Az árulóMiután Alan lemondja a Gumball-lal való találkozóját a kék macska kétségbeesetten követni kezdi mindenhová és rá akarja venni hogy megfizessen az árulásáért.
A jelDarwin kalapokkal kapcsolatban kéri ki Gumball véleményét akinek hirtelen eláll a szava és megsérti Darwint. Darwin meg van győződve róla hogy Gumball azt mondta dagadt a feje.
A barátnőJamie-nek nincs kivel együtt ebédelnie elhatározza hát hogy szüksége van egy pasira. Mivel Darwin az egyetlen aki nem menekül el előle rögtön így hamar egy párrá válnak.
Az átverésA halloweeni kiselőadások napján Gumball Gargaroth-ról a felfalóról beszél ám a többiek nem igazán vevők a meséjére mígnem Carrie a segítségére siet némi ijesztgetéssel.
A pontokGumball és Darwin elvégzi az összes házimunkát Tobias helyett hogy „jó pontokat” szerezzenek. Tobias mestere a Galatrek nevű online játéknak és a szüleinél jó pontokat gyűjthet egy kis házimunkával amiket aztán a játé
A buszAz iskolabuszt eltérítik de úgy tűnik maguk a bűnözők is el lettek térítve fejben. Amikor Rocky beletörődik hogy ma már úgyis kihagyják az iskolát a gyerekek egy csapat bűnöző özönli el a járművet akik a hiányzás köve
Az éjszakaKíváncsi vagy Elmore lakóinak álmaira? Ahogy leszáll az éj a városra a Hold izgalmas kirándulásra visz minket különböző álmokba köztük rémálmokba is. Minden álom megmutatja az adott szereplő titkos vágyait és legnag
A félreértésekGumball már így is késésben van a Penny-vel való találkozójáról de az út során rengeteg akadály lassítja őt. Gumball ráadásul félreértette a randi helyszínét. De nemcsak ő azok is félreértik akiktől megkérd
A gyökerekA Wattersonok megpróbálják közelebb vinni Darwint a gyökereihez. Nicole úgy gondolja hogy Darwinnak talán nem a legjobb a szárazföldi emlősök életmódja ezért ráveszi a család többi tagját hogy segítsenek Darwinnak. Kip
A vádAz Elmore Suli szülői munkaközössége betiltja a videojátékokat. A gyerekek igyekeznek meggyőzni a szülőket és a tanárokat hogy a játékoknak nincsenek rossz hatásaik.
A haragEgy ismeretlen sértegetni kezdik Nicole-t. A gyerekek könyörtelen leszámolásra számítanak ehelyett meglepődnek amikor látják hogy édesanyjuk a békés utat választja. Nicole elmeséli hogy az őt zaklató Yuki Masami anyja akivel
A gyűjteményGyűjtemény az Elmore lakói által az internetre feltöltött legviccesebb és legfurább videókból. A klipek közt felbukkannak Banán Joe saját akrobatikai koreográfiái Richard legfrissebb kulináris felfedezései valamint Gu
A katasztrófaRob végre elég hatalomra tesz szert hogy lerombolja Gumball teljes világát.Rob vesz egy univerzális távirányítót és rájön hogy képes vele irányítani az egész univerzumot. Visszateker a múltba és visszaemlékszik hogy
A "Tini titánok, harcra fel!" Robin, Cyborg, Csillagfény, Raven és Gézengúz vadiúj és egyben fantasztikus kalandjait meséli el. Szuperhősként a világ megmentése a feladatuk, de vajon mit csinálnak, ha épp nem a rossztevőket üldözik?
A "Tini titánok, harcra fel!" Robin, Cyborg, Csillagfény, Raven és Gézengúz vadiúj és egyben fantasztikus kalandjait meséli el. Szuperhősként a világ megmentése a feladatuk, de vajon mit csinálnak, ha épp nem a rossztevőket üldözik?
A "Tini titánok, harcra fel!" Robin, Cyborg, Csillagfény, Raven és Gézengúz vadiúj és egyben fantasztikus kalandjait meséli el. Szuperhősként a világ megmentése a feladatuk, de vajon mit csinálnak, ha épp nem a rossztevőket üldözik?
A "Tini titánok, harcra fel!" Robin, Cyborg, Csillagfény, Raven és Gézengúz vadiúj és egyben fantasztikus kalandjait meséli el. Szuperhősként a világ megmentése a feladatuk, de vajon mit csinálnak, ha épp nem a rossztevőket üldözik?
