05.13 01:55
amerikai krimisorozat,2005
ÖngólTartályba dobott női holttestet találnak. Az áldozat az épület portásnője, akinek a karján a felismerhetetlen tárgytól származó vágott seb eredete komoly kihívást jelent a helyszínelőknek. Stella és Danny az utcán összev
05.13 02:55
amerikai krimisorozat,2005
Minden lében kanálHoltestet találnak egy természeti kiállításon, az áldozat Ms. Astor, a múzeum egyik alkalmazottja. Egy nappal később Mac a helyszínen egy bujkáló kisfiúba botlik, aki feltehetően szemtanúja volt a gyil
05.13 04:00
amerikai krimisorozat,2013-2014
Imitation GameA helyszín Boston, ahol Jane Rizzoli nyomozó és barátnője, Maura Isles igazságügyi orvosszakértő közösen oldanak meg különböző bűnügyeket és felderítetlen rejtélyeket. A két nő személyisége szöges ellentéte e
05.13 05:20
brazil filmsorozat,2021-2022
Tulio és Ruth le akarnak lépni, azonban a helikopterük lezuhan. Rebecát megviseli, hogy az utolsó percben mégsem kell az új kampányba, majd arra megy haza, hogy Felipe felhívta egy barátját a lakásába. Christiant továbbra
05.13 06:25
német akciófilm-sorozat,2008
RajtaütésAz autópálya-rendőrség és a vámosok egy olyan bandára készülnek lecsapni, melynek tagjai lekapcsolják a kamionok nyergesvontatóját, így lopják el a rakományt. Az akcióban Susanne apja is részt vesz, ak
05.13 07:30
német akciófilm-sorozat,2008
A laborAz autópályán egy terepjáró üldözőbe vesz egy személyautót. Leszorítja az úttestről, a vezető a balesetben meghal. Kiderül, hogy az áldozat Semir egykori iskolájában tanított. A rendőrök felkeresik a kol
05.13 08:25
amerikai krimisorozat,1998
Béke porairaErik Prince, a filmipar egykori neves személyisége rendkívül jövedelmező halottasház-láncolatot épített ki, méghozzá igen rövid idő alatt. Egykori felesége, Verity rájön a kapzsi Prince sötét titkára, s azzal keresi
05.13 10:20
PREMIER
amerikai-német-francia kalandfilmsorozat,1999
A fejetlen apácaÚj Skóciában, 1600-ban francia kalózok kiraboltak és felgyújtottak egy falut. Egy ártatlan apáca is áldozatul esett, akit lefejeztek. Azóta 400 év telt el, és Evangelin nővér fejét tudták csak eltemetni a sírba, te
05.13 11:15
amerikai krimisorozat,2009-2010
Forró nyomonPatrick Jane mentalista, korábban természetfeletti képességei népszerűsítésével járta az országot és érte el sikereit. Ennek köszönhetően egy alkalommal a rendőrségnek is segített egy gyilkossági ügy felderítésé
05.13 12:15
amerikai krimivígjáték-sorozat,2002-2010
Mr. Monk és a nagy meccsJulie tornatanára, Lynn titokzatos körülmények között az életét veszti. Natalie lánya és a barátnői megbízzák Monkot az üggyel, mert a lányok - a rendőrséggel ellentétben - meg vannak győződve arról, h
05.13 13:15
amerikai-kanadai krimisorozat,2002-2003
Megdöbbentő családi mészárláshoz hívják ki Grissom csapatát. A két szülőt és két fiúkat szabályosan kivégezték. A mészárlást két gyerek élte csak túl, meglepő módon mindkettő lány, a középiskolás Tina és a kis Brenda.
