki magát. Eközben Jack komoly veszélybe kerül, amikor a "herceg" régi ellensége is előbukkan, hogy bosszút ál
MA 23:45
amerikai akciófilm-sorozat,2017
Miután Murdoc egyik bérgyilkosa beleegyezik, hogy átadja Murdocot MacGyvernek 10 millió dollárért, a csapat kénytelen lesz Murdoc védelmére kelni, mivel egykori mentora, Nicholas Helman mindenképpen holtan akarja látni
HOLNAP 00:45
francia sorozat,2021
Léo Mattëi a veszélyeztetett gyermekek védelmével és megmentésével, illetve a kiskorúak által elkövetett bűncselekmények megoldásával foglalkozó csapatot vezet a párizsi rendőrségen.Rendezte: Hervé Renoh
HOLNAP 01:55
amerikai akciófilm-sorozat,2018
Murdoc elrabolja MacGyver barátnőjét, Nashát, és ezzel próbálja rákényszeríteni Macet arra, hogy segítsen kiszabadítani fiát, Cassiant egy emberrabló karmaiból. Egy veszélyes alak is felbukkan Murdoc köreiből,
HOLNAP 02:35
amerikai akciófilm-sorozat,2018
Matty Ghánába küldi MacGyvert és csapatát annak érdekében, hogy visszaszerezzenek egy merevlemezt egy olyan elektronikus hulladéklerakóból, amely egy befolyásos és erőszakos ember irányítása alatt áll
HOLNAP 04:00
HOLNAP 05:00
HOLNAP 06:45
amerikai sci-fi sorozat, 2006
A csapat egy olyan világra látogat, amely Dex hosszú menekülése miatt a lidércek áldozatává vált.
HOLNAP 07:45
amerikai sci-fi sorozat, 2006
A hihetetlen technológiai szinten álló Asura fajról kiderül, hogy hajdanán Atlantisz lakói voltak és egyáltalán nem békében váltak el az Ősöktől.
HOLNAP 08:40
amerikai akciófilm-sorozat,2018
A SWAT egység egy militáns csoportot üldöz, amikor a bűnözők élő akarjék közvetíteni a város politikusainak nyilvános kivégzését. Hondo küzd Darryl jobb kedvre derítésével, Deacon pedig nem érzi magát méltónak a rá váró ki
HOLNAP 09:40
amerikai kalandfilmsorozat,1999
Egy kutatókból és kalandortokból álló csapat izgalmasnak ígérkező expedícióra indul. Céljuk, hogy bebizonyítsák létezik egy a civilizációtól elzárt, érintetlen, elveszett világ. Amikor rátalálnak a szenzációs helyre, balszere
HOLNAP 10:40
amerikai akciófilm-sorozat,2018
MacGyver és csapata veszélyes küldetésre indul, miután egy ír katonai hírszerző tiszt azzal fordul hozzájuk, hogy ismeri annak a "Szellem" nevű bombagyárosnak a hollétét, akit Mac már évek óta üldöz.Re
HOLNAP 11:35
amerikai akciófilm-sorozat,2018
Amikor ellopnak egy halálos vírussal teli fiolát az atlantai Járványügyi Központból, MacGyver és csapata sietve megpróbálja visszaszerezni azt, mielőtt a tolvaj az egész világra kiterjedő járványt indítana
HOLNAP 12:25
amerikai filmsorozat,2010
Cuddy rossz hírekkel szembesül. Műtéte után átgondolja House-szal való kapcsolatát. Eközben a csapat egy súlyos állapotú tinédzsert kezel, akinek sebei nem csupán fiziológiás betegségről árulkodnak.Főszereplők: Peter Jacobson,
HOLNAP 13:20
amerikai krimisorozat,2021
Ahová a hűség húzEgy titkos kutatóbázisról elrabolnak egy még kísérleti fázisban lévő radarszemüveget. A rablás során meggyilkolják a technológiát fejlesztő Dr. Laura Nash-t. Az NCIS csapata nyomozásba kez
HOLNAP 14:20
amerikai krimisorozat,2021
Amikor egy újszülöttet találnak a haditengerészet egyik elhagyatott hajóján, Kensi és Deeks próbálja megkeresik az anyát a fedélzeten, mielőtt meghalna a komplikációkban. Nate találkozik Kilbride admirális
HOLNAP 15:15
amerikai sci-fi sorozat, 2005
Mialatt az egyre gyengülő Orlin a Hírnökök terjesztette járvány gyógyszerén dolgozik, Mitchell és Daniel terve az, hogy foglyul ejt egy hírnököt a potenciális ellenszer megszerzéséhez.
