05.14 00:00
magyar ismeretterjesztő sorozat, 2000
16/13.: A németországi tartományok bemutatkoznak - BrandenburgA német tartományok történelmét, jellegzetes tájait, településeit , művészetét, kultúráját bemutató sorozatunk mai adásában Brandenburg tartományt barangoljuk be.R
05.14 00:30
magyar riportfilmsorozat,2004
2004/5.Bemutatjuk Kerényi József Kossuth-díjas építész lakását, amely egy budai bérház emeletráépítéses bovítésével jött létre, illetve egy általa tervezett kecskeméti lakóházat, amely a hajdani parasztházak tornácos formá
05.14 00:55
1984
Japán ételek III. rész SushiMagyar ismeretterjesztő sorozatSushi boltok hagyományai Japánban. Mai menü: rizs sushi, inari sushi.
05.14 01:10
magyar néprajzi musor,1978
4. rész A vonós-zenekarSebo Ferenc zenetörténeti sorozatában hagyományos népi hangszerekkel ismerteti meg a nézoket, melynek negyedik részében a vonószenekart mutatja be vendégei segítségével.Rendezte: Seregi László
05.14 01:35
magyar zenei műsor,2010
Folk ErrorA műsor a magyar hagyományok ápolását tűzte ki céljául - a népzenei együttesek, énekesek, táncosok mellett helyet kap benne a népmese, népi színjáték, a tárgyi népművészet, a hagyományos népi mesterségek bemutatás
05.14 02:45
05.14 02:50
magyar sitcom,1998
333. Holt szezonDebbie-nek új hódolója akad, virágcsokrokat küld neki és randevúra hívja. A fiatalok csodálkozva tárgyalják Debbie föllángolását, mire Pici kijelenti, a legnagyobb őrültésg szerelmesnek lenni. Ádám és Péter nem
05.14 03:15
magyar tévéfilm, 2009
26/16.: Kutyából nem lesz szalonnaJózsi kihallgatja Ervin telefonbeszélgetését, és tökéletesen félreérti. Ezáltal meg van győződve arról, hogy az elmúlt időszak kellemetlenségei mögött Ervin sunyi fondorkodása rejlik, ezért ú
05.14 03:45
magyar színházi közvetítés,1968
Vovát, a frissen érettségizett, jó eszu, de mindennel és mindenkivel szemben lázadozó, elkényeztetett fiatalembert szülei nagybátyjához küldik látogatóba, remélve, hogy o ráncba szedi a fiút. Ehelyett összekapnak és Vova útnak ind
05.14 05:45
magyar portréfilm,1984
Simon ZsuzsaSimon Zsuzsa színész, színészpedagógus, az első női rendező, színigazgató, és főiskolai rektor - gyermekkorban a Nyugatos költők, Osvát Ernő és Karinthy barátja - a mesterségről, az emberséges színház hitvallásá
05.14 06:35
magyar szórakoztató musor,2009
A cigányzene sorsaA Sztársáv vendégei olyan színészek, énekesek, sportolók, közéleti személyiségek, akik teljesítményükkel, munkásságukkal szolgáltak rá a közönség szeretetére. A mai musor meghívott vendégeivel a magyar nó
05.14 07:00
magyar dokumentumfilm,2003
A millecentenáriumi ünnepségek jelképes központja Ópusztaszer volt, ahol egykoron "befejezodött" a honfoglalás. A történelmi emlékhely nem veszített népszeruségébol, sot már-már nemzeti zarándokhely lett, egyre több a látogatója
05.14 08:00
magyar ismeretterjesztő sorozat, 2000
16/13.: A németországi tartományok bemutatkoznak - BrandenburgA német tartományok történelmét, jellegzetes tájait, településeit , művészetét, kultúráját bemutató sorozatunk mai adásában Brandenburg tartományt barangoljuk be.R
05.14 08:30
magyar riportfilmsorozat,2004
2004/5.Bemutatjuk Kerényi József Kossuth-díjas építész lakását, amely egy budai bérház emeletráépítéses bovítésével jött létre, illetve egy általa tervezett kecskeméti lakóházat, amely a hajdani parasztházak tornácos formá
05.14 08:55
1984
Japán ételek III. rész SushiMagyar ismeretterjesztő sorozatSushi boltok hagyományai Japánban. Mai menü: rizs sushi, inari sushi.
05.14 09:10
magyar néprajzi musor,1978
4. rész A vonós-zenekarSebo Ferenc zenetörténeti sorozatában hagyományos népi hangszerekkel ismerteti meg a nézoket, melynek negyedik részében a vonószenekart mutatja be vendégei segítségével.Rendezte: Seregi László
05.14 09:35
magyar zenei műsor,2010
Folk ErrorA műsor a magyar hagyományok ápolását tűzte ki céljául - a népzenei együttesek, énekesek, táncosok mellett helyet kap benne a népmese, népi színjáték, a tárgyi népművészet, a hagyományos népi mesterségek bemutatás
05.14 10:45
05.14 10:50
magyar sitcom,1998
333. Holt szezonDebbie-nek új hódolója akad, virágcsokrokat küld neki és randevúra hívja. A fiatalok csodálkozva tárgyalják Debbie föllángolását, mire Pici kijelenti, a legnagyobb őrültésg szerelmesnek lenni. Ádám és Péter nem
05.14 11:15
magyar tévéfilm, 2009
26/16.: Kutyából nem lesz szalonnaJózsi kihallgatja Ervin telefonbeszélgetését, és tökéletesen félreérti. Ezáltal meg van győződve arról, hogy az elmúlt időszak kellemetlenségei mögött Ervin sunyi fondorkodása rejlik, ezért ú
05.14 11:45
magyar színházi közvetítés,1968
Vovát, a frissen érettségizett, jó eszu, de mindennel és mindenkivel szemben lázadozó, elkényeztetett fiatalembert szülei nagybátyjához küldik látogatóba, remélve, hogy o ráncba szedi a fiút. Ehelyett összekapnak és Vova útnak ind
05.14 13:45
magyar portréfilm,1984
Simon ZsuzsaSimon Zsuzsa színész, színészpedagógus, az első női rendező, színigazgató, és főiskolai rektor - gyermekkorban a Nyugatos költők, Osvát Ernő és Karinthy barátja - a mesterségről, az emberséges színház hitvallásá
05.14 14:35
magyar szórakoztató musor,2009
A cigányzene sorsaA Sztársáv vendégei olyan színészek, énekesek, sportolók, közéleti személyiségek, akik teljesítményükkel, munkásságukkal szolgáltak rá a közönség szeretetére. A mai musor meghívott vendégeivel a magyar nó
05.14 15:00
magyar dokumentumfilm,2003
A millecentenáriumi ünnepségek jelképes központja Ópusztaszer volt, ahol egykoron "befejezodött" a honfoglalás. A történelmi emlékhely nem veszített népszeruségébol, sot már-már nemzeti zarándokhely lett, egyre több a látogatója
05.14 16:00
magyar ismeretterjesztő sorozat, 2000
16/14.: A németországi tartományok bemutatkoznak - Mecklenburg-VorpommernA német tartományokat történelmét, jellegzetes tájait, településeit , művészetét, kultúráját bemutató sorozatunk mai adásában Mecklenburg-Vorpommern tartom
05.14 16:30
magyar ismeretterjeszto,1992
A tiszamenti falvakA Tiszamenti település viszonyai átfogó képet rajzolnak az Alföld falvairól, városairól.Rendezte: Orbán Ágnes
05.14 17:05
magyar sport,1977
2. részA Ping pong suli második részében megismerkedhetünk az asztalitenisz alapszabályaival, az ütofogásokkal, valamint megtudhatjuk, mit jelent a nyesés.