05.13 14:15
amerikai-kanadai krimisorozat,2002-2003
Újabb öngyilkosságnak látszó esethez hívják ki Grissom csapatát. A helyszín megdöbbentő hasonlóságot mutat egy korábbi üggyel, ahol nem tudták bebizonyítani, hogy gyilkosság történt. A hátrahagyott hangüzenet elemzése azon
05.13 15:10
PREMIER
amerikai filmsorozat,2021
BecsvágyMorgan igyekszik behízelegni magát Salennél, aki szép jövőt helyez kilátásba, amennyiben pénzt spórol a kórháznak. Morgan becsvágyból egy olcsóbb, ám kevésbé hatékony műtétet javasol az egyik betegnek. Dr. Murphy
05.13 16:10
amerikai krimisorozat,2007
GyerekjátékDanny szomszédjának kisfiára felügyel, amikor egy rablás során elsütött fegyver célt tévesztett golyója halálos sebet ejt a kisfiún. Ezalatt egy internetes vállalkozót robbanó szivarral végeznek ki.Főszereplők: Gar
05.13 17:15
amerikai krimisorozat,2004-2005
BörtönterrorEgy felszámolt börtön közelében egy férfi holttestére bukkannak. Az egykori őrök szerint egy Hank nevű elítélt testét találták meg, aki annak idején többször is megkísérelte a szökést. A szökési kísérletek mi
05.13 18:10
amerikai krimisorozat,2009-2010
Izzó tekintetPatrick Jane mentalista, korábban természetfeletti képességei népszerűsítésével járta az országot és érte el sikereit. Ennek köszönhetően egy alkalommal a rendőrségnek is segített egy gyilkossági ügy felderítés
05.13 19:00
amerikai krimisorozat,2006
Szédítő forróságFelrobban egy kubai menekült közvetlenül azután, hogy partra lépett. Az aláaknázott partszakaszon a helyszínelők is veszélybe kerülnek, Tripp nyomozó óvatlanul egy aknára lép. A negyven fokos hőségben kell mozd
05.13 20:00
amerikai krimisorozat,2006
HátbatámadásA védőügyvédet, aki a terrorizmussal vádolt Sonya Barak perében vett részt, eltalálja egy golyó. A nyomokból egyértelműen kiderül, hogy valójában Sonya volt a célpont, akit saját emberei próbálnak megölni. A nő m
05.13 21:00
amerikai-kanadai krimisorozat,2002-2003
Haláleset történik egy utasszállító repülőgépen. Grissom, Sara és Nick a helyszínen talált nyomokat próbálják rögzíteni, míg Catherine és Warrick az utasokat faggatják. A zárt térben egyre érdekesebb történet bontakozik ki
05.13 22:00
amerikai-kanadai krimisorozat,2002-2003
Az első számú gyanúsítottNői hullát találnak az erdőben. Az áldozatot fejbe lőtték, ám a vizsgálatok kimutatják, hogy a nőt évek óta rendszeresen bántalmazták, különösen az arcát érték ütések. A férj az első számú gy
05.13 23:00
amerikai krimisorozat,2004-2005
BörtönterrorEgy felszámolt börtön közelében egy férfi holttestére bukkannak. Az egykori őrök szerint egy Hank nevű elítélt testét találták meg, aki annak idején többször is megkísérelte a szökést. A szökési kísérletek mi
05.13 23:55
amerikai krimisorozat,2004-2005
Halálos vallomás1953-ban holtan találnak egy tanítót a parkban. Agyonverték, de az ügyet nem derítették fel. Fia, Howard kéri fel a nyomozókat, hogy kezdjenek újra nyomozni. Rush kideríti, hogy Elliot, a tanító a feketék hátrányos
05.14 00:55
amerikai krimisorozat,1998
Béke porairaErik Prince, a filmipar egykori neves személyisége rendkívül jövedelmező halottasház-láncolatot épített ki, méghozzá igen rövid idő alatt. Egykori felesége, Verity rájön a kapzsi Prince sötét titkára, s azzal keresi
05.14 02:55
német akciófilm-sorozat,2008
A laborAz autópályán egy terepjáró üldözőbe vesz egy személyautót. Leszorítja az úttestről, a vezető a balesetben meghal. Kiderül, hogy az áldozat Semir egykori iskolájában tanított. A rendőrök felkeresik a kol
05.14 04:00
amerikai krimisorozat,2006
Szédítő forróságFelrobban egy kubai menekült közvetlenül azután, hogy partra lépett. Az aláaknázott partszakaszon a helyszínelők is veszélybe kerülnek, Tripp nyomozó óvatlanul egy aknára lép. A negyven fokos hőségben kell mozd
05.14 05:20
brazil filmsorozat,2021-2022