HOLNAP 16:05
amerikai sci-fi sorozat, 2005
Mitchellt gyilkossággal vádolják egy idegen bolygón.
HOLNAP 17:05
amerikai sci-fi sorozat, 2006
Dr. Weir egy súlyos veszteség okozta sokk után egy Washington melletti szanatóriumban ébred, ahol újra kell gondolnia az elmúlt két évét.
HOLNAP 18:00
amerikai kalandfilmsorozat,1999
Egy kutatókból és kalandortokból álló csapat izgalmasnak ígérkező expedícióra indul. Céljuk, hogy bebizonyítsák létezik egy a civilizációtól elzárt, érintetlen, elveszett világ. Amikor rátalálnak a szenzációs helyre, bal
HOLNAP 19:00
amerikai kalandfilmsorozat,1999
Egy kutatókból és kalandortokból álló csapat izgalmasnak ígérkező expedícióra indul. Céljuk, hogy bebizonyítsák létezik egy a civilizációtól elzárt, érintetlen, elveszett világ. Amikor rátalálnak a szenzációs helyre, balsze
HOLNAP 20:05
amerikai drámasorozat,2010
Dr. Gregory House zord külseje és mogorva stílusa első látásra nem éppen bizalomgerjesztő. A különc orvos határozott elve ráadásul a következőképpen hangzik: a betegséget kell kezelni és nem a beteget, hiszen a betegeket csa
HOLNAP 21:00
amerikai filmsorozat, 2008
Cameron elhalasztja nyaralásukat Chase-szel, hogy elvállalhassa egy demonstráción összeesett környezetvédő esetét. Miközben House azon töpreng, vajon miért kezdett el Wilson egy újabb egészség kímélő diétát.
HOLNAP 21:55
amerikai filmsorozat, 2008
Egy 14 éves bokszolót egyik meccse közben megzavarja a hallásában bekövetkező változás, de anyja visszautasítja fia teljes körű kezelését. House álmatlansága kezd egyszerre átokká és áldássá válni.
HOLNAP 22:55
kanadai dráma sorozat,2020
Öt fiatal ápoló keményen dolgozik éjjel-nappal a St. Mary kórházban, és próbál segíteni a betegeken, miközben saját problémáikkal is zsonglőrködniük kell.Rendezte: Ken GirottiFőszereplők: Tiera Skovbye,Natasha Calis,Jo
HOLNAP 23:50
amerikai akciófilmsorozat,2022
Kövesse a Hawaii-szigeteken tevékenykedő tengerészeti bűnügyi nyomozók csapatának történetét.Rendezte: Tim AndrewFőszereplők: Vanessa Lachey,Alex Tarrant,Noah Mills
HOLNAPUTÁN 00:45
francia sorozat,2021
Léo Mattëi a veszélyeztetett gyermekek védelmével és megmentésével, illetve a kiskorúak által elkövetett bűncselekmények megoldásával foglalkozó csapatot vezet a párizsi rendőrségen.Rendezte: Hervé Renoh
HOLNAPUTÁN 01:50
amerikai akciófilm-sorozat,2018
MacGyver és csapata veszélyes küldetésre indul, miután egy ír katonai hírszerző tiszt azzal fordul hozzájuk, hogy ismeri annak a "Szellem" nevű bombagyárosnak a hollétét, akit Mac már évek óta üldöz.Re
HOLNAPUTÁN 02:30
amerikai akciófilm-sorozat,2018
Amikor ellopnak egy halálos vírussal teli fiolát az atlantai Járványügyi Központból, MacGyver és csapata sietve megpróbálja visszaszerezni azt, mielőtt a tolvaj az egész világra kiterjedő járványt indítana
HOLNAPUTÁN 03:10
amerikai akciófilm-sorozat, 2014
Dewey megpróbálja egyedül értékesíteni Boyd heroin szállítmányát, de közben különböző családi konfliktusokba keveredik. Eközben Ava a börtönben nagy elhatározásra jut, és elmondja Boydnak, hogy szakít vele.Főszereplők: Timo
HOLNAPUTÁN 04:00
HOLNAPUTÁN 05:00
HOLNAPUTÁN 06:35
amerikai sci-fi sorozat, 2006
A hihetetlen technológiai szinten álló Asura fajról kiderül, hogy hajdanán Atlantisz lakói voltak és egyáltalán nem békében váltak el az Ősöktől.