05.14 17:25
magyar oktatómusor,2004
23. részAnyanyelvi musor. Balázs Géza és Grétsy László musora. Nyelvi portya - Nyelvészlelet - Tájék-játék. Vendég: Lator LászlóRendezte: Dörflinger László
05.14 17:55
magyar muvészeti sorozat,1977
Találkozás a Bartók VonósnégyesselCzigány György musorvezeto 1977 márciusi vendégei Lator László költo és a Bartók Vonósnégyes tagjai: Komlós Péter hegedumuvész, Mezo László gordonkamuvész, Németh Géza brácsamuvész, Devich
05.14 19:05
05.14 19:10
magyar sitcom,1998
334. A naplóRicsi már három hete nem jár iskolába, a nagypapa ötszázezer forintot vesztett a casinóban, Károlynak pedig új titkárnője van, aki egyben a szeretője is. Legalábbis ez áll Misi naplójában...Rendező: Szurdi MiklósF
05.14 19:35
magyar tévéfilmsorozat,1966
III. rész Eger ostromaPrinc próbál megfelelni a katonaság elvárásainak, de mindig közbejön valami vagy valaki... Ahogy egyik elöljárója mondja: a fogdához vezeto út jó szándékkal van kikövezve.Rendezte: Fejér TamásFőszereplő
05.14 20:10
magyar tévéfilm, 1983
Szidónia, a Somlay ház úrnője szerint "családi boldogság legfőbb föltétele, hogy a férj nejének minden kívánságát teljesítse". Ezzel azonban öt felnőtt gyerekével együtt romlásba dönti a családot. Ignác, a családfő hiába t
05.14 21:35
magyar bűnügyi tévéfilm, 1991
A történet egyszerű ezüsthamisítási ügynek indul, ám a műkincsek hozzáértő, alvilági kezekbe kerülnek és a hamisító pár magával a hazai maffiával kerül szembe...Rendezte: Horváth PéterFőszereplők: Bánfalvy Ágnes, Dávid
05.14 22:15
magyar ismeretterjesztő sorozat, 2001
Hauser Arnold (1892-1978)1976-ban kereste fel londoni otthonában a Magyar Televízió stábja Hauser Arnold művészetfilozófust. Az akkor készült két részes portrébeszélgetésből készült a mostani összeállítás.Rendezte: Hauserné
05.14 23:05
magyar szórakoztató musor,2009
Domján EditA Sztársáv vendégei olyan színészek, énekesek, sportolók, közéleti személyiségek, akik teljesítményükkel, munkásságukkal szolgáltak rá a közönség szeretetére. A mai musorban a tragikusan fiatalon elhunyt Domján Ed
05.14 23:30
magyar néprajzi musor,1994
HódmezovásárhelyKányádi Sándor szavaival élve: "Vannak vidékek legbelül..." De ki milyen vidéket hord a szívében? Hagyományorzo sorozatunk ma Hódmezovásárhely tájait, népszokásait és népmuvészetét mutatja be.Rendezte: Cs. F
05.14 23:45
magyar irodalmi musor,1967
Bulla Elma mesél egy kislánynak a szomorú királykisasszonyról, akit sehogyan sem tudnak felvidítani. A pásztornak van egy aranyszoru báránykája, melyhez ha hozzáér valaki, menten hozzáragad. A csodálatos jószág a hozzáragadt személy
05.14 23:50
magyar zenei musor,2008
Szép az élet (Kovács Kati)Életem lemeze - eloadja Kovács Kati.Rendezte: nincs adat
05.15 00:00
magyar ismeretterjesztő sorozat, 2000
16/14.: A németországi tartományok bemutatkoznak - Mecklenburg-VorpommernA német tartományokat történelmét, jellegzetes tájait, településeit , művészetét, kultúráját bemutató sorozatunk mai adásában Mecklenburg-Vorpommern tartom
05.15 00:30
magyar ismeretterjeszto,1992
A tiszamenti falvakA Tiszamenti település viszonyai átfogó képet rajzolnak az Alföld falvairól, városairól.Rendezte: Orbán Ágnes
05.15 01:05
magyar sport,1977
2. részA Ping pong suli második részében megismerkedhetünk az asztalitenisz alapszabályaival, az ütofogásokkal, valamint megtudhatjuk, mit jelent a nyesés.
05.15 01:30
magyar oktatómusor,2004
23. részAnyanyelvi musor. Balázs Géza és Grétsy László musora. Nyelvi portya - Nyelvészlelet - Tájék-játék. Vendég: Lator LászlóRendezte: Dörflinger László
05.15 01:55
magyar muvészeti sorozat,1977
Találkozás a Bartók VonósnégyesselCzigány György musorvezeto 1977 márciusi vendégei Lator László költo és a Bartók Vonósnégyes tagjai: Komlós Péter hegedumuvész, Mezo László gordonkamuvész, Németh Géza brácsamuvész, Devich
05.15 03:05
05.15 03:10
magyar sitcom,1998
334. A naplóRicsi már három hete nem jár iskolába, a nagypapa ötszázezer forintot vesztett a casinóban, Károlynak pedig új titkárnője van, aki egyben a szeretője is. Legalábbis ez áll Misi naplójában...Rendező: Szurdi MiklósF
05.15 03:40
magyar tévéfilmsorozat,1966
III. rész Eger ostromaPrinc próbál megfelelni a katonaság elvárásainak, de mindig közbejön valami vagy valaki... Ahogy egyik elöljárója mondja: a fogdához vezeto út jó szándékkal van kikövezve.Rendezte: Fejér TamásFőszereplő
05.15 04:10
magyar tévéfilm, 1983
Szidónia, a Somlay ház úrnője szerint "családi boldogság legfőbb föltétele, hogy a férj nejének minden kívánságát teljesítse". Ezzel azonban öt felnőtt gyerekével együtt romlásba dönti a családot. Ignác, a családfő hiába t
05.15 05:35
magyar bűnügyi tévéfilm, 1991
A történet egyszerű ezüsthamisítási ügynek indul, ám a műkincsek hozzáértő, alvilági kezekbe kerülnek és a hamisító pár magával a hazai maffiával kerül szembe...Rendezte: Horváth PéterFőszereplők: Bánfalvy Ágnes, Dávid
05.15 06:15
magyar ismeretterjesztő sorozat, 2001
Hauser Arnold (1892-1978)1976-ban kereste fel londoni otthonában a Magyar Televízió stábja Hauser Arnold művészetfilozófust. Az akkor készült két részes portrébeszélgetésből készült a mostani összeállítás.Rendezte: Hauserné
05.15 07:05
magyar szórakoztató musor,2009
Domján EditA Sztársáv vendégei olyan színészek, énekesek, sportolók, közéleti személyiségek, akik teljesítményükkel, munkásságukkal szolgáltak rá a közönség szeretetére. A mai musorban a tragikusan fiatalon elhunyt Domján Ed
05.15 07:30
magyar néprajzi musor,1994
HódmezovásárhelyKányádi Sándor szavaival élve: "Vannak vidékek legbelül..." De ki milyen vidéket hord a szívében? Hagyományorzo sorozatunk ma Hódmezovásárhely tájait, népszokásait és népmuvészetét mutatja be.Rendezte: Cs. F
05.15 07:45
magyar irodalmi musor,1967
Bulla Elma mesél egy kislánynak a szomorú királykisasszonyról, akit sehogyan sem tudnak felvidítani. A pásztornak van egy aranyszoru báránykája, melyhez ha hozzáér valaki, menten hozzáragad. A csodálatos jószág a hozzáragadt személy
05.15 07:55
magyar zenei musor,2008
Szép az élet (Kovács Kati)Életem lemeze - eloadja Kovács Kati.Rendezte: nincs adat
05.15 08:00
magyar ismeretterjesztő sorozat, 2000
16/14.: A németországi tartományok bemutatkoznak - Mecklenburg-VorpommernA német tartományokat történelmét, jellegzetes tájait, településeit , művészetét, kultúráját bemutató sorozatunk mai adásában Mecklenburg-Vorpommern tartom
05.15 08:30
magyar ismeretterjeszto,1992
A tiszamenti falvakA Tiszamenti település viszonyai átfogó képet rajzolnak az Alföld falvairól, városairól.Rendezte: Orbán Ágnes
05.15 09:05
magyar sport,1977
2. részA Ping pong suli második részében megismerkedhetünk az asztalitenisz alapszabályaival, az ütofogásokkal, valamint megtudhatjuk, mit jelent a nyesés.
