05.22 00:30
2022
Nyári zöldségekMarcus Wareing visszatér egy régi helyre, hogy tippeket szerezzen a zöldségtermesztéshez és egy helyi gazdának segít a széna betakarításában.
05.22 01:05
2022
Sokan álmodozunk arról, hogy vidékre költözünk, megtermeljük magunknak a zöldségeket, állatokat tenyésztünk és több időt töltünk a természetben. Pontosan ezt tette az egykori londoni szakács, Julius Roberts is. A szívet melengető
05.22 01:30
2022
A műsorban Mary Berg különböző tippekkel, trükkökkel és receptekkel segíti a mindennapi főzés során felmerülő nehézségek megoldását. Ötleteket kaphatunk például arra, hogy mihez is kezdjünk a hűtőben felhalmozódott tengernyi
05.22 02:00
2020
A világ gasztronómiája egyre inkább a kevesebb hús, több zöldség irányába halad, mind a környezetünket mind az egészségünket akkor védjük leginkább, ha szezonálisan, zölden étkezünk. A nemzetközi konyhák
05.22 02:25
2018
A több mint tíz évig futó legendás teleregény, a Szomszédok rég látott szereplőivel főz és beszélget Bede Robi. Miközben elkészülnek Frajt Edit, Trokán Péter, Pintér Tibor, Elek Ferenc és Németh Kristóf kedvenc fogásai, minden
05.22 02:50
2017
Havas Dóra süteményes műsorában olyan édességek elkészítését mutatja meg profiknak és kezdőknek egyaránt, amelyek az ő álom cukrászdájában mindig ott lennének a kínálatban. A receptek mellett Dóra most is számtalan apró trük
05.22 03:15
2020
Nincs jobb fűszer a friss levegőnél - nem véletlen, hogy a szabadban készült ételek a legfinomabbak. Bede Róbert mesterszakács megmutatja, mi van a sült szalonnán túl, segít abban, hogy izgalmas és ízletes ételeket készítsünk láng
05.22 03:40
2023
A szlovák konyha hagyományokra épülő, masszív és testes ízeken alapul. Ennek ellenére számtalan elegáns megoldás, kreatív ötlet vihető bele, ha olyan séf nyúl hozzá, mint a TV Paprika sorozataiban megismert Gabriel Koc
05.22 04:05
2020
Az ételekért rajongó páros, John Torode és Lisa Faulkner hangulatos konyhájába invitálja a nézőket egy órára, telis-tele ízletes, kellemes ételekkel. Természetes kedvességüknek és a köztük lévő összhangnak köszönhetően a me
05.22 04:55
2016
Antonio, szülőhazája, azaz Olaszország tradicionális ételeit mutatja be. Megismerhetjük az ő kedvenc receptjeit, illetve a sokak számára ismert és kedvelt olasz ételek helyes elkészítési módját. Megtudhatj
05.22 05:20
2018
Sorozatunkban Gerti és Robi először jól ismert ételeket készítenek el, amiket azután egy izgalmas csavarral egy egészen új fogásként is befejeznek. Így lesz egy simából fordított, azaz lecsóból, lecsókrém, a lekváros piskótábó
05.22 05:45
2016
Az otthon melegét árasztó hangulat, ízletes ételek, vidám beszélgetések, történetek a konyhából és a terített asztal mellől.A recept egyszerű: jól ismert vendégek érkeznek Bede Róberthez nap mint nap, ámde egy kis csavarral. Mer
05.22 06:00
2020
A világ gasztronómiája egyre inkább a kevesebb hús, több zöldség irányába halad, mind a környezetünket mind az egészségünket akkor védjük leginkább, ha szezonálisan, zölden étkezünk. A nemzetközi konyhák
05.22 06:30
magyar gasztroműsor,2023
A gyógynövények egész évben teremnek, sokszor nem csak egészségesek, hanem finomak is: Dóra felfedezi azokat az egészséges alapanyagokat, amelyek az ételeket még finomabbá és változatosabbá teszik. Nemcsak fűszerként v
05.22 07:00
2020
Az ételekért rajongó páros, John Torode és Lisa Faulkner hangulatos konyhájába invitálja a nézőket egy órára, telis-tele ízletes, kellemes ételekkel. Természetes kedvességüknek és a köztük lévő összhangnak köszönhetően a me
05.22 08:00
2023
A világutazó szakács, James Martin izgatottan veti bele magát egy számára kevéssé ismert hely, Spanyolország alapos felfedezésébe: a gasztronómián keresztül igyekszik megismerni az ország sokszínű régióinak történelmét é
05.22 09:00
2013
Adrian Richardson maga pácolja a steak-jeit, tölti a kolbászait és szalámiait és úgy általában mindent tud a hússal kapcsolatban, ami egy jó menühöz szükséges: hogyan válasszuk ki, vágjuk fel, készítsük el és együk meg az ínycs
05.22 09:30
2022
A műsorban Mary Berg különböző tippekkel, trükkökkel és receptekkel segíti a mindennapi főzés során felmerülő nehézségek megoldását. Ötleteket kaphatunk például arra, hogy mihez is kezdjünk a hűtőben felhalmozódott tengernyi
05.22 10:00
2012
Ez a melegszívű, szellemes és családcentrikus sorozat Gordon Ramsay egy egészen új oldalát tárja a nézők elé, mely a Ramsay család életének egy-egy napját követi nyomon, ahogy Gordon a családjával, gyermekeivel főz.
05.22 10:30
2020
Paul szeretné megünnepelni a helyi művészek, kézművesek tehetségét, ezért hatalmas bulit szervez a farmján. Van itt habcsók, fekete áfonyás süti, húsos pite, csicseriborsós saláta. Paulnak ég a munka a keze alatt, de szerencsé
05.22 11:00
2020
Nincs jobb fűszer a friss levegőnél - nem véletlen, hogy a szabadban készült ételek a legfinomabbak. Bede Róbert mesterszakács megmutatja, mi van a sült szalonnán túl, segít abban, hogy izgalmas és ízletes ételeket készítsünk láng
05.22 11:30
2023
A szlovák konyha hagyományokra épülő, masszív és testes ízeken alapul. Ennek ellenére számtalan elegáns megoldás, kreatív ötlet vihető bele, ha olyan séf nyúl hozzá, mint a TV Paprika sorozataiban megismert Gabriel Koc
05.22 12:00
2017
Havas Dóra süteményes műsorában olyan édességek elkészítését mutatja meg profiknak és kezdőknek egyaránt, amelyek az ő álom cukrászdájában mindig ott lennének a kínálatban. A receptek mellett Dóra most is számtalan apró trük
05.22 12:30
2018
A több mint tíz évig futó legendás teleregény, a Szomszédok rég látott szereplőivel főz és beszélget Bede Robi. Miközben elkészülnek Frajt Edit, Trokán Péter, Pintér Tibor, Elek Ferenc és Németh Kristóf kedvenc fogásai, minden
05.22 13:00
2020
A világ gasztronómiája egyre inkább a kevesebb hús, több zöldség irányába halad, mind a környezetünket mind az egészségünket akkor védjük leginkább, ha szezonálisan, zölden étkezünk. A nemzetközi konyhák
05.22 13:30
2022
Nyári zöldségekMarcus Wareing visszatér egy régi helyre, hogy tippeket szerezzen a zöldségtermesztéshez és egy helyi gazdának segít a széna betakarításában.