HOLNAPUTÁN 07:30
amerikai sci-fi sorozat, 2006
Dr. Weir egy súlyos veszteség okozta sokk után egy Washington melletti szanatóriumban ébred, ahol újra kell gondolnia az elmúlt két évét.
HOLNAPUTÁN 08:25
amerikai kalandfilmsorozat,1999
Egy kutatókból és kalandortokból álló csapat izgalmasnak ígérkező expedícióra indul. Céljuk, hogy bebizonyítsák létezik egy a civilizációtól elzárt, érintetlen, elveszett világ. Amikor rátalálnak a szenzációs helyre, bal
HOLNAPUTÁN 09:25
amerikai kalandfilmsorozat,1999
Egy kutatókból és kalandortokból álló csapat izgalmasnak ígérkező expedícióra indul. Céljuk, hogy bebizonyítsák létezik egy a civilizációtól elzárt, érintetlen, elveszett világ. Amikor rátalálnak a szenzációs helyre, balsze
HOLNAPUTÁN 10:25
amerikai akciófilm-sorozat,2018
Matty megdöbbentő titkot tár fel a csapat előtt: van egy férje, aki nyolc éve beépült a D-társaság nevű bűnszövetkezetbe. Miután kiderül, hogy a férj a CIA ügynöke, Matty MacGyvert kéri meg, hogy találja meg, és
HOLNAPUTÁN 11:20
amerikai akciófilm-sorozat,2018
Mac és Jack egy lazulós hétvégére indul Las Vegasba, de még ilyen rövid időre sem tudnak kikapcsolódni, mivel valaki a múltjukból elrabolja, és egy betonszobába zárja őket.Rendezte: Peter M. LenkovFőszereplők: Lu
HOLNAPUTÁN 12:20
amerikai drámasorozat,2010
Dr. Gregory House zord külseje és mogorva stílusa első látásra nem éppen bizalomgerjesztő. A különc orvos határozott elve ráadásul a következőképpen hangzik: a betegséget kell kezelni és nem a beteget, hiszen a betegeket csa
HOLNAPUTÁN 13:15
amerikai krimisorozat,2021
Az NCIS csapata egy azonosítatlan repülőgépet vizsgál, amely az Amerikai Egyesült Államok légterébe repül, és lezuhan. Deeks és Kensi elkezdenek felkészülni a nevelőszülői ellenőrzésre.Főszereplők: Chris O'Donnel
HOLNAPUTÁN 14:10
amerikai krimisorozat,2021
Amikor Lance Hamilton partnerét meggyilkolják, Sam a gyilkos utén kezd nyomozni. Kensi, Deeks, Roundtree és Kilbride azon dolgoznak, hogy elkapjanak egy repülőgép-mérnököt, aki titkos haditengerészeti vázlatokat lopot
HOLNAPUTÁN 15:05
amerikai sci-fi sorozat, 2005
A Csillagkapu Parancsnokságon egymást követik az előre nem tervezett kapuaktiválások, és csak párhuzamos világbeli CSK-1 csapatok érkeznek a gyűrűn.
HOLNAPUTÁN 16:05
amerikai sci-fi sorozat, 2005
Ba'al beavatkozik a Jaffa Nagytanács fontos döntésébe. Ezalatt Cameron Mitchell nehéz helyzetbe kerül, mikor megtudja, hogy egy régi jó barátja haldoklik.
HOLNAPUTÁN 17:00
amerikai sci-fi sorozat, 2006
Sheppard fogságba esik és egy Genii vezető cellájában találja magát, ahol egy kaptárjától elszakadt különleges lidérc katonával ismerkedik meg.