05.15 09:25
magyar oktatómusor,2004
23. részAnyanyelvi musor. Balázs Géza és Grétsy László musora. Nyelvi portya - Nyelvészlelet - Tájék-játék. Vendég: Lator LászlóRendezte: Dörflinger László
05.15 09:50
magyar muvészeti sorozat,1977
Találkozás a Bartók VonósnégyesselCzigány György musorvezeto 1977 márciusi vendégei Lator László költo és a Bartók Vonósnégyes tagjai: Komlós Péter hegedumuvész, Mezo László gordonkamuvész, Németh Géza brácsamuvész, Devich
05.15 11:05
05.15 11:10
magyar sitcom,1998
334. A naplóRicsi már három hete nem jár iskolába, a nagypapa ötszázezer forintot vesztett a casinóban, Károlynak pedig új titkárnője van, aki egyben a szeretője is. Legalábbis ez áll Misi naplójában...Rendező: Szurdi MiklósF
05.15 11:35
magyar tévéfilmsorozat,1966
III. rész Eger ostromaPrinc próbál megfelelni a katonaság elvárásainak, de mindig közbejön valami vagy valaki... Ahogy egyik elöljárója mondja: a fogdához vezeto út jó szándékkal van kikövezve.Rendezte: Fejér TamásFőszereplő
05.15 12:10
magyar tévéfilm, 1983
Szidónia, a Somlay ház úrnője szerint "családi boldogság legfőbb föltétele, hogy a férj nejének minden kívánságát teljesítse". Ezzel azonban öt felnőtt gyerekével együtt romlásba dönti a családot. Ignác, a családfő hiába t
05.15 13:35
magyar bűnügyi tévéfilm, 1991
A történet egyszerű ezüsthamisítási ügynek indul, ám a műkincsek hozzáértő, alvilági kezekbe kerülnek és a hamisító pár magával a hazai maffiával kerül szembe...Rendezte: Horváth PéterFőszereplők: Bánfalvy Ágnes, Dávid
05.15 14:15
magyar ismeretterjesztő sorozat, 2001
Hauser Arnold (1892-1978)1976-ban kereste fel londoni otthonában a Magyar Televízió stábja Hauser Arnold művészetfilozófust. Az akkor készült két részes portrébeszélgetésből készült a mostani összeállítás.Rendezte: Hauserné
05.15 15:05
magyar szórakoztató musor,2009
Domján EditA Sztársáv vendégei olyan színészek, énekesek, sportolók, közéleti személyiségek, akik teljesítményükkel, munkásságukkal szolgáltak rá a közönség szeretetére. A mai musorban a tragikusan fiatalon elhunyt Domján Ed
05.15 15:30
magyar néprajzi musor,1994
HódmezovásárhelyKányádi Sándor szavaival élve: "Vannak vidékek legbelül..." De ki milyen vidéket hord a szívében? Hagyományorzo sorozatunk ma Hódmezovásárhely tájait, népszokásait és népmuvészetét mutatja be.Rendezte: Cs. F
05.15 15:45
magyar irodalmi musor,1967
Bulla Elma mesél egy kislánynak a szomorú királykisasszonyról, akit sehogyan sem tudnak felvidítani. A pásztornak van egy aranyszoru báránykája, melyhez ha hozzáér valaki, menten hozzáragad. A csodálatos jószág a hozzáragadt személy
05.15 15:50
magyar zenei musor,2008
Szép az élet (Kovács Kati)Életem lemeze - eloadja Kovács Kati.Rendezte: nincs adat
05.15 16:00
magyar ismeretterjesztő sorozat, 2000
16/15.: A németországi tartományok bemutatkoznak - Észak-Rajna-VestfáliaA német tartományok történelmét, jellegzetes tájait, településeit , művészetét, kultúráját bemutató sorozatunk mai adásában Észak-Rajna-Vestfalia tartom
05.15 16:30
magyar ismeretterjeszto,2001
6. rész Óbudai GázgyárEgy különös hangvételu ipartörténeti filmsorozatot láthatnak titokzatos gyárakról, világraszóló találmányokról, építészeti csodákról, gépmatuzsálemekrol, nagy hatalmú gyárosokról és elhivatott, sz
05.15 16:55
magyar zenei musor,1984
Körmendi VilmosA zongoránál címu musor mai részének vendége Körmendi Vilmos zeneszerzo, aki mesél pályaválasztásról, példaképekrol, a beszélgetések között pedig zongorajátékát is meghallgathatjuk.Rendezte: Mérei Anna
05.15 17:25
magyar zenei musor,1964
1964-ben készült beszélgetés Szirmai Albert zeneszerzo-karmesterrel alkotómunkáról és a zenés mufajokról.Rendezte: Fenyves György
05.15 17:35
magyar zenei musor,1984
Csongrádi KataRátonyi Róbert szórakoztató sorozatát elevenítjük fel nézoink kedvére. A táncoskomikus-musorvezeto meghívott vendégeivel: közismert eloadómuvész-kollégáival társalog kötetlenül, mely beszélgetést a vendég pály
05.15 18:10
05.15 18:20
magyar sitcom,1998
335. Igazán örülünk 1. részSzépékhez váratlanul bejelentkezik Károly régi barátja, egy világhírű bűvész. De még mielőtt személyesen is tiszteletét tenné, megkéri Károlyt, hogy néhány napig náluk tárolhassa műsorának kel
05.15 18:45
magyar tévéfilm
Költözési világnapÚj lakók érkeznek a Csonka utcába, Borbély Izabella és három lánya: Zsófi, Klára, Eszter. Ildikó lakását tatarozzák, o Erdos bácsihoz költözik. Az Angol ház kertjében két hajléktalan talál otthont egy sze
05.15 19:15
magyar animációs film
A rajzfilm Janikovszky Éva: Akár hiszed, akár nem című könyve alapján készült. A nagytestvér elmagyarázza kishugának, Micinek, kik a család tagjai, kik a rokonok, ki kinek az anyukája, apukája, testvére. Micike megtudja, hogy az öreg
05.15 19:25
magyar tévéfilm, 1968
2/1.: Ahogyan a férj látjaA család nem egy egyszerű intézmény. A férjeknek és a feleségeknek, no meg a gyerekeknek is meg kell érteniük egymást a békés együttélés érdekében, mely nem mindig egyszerű. Hogyan kezelhetők a meg nem
05.15 20:20
magyar tévéfilm, 1969
2/2.: Ahogyan a feleség látjaA család nem egy egyszerű intézmény. A férjeknek és a feleségeknek, no meg a gyerekeknek is meg kell érteniük egymást a békés együttélés érdekében, mely nem mindig egyszerű. A Kovács család élete
05.15 21:35
magyar vetélkedo,1994
Játék az irodalommal - 57. részJáték és irodalom bo tíz percben: izgalmas vetélkedo következik a XX. századi irodalom témakörében, mely számítógépes logikai játék formájában zajlik és melyet régi képek, montázsok, színház
