Az alapítóApa fejetlenséget okoz a Chanax épületében amikor összetévesztik a cég rég elveszett vezérigazgatójával. Anyának és egy kiábrándult alkalmazottnak kell megmentenie mindenkit Richard veszélyes ötleteitől.
A mellékszálakHogy egyszer s mindenkorra megszabaduljon Gumballtól Rob Gumball nemezise számos valóságshow-t akciófilmet és vígjátékot ajánl a nézőknek amelyek a történet mellékszereplőiről szólnak. Azonban balszerencséjére eg
Az átalakulásPenny családja helyteleníti hogy Penny szó szerint kibújt a burkából. Penny viszont azt akarja hogy a család többi tagja is jöjjön elő a burkából és szintén szó szerint. Patthelyzet alakul ki közöttük. Kihez fordul
A megértésGumball és Darwin komoly gondban találja magát amikor mindenre rábólintanak amit az új osztálytársuk mond. Az igazság az hogy egy kukkot sem értenek a szövegéből. Peter Pepperonit ugyanis eddig otthon tanították és nagyo
A hirdetésMegélhetésük érdekében a Wattersonok kénytelenek bérbe adni a házukat. Viszont mivel nincs hova menniük titokban a házban maradnak. Amikor véletlenül meglepik a vendégeiket egy idős és ájulós kecskepárt azok nem meglep
A cédulaRichard nem nyit ajtót időben és a túlbuzgó csomagfutár nem adja át neki a csomagját. Richardnak két lehetősége van: vagy elmegy a csomagért a raktárba vagy kifizeti az ismételt kiszállítást. Egyik sincs ínyére és ezzel
A drámaMindenki szentül hiszi hogy Darwin és Carrie kapcsolata reménytelen mert annyira különböznek egymástól. Vagyis mindenki kivéve Darwint és Carrie-t. Amikor feltűnik a színen Carrie volt barátja aki egy menő szellemfiú Gumball
A haverAnaist és Jamie-t az iskola rémét közös technikai vétséggel vádolják. Kénytelenek összefogni hogy kinyomozzák a valódi tettest és bebizonyítsák az ártatlanságukat. A sikeres nyomozás után rájönnek hogy több közös von
A mesterApa úgy dönt hogy kedvenc szerepjátéka varázserejével tesz rendet a Watterson család viszályaiban. Elindulnak életük nagy kalandjára hogy megküzdjenek a mesebeli szörnyekkel de képesek lesznek félretenni az ellentéteiket hog
A csendAmikor Gumball és Darwin kifogy a szavakból attól tartanak hogy véget ér a barátságuk. Mindent megpróbálnak hogy tovább tudják fűzni a szót de semmi sem válik be. Talán a fejlődés külön utakra viszi őket?
A jövőGumball Darwin és Banán Joe nyomozni kezd Banán Barbara titokzatos eltűnésének ügyében és leleplezik hogy egy régi ellenlábasuk ármánykodása áll az ügy hátterében.
A kívánságGumball és Darwin pánikba esnek amikor azt gyanítják hogy véletlenül párnává változtatták Csimpilla tanárnőt amikor kívántak valamit egy varázserejű kulcstartótól. Csak egy módon törhetik meg az átkot: ha Brown ig
A gyárGumball és Darwin elkísérik Nicole-t a Szivárványgyárba mert az a nap feladata hogy elmenjenek a szüleik munkahelyére. Azt várják hogy a gyár egy varázslatos hely lesz csupa álom és csoda de a gyár távolról sem olyan varázs
A lázadásDarwin megpróbál rámutatni a haszálati tárgyak sanyarú helyzetére. Úgy érzi hogy Elmore szívtelen lakói elnyomják és kihasználják őket. Ezért úgy dönt hogy lázadásra vezeti a tárgyakat a városiak ellen.
A zűrzavarA fiúk egész éjjel fent maradnak pedig másnap Polly-ra Penny kishúgára kell vigyázniuk. Olyan fáradtak hogy egy szempillantás alatt szem elől tévesztik Polly-t. Kétségbeesetten keresik de valahányszor véletlenül elalszana
Az értéktárgyNicole úgy dönt hogy legfőbb ideje kidobni a család hűtőjét. Richard ezt nem fogadja túl jól mert a hűtő a kedvenc értéktárgya. Amikor kiderül hogy a hűtő a gyerekkori érzelmek és emlékek varázslatos tárolója
A Tini Titánok – Robin, Csillagfény, Cyborg, Gézengúz és Raven – vadonatúj, humoros kalandokkal térnek vissza a Tini Titánok, harcra fel! című sorozatban. Megmutatják a nézőknek, hogy milyen is valójában a tini szuperhősök éle