05.22 14:05
2022
Sokan álmodozunk arról, hogy vidékre költözünk, megtermeljük magunknak a zöldségeket, állatokat tenyésztünk és több időt töltünk a természetben. Pontosan ezt tette az egykori londoni szakács, Julius Roberts is. A szívet melengető
05.22 14:30
2020
Paul szeretné megünnepelni a helyi művészek, kézművesek tehetségét, ezért hatalmas bulit szervez a farmján. Van itt habcsók, fekete áfonyás süti, húsos pite, csicseriborsós saláta. Paulnak ég a munka a keze alatt, de szerencsé
05.22 15:00
2012
Ez a melegszívű, szellemes és családcentrikus sorozat Gordon Ramsay egy egészen új oldalát tárja a nézők elé, mely a Ramsay család életének egy-egy napját követi nyomon, ahogy Gordon a családjával, gyermekeivel főz.
05.22 15:30
2013
Adrian Richardson maga pácolja a steak-jeit, tölti a kolbászait és szalámiait és úgy általában mindent tud a hússal kapcsolatban, ami egy jó menühöz szükséges: hogyan válasszuk ki, vágjuk fel, készítsük el és együk meg az ínycs
05.22 16:00
2023
A világutazó szakács, James Martin izgatottan veti bele magát egy számára kevéssé ismert hely, Spanyolország alapos felfedezésébe: a gasztronómián keresztül igyekszik megismerni az ország sokszínű régióinak történelmét é
05.22 17:00
2017
Havas Dóra süteményes műsorában olyan édességek elkészítését mutatja meg profiknak és kezdőknek egyaránt, amelyek az ő álom cukrászdájában mindig ott lennének a kínálatban. A receptek mellett Dóra most is számtalan apró trük
05.22 17:30
magyar gasztroműsor,2023
Hogyan lesz a búzából liszt? Hogyan őröl egy malom? Dóra utánajár a misztikumnak, hogy megtudjuk, mi kell ahhoz, hogy a tésztánk tökéletes állagú és ízű legyen. Emlékezetes sétát teszünk az ország egyik legrégebben műk
05.22 18:00
2018
A több mint tíz évig futó legendás teleregény, a Szomszédok rég látott szereplőivel főz és beszélget Bede Robi. Miközben elkészülnek Frajt Edit, Trokán Péter, Pintér Tibor, Elek Ferenc és Németh Kristóf kedvenc fogásai, minden
05.22 18:30
2020
Nincs jobb fűszer a friss levegőnél - nem véletlen, hogy a szabadban készült ételek a legfinomabbak. Bede Róbert mesterszakács megmutatja, mi van a sült szalonnán túl, segít abban, hogy izgalmas és ízletes ételeket készítsünk láng
05.22 19:00
2023
A szlovák konyha hagyományokra épülő, masszív és testes ízeken alapul. Ennek ellenére számtalan elegáns megoldás, kreatív ötlet vihető bele, ha olyan séf nyúl hozzá, mint a TV Paprika sorozataiban megismert Gabriel Koc
05.22 19:30
2012
Ez a melegszívű, szellemes és családcentrikus sorozat Gordon Ramsay egy egészen új oldalát tárja a nézők elé, mely a Ramsay család életének egy-egy napját követi nyomon, ahogy Gordon a családjával, gyermekeivel főz.
05.22 20:00
2022
A műsorban Mary Berg különböző tippekkel, trükkökkel és receptekkel segíti a mindennapi főzés során felmerülő nehézségek megoldását. Ötleteket kaphatunk például arra, hogy mihez is kezdjünk a hűtőben felhalmozódott tengernyi
05.22 20:30
PREMIER
2022
CsirkeMarcus a tökéletes csirkét keresi és megtanulja, hogyan alakítsa ki saját gombatenyészetét.
05.22 21:05
2022
Sokan álmodozunk arról, hogy vidékre költözünk, megtermeljük magunknak a zöldségeket, állatokat tenyésztünk és több időt töltünk a természetben. Pontosan ezt tette az egykori londoni szakács, Julius Roberts is. A szívet melengető
05.22 21:30
2021
Raymond Blanc ezúttal egy személyes hangvételű és újdonságokat elénk táró sorozatban elárulja élete legkedvesebb ételeinek titkait és olyan vadonatúj recepteket is mutat, amelyekre szakértőként felfigyelt. Friss termények iránti s
05.22 22:00
2023
A világutazó szakács, James Martin izgatottan veti bele magát egy számára kevéssé ismert hely, Spanyolország alapos felfedezésébe: a gasztronómián keresztül igyekszik megismerni az ország sokszínű régióinak történelmét é
05.22 23:00
2013
Adrian Richardson maga pácolja a steak-jeit, tölti a kolbászait és szalámiait és úgy általában mindent tud a hússal kapcsolatban, ami egy jó menühöz szükséges: hogyan válasszuk ki, vágjuk fel, készítsük el és együk meg az ínycs
05.22 23:30
2020
Az ételekért rajongó páros, John Torode és Lisa Faulkner hangulatos konyhájába invitálja a nézőket egy órára, telis-tele ízletes, kellemes ételekkel. Természetes kedvességüknek és a köztük lévő összhangnak köszönhetően a me
05.23 00:30
2022
CsirkeMarcus a tökéletes csirkét keresi és megtanulja, hogyan alakítsa ki saját gombatenyészetét.