HOLNAPUTÁN 18:00
amerikai kalandfilmsorozat,1999
Egy kutatókból és kalandortokból álló csapat izgalmasnak ígérkező expedícióra indul. Céljuk, hogy bebizonyítsák létezik egy a civilizációtól elzárt, érintetlen, elveszett világ. Amikor rátalálnak a szenzációs helyre, balsz
HOLNAPUTÁN 19:00
amerikai kalandfilmsorozat,1999
Egy kutatókból és kalandortokból álló csapat izgalmasnak ígérkező expedícióra indul. Céljuk, hogy bebizonyítsák létezik egy a civilizációtól elzárt, érintetlen, elveszett világ. Amikor rátalálnak a szenzációs helyre, bals
HOLNAPUTÁN 20:00
amerikai drámasorozat,2010
Dr. Gregory House zord külseje és mogorva stílusa első látásra nem éppen bizalomgerjesztő. A különc orvos határozott elve ráadásul a következőképpen hangzik: a betegséget kell kezelni és nem a beteget, hiszen a betegeket csak
HOLNAPUTÁN 21:00
amerikai akció-sorozat,1999
Sydney és Nigel legújabb megbízatása, hogy tisztázzanak egy ártatlan embert, akit árulás miatt 1930-ban Al Capone bosszúból juttatott a börtönbe gyilkosság vádjával, hamis tanúkkal. A bizonyíték, amivel a halálos lövé
HOLNAPUTÁN 22:00
amerikai akció-sorozat,1999
Sydney és Nigel kezébe kerül egy régi fénykép az első kaliforniai telepesek medvés zászlójáról, ami a közhihedelem szerint megsemmisült 1846-ban, az állam irányításáért folytatott harcok közben. A nyomozás során eljutnak Lari
HOLNAPUTÁN 23:00
amerikai akciófilm-sorozat,2021
Amikor Hicks tanúja lesz régi barátja meggyilkolásának, a csapat azon dolgozik, hogy megtalálja az elkövetőt. Luca azon küszködik, hogyan tud segíteni a testvérén, akit letartóztattak.Főszereplők: Shemar Moore,Alex Russell,Lin
HOLNAPUTÁN 23:55
amerikai akciófilm-sorozat,2021
A repülőt, amelyen Street egy veszélyes foglyot szállít eltérítik.Főszereplők: Shemar Moore,Alex Russell,Lina Esco,Kenny Johnson,David Lim
05.17 00:50
francia sorozat,2021
Léo Mattëi a veszélyeztetett gyermekek védelmével és megmentésével, illetve a kiskorúak által elkövetett bűncselekmények megoldásával foglalkozó csapatot vezet a párizsi rendőrségen.Rendezte: Hervé R
05.17 01:55
amerikai akciófilm-sorozat,2018
Matty megdöbbentő titkot tár fel a csapat előtt: van egy férje, aki nyolc éve beépült a D-társaság nevű bűnszövetkezetbe. Miután kiderül, hogy a férj a CIA ügynöke, Matty MacGyvert kéri meg, hogy találja meg, és
05.17 02:35
amerikai akciófilm-sorozat,2018
Mac és Jack egy lazulós hétvégére indul Las Vegasba, de még ilyen rövid időre sem tudnak kikapcsolódni, mivel valaki a múltjukból elrabolja, és egy betonszobába zárja őket.Rendezte: Peter M. LenkovFőszereplők: Lu
05.17 03:20
amerikai akciófilm-sorozat, 2014
Art attól tart, hogy a Crowe maffia Danny Crowe haláláért Alisonon fog bosszút állni, ezért védelem alá helyezi a lányt. Alison lakásánál azonban lövöldözésbe keverednek, és Artot lelövik. Boyd eközben találkozót szervez Duffy-v
05.17 04:00
05.17 05:00
05.17 06:35
amerikai sci-fi sorozat, 2006
Dr. Weir egy súlyos veszteség okozta sokk után egy Washington melletti szanatóriumban ébred, ahol újra kell gondolnia az elmúlt két évét.
05.17 07:35
amerikai sci-fi sorozat, 2006
Sheppard fogságba esik és egy Genii vezető cellájában találja magát, ahol egy kaptárjától elszakadt különleges lidérc katonával ismerkedik meg.