Kívülállók csapataDan és Mia között vita robban ki, amikor kiderül, hogy Mia titkolja Bakugan kötődését a szülei között, és Mia megtudja, hogy Dan a Sárkány-klánnál járt.
A show megy továbbFülü, rendezőként készül az iskolai színházi darab bemutatójára, de nehéz dolga lesz. Visonka barátai segítségével megbirkózik a rivaldafénnyel.
A Teázók báljaA Teázók bált rendeznek és mindenkit meghívnak az erdőben. Craig azt hiszi, csak tőrbe akarják csalni, Kelseynek pedig egy kéretlen csodálóval kell szembenéznie.
A kartonemberA Vadócok című sorozat Craigről és legjobb barátairól, Kelsey-ről és JP-ről szól, akik a külvárosi vadonban, a Völgyben kalandoznak. Ebben a varázslatos világban a gyerekek fából tákolt erődök és biciklirámpák u
Régi korok gyermekeiA Vadócok című sorozat Craigről és legjobb barátairól, Kelsey-ről és JP-ről szól, akik a külvárosi vadonban, a Völgyben kalandoznak. Ebben a varázslatos világban a gyerekek fából tákolt erődök és biciklir
A Tini Titánok – Robin, Csillagfény, Cyborg, Gézengúz és Raven – vadonatúj, humoros kalandokkal térnek vissza a Tini Titánok, harcra fel! című sorozatban. Megmutatják a nézőknek, hogy milyen is valójában a tini szuperhősök éle
A Tini Titánok – Robin, Csillagfény, Cyborg, Gézengúz és Raven – vadonatúj, humoros kalandokkal térnek vissza a Tini Titánok, harcra fel! című sorozatban. Megmutatják a nézőknek, hogy milyen is valójában a tini szuperhősök éle
Április bolondjaiA "Tini titánok, harcra fel!" Robin, Cyborg, Csillagfény, Raven és Gézengúz vadiúj és egyben fantasztikus kalandjait meséli el. Szuperhősként a világ megmentése a feladatuk, de vajon mit csinálnak, ha épp nem a rossz
Titkos nyelvA "Tini titánok, harcra fel!" Robin, Cyborg, Csillagfény, Raven és Gézengúz vadiúj és egyben fantasztikus kalandjait meséli el. Szuperhősként a világ megmentése a feladatuk, de vajon mit csinálnak, ha épp nem a rossztevők
A "Tini titánok, harcra fel!" Robin, Cyborg, Csillagfény, Raven és Gézengúz vadiúj és egyben fantasztikus kalandjait meséli el. Szuperhősként a világ megmentése a feladatuk, de vajon mit csinálnak, ha épp nem a rossztevőket üldözik

NégyesévelA Tennyson csapat Ikervárosba látogat Ben és Gwen pedig izgatottan várják a helyi lézercsatát. Ben azonban Kevint kapja Gwen helyett csapattársnak és a két fiú kénytelen félretenni az ellenségeskedést és együttműködni
Adrenalinra fel!Ben szuper-exkluzív jegyet kap a híres Adrenalandbe ezért hátrahagyja Max nagyapát és Gwent hogy egyedül élvezze a VIP vendégnek járó előnyöket. Hamarosan kiderül azonban hogy van valaki aki megengedheti magának hogy
Macska a talpánA Tennyson csapat ellátogat egy zenei fesztiválra Rio de Janeiróban. Ben elutasítja hogy Gwen a segédje legyen amikor azonban Lord Decibel szuperszonikus hanghullámai pusztítással fenyegetnek hősünknek el kell fogadnia DJ
Ijesztő madárijesztőTennysonék ellátogatnak Penny Bennyson nagypapájának a farmjára ahol egy fura madárijesztő ijesztgeti őket. Amikor kiderül hogy Varnyú van a dolog mögött Bennek meg kell állítania a madár gőzerővel romboló m
Összetört vágyálmokMiután egy katasztrófa megváltoztatta világukat, a régi nindzsák újakkal fognak össze, hogy megmentsék azt a csúcstechnikával felszerelt galádaktól.
Az erdőben nem érvényesek a külvilág szabályai. Itt a gyerekek a főnökök! A vadócok, vagyis Craig és két legjobb barátja, JP és Kelsey meghódítják a városi vadont, faerődöket építenek és merész kalandokat élnek át, tele kép

Tavaszi szünet:első részVagány a tavaszi szünetben haza utazik Fülüvel és Öcsivel, ahol sztár válik belőle. Édike és Visonka elfelejtenek leszállni a vonatról.
Lamput egy flúgos narancssárga orangután, aki megszökött a diliházból! Két doki üldözi, de nem tudják elkapni, mert Lamput az álcázás mestere! Ha a közelébe kerülnek, Lamput mindig kitalál valamit, és megszökik az orruk elől!
A "Tini titánok, harcra fel!" Robin, Cyborg, Csillagfény, Raven és Gézengúz vadiúj és egyben fantasztikus kalandjait meséli el. Szuperhősként a világ megmentése a feladatuk, de vajon mit csinálnak, ha épp nem a rossztevőket üldözik
A "Tini titánok, harcra fel!" Robin, Cyborg, Csillagfény, Raven és Gézengúz vadiúj és egyben fantasztikus kalandjait meséli el. Szuperhősként a világ megmentése a feladatuk, de vajon mit csinálnak, ha épp nem a rossztevőket üldözik
A "Tini titánok, harcra fel!" Robin, Cyborg, Csillagfény, Raven és Gézengúz vadiúj és egyben fantasztikus kalandjait meséli el. Szuperhősként a világ megmentése a feladatuk, de vajon mit csinálnak, ha épp nem a rossztevőket üldözik
A "Tini titánok, harcra fel!" Robin, Cyborg, Csillagfény, Raven és Gézengúz vadiúj és egyben fantasztikus kalandjait meséli el. Szuperhősként a világ megmentése a feladatuk, de vajon mit csinálnak, ha épp nem a rossztevőket üldözik
A pudliIvandoe-t és Bertet foglyul ejti egy erdei túlélő, aki nem más... mint egy rózsazsín pudli. Bert rájön, hogy csakis akkor menekülhetnek meg, hogyha a pudlit kiskutyaként kezelik.
A képzelet barlangján túlMiután egy katasztrófa megváltoztatta világukat, a régi nindzsák újakkal fognak össze, hogy megmentsék azt a csúcstechnikával felszerelt galádaktól.
A Vadócok című sorozat Craigről és legjobb barátairól, Kelsey-ről és JP-ről szól, akik a külvárosi vadonban, a Völgyben kalandoznak. Ebben a varázslatos világban a gyerekek fából tákolt erődök és biciklirámpák uraiként korm