05.15 21:55
magyar ismeretterjeszto sorozat,2001
Magyar fohász: az 56-os forradalom a magyar költészetbenAz 1956-os magyarországi események emléke eltéro módon rögzült az egykori résztvevokben és az utánuk következo nemzedékekben, gyakorlatilag ezt követoen mindegyikojüknek az ö
05.15 22:25
magyar dokumentummusor,1972
5. rész MohácsMusorunk a mohácsi csata eseményeit ismerteti és értékeli, valamint a kettos királyválasztás utáni Magyarország helyzetének bemutatásával elemzi az önálló magyar államiság problémáját. Eloadók: Fügedi Erik, R
05.15 23:20
magyar zenei musor,1998
16. részA Jazzperantó magazinmusor Berki Tamás vezetésével a hazai és a nemzetközi jazzéletbol izgalmas koncerteket, riportokat, beszélgetéseket mutat be a mufaj kedveloinek. Mai musorunkban a Charles Lloyd Quartet 1988. április 5-én, a
05.16 00:00
magyar ismeretterjesztő sorozat, 2000
16/15.: A németországi tartományok bemutatkoznak - Észak-Rajna-VestfáliaA német tartományok történelmét, jellegzetes tájait, településeit , művészetét, kultúráját bemutató sorozatunk mai adásában Észak-Rajna-Vestfalia tartom
05.16 00:30
magyar ismeretterjeszto,2001
6. rész Óbudai GázgyárEgy különös hangvételu ipartörténeti filmsorozatot láthatnak titokzatos gyárakról, világraszóló találmányokról, építészeti csodákról, gépmatuzsálemekrol, nagy hatalmú gyárosokról és elhivatott, sz
05.16 00:55
magyar zenei musor,1984
Körmendi VilmosA zongoránál címu musor mai részének vendége Körmendi Vilmos zeneszerzo, aki mesél pályaválasztásról, példaképekrol, a beszélgetések között pedig zongorajátékát is meghallgathatjuk.Rendezte: Mérei Anna
05.16 01:25
magyar zenei musor,1964
1964-ben készült beszélgetés Szirmai Albert zeneszerzo-karmesterrel alkotómunkáról és a zenés mufajokról.Rendezte: Fenyves György
05.16 01:35
magyar zenei musor,1984
Csongrádi KataRátonyi Róbert szórakoztató sorozatát elevenítjük fel nézoink kedvére. A táncoskomikus-musorvezeto meghívott vendégeivel: közismert eloadómuvész-kollégáival társalog kötetlenül, mely beszélgetést a vendég pály
05.16 02:10
05.16 02:20
magyar sitcom,1998
335. Igazán örülünk 1. részSzépékhez váratlanul bejelentkezik Károly régi barátja, egy világhírű bűvész. De még mielőtt személyesen is tiszteletét tenné, megkéri Károlyt, hogy néhány napig náluk tárolhassa műsorának kel
05.16 02:45
magyar tévéfilm
Költözési világnapÚj lakók érkeznek a Csonka utcába, Borbély Izabella és három lánya: Zsófi, Klára, Eszter. Ildikó lakását tatarozzák, o Erdos bácsihoz költözik. Az Angol ház kertjében két hajléktalan talál otthont egy sze
05.16 03:10
magyar animációs film
A rajzfilm Janikovszky Éva: Akár hiszed, akár nem című könyve alapján készült. A nagytestvér elmagyarázza kishugának, Micinek, kik a család tagjai, kik a rokonok, ki kinek az anyukája, apukája, testvére. Micike megtudja, hogy az öreg
05.16 03:25
magyar tévéfilm, 1968
2/1.: Ahogyan a férj látjaA család nem egy egyszerű intézmény. A férjeknek és a feleségeknek, no meg a gyerekeknek is meg kell érteniük egymást a békés együttélés érdekében, mely nem mindig egyszerű. Hogyan kezelhetők a meg nem
05.16 04:15
magyar tévéfilm, 1969
2/2.: Ahogyan a feleség látjaA család nem egy egyszerű intézmény. A férjeknek és a feleségeknek, no meg a gyerekeknek is meg kell érteniük egymást a békés együttélés érdekében, mely nem mindig egyszerű. A Kovács család élete
05.16 05:35
magyar vetélkedo,1994
Játék az irodalommal - 57. részJáték és irodalom bo tíz percben: izgalmas vetélkedo következik a XX. századi irodalom témakörében, mely számítógépes logikai játék formájában zajlik és melyet régi képek, montázsok, színház
05.16 05:55
magyar ismeretterjeszto sorozat,2001
Magyar fohász: az 56-os forradalom a magyar költészetbenAz 1956-os magyarországi események emléke eltéro módon rögzült az egykori résztvevokben és az utánuk következo nemzedékekben, gyakorlatilag ezt követoen mindegyikojüknek az ö
05.16 06:20
magyar dokumentummusor,1972
5. rész MohácsMusorunk a mohácsi csata eseményeit ismerteti és értékeli, valamint a kettos királyválasztás utáni Magyarország helyzetének bemutatásával elemzi az önálló magyar államiság problémáját. Eloadók: Fügedi Erik, R
05.16 07:20
magyar zenei musor,1998
16. részA Jazzperantó magazinmusor Berki Tamás vezetésével a hazai és a nemzetközi jazzéletbol izgalmas koncerteket, riportokat, beszélgetéseket mutat be a mufaj kedveloinek. Mai musorunkban a Charles Lloyd Quartet 1988. április 5-én, a
05.16 08:00
magyar ismeretterjesztő sorozat, 2000
16/15.: A németországi tartományok bemutatkoznak - Észak-Rajna-VestfáliaA német tartományok történelmét, jellegzetes tájait, településeit , művészetét, kultúráját bemutató sorozatunk mai adásában Észak-Rajna-Vestfalia tartom
05.16 08:30
magyar ismeretterjeszto,2001
6. rész Óbudai GázgyárEgy különös hangvételu ipartörténeti filmsorozatot láthatnak titokzatos gyárakról, világraszóló találmányokról, építészeti csodákról, gépmatuzsálemekrol, nagy hatalmú gyárosokról és elhivatott, sz
05.16 08:55
magyar zenei musor,1984
Körmendi VilmosA zongoránál címu musor mai részének vendége Körmendi Vilmos zeneszerzo, aki mesél pályaválasztásról, példaképekrol, a beszélgetések között pedig zongorajátékát is meghallgathatjuk.Rendezte: Mérei Anna
05.16 09:25
magyar zenei musor,1964