05.23 01:05
2022
Sokan álmodozunk arról, hogy vidékre költözünk, megtermeljük magunknak a zöldségeket, állatokat tenyésztünk és több időt töltünk a természetben. Pontosan ezt tette az egykori londoni szakács, Julius Roberts is. A szívet melengető
05.23 01:30
2022
A műsorban Mary Berg különböző tippekkel, trükkökkel és receptekkel segíti a mindennapi főzés során felmerülő nehézségek megoldását. Ötleteket kaphatunk például arra, hogy mihez is kezdjünk a hűtőben felhalmozódott tengernyi
05.23 02:00
2020
A világ gasztronómiája egyre inkább a kevesebb hús, több zöldség irányába halad, mind a környezetünket mind az egészségünket akkor védjük leginkább, ha szezonálisan, zölden étkezünk. A nemzetközi konyhák
05.23 02:25
2018
A több mint tíz évig futó legendás teleregény, a Szomszédok rég látott szereplőivel főz és beszélget Bede Robi. Miközben elkészülnek Frajt Edit, Trokán Péter, Pintér Tibor, Elek Ferenc és Németh Kristóf kedvenc fogásai, minden
05.23 02:50
2017
Havas Dóra süteményes műsorában olyan édességek elkészítését mutatja meg profiknak és kezdőknek egyaránt, amelyek az ő álom cukrászdájában mindig ott lennének a kínálatban. A receptek mellett Dóra most is számtalan apró trük
05.23 03:15
2020
Nincs jobb fűszer a friss levegőnél - nem véletlen, hogy a szabadban készült ételek a legfinomabbak. Bede Róbert mesterszakács megmutatja, mi van a sült szalonnán túl, segít abban, hogy izgalmas és ízletes ételeket készítsünk láng
05.23 03:40
2023
A szlovák konyha hagyományokra épülő, masszív és testes ízeken alapul. Ennek ellenére számtalan elegáns megoldás, kreatív ötlet vihető bele, ha olyan séf nyúl hozzá, mint a TV Paprika sorozataiban megismert Gabriel Koc
05.23 04:05
2020
Az ételekért rajongó páros, John Torode és Lisa Faulkner hangulatos konyhájába invitálja a nézőket egy órára, telis-tele ízletes, kellemes ételekkel. Természetes kedvességüknek és a köztük lévő összhangnak köszönhetően a me
05.23 04:55
2016
Antonio, szülőhazája, azaz Olaszország tradicionális ételeit mutatja be. Megismerhetjük az ő kedvenc receptjeit, illetve a sokak számára ismert és kedvelt olasz ételek helyes elkészítési módját. Megtudhatj
05.23 05:20
2018
Sorozatunkban Gerti és Robi először jól ismert ételeket készítenek el, amiket azután egy izgalmas csavarral egy egészen új fogásként is befejeznek. Így lesz egy simából fordított, azaz lecsóból, lecsókrém, a lekváros piskótábó
05.23 05:45
2016
Az otthon melegét árasztó hangulat, ízletes ételek, vidám beszélgetések, történetek a konyhából és a terített asztal mellől.A recept egyszerű: jól ismert vendégek érkeznek Bede Róberthez nap mint nap, ámde egy kis csavarral. Mer
05.23 06:00
2020
A világ gasztronómiája egyre inkább a kevesebb hús, több zöldség irányába halad, mind a környezetünket mind az egészségünket akkor védjük leginkább, ha szezonálisan, zölden étkezünk. A nemzetközi konyhák
05.23 06:30
magyar gasztroműsor,2023
Hogyan lesz a búzából liszt? Hogyan őröl egy malom? Dóra utánajár a misztikumnak, hogy megtudjuk, mi kell ahhoz, hogy a tésztánk tökéletes állagú és ízű legyen. Emlékezetes sétát teszünk az ország egyik legrégebben műk
05.23 07:00
2020
Az ételekért rajongó páros, John Torode és Lisa Faulkner hangulatos konyhájába invitálja a nézőket egy órára, telis-tele ízletes, kellemes ételekkel. Természetes kedvességüknek és a köztük lévő összhangnak köszönhetően a me
05.23 08:00
2023
A világutazó szakács, James Martin izgatottan veti bele magát egy számára kevéssé ismert hely, Spanyolország alapos felfedezésébe: a gasztronómián keresztül igyekszik megismerni az ország sokszínű régióinak történelmét é
05.23 09:00
2013
Adrian Richardson maga pácolja a steak-jeit, tölti a kolbászait és szalámiait és úgy általában mindent tud a hússal kapcsolatban, ami egy jó menühöz szükséges: hogyan válasszuk ki, vágjuk fel, készítsük el és együk meg az ínycs
05.23 09:30
2022
A műsorban Mary Berg különböző tippekkel, trükkökkel és receptekkel segíti a mindennapi főzés során felmerülő nehézségek megoldását. Ötleteket kaphatunk például arra, hogy mihez is kezdjünk a hűtőben felhalmozódott tengernyi
05.23 10:00
2012
Ez a melegszívű, szellemes és családcentrikus sorozat Gordon Ramsay egy egészen új oldalát tárja a nézők elé, mely a Ramsay család életének egy-egy napját követi nyomon, ahogy Gordon a családjával, gyermekeivel főz.
05.23 10:30
2021
Raymond Blanc ezúttal egy személyes hangvételű és újdonságokat elénk táró sorozatban elárulja élete legkedvesebb ételeinek titkait és olyan vadonatúj recepteket is mutat, amelyekre szakértőként felfigyelt. Friss termények iránti s
05.23 11:00
2020
Nincs jobb fűszer a friss levegőnél - nem véletlen, hogy a szabadban készült ételek a legfinomabbak. Bede Róbert mesterszakács megmutatja, mi van a sült szalonnán túl, segít abban, hogy izgalmas és ízletes ételeket készítsünk láng
05.23 11:30
2023
A szlovák konyha hagyományokra épülő, masszív és testes ízeken alapul. Ennek ellenére számtalan elegáns megoldás, kreatív ötlet vihető bele, ha olyan séf nyúl hozzá, mint a TV Paprika sorozataiban megismert Gabriel Koc
05.23 12:00
2017
Havas Dóra süteményes műsorában olyan édességek elkészítését mutatja meg profiknak és kezdőknek egyaránt, amelyek az ő álom cukrászdájában mindig ott lennének a kínálatban. A receptek mellett Dóra most is számtalan apró trük
05.23 12:30
2018
A több mint tíz évig futó legendás teleregény, a Szomszédok rég látott szereplőivel főz és beszélget Bede Robi. Miközben elkészülnek Frajt Edit, Trokán Péter, Pintér Tibor, Elek Ferenc és Németh Kristóf kedvenc fogásai, minden
05.23 13:00
2020
A világ gasztronómiája egyre inkább a kevesebb hús, több zöldség irányába halad, mind a környezetünket mind az egészségünket akkor védjük leginkább, ha szezonálisan, zölden étkezünk. A nemzetközi konyhák
05.23 13:30
2022
CsirkeMarcus a tökéletes csirkét keresi és megtanulja, hogyan alakítsa ki saját gombatenyészetét.
05.23 14:05
2022
Sokan álmodozunk arról, hogy vidékre költözünk, megtermeljük magunknak a zöldségeket, állatokat tenyésztünk és több időt töltünk a természetben. Pontosan ezt tette az egykori londoni szakács, Julius Roberts is. A szívet melengető
05.23 14:30
2021
Raymond Blanc ezúttal egy személyes hangvételű és újdonságokat elénk táró sorozatban elárulja élete legkedvesebb ételeinek titkait és olyan vadonatúj recepteket is mutat, amelyekre szakértőként felfigyelt. Friss termények iránti s
05.23 15:00
2012
Ez a melegszívű, szellemes és családcentrikus sorozat Gordon Ramsay egy egészen új oldalát tárja a nézők elé, mely a Ramsay család életének egy-egy napját követi nyomon, ahogy Gordon a családjával, gyermekeivel főz.