Felipe és Rebeca útjai elválnak egymástól, de látszólag mindkettejüket mélyen megrendíti a dolog. Christian meglátogatja Ravit, aki nagy meglepetésére már összecsomagolt, és a költöztetőket várja. Az ő kapcsolatuk is vége
05.14 06:25
német akciófilm-sorozat,2008
A laborAz autópályán egy terepjáró üldözőbe vesz egy személyautót. Leszorítja az úttestről, a vezető a balesetben meghal. Kiderül, hogy az áldozat Semir egykori iskolájában tanított. A rendőrök felkeresik a kol
05.14 07:25
német akciófilm-sorozat,2008
A rettegő város 2/1Semir és Chris gyanús gázszerelőkre lesznek figyelmesek, akik hirtelen elhajtanak a rendőrök érkezésekor. Semirék észreveszik, hogy az autópálya alatt futó gázvezetékre bombát szereltek. A vá
05.14 08:25
amerikai krimisorozat,2001
Gyilkosság hangjegyekkelAz egyik legnagyobb filmstúdió világhírű zeneszerzője, Findlay Crawford még magának sem vallaná be, hogy öt éve egy zseniális tanítványa tehetségéből él, akit teljesen eltitkol a stúdió vezet
05.14 10:20
PREMIER
amerikai-német-francia kalandfilmsorozat,1999
Al Capone pisztolyaSydnie és Nigel legújabb megbízatása, hogy tisztázzanak egy ártatlan embert, akit árulás miatt 1930-ban Al Capone bosszúból juttatott a börtönbe gyilkosság vádjával, hamis tanúkkal, lefizetett rendőrökkel. A biz
05.14 11:15
amerikai krimisorozat,2009-2010
Izzó tekintetPatrick Jane mentalista, korábban természetfeletti képességei népszerűsítésével járta az országot és érte el sikereit. Ennek köszönhetően egy alkalommal a rendőrségnek is segített egy gyilkossági ügy felderítés
05.14 12:15
amerikai krimivígjáték-sorozat,2002-2010
Mr. Monk nem lát semmitMonk tesztelni akarja a tűzjelző készülékét, s mialatt a tűzoltók egy bevetésre igyekeznek, Monk az öreg Rustyval, egy régi tűzoltóval marad kettesben. Nem sokkal később egy ismeretlen alak ront be a tűzoltó
05.14 13:15
amerikai-kanadai krimisorozat,2002-2003
Haláleset történik egy utasszállító repülőgépen. Grissom, Sara és Nick a helyszínen talált nyomokat próbálják rögzíteni, míg Catherine és Warrick az utasokat faggatják. A zárt térben egyre érdekesebb történet bontakozik ki
05.14 14:15
amerikai-kanadai krimisorozat,2002-2003
Az első számú gyanúsítottNői hullát találnak az erdőben. Az áldozatot fejbe lőtték, ám a vizsgálatok kimutatják, hogy a nőt évek óta rendszeresen bántalmazták, különösen az arcát érték ütések. A férj az első számú gy
05.14 15:10
PREMIER
amerikai filmsorozat,2021
Lejárt szavatosságEgy lehetséges esküvői helyszín megtekintése után visszafelé tartva Shaun és Lea egy súlyos autóbaleset szemtanúi lesznek. Shaun kezdetleges eszközökkel megmenti egy kismama életét. A kórházban Alma állapo
05.14 16:10
amerikai krimisorozat,2007
Mint a mesébenA hírhedten zsugori hoteltulajdonos holttestét egy jégszobor alatt találják meg, miközben egy másik - iskolabuszban megölt - áldozat gyilkosához Pán Péter történetén keresztül vezetnek el a nyomok.Főszerep
05.14 17:10
amerikai krimisorozat,2004-2005
Halálos vallomás1953-ban holtan találnak egy tanítót a parkban. Agyonverték, de az ügyet nem derítették fel. Fia, Howard kéri fel a nyomozókat, hogy kezdjenek újra nyomozni. Rush kideríti, hogy Elliot, a tanító a feketék hátrányos
05.14 18:10
amerikai krimisorozat,2009-2010
Vörös bárónőPatrick Jane mentalista, korábban természetfeletti képességei népszerűsítésével járta az országot és érte el sikereit. Ennek köszönhetően egy alkalommal a rendőrségnek is segített egy gyilkossági ügy felderít
05.14 19:00
amerikai krimisorozat,2006
Belső ÜgyekBoa Vistát letartóztatják, miután holtan találják egykori férjét, Nick Townsendet, akivel szemben távolságtartási végzést is kért erőszakossága miatt. Jake Berkeley nyomozó buzgósága arra készteti Horatiót, hogy r
05.14 20:00
amerikai krimisorozat,2006
Szédítő forróságFelrobban egy kubai menekült, közvetlenül azután, hogy partra lépett. Az aláaknázott partszakaszon a helyszínelők is veszélybe kerülnek, Tripp nyomozó óvatlanul egy aknára lép. A negyven fokos hőségben kell mo