1964-ben készült beszélgetés Szirmai Albert zeneszerzo-karmesterrel alkotómunkáról és a zenés mufajokról.Rendezte: Fenyves György
05.16 09:35
magyar zenei musor,1984
Csongrádi KataRátonyi Róbert szórakoztató sorozatát elevenítjük fel nézoink kedvére. A táncoskomikus-musorvezeto meghívott vendégeivel: közismert eloadómuvész-kollégáival társalog kötetlenül, mely beszélgetést a vendég pály
05.16 10:10
05.16 10:20
magyar sitcom,1998
335. Igazán örülünk 1. részSzépékhez váratlanul bejelentkezik Károly régi barátja, egy világhírű bűvész. De még mielőtt személyesen is tiszteletét tenné, megkéri Károlyt, hogy néhány napig náluk tárolhassa műsorának kel
05.16 10:45
magyar tévéfilm
Költözési világnapÚj lakók érkeznek a Csonka utcába, Borbély Izabella és három lánya: Zsófi, Klára, Eszter. Ildikó lakását tatarozzák, o Erdos bácsihoz költözik. Az Angol ház kertjében két hajléktalan talál otthont egy sze
05.16 11:10
magyar animációs film
A rajzfilm Janikovszky Éva: Akár hiszed, akár nem című könyve alapján készült. A nagytestvér elmagyarázza kishugának, Micinek, kik a család tagjai, kik a rokonok, ki kinek az anyukája, apukája, testvére. Micike megtudja, hogy az öreg
05.16 11:25
magyar tévéfilm, 1968
2/1.: Ahogyan a férj látjaA család nem egy egyszerű intézmény. A férjeknek és a feleségeknek, no meg a gyerekeknek is meg kell érteniük egymást a békés együttélés érdekében, mely nem mindig egyszerű. Hogyan kezelhetők a meg nem
05.16 12:20
magyar tévéfilm, 1969
2/2.: Ahogyan a feleség látjaA család nem egy egyszerű intézmény. A férjeknek és a feleségeknek, no meg a gyerekeknek is meg kell érteniük egymást a békés együttélés érdekében, mely nem mindig egyszerű. A Kovács család élete
05.16 13:35
magyar vetélkedo,1994
Játék az irodalommal - 57. részJáték és irodalom bo tíz percben: izgalmas vetélkedo következik a XX. századi irodalom témakörében, mely számítógépes logikai játék formájában zajlik és melyet régi képek, montázsok, színház
05.16 13:55
magyar ismeretterjeszto sorozat,2001
Magyar fohász: az 56-os forradalom a magyar költészetbenAz 1956-os magyarországi események emléke eltéro módon rögzült az egykori résztvevokben és az utánuk következo nemzedékekben, gyakorlatilag ezt követoen mindegyikojüknek az ö
05.16 14:25
magyar dokumentummusor,1972
5. rész MohácsMusorunk a mohácsi csata eseményeit ismerteti és értékeli, valamint a kettos királyválasztás utáni Magyarország helyzetének bemutatásával elemzi az önálló magyar államiság problémáját. Eloadók: Fügedi Erik, R
05.16 15:20
magyar zenei musor,1998
16. részA Jazzperantó magazinmusor Berki Tamás vezetésével a hazai és a nemzetközi jazzéletbol izgalmas koncerteket, riportokat, beszélgetéseket mutat be a mufaj kedveloinek. Mai musorunkban a Charles Lloyd Quartet 1988. április 5-én, a
05.16 16:00
magyar ismeretterjesztő sorozat, 2000
16/16.: A németországi tartományok bemutatkoznak - BerlinA német tartományok történelmét, jellegzetes tájait, településeit, művészetét, kultúráját bemutató sorozatunk mai adásában Berlint barangoljuk beRendezte: Kővári Tamá
05.16 16:30
magyar ismeretterjeszto sorozat,1994
Stein AurélStein Aurélt három sikeres régészeti felfedezoútjának példátlan eredményei tették világhíruvé. 1900-ban indult el elso expedíciójára Belso-Ázsiába, majd második útjáról visszatérve az angol király az Indiai Birod
05.16 16:45
magyar magazin,1995
Peru és VácrátótA filmsorozat a természet- és a környezetvédelem témakörét járja körül. Keressük a választ, hogy miként élhetünk úgy a fogyasztói társadalomban, hogy közben óvjuk bolygónkat. A mai musorban Peru sok esetben
05.16 17:15
magyar ismeretterjesztő,1998
Pisztráng, cseppkőbarlang, kristályok, lovakA Zöldkalap ápol és megvéd. Feldob és feldobhatod. Segít, ha segíted és zöld, mint az erdő. A fiataloknak szóló ismeretterjesztő sorozat mai adásában bemutatjuk a sebes folyású patakok
05.16 17:35
magyar szórakoztató musor,1992
11. részRózsa György vetélkedo showmusora, amelyben csapatok és képviseloik mérik össze tippelési képességüket, miközben például Vincze Lilla, a No együttes, a 2 Susztov és a Madách Színház tánckara szórakoztatják a nagyérde
05.16 18:35
05.16 18:40
magyar sitcom,1998
336. Igazán örülünk 2. részKároly kétségbeesetten próbálja titkolni Ági elől, hogy barátja nemcsak hatalmas dobozokkal és ládákkal pakolta tele a lakást, hanem ezekben különböző állatok is laknak. Az igazi botrány azonban nem
05.16 19:05
magyar tévéfilm,1987
1. részJudit szabadságra indul. Miután megszabadul egy eroszakos autóstoppostól, egy félreeso panzióban köt ki. A tulajdonos és felesége rendkívül furcsán viselkednek. Valami készül.Rendezte: Várkonyi GáborFőszereplők: Jan Now
05.16 19:55
magyar tévéjáték,1963
Szatirikus musor Jaroslav Hašek muveibol, mely a cseh nép történeti tapasztalatait suríti jelenetekbe, leleplezi a háborút, a császárság korhadt rendszerét és általában az emberi ostobaságot. A ma már panoptikumi alakok közül nem eg
05.16 22:00
magyar tévéjáték, 1990
A múlt század fordulóján játszódó történetben egy vidékről Párizsba felkerült fiatalember tévedésből rossz lakásba nyit be és ebből származik a bonyodalom.Rendezte: Bednai NándorFőszereplők: Hegedűs Zoltán, Janisch Éva, F
05.16 22:30
magyar vetélkedo,1994
Játék az irodalommal - 58. részJáték és irodalom bo tíz percben: izgalmas vetélkedo következik a XX. századi irodalom témakörében, mely számítógépes logikai játék formájában zajlik és melyet régi képek, montázsok, színház
05.16 22:50