05.23 15:30
2013
Adrian Richardson maga pácolja a steak-jeit, tölti a kolbászait és szalámiait és úgy általában mindent tud a hússal kapcsolatban, ami egy jó menühöz szükséges: hogyan válasszuk ki, vágjuk fel, készítsük el és együk meg az ínycs
05.23 16:00
2023
A világutazó szakács, James Martin izgatottan veti bele magát egy számára kevéssé ismert hely, Spanyolország alapos felfedezésébe: a gasztronómián keresztül igyekszik megismerni az ország sokszínű régióinak történelmét é
05.23 17:00
2017
Havas Dóra süteményes műsorában olyan édességek elkészítését mutatja meg profiknak és kezdőknek egyaránt, amelyek az ő álom cukrászdájában mindig ott lennének a kínálatban. A receptek mellett Dóra most is számtalan apró trük
05.23 17:30
magyar gasztroműsor,2023
A nagykátai családi gazdaság zöldségeiből, gyümölcseivel készülnek természetesen és vegyszermentesen szörpök, ecetek, savanyúságok, amik nem csak színesek, hanem varázslatosan ízesek is. A szezonális kínálatból válogat
05.23 18:00
2018
A több mint tíz évig futó legendás teleregény, a Szomszédok rég látott szereplőivel főz és beszélget Bede Robi. Miközben elkészülnek Frajt Edit, Trokán Péter, Pintér Tibor, Elek Ferenc és Németh Kristóf kedvenc fogásai, minden
05.23 18:30
2020
Nincs jobb fűszer a friss levegőnél - nem véletlen, hogy a szabadban készült ételek a legfinomabbak. Bede Róbert mesterszakács megmutatja, mi van a sült szalonnán túl, segít abban, hogy izgalmas és ízletes ételeket készítsünk láng
05.23 19:00
2023
A szlovák konyha hagyományokra épülő, masszív és testes ízeken alapul. Ennek ellenére számtalan elegáns megoldás, kreatív ötlet vihető bele, ha olyan séf nyúl hozzá, mint a TV Paprika sorozataiban megismert Gabriel Koc
05.23 19:30
2012
Ez a melegszívű, szellemes és családcentrikus sorozat Gordon Ramsay egy egészen új oldalát tárja a nézők elé, mely a Ramsay család életének egy-egy napját követi nyomon, ahogy Gordon a családjával, gyermekeivel főz.
05.23 20:00
2022
A műsorban Mary Berg különböző tippekkel, trükkökkel és receptekkel segíti a mindennapi főzés során felmerülő nehézségek megoldását. Ötleteket kaphatunk például arra, hogy mihez is kezdjünk a hűtőben felhalmozódott tengernyi
05.23 20:30
PREMIER
2022
TehenekMarcus a tökéletes teheneket keresi és a faluban az ivóban helyi termelőkkel találkozik.
05.23 21:05
2022
Sokan álmodozunk arról, hogy vidékre költözünk, megtermeljük magunknak a zöldségeket, állatokat tenyésztünk és több időt töltünk a természetben. Pontosan ezt tette az egykori londoni szakács, Julius Roberts is. A szívet melengető
05.23 21:30
2021
Raymond Blanc ezúttal egy személyes hangvételű és újdonságokat elénk táró sorozatban elárulja élete legkedvesebb ételeinek titkait és olyan vadonatúj recepteket is mutat, amelyekre szakértőként felfigyelt. Friss termények iránti s
05.23 22:00
2023
A világutazó szakács, James Martin izgatottan veti bele magát egy számára kevéssé ismert hely, Spanyolország alapos felfedezésébe: a gasztronómián keresztül igyekszik megismerni az ország sokszínű régióinak történelmét é
05.23 23:00
2013
Adrien Richardson séf a húsok nagy szerelmese, nála a zöldségeknek esélye sincsen - imád minden ételt húsból készíteni. Olyan ínycsiklandozó finomságokat készít, mint a Wellington-bélszín, vagy egy zamatos báránysteak. Csatlakozz
05.23 23:30
2020
Az ételekért rajongó páros, John Torode és Lisa Faulkner hangulatos konyhájába invitálja a nézőket egy órára, telis-tele ízletes, kellemes ételekkel. Természetes kedvességüknek és a köztük lévő összhangnak köszönhetően a me
05.24 00:30
2022
TehenekMarcus a tökéletes teheneket keresi és a faluban az ivóban helyi termelőkkel találkozik.
05.24 01:05
2022
Sokan álmodozunk arról, hogy vidékre költözünk, megtermeljük magunknak a zöldségeket, állatokat tenyésztünk és több időt töltünk a természetben. Pontosan ezt tette az egykori londoni szakács, Julius Roberts is. A szívet melengető
05.24 01:30
2022
A műsorban Mary Berg különböző tippekkel, trükkökkel és receptekkel segíti a mindennapi főzés során felmerülő nehézségek megoldását. Ötleteket kaphatunk például arra, hogy mihez is kezdjünk a hűtőben felhalmozódott tengernyi
05.24 02:00
2020
A világ gasztronómiája egyre inkább a kevesebb hús, több zöldség irányába halad, mind a környezetünket mind az egészségünket akkor védjük leginkább, ha szezonálisan, zölden étkezünk. A nemzetközi konyhák
05.24 02:25
2018
A több mint tíz évig futó legendás teleregény, a Szomszédok rég látott szereplőivel főz és beszélget Bede Robi. Miközben elkészülnek Frajt Edit, Trokán Péter, Pintér Tibor, Elek Ferenc és Németh Kristóf kedvenc fogásai, minden
05.24 02:50
2017
Havas Dóra süteményes műsorában olyan édességek elkészítését mutatja meg profiknak és kezdőknek egyaránt, amelyek az ő álom cukrászdájában mindig ott lennének a kínálatban. A receptek mellett Dóra most is számtalan apró trük
05.24 03:15
2020
Nincs jobb fűszer a friss levegőnél - nem véletlen, hogy a szabadban készült ételek a legfinomabbak. Bede Róbert mesterszakács megmutatja, mi van a sült szalonnán túl, segít abban, hogy izgalmas és ízletes ételeket készítsünk láng
05.24 03:40
2023