05.14 21:00
amerikai-kanadai krimisorozat,2002-2003
Kétes ügyekMargaret Shorey eltűnését vizsgálják a helyszínelők egy szupermarketben, amikor Grissom és Catherine rábukkannak egy sorozatgyilkosra. A férfi azt állítja, hogy megölt öt nőt, és mindegyikkel egy hasonló üzl
05.14 22:00
amerikai-kanadai krimisorozat,2002-2003
Döntő bizonyítékFrank Damont bűnösnek mondják ki gyújtogatásban, és kétszeres emberölésben. A felesége és a fia halála miatt börtönbe zárt férfi egy videokazettát küld Grissomnak, amely bizonyíthatná ártatlanságát, ám
05.14 23:00
amerikai krimisorozat,2004-2005
Halálos vallomás1953-ban holtan találnak egy tanítót a parkban. Agyonverték, de az ügyet nem derítették fel. Fia, Howard kéri fel a nyomozókat, hogy kezdjenek újra nyomozni. Rush kideríti, hogy Elliot, a tanító a feketék hátrányos
05.14 23:55
amerikai krimisorozat,2004-2005
A vadászTöbb fej nélküli holttestet találnak az erdőben. Mindannyian nők, mindannyian novemberben tűntek el, és mindannyiukat lelőtték. Összefüggést keresnek az áldozatok között, és kiderül, hogy korábban mindnyájan tettek felj
MA 00:55
amerikai krimisorozat,2001
Gyilkosság hangjegyekkelAz egyik legnagyobb filmstúdió világhírű zeneszerzője, Findlay Crawford még magának sem vallaná be, hogy öt éve egy zseniális tanítványa tehetségéből él, akit teljesen eltitkol a stúdió vezet
MA 02:55
német akciófilm-sorozat,2008
A rettegő város 2/1Semir és Chris gyanús gázszerelőkre lesznek figyelmesek, akik hirtelen elhajtanak a rendőrök érkezésekor. Semirék észreveszik, hogy az autópálya alatt futó gázvezetékre bombát szereltek. A vá
MA 04:00
amerikai krimisorozat,2006
Belső ÜgyekBoa Vistát letartóztatják, miután holtan találják egykori férjét, Nick Townsendet, akivel szemben távolságtartási végzést is kért erőszakossága miatt. Jake Berkeley nyomozó buzgósága arra készteti Horatiót, hogy r
MA 05:20
brazil filmsorozat,2021-2022
Erica a legfőbb feladatának érzi, hogy segítsen a húgának, amelyben Christian is támogatja, de a férfi jószándéka nem lesz igazán kifizetődő számára. Lara ismét a jövőt vizslatja, de nagymamája jóslatait nem tudja, hova t
MA 06:25
német akciófilm-sorozat,2008
A rettegő város 2/1Semir és Chris gyanús gázszerelőkre lesznek figyelmesek, akik hirtelen elhajtanak a rendőrök érkezésekor. Semirék észreveszik, hogy az autópálya alatt futó gázvezetékre bombát szereltek. A vá
MA 07:25
német akciófilm-sorozat,2008
A rettegő város 2/2Miután a hatóságok úgy döntenek, hogy teljesítik a terroristák követeléseit, Chris és Semir azt az utasítást kapják a zsarolótól, hogy még az átadás előtt lopják el a nyers gyémántokat a pánc
MA 08:25
PREMIER
amerikai krimisorozat,2003
Columbo legveszélyesebb éjszakájaVanessa új barátja, Justin egy klubot akar nyitni, melyet a nő volt férje, Tony támogatna anyagilag. Amikor azonban Tony a volt feleségét zaklatja, Vanessa ellöki magától, a férfi szerencsét
MA 10:20
PREMIER
amerikai-német-francia kalandfilmsorozat,1999
Elvis gitárjaNémetország, 1960. Elvis katonáskodása alatt George Braunnal sokat játszott, zenélt együtt. Ajándékba nekiadta gitárját, ami egy nagyon értékes, gyöngyberakásos hangszer volt. George azonban pénzszűkében zálogházba
MA 11:15
amerikai krimisorozat,2009-2010
Vörös bárónőPatrick Jane mentalista, korábban természetfeletti képességei népszerűsítésével járta az országot és érte el sikereit. Ennek köszönhetően egy alkalommal a rendőrségnek is segített egy gyilkossági ügy felderít
MA 12:15
amerikai krimivígjáték-sorozat,2002-2010
Mr. Monk, a magánnyomozóAdrian Monk - persze Natalie segítségével - egy saját magánnyomozói irodát nyit, de az első ügye nem éppen a megszokott figyelmet kívánja tőle. Még szerencse, hogy a hadnagy ismét a segítségét kéri, ráa
MA 13:15
amerikai-kanadai krimisorozat,2002-2003