A félreértésekGumball már így is késésben van a Penny-vel való találkozójáról de az út során rengeteg akadály lassítja őt. Gumball ráadásul félreértette a randi helyszínét. De nemcsak ő azok is félreértik akiktől megkérd
A gyökerekA Wattersonok megpróbálják közelebb vinni Darwint a gyökereihez. Nicole úgy gondolja hogy Darwinnak talán nem a legjobb a szárazföldi emlősök életmódja ezért ráveszi a család többi tagját hogy segítsenek Darwinnak. Kip
A vádAz Elmore Suli szülői munkaközössége betiltja a videojátékokat. A gyerekek igyekeznek meggyőzni a szülőket és a tanárokat hogy a játékoknak nincsenek rossz hatásaik.
A "Tini titánok, harcra fel!" Robin, Cyborg, Csillagfény, Raven és Gézengúz vadiúj és egyben fantasztikus kalandjait meséli el. Szuperhősként a világ megmentése a feladatuk, de vajon mit csinálnak, ha épp nem a rossztevőket üldözik?
A "Tini titánok, harcra fel!" Robin, Cyborg, Csillagfény, Raven és Gézengúz vadiúj és egyben fantasztikus kalandjait meséli el. Szuperhősként a világ megmentése a feladatuk, de vajon mit csinálnak, ha épp nem a rossztevőket üldözik?
A "Tini titánok, harcra fel!" Robin, Cyborg, Csillagfény, Raven és Gézengúz vadiúj és egyben fantasztikus kalandjait meséli el. Szuperhősként a világ megmentése a feladatuk, de vajon mit csinálnak, ha épp nem a rossztevőket üldözik?
A "Tini titánok, harcra fel!" Robin, Cyborg, Csillagfény, Raven és Gézengúz vadiúj és egyben fantasztikus kalandjait meséli el. Szuperhősként a világ megmentése a feladatuk, de vajon mit csinálnak, ha épp nem a rossztevőket üldözik?
A "Tini titánok, harcra fel!" Robin, Cyborg, Csillagfény, Raven és Gézengúz vadiúj és egyben fantasztikus kalandjait meséli el. Szuperhősként a világ megmentése a feladatuk, de vajon mit csinálnak, ha épp nem a rossztevőket üldözik?
A "Tini titánok, harcra fel!" Robin, Cyborg, Csillagfény, Raven és Gézengúz vadiúj és egyben fantasztikus kalandjait meséli el. Szuperhősként a világ megmentése a feladatuk, de vajon mit csinálnak, ha épp nem a rossztevőket üldözik?
Ben újra és újraMiután Billy Billió legújabb öntelt terve hogy a maga arcára formázza a Rushmore-hegyet meghiúsul Billy minden figyelmét Bennek szenteli. A küzdelmük azonban rést üt a tér-idő kontinuumon így a két riválisnak egy
Hüllő királyBen és Gwen a Hüllőfarmon önkénteskedik és szemtől szemben találják magukat a Hüllőkirállyal. A rosszfiú legyőzéséhez előbb a kígyóktól való félelmükön kell felülkerekedniük.
Fő a nyugalom!Amikor Ben elveszti a türelmét kertrendezés közben véletlenül elárasztja a közösségi kertet. Amikor az így keletkezett víznyelőből előtör a Hüllőkirály és a Kimodo sárkánya Bennek észnél kell lennie hogy megme
A "Tini titánok, harcra fel!" Robin, Cyborg, Csillagfény, Raven és Gézengúz vadiúj és egyben fantasztikus kalandjait meséli el. Szuperhősként a világ megmentése a feladatuk, de vajon mit csinálnak, ha épp nem a rossztevőket üldözik

Pimasz gnómokEgy csapat pimasz gnóm elállja Ivandoe és Bert útját, nehogy megszerezhessék az aranytollat. A gnómok összeállnak egy hatalmas csatagólemmé, Bert azonban nem várt ügyességről tesz tanúbizonyságot.