A szlovák konyha hagyományokra épülő, masszív és testes ízeken alapul. Ennek ellenére számtalan elegáns megoldás, kreatív ötlet vihető bele, ha olyan séf nyúl hozzá, mint a TV Paprika sorozataiban megismert Gabriel Koc
05.24 04:05
2020
Az ételekért rajongó páros, John Torode és Lisa Faulkner hangulatos konyhájába invitálja a nézőket egy órára, telis-tele ízletes, kellemes ételekkel. Természetes kedvességüknek és a köztük lévő összhangnak köszönhetően a me
05.24 04:55
2016
Antonio, szülőhazája, azaz Olaszország tradicionális ételeit mutatja be. Megismerhetjük az ő kedvenc receptjeit, illetve a sokak számára ismert és kedvelt olasz ételek helyes elkészítési módját. Megtudhatj
05.24 05:20
2018
Sorozatunkban Gerti és Robi először jól ismert ételeket készítenek el, amiket azután egy izgalmas csavarral egy egészen új fogásként is befejeznek. Így lesz egy simából fordított, azaz lecsóból, lecsókrém, a lekváros piskótábó
05.24 05:45
2016
Az otthon melegét árasztó hangulat, ízletes ételek, vidám beszélgetések, történetek a konyhából és a terített asztal mellől.A recept egyszerű: jól ismert vendégek érkeznek Bede Róberthez nap mint nap, ámde egy kis csavarral. Mer
05.24 06:00
2020
A világ gasztronómiája egyre inkább a kevesebb hús, több zöldség irányába halad, mind a környezetünket mind az egészségünket akkor védjük leginkább, ha szezonálisan, zölden étkezünk. A nemzetközi konyhák
05.24 06:30
magyar gasztroműsor,2023
A nagykátai családi gazdaság zöldségeiből, gyümölcseivel készülnek természetesen és vegyszermentesen szörpök, ecetek, savanyúságok, amik nem csak színesek, hanem varázslatosan ízesek is. A szezonális kínálatból válogat
05.24 07:00
2020
Az ételekért rajongó páros, John Torode és Lisa Faulkner hangulatos konyhájába invitálja a nézőket egy órára, telis-tele ízletes, kellemes ételekkel. Természetes kedvességüknek és a köztük lévő összhangnak köszönhetően a me
05.24 08:00
2023
A világutazó szakács, James Martin izgatottan veti bele magát egy számára kevéssé ismert hely, Spanyolország alapos felfedezésébe: a gasztronómián keresztül igyekszik megismerni az ország sokszínű régióinak történelmét é
05.24 09:00
2013
Adrien Richardson séf a húsok nagy szerelmese, nála a zöldségeknek esélye sincsen - imád minden ételt húsból készíteni. Olyan ínycsiklandozó finomságokat készít, mint a Wellington-bélszín, vagy egy zamatos báránysteak. Csatlakozz
05.24 09:30
2022
A műsorban Mary Berg különböző tippekkel, trükkökkel és receptekkel segíti a mindennapi főzés során felmerülő nehézségek megoldását. Ötleteket kaphatunk például arra, hogy mihez is kezdjünk a hűtőben felhalmozódott tengernyi
05.24 10:00
2012
Ez a melegszívű, szellemes és családcentrikus sorozat Gordon Ramsay egy egészen új oldalát tárja a nézők elé, mely a Ramsay család életének egy-egy napját követi nyomon, ahogy Gordon a családjával, gyermekeivel főz.
05.24 10:30
2021
Raymond Blanc ezúttal egy személyes hangvételű és újdonságokat elénk táró sorozatban elárulja élete legkedvesebb ételeinek titkait és olyan vadonatúj recepteket is mutat, amelyekre szakértőként felfigyelt. Friss termények iránti s
05.24 11:00
2020
Nincs jobb fűszer a friss levegőnél - nem véletlen, hogy a szabadban készült ételek a legfinomabbak. Bede Róbert mesterszakács megmutatja, mi van a sült szalonnán túl, segít abban, hogy izgalmas és ízletes ételeket készítsünk láng
05.24 11:30
2023
A szlovák konyha hagyományokra épülő, masszív és testes ízeken alapul. Ennek ellenére számtalan elegáns megoldás, kreatív ötlet vihető bele, ha olyan séf nyúl hozzá, mint a TV Paprika sorozataiban megismert Gabriel Koc
05.24 12:00
2017
Havas Dóra süteményes műsorában olyan édességek elkészítését mutatja meg profiknak és kezdőknek egyaránt, amelyek az ő álom cukrászdájában mindig ott lennének a kínálatban. A receptek mellett Dóra most is számtalan apró trük
05.24 12:30
2018
A több mint tíz évig futó legendás teleregény, a Szomszédok rég látott szereplőivel főz és beszélget Bede Robi. Miközben elkészülnek Frajt Edit, Trokán Péter, Pintér Tibor, Elek Ferenc és Németh Kristóf kedvenc fogásai, minden
05.24 13:00
2020
A világ gasztronómiája egyre inkább a kevesebb hús, több zöldség irányába halad, mind a környezetünket mind az egészségünket akkor védjük leginkább, ha szezonálisan, zölden étkezünk. A nemzetközi konyhák
05.24 13:30
2022
TehenekMarcus a tökéletes teheneket keresi és a faluban az ivóban helyi termelőkkel találkozik.
05.24 14:05
2022
Sokan álmodozunk arról, hogy vidékre költözünk, megtermeljük magunknak a zöldségeket, állatokat tenyésztünk és több időt töltünk a természetben. Pontosan ezt tette az egykori londoni szakács, Julius Roberts is. A szívet melengető
05.24 14:30
2021
Raymond Blanc ezúttal egy személyes hangvételű és újdonságokat elénk táró sorozatban elárulja élete legkedvesebb ételeinek titkait és olyan vadonatúj recepteket is mutat, amelyekre szakértőként felfigyelt. Friss termények iránti s
05.24 15:00
2012
Ez a melegszívű, szellemes és családcentrikus sorozat Gordon Ramsay egy egészen új oldalát tárja a nézők elé, mely a Ramsay család életének egy-egy napját követi nyomon, ahogy Gordon a családjával, gyermekeivel főz.