Kétes ügyekMargaret Shorey eltűnését vizsgálják a helyszínelők egy szupermarketben, amikor Grissom és Catherine rábukkannak egy sorozatgyilkosra. A férfi azt állítja, hogy megölt öt nőt, és mindegyikkel egy hasonló üzl
MA 14:15
amerikai-kanadai krimisorozat,2002-2003
Döntő bizonyítékFrank Damont bűnösnek mondják ki gyújtogatásban, és kétszeres emberölésben. A felesége és a fia halála miatt börtönbe zárt férfi egy videokazettát küld Grissomnak, amely bizonyíthatná ártatlanságát, ám
MA 15:10
PREMIER
amerikai filmsorozat,2021
LázadásShaunnak és Leának át kell beszélniük a kapcsolatukat. Shaun úgy érzi, nem veheti feleségül Leát, mivel ő hazudott neki. Salen fizet a kórház gyógyszerészének, hogy ne legyen botrány a lejárt szavatosságú gyógyszer
MA 16:10
amerikai krimisorozat,2007
Családban maradA New York-i helyszínelők ezúttal egy sok ellenséget összegyűjtött családügyi bíró halála ügyében nyomoznak. Eközben Danny szomszédja, Ricki ellopja a nyomozó pisztolyát, hogy megkeresse a rablót, akinek pusk
MA 17:10
amerikai krimisorozat,2004-2005
A vadászTöbb fej nélküli holttestet találnak az erdőben. Mindannyian nők, mindannyian novemberben tűntek el, és mindannyiukat lelőtték. Összefüggést keresnek az áldozatok között, és kiderül, hogy korábban mindnyájan tettek feljelentést a r
MA 18:10
amerikai krimisorozat,2009-2010
Lángoló mezPatrick Jane mentalista, korábban természetfeletti képességei népszerűsítésével járta az országot és érte el sikereit. Ennek köszönhetően egy alkalommal a rendőrségnek is segített egy gyilkossági ügy felderítésé
MA 19:00
amerikai krimisorozat,2006
Senki földjeFelborul egy fegyvereket szállító teherautó és meghal két rendőr. A fegyverek a járókelők kezébe kerülnek, és néhány órával később egy tízéves fiú halálát okozza az egyik eltűnt pisztoly. Horatio biztos benne,
MA 20:00
amerikai krimisorozat,2006-2007
LeterítveBruce Eiger kaszinótulajdonost holtan találják, a jelek szerint leugrott a háza teraszáról. A város leghatalmasabb üzletemberéről hamarosan kiderül, hogy különös perverziónak hódolt: csütörtökönként, a háza titkos sz
MA 21:00
amerikai-kanadai krimisorozat,2002-2003
BombamerényletBomba robban egy középületben, ahol többen életüket vesztik. Paul, a helyszínen lévő biztonsági őr túlságosan is lelkes a tragédia láttán, ráadásul a bombakészítésben is zseniálisnak bizonyul. Grissom kén
MA 22:00
amerikai-kanadai krimisorozat,2002-2003
Szétszóródott csontokSzétszóródott csontokat találnak a sivatagban. Egy antropológus segítségével kiderítik, hogy az áldozat egy idős férfi, akit közvetlenül a halála után feldaraboltak. Az eset különössége, hogy a hal
MA 23:00
amerikai krimisorozat,2004-2005
A vadászTöbb fej nélküli holttestet találnak az erdőben. Mindannyian nők, mindannyian novemberben tűntek el, és mindannyiukat lelőtték. Összefüggést keresnek az áldozatok között, és kiderül, hogy korábban mindnyájan tettek felj
MA 23:55
amerikai krimisorozat,2004-2005
Gyilkosság kényszerbőlEgy fehér bőrű lányt megölnek. A rendőrség egy latin fiút gyanúsít. A főügyészt, aki kételkedik a vádlott bűnösségében, hamarosan holtan találják.Főszereplők: Kathryn Morris, Danny Pino, John Finn,
HOLNAP 00:55
PREMIER
amerikai krimisorozat,2003
Columbo legveszélyesebb éjszakájaVanessa új barátja, Justin egy klubot akar nyitni, melyet a nő volt férje, Tony támogatna anyagilag. Amikor azonban Tony a volt feleségét zaklatja, Vanessa ellöki magától, a férfi szerencsét
HOLNAP 02:55
német akciófilm-sorozat,2008
A rettegő város 2/2Miután a hatóságok úgy döntenek, hogy teljesítik a terroristák követeléseit, Chris és Semir azt az utasítást kapják a zsarolótól, hogy még az átadás előtt lopják el a nyers gyémántokat a pánc
HOLNAP 04:00
amerikai krimisorozat,2006
Senki földjeFelborul egy fegyvereket szállító teherautó és meghal két rendőr. A fegyverek a járókelők kezébe kerülnek, és néhány órával később egy tízéves fiú halálát okozza az egyik eltűnt pisztoly. Horatio biztos benne,