magyar ismeretterjesztő sorozat,2001
Egy fotográfus a magyar királyok útjánSzándékai szerint filmes pályára készült már az Eötvös kollégiumban, mint korosztályának legtöbb intergenerációs értelmiségije, ám amikor a Pándi - féle Kritikában egy alkalommal szembe
05.16 23:20
magyar vetélkedo,1996
20. rész FamilimpiaJátéksorozat a Família Kft. otthonában. A játékban öttagú, háromgenerációs családok vetélkednek egymással, akikhez csatlakozik a Família Kft. egy-egy színésze is. A szellemi és ügyességi játékok során a ny
05.16 23:40
magyar zenei musor,1977
Hungária, Sprint, Koncz Zsuzsa, Deseo Csaba, Karda Beáta 1977A mai musorban a Hungária együttes, Karda Beáta, a Sprint együttes, Koncz Zsuzsa és Deseo Csaba együttesének egy-egy dala hallható.Rendezte: Born Ádám
05.17 00:00
magyar ismeretterjesztő sorozat, 2000
16/16.: A németországi tartományok bemutatkoznak - BerlinA német tartományok történelmét, jellegzetes tájait, településeit, művészetét, kultúráját bemutató sorozatunk mai adásában Berlint barangoljuk beRendezte: Kővári Tamá
05.17 00:30
magyar ismeretterjeszto sorozat,1994
Stein AurélStein Aurélt három sikeres régészeti felfedezoútjának példátlan eredményei tették világhíruvé. 1900-ban indult el elso expedíciójára Belso-Ázsiába, majd második útjáról visszatérve az angol király az Indiai Birod
05.17 00:45
magyar magazin,1995
Peru és VácrátótA filmsorozat a természet- és a környezetvédelem témakörét járja körül. Keressük a választ, hogy miként élhetünk úgy a fogyasztói társadalomban, hogy közben óvjuk bolygónkat. A mai musorban Peru sok esetben
05.17 01:15
magyar ismeretterjesztő,1998
Pisztráng, cseppkőbarlang, kristályok, lovakA Zöldkalap ápol és megvéd. Feldob és feldobhatod. Segít, ha segíted és zöld, mint az erdő. A fiataloknak szóló ismeretterjesztő sorozat mai adásában bemutatjuk a sebes folyású patakok
05.17 01:35
magyar szórakoztató musor,1992
11. részRózsa György vetélkedo showmusora, amelyben csapatok és képviseloik mérik össze tippelési képességüket, miközben például Vincze Lilla, a No együttes, a 2 Susztov és a Madách Színház tánckara szórakoztatják a nagyérde
05.17 02:35
05.17 02:40
magyar sitcom,1998
336. Igazán örülünk 2. részKároly kétségbeesetten próbálja titkolni Ági elől, hogy barátja nemcsak hatalmas dobozokkal és ládákkal pakolta tele a lakást, hanem ezekben különböző állatok is laknak. Az igazi botrány azonban nem
05.17 03:05
magyar tévéfilm,1987
1. részJudit szabadságra indul. Miután megszabadul egy eroszakos autóstoppostól, egy félreeso panzióban köt ki. A tulajdonos és felesége rendkívül furcsán viselkednek. Valami készül.Rendezte: Várkonyi GáborFőszereplők: Jan Now
05.17 03:55
magyar tévéjáték,1963
Szatirikus musor Jaroslav Hašek muveibol, mely a cseh nép történeti tapasztalatait suríti jelenetekbe, leleplezi a háborút, a császárság korhadt rendszerét és általában az emberi ostobaságot. A ma már panoptikumi alakok közül nem eg
05.17 06:00
magyar tévéjáték, 1990
A múlt század fordulóján játszódó történetben egy vidékről Párizsba felkerült fiatalember tévedésből rossz lakásba nyit be és ebből származik a bonyodalom.Rendezte: Bednai NándorFőszereplők: Hegedűs Zoltán, Janisch Éva, F
05.17 06:30
magyar vetélkedo,1994
Játék az irodalommal - 58. részJáték és irodalom bo tíz percben: izgalmas vetélkedo következik a XX. századi irodalom témakörében, mely számítógépes logikai játék formájában zajlik és melyet régi képek, montázsok, színház
05.17 06:50
magyar ismeretterjesztő sorozat,2001
Egy fotográfus a magyar királyok útjánSzándékai szerint filmes pályára készült már az Eötvös kollégiumban, mint korosztályának legtöbb intergenerációs értelmiségije, ám amikor a Pándi - féle Kritikában egy alkalommal szembe
05.17 07:20
magyar vetélkedo,1996
20. rész FamilimpiaJátéksorozat a Família Kft. otthonában. A játékban öttagú, háromgenerációs családok vetélkednek egymással, akikhez csatlakozik a Família Kft. egy-egy színésze is. A szellemi és ügyességi játékok során a ny
05.17 07:40
magyar zenei musor,1977
Hungária, Sprint, Koncz Zsuzsa, Deseo Csaba, Karda Beáta 1977A mai musorban a Hungária együttes, Karda Beáta, a Sprint együttes, Koncz Zsuzsa és Deseo Csaba együttesének egy-egy dala hallható.Rendezte: Born Ádám
05.17 08:00
magyar ismeretterjesztő sorozat, 2000
16/16.: A németországi tartományok bemutatkoznak - BerlinA német tartományok történelmét, jellegzetes tájait, településeit, művészetét, kultúráját bemutató sorozatunk mai adásában Berlint barangoljuk beRendezte: Kővári Tamá
05.17 08:30
magyar ismeretterjeszto sorozat,1994
Stein AurélStein Aurélt három sikeres régészeti felfedezoútjának példátlan eredményei tették világhíruvé. 1900-ban indult el elso expedíciójára Belso-Ázsiába, majd második útjáról visszatérve az angol király az Indiai Birod
05.17 08:45
magyar magazin,1995
Peru és VácrátótA filmsorozat a természet- és a környezetvédelem témakörét járja körül. Keressük a választ, hogy miként élhetünk úgy a fogyasztói társadalomban, hogy közben óvjuk bolygónkat. A mai musorban Peru sok esetben
05.17 09:15
magyar ismeretterjesztő,1998
Pisztráng, cseppkőbarlang, kristályok, lovakA Zöldkalap ápol és megvéd. Feldob és feldobhatod. Segít, ha segíted és zöld, mint az erdő. A fiataloknak szóló ismeretterjesztő sorozat mai adásában bemutatjuk a sebes folyású patakok
05.17 09:35
magyar szórakoztató musor,1992