Az erdőben nem érvényesek a külvilág szabályai. Itt a gyerekek a főnökök! A vadócok, vagyis Craig és két legjobb barátja, JP és Kelsey meghódítják a városi vadont, faerődöket építenek és merész kalandokat élnek át, tele kép

Jó móka Tokióban, 2. rész: az összecsapásA Tennyson-csapat ellátogat a szumóharcosok vidámparkjába, ahol a Globális bajnokság részeként megnéznek egy igazi szumómérkőzést. A rakoncátlan Plusz és Mínusz fivérek azonban betörn
A méhek királynőjeBen, Gwen és Max nagyapa elmennek egy mézfesztiválra Észak-Dakotában, de a zümmögők ünneplése közben Méhkirálynővel találják szemben magukat, aki újabb merész csellel áll elő. Bennek pedig gyorsan le kell gy
A vízesésA Tennyson-csapat ellátogat a Shoshone vízeséshez, ahol azzal szembesülnek, hogy Gőzkovács elkezdte elszívni a vízesés vizét. A videójátékába merült Bennek kellene elterelni a mechanikus mester figyelmét, amíg nagyapa é
A "Tini titánok, harcra fel!" Robin, Cyborg, Csillagfény, Raven és Gézengúz vadiúj és egyben fantasztikus kalandjait meséli el. Szuperhősként a világ megmentése a feladatuk, de vajon mit csinálnak, ha épp nem a rossztevőket üldözik?
A "Tini titánok, harcra fel!" Robin, Cyborg, Csillagfény, Raven és Gézengúz vadiúj és egyben fantasztikus kalandjait meséli el. Szuperhősként a világ megmentése a feladatuk, de vajon mit csinálnak, ha épp nem a rossztevőket üldözik?
A "Tini titánok, harcra fel!" Robin, Cyborg, Csillagfény, Raven és Gézengúz vadiúj és egyben fantasztikus kalandjait meséli el. Szuperhősként a világ megmentése a feladatuk, de vajon mit csinálnak, ha épp nem a rossztevőket üldözik?
Szívesen.Dan szigorú edzéstervet erőltet a Kívülállókra, hogy megnyerjék a többi klán elleni tornát, és így bebizonyítsák, hogy a sokszínűség az erősségük.
A cécóNicole próbálja elrejteni a csalódását (de hiába) amikor Richard és a gyerekek megfeledkeznek a nagy napjáról. Richardnak rá kell jönnie milyem nagy napot felejtett el és emlékezetessé kell tennie... vagy jaj neki!
A hírekA Hatos Csatornán az Elmore-i híradó minden kőkemény hely hírről beszámol: a vadul száguldó rendőrségi üldözéstől gészen Csilla csacsi kulisszatitkaiig. Kip Schlezinger a tapasztalt híradós közvetíti a legújabb híreke
A vázaNicole-nak elege van Jojo nagyi ronda ajándékaiból ezért arra biztatja a gyerekeket hogy vegyék kezükbe a dolgot és véletlnül törjék el a nagyi legújabb rémes vázáját. Ám amikor Gumball Darwin és Anais megpróbálja eltörn
A gördeszkásAmikor Darwin azt kéri Gumballtól hogy tanítsa meg gördeszkázni Gumball mindent elkövet hogy elmagyarázza a gördeszkás élet minden részletét: a helyes szerelés viselését a helyes nyelvhasználatot és a helyes deszkavá
A krumpliAmikor Darwin Idahóval ebédel úgy dönt hogy szolidaritásból felhagy a krumplievéssel. De rájön hogy kedvenc étele iránti szenvedélyét nehezebb feladni mint hitte. Gumball úgy dönt hogy segít enyhíteni az elvonási tünetek
A varázslóGumball nem hajlandó elfogadni hogy ő az egyetlen gyerek az iskolában akinek nincsenek különleges képességei. Meggyőzi Hector mamáját Mrs. Jotunheimot hogy fogadja fel tanítványának. A boszorkány gyorsan rájön hogy nagy
A konzolGumball kap egy elátkozott vidojátékos konzolt és emiatt Elmore csapdába esik egy fantasztikus szerepjátékos világban. Gumball Darwin és Anais kénytelen átverekdni magát a városon hogy megoldják az új virtuális valóságuk r
OdakintA család meglátogatja Richard apját. Frankie életszínvonala és hosszas távolléte alapján arra a következtetésre jutnak hogy nyilván rács mögött volt. Amikor Frankie beköltözik a Watterson házba a család úgy dönt hogy a k
A koppintókGumball és Darwin találkozik Ribbittel és Chi-chi-vel a testvérpárral akik mindenben utánozzák őket és nem értik mi történik. Aztán megtudják hogy az őket másoló család pénzt keres azzal hogy az interneten másolják
A kamuzóAmikor Gumball és Darwin rájön hogy Louie papának egy ismerőse sincs az Elmore Pluson annyira megsajnálják hogy létrehozzák Murielt. Ám amikor Jojo nagyi megtudja hogy Louie egy másik nővel kavar az interneten meg akarja semmis