05.24 15:30
2013
Adrien Richardson séf a húsok nagy szerelmese, nála a zöldségeknek esélye sincsen - imád minden ételt húsból készíteni. Olyan ínycsiklandozó finomságokat készít, mint a Wellington-bélszín, vagy egy zamatos báránysteak. Csatlakozz
05.24 16:00
2023
A világutazó szakács, James Martin izgatottan veti bele magát egy számára kevéssé ismert hely, Spanyolország alapos felfedezésébe: a gasztronómián keresztül igyekszik megismerni az ország sokszínű régióinak történelmét é
05.24 17:00
2017
Havas Dóra süteményes műsorában olyan édességek elkészítését mutatja meg profiknak és kezdőknek egyaránt, amelyek az ő álom cukrászdájában mindig ott lennének a kínálatban. A receptek mellett Dóra most is számtalan apró trük
05.24 17:30
magyar gasztroműsor,2023
A kertész meg a séf közös kertje igazi szerelemprojekt. Patrícia és Gábor pócsmegyeri gazdaságában friss, ízletes zöldségek és gyümölcsök nevelkednek, konyhájukban pedig olyan ételek rotyognak, amit a két kezükkel megt
05.24 18:00
2018
Németh KristófA több mint tíz évig futó legendás teleregény, a Szomszédok rég látott szereplőivel főz és beszélget Bede Robi. Miközben elkészülnek Frajt Edit, Trokán Péter, Pintér Tibor, Elek Ferenc és Németh Kristóf kedvenc
05.24 18:30
2020
Nincs jobb fűszer a friss levegőnél - nem véletlen, hogy a szabadban készült ételek a legfinomabbak. Bede Róbert mesterszakács megmutatja, mi van a sült szalonnán túl, segít abban, hogy izgalmas és ízletes ételeket készítsünk láng
05.24 19:00
2023
Marketa városi nő, vidéki gyökerekkel: jól ismeri a cseh főváros zegzugait, de ha teheti, a falvak, az erdők és a tanyák között tölti fel magát friss energiával. Új sorozatában pont azt a környéket járjuk be, am
05.24 19:30
2012
Ez a melegszívű, szellemes és családcentrikus sorozat Gordon Ramsay egy egészen új oldalát tárja a nézők elé, mely a Ramsay család életének egy-egy napját követi nyomon, ahogy Gordon a családjával, gyermekeivel főz.
05.24 20:00
2022
A műsorban Mary Berg különböző tippekkel, trükkökkel és receptekkel segíti a mindennapi főzés során felmerülő nehézségek megoldását. Ötleteket kaphatunk például arra, hogy mihez is kezdjünk a hűtőben felhalmozódott tengernyi
05.24 20:30
PREMIER
2022
KacsaMarcus Wareing egy lassabb életre vált sussexi kisbirtokán ám a kacsák beszerzése sokkal kalandosabb, mint várta.
05.24 21:05
2022
Sokan álmodozunk arról, hogy vidékre költözünk, megtermeljük magunknak a zöldségeket, állatokat tenyésztünk és több időt töltünk a természetben. Pontosan ezt tette az egykori londoni szakács, Julius Roberts is. A szívet melengető
05.24 21:30
2021
Raymond Blanc ezúttal egy személyes hangvételű és újdonságokat elénk táró sorozatban elárulja élete legkedvesebb ételeinek titkait és olyan vadonatúj recepteket is mutat, amelyekre szakértőként felfigyelt. Friss termények iránti s
05.24 22:00
2023
A világutazó szakács, James Martin izgatottan veti bele magát egy számára kevéssé ismert hely, Spanyolország alapos felfedezésébe: a gasztronómián keresztül igyekszik megismerni az ország sokszínű régióinak történelmét é
05.24 23:00
2013
Adrien Richardson séf a húsok nagy szerelmese, nála a zöldségeknek esélye sincsen - imád minden ételt húsból készíteni. Olyan ínycsiklandozó finomságokat készít, mint a Wellington-bélszín, vagy egy zamatos báránysteak. Csatlakozz
05.24 23:30
2020
Az ételekért rajongó páros, John Torode és Lisa Faulkner hangulatos konyhájába invitálja a nézőket egy órára, telis-tele ízletes, kellemes ételekkel. Természetes kedvességüknek és a köztük lévő összhangnak köszönhetően a me
05.25 00:30
2022
KacsaMarcus Wareing egy lassabb életre vált sussexi kisbirtokán ám a kacsák beszerzése sokkal kalandosabb, mint várta.
05.25 01:05
2022
Sokan álmodozunk arról, hogy vidékre költözünk, megtermeljük magunknak a zöldségeket, állatokat tenyésztünk és több időt töltünk a természetben. Pontosan ezt tette az egykori londoni szakács, Julius Roberts is. A szívet melengető
05.25 01:30
2022
A műsorban Mary Berg különböző tippekkel, trükkökkel és receptekkel segíti a mindennapi főzés során felmerülő nehézségek megoldását. Ötleteket kaphatunk például arra, hogy mihez is kezdjünk a hűtőben felhalmozódott tengernyi
05.25 02:00
2020
A világ gasztronómiája egyre inkább a kevesebb hús, több zöldség irányába halad, mind a környezetünket mind az egészségünket akkor védjük leginkább, ha szezonálisan, zölden étkezünk. A nemzetközi konyhák
05.25 02:25
2018
Németh KristófA több mint tíz évig futó legendás teleregény, a Szomszédok rég látott szereplőivel főz és beszélget Bede Robi. Miközben elkészülnek Frajt Edit, Trokán Péter, Pintér Tibor, Elek Ferenc és Németh Kristóf kedvenc
05.25 02:50
2017
Havas Dóra süteményes műsorában olyan édességek elkészítését mutatja meg profiknak és kezdőknek egyaránt, amelyek az ő álom cukrászdájában mindig ott lennének a kínálatban. A receptek mellett Dóra most is számtalan apró trük
05.25 03:15
2020
Nincs jobb fűszer a friss levegőnél - nem véletlen, hogy a szabadban készült ételek a legfinomabbak. Bede Róbert mesterszakács megmutatja, mi van a sült szalonnán túl, segít abban, hogy izgalmas és ízletes ételeket készítsünk láng
05.25 03:40
2023
Marketa városi nő, vidéki gyökerekkel: jól ismeri a cseh főváros zegzugait, de ha teheti, a falvak, az erdők és a tanyák között tölti fel magát friss energiával. Új sorozatában pont azt a környéket járjuk be, am
05.25 04:05
2020
Az ételekért rajongó páros, John Torode és Lisa Faulkner hangulatos konyhájába invitálja a nézőket egy órára, telis-tele ízletes, kellemes ételekkel. Természetes kedvességüknek és a köztük lévő összhangnak köszönhetően a me
05.25 04:55
2016
Antonio, szülőhazája, azaz Olaszország tradicionális ételeit mutatja be. Megismerhetjük az ő kedvenc receptjeit, illetve a sokak számára ismert és kedvelt olasz ételek helyes elkészítési módját. Megtudhatj
05.25 05:20
2018