11. részRózsa György vetélkedo showmusora, amelyben csapatok és képviseloik mérik össze tippelési képességüket, miközben például Vincze Lilla, a No együttes, a 2 Susztov és a Madách Színház tánckara szórakoztatják a nagyérde
05.17 10:35
05.17 10:40
magyar sitcom,1998
336. Igazán örülünk 2. részKároly kétségbeesetten próbálja titkolni Ági elől, hogy barátja nemcsak hatalmas dobozokkal és ládákkal pakolta tele a lakást, hanem ezekben különböző állatok is laknak. Az igazi botrány azonban nem
05.17 11:05
magyar tévéfilm,1987
1. részJudit szabadságra indul. Miután megszabadul egy eroszakos autóstoppostól, egy félreeso panzióban köt ki. A tulajdonos és felesége rendkívül furcsán viselkednek. Valami készül.Rendezte: Várkonyi GáborFőszereplők: Jan Now
05.17 11:55
magyar tévéjáték,1963
Szatirikus musor Jaroslav Hašek muveibol, mely a cseh nép történeti tapasztalatait suríti jelenetekbe, leleplezi a háborút, a császárság korhadt rendszerét és általában az emberi ostobaságot. A ma már panoptikumi alakok közül nem eg
05.17 14:00
magyar tévéjáték, 1990
A múlt század fordulóján játszódó történetben egy vidékről Párizsba felkerült fiatalember tévedésből rossz lakásba nyit be és ebből származik a bonyodalom.Rendezte: Bednai NándorFőszereplők: Hegedűs Zoltán, Janisch Éva, F
05.17 14:30
magyar vetélkedo,1994
Játék az irodalommal - 58. részJáték és irodalom bo tíz percben: izgalmas vetélkedo következik a XX. századi irodalom témakörében, mely számítógépes logikai játék formájában zajlik és melyet régi képek, montázsok, színház
05.17 14:50
magyar ismeretterjesztő sorozat,2001
Egy fotográfus a magyar királyok útjánSzándékai szerint filmes pályára készült már az Eötvös kollégiumban, mint korosztályának legtöbb intergenerációs értelmiségije, ám amikor a Pándi - féle Kritikában egy alkalommal szembe
05.17 15:15
magyar vetélkedo,1996
20. rész FamilimpiaJátéksorozat a Família Kft. otthonában. A játékban öttagú, háromgenerációs családok vetélkednek egymással, akikhez csatlakozik a Família Kft. egy-egy színésze is. A szellemi és ügyességi játékok során a ny
05.17 15:40
magyar zenei musor,1977
Hungária, Sprint, Koncz Zsuzsa, Deseo Csaba, Karda Beáta 1977A mai musorban a Hungária együttes, Karda Beáta, a Sprint együttes, Koncz Zsuzsa és Deseo Csaba együttesének egy-egy dala hallható.Rendezte: Born Ádám
05.17 16:00
magyar ismeretterjeszto sorozat,1994
Firenze, New York, Burgenland, St. TropezJárjuk be együtt a világot! Látogassunk Firenzébe, és ismerjük meg a város egyik legrégebbi szokását: az 50 percig tartó, egy félidos focit: a calcio storicót! Repüljünk New Yorkba, amely az
05.17 16:35
magyar zenei musor,1989
Az esteBaranyi Ferenc Kossuth-díjas költo, a Mesterdallamok címu sorozat szerkeszto-musorvezetoje továbbra is bizonyítja számunkra, milyen izgalmas és értékes pillanatokat oriz a Magyar Televízió archívuma, melyeket érdemes elovenni.
05.17 17:00
magyar szórakoztató műsor, 1989
5/5.Zenés divattörténeti kalandozás szórakoztató formában. Színdarab-, film- és táncrészletek idézik az aktuális kort.Rendezte: Csenterics Ágnes
05.17 17:35
05.17 18:30
magyar bábfilmsorozat,1966
Emlékezetes napMazsola éppen kukoricát morzsol, amikor barátai hívását meghallja. Azon tanakodnak, miképpen tehetnék emlékezetessé Menyus mackó elojövetelét a barlangból...Rendezte: Nagy GyörgyFőszereplők: B. Kiss István, Hark
05.17 18:40
magyar sitcom,1998
337. Ostromállapot 1. részÁgica és Károly egy botanikai konferenciára utaznak, Ádám az üres lakásban jelmezes házibulit szeretne tartani. Pici végre összejön egy nagyon kedves lánnyal, akinek érdeklődése leginkább az állatokra i
05.17 19:05
magyar tévéfilmsorozat, 1976
6/6.: Kultúrház avatásJózsinak minden furfangját össze kell szednie, hogy a tervezett kultúrházavatás ne maradjon el, így megmentse az öngyilkosságtól a kultúrház igazgatóját és egy fiatal akrobata kislányt, Margitot. Ez az utols
05.17 19:55
magyar játékfilm,1984
Egy nemzetközi nyomozásba csöppenünk - Jován Kiss, egykori jugoszláv partizán Magyarországon bukkan fel. Honi üldözoi a kor technikai vívmányainak köszönhetoen a nyomában vannak, közben o Szentendrén egy újabb mukincsrablásra kész
05.17 21:05
magyar dokumentumfilm,1964
A film készítoi sok embernek tették fel a kérdést: milyen vágyaik vannak, mit akarnak elérni, mit tartanak fontosnak az életben? Erre a kérdésre keres választ a dokumentumfilm, s közben megismekedünk egy tanyai tanítóno, Dér Irén kü
05.17 21:45
1980
A mű a hatvanas évek Nyugat-Németországában játszódik. Hősei fiatalok, akiket érzelmi sivárságra, lefokozott élet tragikus nihiljére ítélt környezetük.Rendezte: Szász PéterFőszereplők: Angster László, Fonyó István, Kondor
05.17 23:05
magyar tévéfilmsorozat, 2007
69/20.: Óvatos megközelítésBordás és Demsa találkoznak egy megrendezett közúti ellenőrzésen. Kriszta jelenti Bordásnak, hogy kábítószert talált az öccse szobájában. Klári egyre szimpatikusabb Móricznak.Rendezte: Pajer Róbert
MA 00:00
magyar ismeretterjeszto sorozat,1994
Firenze, New York, Burgenland, St. TropezJárjuk be együtt a világot! Látogassunk Firenzébe, és ismerjük meg a város egyik legrégebbi szokását: az 50 percig tartó, egy félidos focit: a calcio storicót! Repüljünk New Yorkba, amely az
MA 00:35
magyar zenei musor,1989
Az esteBaranyi Ferenc Kossuth-díjas költo, a Mesterdallamok címu sorozat szerkeszto-musorvezetoje továbbra is bizonyítja számunkra, milyen izgalmas és értékes pillanatokat oriz a Magyar Televízió archívuma, melyeket érdemes elovenni.