HOLNAP 05:15
brazil filmsorozat,2021-2022
Lara a csók miatt gyötrődik, pedig még nem is tudja, hogy ez mekkora zűrhöz vezet majd. Noca kénytelen felfedni, mi történt a múltjában, de a félelmei ellenére korántsem biztos, hogy ezzel rosszul jár. Úgy tűnik, nem soká
HOLNAP 06:20
német akciófilm-sorozat,2008
A rettegő város 2/2Miután a hatóságok úgy döntenek, hogy teljesítik a terroristák követeléseit, Chris és Semir azt az utasítást kapják a zsarolótól, hogy még az átadás előtt lopják el a nyers gyémántokat a pánc
HOLNAP 07:25
német akciófilm-sorozat,2008
A behajtóSemir és Chris szemtanúi lesznek egy parkolóban zajló szóváltásnak, melynek végén az egyik fél megüti a másikat. A sértett nem kíván feljelentést tenni, ami felkelti a nyomozók érdeklődését. Némi nyomo
HOLNAP 08:20
amerikai krimi,1968
A pszichiáter Dr. Ray Flemming és felesége Carol tizedik házassági évfordulójuk alkalmából partit rendeznek barátaiknak. Nem sokkal később egy telefonhívás elszólítja Roy Fleminget, aki azt állítja, hogy egy betegéhez kell sürgős
HOLNAP 10:20
PREMIER
amerikai-német-francia kalandfilmsorozat,1999
Salzburg, 1946. Artur Stanton eltűnt a híres alchimista arany-tekercsekkel, melyek az aranycsinálás titkát őrzik. Cidnyt és Nigelt a CIA egyik titkos ügynöke keresi fel az állam és a kormány nevében. A tekercs egyik fele náluk van, a m
HOLNAP 11:15
amerikai krimisorozat,2009-2010
Lángoló mezPatrick Jane mentalista, korábban természetfeletti képességei népszerűsítésével járta az országot és érte el sikereit. Ennek köszönhetően egy alkalommal a rendőrségnek is segített egy gyilkossági ügy felderítésé
HOLNAP 12:15
amerikai krimivígjáték-sorozat,2002-2010
Mr. Monk és az évfolyamtalálkozóAdrian Monk civil konzultásként segíti a rendőrség munkáját. A rendőrök élő legendaként néznek rá, bár Monk mostanában elég furán viselkedik, elviselhetetlenül bogaras.Főszereplők
HOLNAP 13:15
amerikai-kanadai krimisorozat,2002-2003
BombamerényletBomba robban egy középületben, ahol többen életüket vesztik. Paul, a helyszínen lévő biztonsági őr túlságosan is lelkes a tragédia láttán, ráadásul a bombakészítésben is zseniálisnak bizonyul. Grissom kén
HOLNAP 14:20
amerikai-kanadai krimisorozat,2002-2003
Szétszóródott csontokSzétszóródott csontokat találnak a sivatagban. Egy antropológus segítségével kiderítik, hogy az áldozat egy idős férfi, akit közvetlenül a halála után feldaraboltak. Az eset különössége, hogy a hal
HOLNAP 15:10
PREMIER
amerikai filmsorozat,2021
KockázatSalen ragaszkodik ahhoz, hogy Dr. Andrews végrehajtson egy igen kockázatos műtétet, ami híressé teheti az intézményt. Egy híres popsztár hangját kellene visszaadni, aki csak gépi hangon tud beszélni. A műtét k
HOLNAP 16:10
amerikai krimisorozat,2007
Játék a tűzzelA New York-i helyszínelők ezúttal arra próbálnak magyarázatot találni, miként gyilkolhat egy öntisztuló, szupermodern közvécé, és hogyan éghetett halálra egy extrém utcai gyorsulási versenyző.Főszereplők:
HOLNAP 17:15
amerikai krimisorozat,2004-2005
Gyilkosság kényszerbőlEgy fehér bőrű lányt megölnek. A rendőrség egy latin fiút gyanúsít. A főügyészt, aki kételkedik a vádlott bűnösségében, hamarosan holtan találják.Főszereplők: Kathryn Morris, Danny Pino, John Finn,
HOLNAP 18:10
amerikai krimisorozat,2009-2010
Vörös ködPatrick Jane mentalista, korábban természetfeletti képességei népszerűsítésével járta az országot és érte el sikereit. Ennek köszönhetően egy alkalommal a rendőrségnek is segített egy gyilkossági ügy felderítéséb
HOLNAP 19:00
amerikai krimisorozat,2006
Széthullott otthonHeather Clowly, a fiatal szőke bébiszitter először az apját látja haldokolni, majd pár óra múlva az anyja holttestét is azonosítania kell. A családi tragédiának négy gyanúsítottja is van, köztük maga Heather.