Sorozatunkban Gerti és Robi először jól ismert ételeket készítenek el, amiket azután egy izgalmas csavarral egy egészen új fogásként is befejeznek. Így lesz egy simából fordított, azaz lecsóból, lecsókrém, a lekváros piskótábó
05.25 05:45
2016
Az otthon melegét árasztó hangulat, ízletes ételek, vidám beszélgetések, történetek a konyhából és a terített asztal mellől.A recept egyszerű: jól ismert vendégek érkeznek Bede Róberthez nap mint nap, ámde egy kis csavarral. Mer
05.25 06:00
2017
A sorozatban 10 amatőr cukrászt ismerhetünk meg Kanada különböző tájairól, akik egy sor tematikus gasztronómiai kihívásban mérettetik meg magukat. Az egyes epizódok három fordulóból állnak: kedvenc desszert elkészítése,
05.25 07:00
2011
Gordon Ramsay immár 25 éve főz professzionálisan. Tudását a világ legkiválóbb séfjeitől szerezte és azóta ő maga is kinevelt egy újabb generációnyi világhírű szakácsot. A TV Paprika új sorozatában ezt a tudást és
05.25 08:00
2023
Az epizódban főszerpet kap a vadvilág, amikor Justine Kuala Lumpurban papagájok, Semenggoh-ban pedig orángutánok társaságába kerül. Wong séf pinangi klasszikusának kóstolója után Justine olyan helyi kedvenceket do
05.25 08:30
2023
The Chocolate QueenKirsten Tibballs, akit a Mesterszakács sorozat "a csokoládé királynőjének" kiáltott ki, Ausztrália egyik legnépszerűbb és legnagyobb nemzetközi elismertségnek örvendő cukrásza és csokikészítője.Az évek folyam
05.25 09:00
PREMIER
2024
A TV Paprika Magazin állandó házigazdája Havas Dóra, akinek munkáját minden héten egy-egy új, gasztronómiában jártas társműsorvezető segíti. Az egyórás magazinban minden a tágan értelmezett gasztronómia körül forog, legyen szó
05.25 10:00
2022
Gino D'Acampo, aki a pizzakészítést és a lassú tűzön főzött ragu kevergetését nonna Florától leste el, családja több generációját összekötő utazásra indul. Bejárja Olaszországot, azokat a nőket ünnepelve, akik ételt
05.25 10:30
2022
Ez alkalommal az éhes motorosok utazása nem egyetlen régióra korlátozódik - az Egyesült Királyság egész területét bejárják, hogy lenyűgöző és sokoldalú, tehetséges étteremtulajdonosokat és termelőket ismerhessenek meg, miközbe
05.25 11:45
2023
Mary Berry Makes it EasyEbben a csodálatos sorozatban Mary Berry konyhai praktikáit láthatjuk hat, ínycsiklandó ételekkel teli epizódban. Mary régi és új, ismert és szeretett barátai segítségére siet, akik különböző főzési dil
05.25 12:20

05.25 13:00
2021
David Rocco ezúttal saját konyhájába invitálja a nézőket, hogy családjával és barátaival őszinte beszélgetések mellett inspiráló recepteket cseréljenek és tradicionális ételeket készítsenek. A világ minden tájáról érkező v
05.25 13:30

05.25 14:00
2021
Soha nem volt alkalmasabb idő arra, hogy ismét felfedezzük a főzés örömét. Nagy-Britannia egyik legnépszerűbb televíziós szakácsa, Ainsley Harriott ismert vendégeivel örök kedvenceket szolgál fel, köretként pedig humort és jókedv
05.25 15:00
2011
Gordon Ramsay immár 25 éve főz professzionálisan. Tudását a világ legkiválóbb séfjeitől szerezte és azóta ő maga is kinevelt egy újabb generációnyi világhírű szakácsot. A TV Paprika új sorozatában ezt a tudást és
05.25 16:00
2024
A TV Paprika Magazin állandó házigazdája Havas Dóra, akinek munkáját minden héten egy-egy új, gasztronómiában jártas társműsorvezető segíti. Az egyórás magazinban minden a tágan értelmezett gasztronómia körül forog, legyen szó
05.25 17:00
2023
The Chocolate QueenKirsten Tibballs, akit a Mesterszakács sorozat "a csokoládé királynőjének" kiáltott ki, Ausztrália egyik legnépszerűbb és legnagyobb nemzetközi elismertségnek örvendő cukrásza és csokikészítője.Az évek folyam
05.25 17:30
2021
David Rocco ezúttal saját konyhájába invitálja a nézőket, hogy családjával és barátaival őszinte beszélgetések mellett inspiráló recepteket cseréljenek és tradicionális ételeket készítsenek. A világ minden tájáról érkező v
05.25 18:00

05.25 18:30
2021
Soha nem volt alkalmasabb idő arra, hogy ismét felfedezzük a főzés örömét. Nagy-Britannia egyik legnépszerűbb televíziós szakácsa, Ainsley Harriott ismert vendégeivel örök kedvenceket szolgál fel, köretként pedig humort és jókedv
05.25 19:30
2023
Ez az epizód arra csábít, hogy fedezzük fel a malajziai utcai harapnivalókat. Justine Kuching-ból Pinangba utazik, és megkóstolja az utcai piacokon a helyi ízeket. Főzőtudományát is megcsillantja az ínycsiklandó r
05.25 20:00
2017
A sorozatban 10 amatőr cukrászt ismerhetünk meg Kanada különböző tájairól, akik egy sor tematikus gasztronómiai kihívásban mérettetik meg magukat. Az egyes epizódok három fordulóból állnak: kedvenc desszert elkészítése,
05.25 21:00
2011
Gordon Ramsay immár 25 éve főz professzionálisan. Tudását a világ legkiválóbb séfjeitől szerezte és azóta ő maga is kinevelt egy újabb generációnyi világhírű szakácsot. A TV Paprika új sorozatában ezt a tudást és
05.25 22:00
2022
Gino D'Acampo, aki a pizzakészítést és a lassú tűzön főzött ragu kevergetését nonna Florától leste el, családja több generációját összekötő utazásra indul. Bejárja Olaszországot, azokat a nőket ünnepelve, akik ételt
05.25 22:30
2022
Ez alkalommal az éhes motorosok utazása nem egyetlen régióra korlátozódik - az Egyesült Királyság egész területét bejárják, hogy lenyűgöző és sokoldalú, tehetséges étteremtulajdonosokat és termelőket ismerhessenek meg, miközbe
05.25 23:45
2023
Mary Berry Makes it EasyEbben a csodálatos sorozatban Mary Berry konyhai praktikáit láthatjuk hat, ínycsiklandó ételekkel teli epizódban. Mary régi és új, ismert és szeretett barátai segítségére siet, akik különböző főzési dil
05.26 00:20

05.26 01:00
2024
A TV Paprika Magazin állandó házigazdája Havas Dóra, akinek munkáját minden héten egy-egy új, gasztronómiában jártas társműsorvezető segíti. Az egyórás magazinban minden a tágan értelmezett gasztronómia körül forog, legyen szó
05.26 02:00
2017
A sorozatban 10 amatőr cukrászt ismerhetünk meg Kanada különböző tájairól, akik egy sor tematikus gasztronómiai kihívásban mérettetik meg magukat. Az egyes epizódok három fordulóból állnak: kedvenc desszert elkészítése,