05.17 08:30
amerikai kalandfilmsorozat,1999
Egy kutatókból és kalandortokból álló csapat izgalmasnak ígérkező expedícióra indul. Céljuk, hogy bebizonyítsák létezik egy a civilizációtól elzárt, érintetlen, elveszett világ. Amikor rátalálnak a szenzációs helyre, balsz
05.17 09:30
amerikai kalandfilmsorozat,1999
Egy kutatókból és kalandortokból álló csapat izgalmasnak ígérkező expedícióra indul. Céljuk, hogy bebizonyítsák létezik egy a civilizációtól elzárt, érintetlen, elveszett világ. Amikor rátalálnak a szenzációs helyre, bals
05.17 10:30
amerikai akciófilm-sorozat,2018
Mac és csapata egy mestertolvajjal kénytelen összeállni annak érdekében, hogy el tudjanak kapni egy alvilági bűnözőt, aki a tolvajnőt bérelte fel arra, hogy lopjon el egy piszkos bombát.Rendezte: Peter
05.17 11:25
amerikai akciófilm-sorozat,2018
Mac túlélő túrára viszi Bozert és Rileyt a Washington állambeli rengetegbe, de egy bűnözői csoport fogságába esik. Miközben Riley és Bozer próbálja a technológia segítsége nélkül megtalálni Macet, ő csak
05.17 12:20
amerikai drámasorozat,2010
Dr. Gregory House zord külseje és mogorva stílusa első látásra nem éppen bizalomgerjesztő. A különc orvos határozott elve ráadásul a következőképpen hangzik: a betegséget kell kezelni és nem a beteget, hiszen a betegeket csak
05.17 13:15
amerikai krimisorozat,2021
Az NCIS csapata egy csúcskategóriás művészeti tárhely kirablását vizsgálja úgy, hogy potenciális vásárlónak adják ki magukat a feketepiacon, hogy kiderítsék, ki áll az ellopott tárgyak mögött.Fősz
05.17 14:10
amerikai krimisorozat,2021
Az NCIS csapata egy haditengerészeti fotós halálát vizsgálja, akit egy új fegyverállomás építésének dokumentálásával bíztak meg.Főszereplők: Chris O'Donnell,LL Cool J,Daniela Ruah
05.17 15:05
amerikai sci-fi sorozat, 2005
A Rand Protektorátus behódol az Ori-nak, akik cserébe egy nagyon erős műholdas fegyverrel szerelik fel a népet. Mikor Daniel Jacksont elfogják Soren emberei, a CSK-1 a Prométheusz fedélzetéről igyekszik kimenteni Jacksont. Ám a
05.17 16:05
amerikai sci-fi sorozat, 2005
A CSK-1 egy idegen bolygón ragad, miután a Lucian Szövetséggel való egyezkedés nem a tervek szerint halad, ráadásul közben a bolygó csillagkapujának is lába kél...
05.17 17:00
amerikai sci-fi sorozat, 2006
Samantha Carter alezredes az Atlantiszra viszi Dr. McKay húgát, egy új tudományos felfedezés reményében. Azt a lányt, aki évekkel ezelőtt feladta tudományos karrierjét, hogy családot alapíthasson.
05.17 18:00
amerikai kalandfilmsorozat,1999
Egy kutatókból és kalandortokból álló csapat izgalmasnak ígérkező expedícióra indul. Céljuk, hogy bebizonyítsák létezik egy a civilizációtól elzárt, érintetlen, elveszett világ. Amikor rátalálnak a szenzációs helyre, b
05.17 19:00
amerikai kalandfilmsorozat,1999
A dzsungelben Malone-t nyakon találja egy mérgezett szurony, és meghal. Lento, a sámán visszahozza őt az élők közé, de a sámán megőrül a gyógyítás közben.Főszereplők: Peter Mccauley, Rachel Blakely, David Ort, Jenn
05.17 20:00
amerikai drámasorozat,2010
Dr. Gregory House zord külseje és mogorva stílusa első látásra nem éppen bizalomgerjesztő. A különc orvos határozott elve ráadásul a következőképpen hangzik: a betegséget kell kezelni és nem a beteget, hiszen a betegeket csak arra "
05.17 21:00
amerikai életrajzi film,2015
Amikor négy kívülálló észrevette azt, amit a nagy bankok, a média és a kormány nem akart észrevenni - a gazdaság globális összeomlását -, támadt egy ötletük: A nagy dobás. Bátor befektetésük a modern pénzügyi világ sötét bu
05.17 23:45
amerikai akciófilm,2018
Az űrből jön, és csak akkor létezik, ha egy másik lényen élősködhet. Gazdateste Eddie Brock újságíró, de ő maga hidegfejű szadista, aki a világ létét fenyegeti, ám néha mégis kiáll az ártatlanokért. Pókember egyik különleg