HOLNAP 20:00
amerikai krimisorozat,2006
A gyilkos medveÚgy tűnik, egy fekete medve áldozata lett egy férfi. Ám a bizonyítékokból arra lehet következtetni, hogy gyilkosság történt, s a medvével csak elrejteni akarták a valódi tettest.Főszereplők: David Caruso, Emily Pro
HOLNAP 21:00
amerikai-kanadai krimisorozat,2002-2003
A legendás táncosnőPortia Richmond, a legendás táncosnő tiszteletére adott jótékonysági partin megölnek egy fiatal sztriptíztáncosnőt. Az eset érdekessége, hogy a ház tulajdonosa állítólag a világ körül hajózik, és a f
HOLNAP 22:00
amerikai-kanadai krimisorozat,2002-2003
Kétségek és ellentmondásokEgy haldokló nőt találnak az út mentén, aki végül kómába esik. Mint kiderül, az azonosíthatatlan áldozatot megerőszakolták és brutálisan megverték, mielőtt kétszer fejbe lőtték volna. Catherin
HOLNAP 23:00
amerikai krimisorozat,2004-2005
Gyilkosság kényszerbőlEgy fehér bőrű lányt megölnek. A rendőrség egy latin fiút gyanúsít. A főügyészt, aki kételkedik a vádlott bűnösségében, hamarosan holtan találják.Főszereplők: Kathryn Morris, Danny Pino, John Finn,
HOLNAP 23:55
amerikai krimisorozat,2004-2005
FanatikusokEgy szekta bűvöletébe került fiút holtan találnak. Búcsúlevelet hagyott, ezért mindenki öngyilkosságra gyanakszik. Évekkel később a nyomozók azt hiszik, a szekta közös öngyilkosságra készült, de végül kiderül, a c
HOLNAPUTÁN 00:55
amerikai krimi,1968
A pszichiáter Dr. Ray Flemming és felesége Carol tizedik házassági évfordulójuk alkalmából partit rendeznek barátaiknak. Nem sokkal később egy telefonhívás elszólítja Roy Fleminget, aki azt állítja, hogy egy betegéhez kell sürgős
HOLNAPUTÁN 03:00
német akciófilm-sorozat,2008
A behajtóSemir és Chris szemtanúi lesznek egy parkolóban zajló szóváltásnak, melynek végén az egyik fél megüti a másikat. A sértett nem kíván feljelentést tenni, ami felkelti a nyomozók érdeklődését. Némi nyomo
HOLNAPUTÁN 04:00
amerikai krimisorozat,2006
Széthullott otthonHeather Clowly, a fiatal szőke bébiszitter először az apját látja haldokolni, majd pár óra múlva az anyja holttestét is azonosítania kell. A családi tragédiának négy gyanúsítottja is van, köztük maga Heather.
HOLNAPUTÁN 05:15
brazil filmsorozat,2021-2022
Barbara figyelmetlensége miatt a gyámügy elveszi Ludmilát. Cecilia nem bírja elviselni, hogy a szülei újra összejöttek és rábólint a milánói felkérésre. Kiderül, hogy Renatónak viszonya volt Stephanyval, emiatt vége a ház
HOLNAPUTÁN 06:25
német akciófilm-sorozat,2008
A behajtóSemir és Chris szemtanúi lesznek egy parkolóban zajló szóváltásnak, melynek végén az egyik fél megüti a másikat. A sértett nem kíván feljelentést tenni, ami felkelti a nyomozók érdeklődését. Némi nyomo
HOLNAPUTÁN 07:25
német akciófilm-sorozat,2008
BosszúvágyEgy raktár ellenőrzésekor a gyanútlan Semirt és Christ csaknem elgázolja egy kamion. Az üldözés után a megtalált kamion rakterében lopott luxusautókat találnak. Semir gyanítja, hogy a sofőr annak az a
HOLNAPUTÁN 08:25
amerikai krimi,1971
Leslie Williams ügyvédnő lelövi Pault, a férjét, és a tengerbe dobja a holttestet. Másnap azt a látszatot kelti, mintha elrabolták volna férjét. Az FBI és Columbo segítségével az "emberrablók" által meghatározott helyre szállítja
HOLNAPUTÁN 10:20
PREMIER
amerikai-német-francia kalandfilmsorozat,1999
A Zászló Napja1848, Kalifornia. Folyamatosan dúlt a háború a terület birtoklásáért. A telepesek erődjüket és zászlójukat védték, amit Merrit mentett meg. Később azonban a zászló eltűnt. Az egyetlen nyom Larivee. Egy kis kalifor
HOLNAPUTÁN 11:15
amerikai krimisorozat,2009-2010
Vörös ködPatrick Jane mentalista, korábban természetfeletti képességei népszerűsítésével járta az országot és érte el sikereit. Ennek köszönhetően egy alkalommal a rendőrségnek is segített egy gyilkossági ügy felderítéséb