05.26 02:45
2021
Soha nem volt alkalmasabb idő arra, hogy ismét felfedezzük a főzés örömét. Nagy-Britannia egyik legnépszerűbb televíziós szakácsa, Ainsley Harriott ismert vendégeivel örök kedvenceket szolgál fel, köretként pedig humort és jókedv
05.26 03:30
2022
Ez alkalommal az éhes motorosok utazása nem egyetlen régióra korlátozódik - az Egyesült Királyság egész területét bejárják, hogy lenyűgöző és sokoldalú, tehetséges étteremtulajdonosokat és termelőket ismerhessenek meg, miközbe
05.26 04:30
2023
Mary Berry Makes it EasyEbben a csodálatos sorozatban Mary Berry konyhai praktikáit láthatjuk hat, ínycsiklandó ételekkel teli epizódban. Mary régi és új, ismert és szeretett barátai segítségére siet, akik különböző főzési dil
05.26 05:00

05.26 05:30
2022
Gino D'Acampo, aki a pizzakészítést és a lassú tűzön főzött ragu kevergetését nonna Florától leste el, családja több generációját összekötő utazásra indul. Bejárja Olaszországot, azokat a nőket ünnepelve, akik ételt
05.26 06:00
2017
A sorozatban 10 amatőr cukrászt ismerhetünk meg Kanada különböző tájairól, akik egy sor tematikus gasztronómiai kihívásban mérettetik meg magukat. Az egyes epizódok három fordulóból állnak: kedvenc desszert elkészítése, sz
05.26 07:00
2011
Gordon Ramsay immár 25 éve főz professzionálisan. Tudását a világ legkiválóbb séfjeitől szerezte és azóta ő maga is kinevelt egy újabb generációnyi világhírű szakácsot. A TV Paprika új sorozatában ezt a tudást és
05.26 08:00
2023
Ez az epizód arra csábít, hogy fedezzük fel a malajziai utcai harapnivalókat. Justine Kuching-ból Pinangba utazik, és megkóstolja az utcai piacokon a helyi ízeket. Főzőtudományát is megcsillantja az ínycsiklandó r
05.26 08:30
2023
The Chocolate QueenKirsten Tibballs, akit a Mesterszakács sorozat "a csokoládé királynőjének" kiáltott ki, Ausztrália egyik legnépszerűbb és legnagyobb nemzetközi elismertségnek örvendő cukrásza és csokikészítője.Az évek folyam
05.26 09:00
PREMIER
2024
A TV Paprika Magazin állandó házigazdája Havas Dóra, akinek munkáját minden héten egy-egy új, gasztronómiában jártas társműsorvezető segíti. Az egyórás magazinban minden a tágan értelmezett gasztronómia körül forog, legyen szó
05.26 10:00
2022
Gino D'Acampo, aki a pizzakészítést és a lassú tűzön főzött ragu kevergetését nonna Florától leste el, családja több generációját összekötő utazásra indul. Bejárja Olaszországot, azokat a nőket ünnepelve, akik ételt
05.26 10:30
2022
Ez alkalommal az éhes motorosok utazása nem egyetlen régióra korlátozódik - az Egyesült Királyság egész területét bejárják, hogy lenyűgöző és sokoldalú, tehetséges étteremtulajdonosokat és termelőket ismerhessenek meg, miközbe
05.26 11:45
2023
Mary Berry Makes it EasyEbben a csodálatos sorozatban Mary Berry konyhai praktikáit láthatjuk hat, ínycsiklandó ételekkel teli epizódban. Mary régi és új, ismert és szeretett barátai segítségére siet, akik különböző főzési dil
05.26 12:20

05.26 13:00
2021
David Rocco ezúttal saját konyhájába invitálja a nézőket, hogy családjával és barátaival őszinte beszélgetések mellett inspiráló recepteket cseréljenek és tradicionális ételeket készítsenek. A világ minden tájáról érkező v
05.26 13:30

05.26 14:00
2021
Soha nem volt alkalmasabb idő arra, hogy ismét felfedezzük a főzés örömét. Nagy-Britannia egyik legnépszerűbb televíziós szakácsa, Ainsley Harriott ismert vendégeivel örök kedvenceket szolgál fel, köretként pedig humort és jókedv
05.26 15:00
2011
Gordon Ramsay immár 25 éve főz professzionálisan. Tudását a világ legkiválóbb séfjeitől szerezte és azóta ő maga is kinevelt egy újabb generációnyi világhírű szakácsot. A TV Paprika új sorozatában ezt a tudást és
05.26 16:00
2024
A TV Paprika Magazin állandó házigazdája Havas Dóra, akinek munkáját minden héten egy-egy új, gasztronómiában jártas társműsorvezető segíti. Az egyórás magazinban minden a tágan értelmezett gasztronómia körül forog, legyen szó
05.26 17:00
2023
The Chocolate QueenKirsten Tibballs, akit a Mesterszakács sorozat "a csokoládé királynőjének" kiáltott ki, Ausztrália egyik legnépszerűbb és legnagyobb nemzetközi elismertségnek örvendő cukrásza és csokikészítője.Az évek folyam
05.26 17:30
2021
David Rocco ezúttal saját konyhájába invitálja a nézőket, hogy családjával és barátaival őszinte beszélgetések mellett inspiráló recepteket cseréljenek és tradicionális ételeket készítsenek. A világ minden tájáról érkező v
05.26 18:00

05.26 18:30
2021
Soha nem volt alkalmasabb idő arra, hogy ismét felfedezzük a főzés örömét. Nagy-Britannia egyik legnépszerűbb televíziós szakácsa, Ainsley Harriott ismert vendégeivel örök kedvenceket szolgál fel, köretként pedig humort és jókedv
05.26 19:30
2023
Merüljünk el Justine-nal Malajzia kulturális örökségében, amikor felkeresi a Terengganu Skanzent, ahol felfedezi a gasztronómiai és zenei hagyományokat, majd kulináris kalandra indul Afiq Matkhir séffel. Ezután Ju
05.26 20:00
2017
A sorozatban 10 amatőr cukrászt ismerhetünk meg Kanada különböző tájairól, akik egy sor tematikus gasztronómiai kihívásban mérettetik meg magukat. Az egyes epizódok három fordulóból állnak: kedvenc desszert elkészítése, sz
05.26 21:00
2011
Gordon Ramsay immár 25 éve főz professzionálisan. Tudását a világ legkiválóbb séfjeitől szerezte és azóta ő maga is kinevelt egy újabb generációnyi világhírű szakácsot. A TV Paprika új sorozatában ezt a tudást és
05.26 22:00
2022
Gino D'Acampo, aki a pizzakészítést és a lassú tűzön főzött ragu kevergetését nonna Florától leste el, családja több generációját összekötő utazásra indul. Bejárja Olaszországot, azokat a nőket ünnepelve, akik ételt
05.26 22:30
2022
Ez alkalommal az éhes motorosok utazása nem egyetlen régióra korlátozódik - az Egyesült Királyság egész területét bejárják, hogy lenyűgöző és sokoldalú, tehetséges étteremtulajdonosokat és termelőket ismerhessenek meg, miközbe
05.26 23:45