MA 01:00
magyar szórakoztató műsor, 1989
5/5.Zenés divattörténeti kalandozás szórakoztató formában. Színdarab-, film- és táncrészletek idézik az aktuális kort.Rendezte: Csenterics Ágnes
MA 01:40
MA 02:35
1980
A mű a hatvanas évek Nyugat-Németországában játszódik. Hősei fiatalok, akiket érzelmi sivárságra, lefokozott élet tragikus nihiljére ítélt környezetük.Rendezte: Szász PéterFőszereplők: Angster László, Fonyó István, Kondor
MA 04:00
magyar tévéfilmsorozat, 2007
69/20.: Óvatos megközelítésBordás és Demsa találkoznak egy megrendezett közúti ellenőrzésen. Kriszta jelenti Bordásnak, hogy kábítószert talált az öccse szobájában. Klári egyre szimpatikusabb Móricznak.Rendezte: Pajer Róbert
MA 04:50
magyar bábfilmsorozat,1966
Emlékezetes napMazsola éppen kukoricát morzsol, amikor barátai hívását meghallja. Azon tanakodnak, miképpen tehetnék emlékezetessé Menyus mackó elojövetelét a barlangból...Rendezte: Nagy GyörgyFőszereplők: B. Kiss István, Hark
MA 05:00
magyar sitcom,1998
337. Ostromállapot 1. részÁgica és Károly egy botanikai konferenciára utaznak, Ádám az üres lakásban jelmezes házibulit szeretne tartani. Pici végre összejön egy nagyon kedves lánnyal, akinek érdeklődése leginkább az állatokra i
MA 05:25
magyar tévéfilmsorozat, 1976
6/6.: Kultúrház avatásJózsinak minden furfangját össze kell szednie, hogy a tervezett kultúrházavatás ne maradjon el, így megmentse az öngyilkosságtól a kultúrház igazgatóját és egy fiatal akrobata kislányt, Margitot. Ez az utols
MA 06:15
magyar játékfilm,1984
Egy nemzetközi nyomozásba csöppenünk - Jován Kiss, egykori jugoszláv partizán Magyarországon bukkan fel. Honi üldözoi a kor technikai vívmányainak köszönhetoen a nyomában vannak, közben o Szentendrén egy újabb mukincsrablásra kész
MA 07:20
magyar dokumentumfilm,1964
A film készítoi sok embernek tették fel a kérdést: milyen vágyaik vannak, mit akarnak elérni, mit tartanak fontosnak az életben? Erre a kérdésre keres választ a dokumentumfilm, s közben megismekedünk egy tanyai tanítóno, Dér Irén kü
MA 08:00
magyar mesefilm
Varga Pál tudománya messze földön híres: senki nem tud olyan cipellőket, topánkákat készíteni, mint ő. Híre eljut Dul-ful király udvarába is, és a kiskirálykisasszony fejébe veszi, hogy vele csináltat cipellőt magának. Hiába kül
MA 08:50
magyar kulturális magazin,2008
HódmezővásárhelyJárjuk be együtt Magyarországot! A Főtér mai adásában Hódmezővásárhelyre és környékére látogatunk el, ahol megismerjük Martélyt, a csomorkányi romtemplomot, valamint megkóstoljuk a helyi sós túrós lepényt
MA 09:40
magyar tévéfilm, 1968
2/1.: Ahogyan a férj látjaA család nem egy egyszerű intézmény. A férjeknek és a feleségeknek, no meg a gyerekeknek is meg kell érteniük egymást a békés együttélés érdekében, mely nem mindig egyszerű. Hogyan kezelhetők a meg nem
MA 10:30
magyar bűnügyi tévéfilm, 1991
A történet egyszerű ezüsthamisítási ügynek indul, ám a műkincsek hozzáértő, alvilági kezekbe kerülnek és a hamisító pár magával a hazai maffiával kerül szembe...Rendezte: Horváth PéterFőszereplők: Bánfalvy Ágnes, Dávid
MA 11:10
magyar tévéjáték,1987
Hűség, hűtlenség, kölcsönös rivalizálás, férfi és nő kapcsolatának örök témája. Ezúttal egy ünnepelt színészházaspár házassági évfordulója ad alkalmat az írónak, hogy elmondja kesernyés, vidám véleményét erről a soh
MA 12:15
magyar tévéjáték,1963
Szatirikus musor Jaroslav Hašek muveibol, mely a cseh nép történeti tapasztalatait suríti jelenetekbe, leleplezi a háborút, a császárság korhadt rendszerét és általában az emberi ostobaságot. A ma már panoptikumi alakok közül nem eg
MA 14:20
magyar zenei musor,1977
Hungária, Sprint, Koncz Zsuzsa, Deseo Csaba, Karda Beáta 1977A mai musorban a Hungária együttes, Karda Beáta, a Sprint együttes, Koncz Zsuzsa és Deseo Csaba együttesének egy-egy dala hallható.Rendezte: Born Ádám
MA 14:40
magyar kabaré,1970
4. rész Kabaré a romokon - 1945A Pesti kabaré élt a háború alatt, mert az emberek életben tartották. Feleki Kamill és a sorozat rendezője, Horváth Tivadar a forgatás szünetében felelevenítik az akkori helyszíneket, élethelyzeteket,
MA 16:00
magyar kulturális magazin,2008
ZalaegerszegJárjuk be együtt Magyarországot! A Fotér mai részében Zalaegerszegre és környékére látogatunk el.Rendezte: Varga Csaba Zsolt
MA 16:50
magyar zenei musor,1984
Könnyuzenei panoráma - 1984/111984. novemberi könnyu, zenei körkép, a Pulzus 52. adása. A hazai eloadókon kívül az angol Talk Talk együttes frontembere, iiletve Nina Hagen, és Frank Zappa is interjút ad a musornak.Rendezte: Soós Árp
MA 17:40
magyar animációs film,1990
XX. rész A vastollú madarakHéraklész hatodik feladatát is megkapja. Az árkádiai Sztümphalosz városának szélén lévo mocsárban tanyáznak a háború vastollú madarai. A halálos sebeket adó madarak Árész istent kísérik földi háb
MA 17:50
magyar magazin,1998
Budapest Klezmer BandA Kincsestár mai vendége a Budapest Klezmer Band, akik a közép-kelet-európai zsidó zenei kultúráról mesélnek sok jó muzsika kíséretében.Rendezte: Kovács Gabriella
MA 19:20
magyar mesefilm, 1982
2/2.Rendezte: Sík FerencFőszereplők: Balázs Péter, Bata János, Botár Endre, Csiszár Nándor, Farády István, Geszti Glória, Halász László, Harkányi Endre, Imre István, Ivánka Csaba, Kalocsay István, Kátó Sándor, Sáfár Anikó,
MA 20:30
magyar szórakoztató musor,1961
Szilveszter - 1961/2. részTöbb mint ötven évvel ezelott az év utolsó napján a televízió mérhetetlen vigalommal értékelte a mögötte lévo tizenkét hónap eseményeit. Rátonyi Róbert volt a házigazda a Vidám Színpad pódiumán, ah
MA 22:05
magyar tévéfilm,2007
Ez a város megindító emberi történeteket gyujt magába, melyek közül az egyik "akkor kezdodik, amikor a vonat már rég kifutott az állomásról, s egy hosszan kígyózó füstcsík ott felejtette magát a levegoben. Akkor egy idegen férfi
MA 22:45
magyar ismeretterjesztő, 2001
Nagy Imre (1896-1958)Rendezte: Erdőss Pál
MA 23:00
magyar filmdráma,1968
Egy vidéki város gimnáziumi igazgatónojének kiskorú húga teherbe esik. Az iskolavezeto attól fél, hogy mivel húga leányanyaként hozza világra gyermekét, ez rá is árnyékot vet majd, megszólhatják, sot elmozdíthatják állásából.