HOLNAPUTÁN 12:15
amerikai krimivígjáték-sorozat,2002-2010
Mr. Monk új pszichiátert kapAmikor Dr. Kroger bejárónőjét meggyilkolják, az orvost annyira megviseli az eset, hogy úgy dönt, visszavonul a praxisából. Adrian Monkot viszont már csak az a tudat is teljesen kikészíti, hogy kénytelen ú
HOLNAPUTÁN 13:15
amerikai-kanadai krimisorozat,2002-2003
A legendás táncosnőPortia Richmond, a legendás táncosnő tiszteletére adott jótékonysági partin megölnek egy fiatal sztriptíztáncosnőt. Az eset érdekessége, hogy a ház tulajdonosa állítólag a világ körül hajózik, és a f
HOLNAPUTÁN 14:20
amerikai-kanadai krimisorozat,2002-2003
Kétségek és ellentmondásokEgy haldokló nőt találnak az út mentén, aki végül kómába esik. Mint kiderül, az azonosíthatatlan áldozatot megerőszakolták és brutálisan megverték, mielőtt kétszer fejbe lőtték volna. Catherin
HOLNAPUTÁN 15:10
PREMIER
amerikai filmsorozat,2021
ÖsszefogásSalen tudomására jut, hogy Dr. Lim mellé állt csaknem a teljes sebészeti osztály, kiegészülve Glassmannal. Amikor ügyvédeivel a megbeszélésre érkezik, nem várt meglepetésben lesz része: Partnere, Dr. Andrews a l
HOLNAPUTÁN 16:10
amerikai krimisorozat,2007
Mások halálaAmikor a New York-i helyszínelők névtelen fülest kapnak, az információ egy régi raktárépületbe vezet, ahol reményeik szerint a város legkeresettebb bűnözőit csíphetik el.Főszereplők: Gary Sinise, Melina Kanakarede
HOLNAPUTÁN 17:10
amerikai krimisorozat,2004-2005
FanatikusokEgy szekta bűvöletébe került fiút holtan találnak. Búcsúlevelet hagyott, ezért mindenki öngyilkosságra gyanakszik. Évekkel később a nyomozók azt hiszik, a szekta közös öngyilkosságra készült, de végül kiderül, a c
HOLNAPUTÁN 18:10
amerikai krimisorozat,2009-2010
Tüzes keringőPatrick Jane mentalista, korábban természetfeletti képességei népszerűsítésével járta az országot és érte el sikereit. Ennek köszönhetően egy alkalommal a rendőrségnek is segített egy gyilkossági ügy felderítés
HOLNAPUTÁN 19:00
amerikai-kanadai krimisorozat
Tripla élvezetLelőtt férfi zuhan egy gyermekkórház megnyitójának a közepébe. Az áldozat a parti háziasszonya, Ashley Whitford férje volt. A tanúvallomások során Eric véletlenül rájön, hogy Ashleynek van egy ikertestvére, a halot
HOLNAPUTÁN 20:00
amerikai krimisorozat,2006
VérvonalEgy megskalpolt holttestet találnak egy kaszinó közelében, s Horatio azt gyanítja, hogy a kaszinó tulajdonosai és a megyei játékfelügyelő lehet érdekelt a gyilkosságban.Főszereplők: David Caruso, Emily Procter, Rory Cochra
HOLNAPUTÁN 21:00
amerikai-kanadai krimisorozat,2002-2003
Húsz éve eltűntHoltan találnak egy kisstílű tolvajt, akit tompa tárggyal ütöttek fejbe. A helyszínen talált ujjlenyomat alapján beazonosítják az a gyanúsítottat, akiről kiderül, hogy húsz éve eltűnt. Warrick és Sara eg
HOLNAPUTÁN 22:00
amerikai-kanadai krimisorozat,2002-2003
Gyilkosság az utcánEgy házaspár a házassági évfordulóját ünnepli egy étteremben. Amikor az örömünnep után hazafelé tartanak, meggyilkolják őket az utcán, s az autójukat ellopják. Mire a helyszínelők megérkeznek, az eső
HOLNAPUTÁN 23:00
amerikai krimisorozat,2004-2005
FanatikusokEgy szekta bűvöletébe került fiút holtan találnak. Búcsúlevelet hagyott, ezért mindenki öngyilkosságra gyanakszik. Évekkel később a nyomozók azt hiszik, a szekta közös öngyilkosságra készült, de végül kiderül, a c
HOLNAPUTÁN 23:55
amerikai krimisorozat,2004-2005
Az utolsó menetJerry, a fiatal bokszoló be akarja bizonyítani, hogy végig tud küzdeni minden menetet. Tudomására jut, hogy a meccset eladták, és csak színlelni akarják, hogy ő nyert. Pat atya, akiben a legjobban bízott, azzal biztatja,