Modern család
Modern család
amerikai vígjátéksorozat
4.2 - 13 szavazat
A hatvanas éveiben járó Jay nemrég vette feleségül a feleannyi idős, forróvérű, kolumbiai származású Gloriát. Ráadásul ezzel a nő első házasságából származó fia, Manny is a nyakába szakadt. Nem csoda, ha időnként nagypapának nézik. Jaynek egy lánya és egy fia van. Ez utóbbi neve Mitchell, aki mellesleg meleg, a párjával, Cameronnal most fogadtak örökbe egy vietnami kisbabát. Phil és Claire viszont már tizenöt éve együtt vannak, két lányuk és egy fiuk van. A férfin a kapuzárási pánik jelei mutatkoznak, és menő fejként próbál szót érteni kamaszodó gyerekeivel. 

I. évad

Jelenleg egyetlen epizód sincs adásban!
Modern család I./1.
(MODERN FAMILY I. - PILOT)

A korosodó Jay nemrég vette feleségül a gyönyörű, fiatal, kolumbiai Gloriát, akinek van egy kissé koravénnek tűnő, tudálékos kisfia, Manny. Jay lánya, Claire, három gyerekes családanya. Férjével, Phillel próbálják okosan nevelni három gyereküket. Nincs egyszerű dolguk a tini Haleyvel, akinek már udvarlója is van, a mindent tudó Alex-szel és az ügyetlen Luke-kal. Ráadásul Philen olykor eluralkodik a kapuzárási pánik. Jay homoszexuális fia, Mitchell együtt él Cameronnal, és épp arra készülnek, hogy egy távol-keleti kislányt örökbe fogadjanak.

Rendező: Jason Winer

Modern család I./10.
(MODERN FAMILY - UNDECK THE HALLS)

A szeretet ünnepe

Amikor Claire meglátja, hogy valaki kiégette a kanapét, Phil megfenyegeti a gyerekeket, hogy elmarad a karácsony, Jay pedig ragaszkodik a saját szokásaihoz, de Gloria és Manny a kolumbiai hagyományokat is beleépítené az ünneplésbe.

Rendezte: Gail Mancuso

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofiacutea Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jess Tyler Ferguson, Eric Stonestreet, Rico Rodriquez, Nolan Gould, Sarah Hyland, Ariel Winter, Aubrey Anderson-Emmons, Jeremy Maguire

Modern család I./11.
(MODERN FAMILY I. - UP ALL NIGHT)

Manny apja ismételten feltűnik, hogy érdekes ajándékokkal halmozza el fiát, ami Jayt különösen zavarja. Mitchell és Cameron nézete eltér azzal kapcsolatban, hogy hogyan neveljék a kis Lilyt. Phil az éjszaka közepén rosszul lesz, ami miatt a tűzoltók segítségét kell hívni.

Rendező: Michael Spiller

Modern család I./12.
(MODERN FAMILY I. - NOT IN MY HOUSE)

Gloria egyáltalán nem lelkesedik Jay legújabb szerzeményétől, az embernagyságú, inasnak felöltöztetett kutya bábútól. Cameron állandó segítőkészségét Mitchell nehezen viseli. Claire aktfotót talál a családi számítógépen, ami miatt Luke megbüntetését tervezi, mit sem sejtve, hogy valójában kié a kép.

Rendező: Chris Koch

Modern család I./13.
(MODERN FAMILY I. - FIFTEEN PERCENT)

Mitchell elhiteti apjával, hogy a legjobb barátja meleg azért, hogy megleckéztesse. Clair nehezen kezeli a modern technológiai változásokat, éppen ezért fusztrált a Phil által szerveztt okos távirányító miatt. Gloria segít Manny "randi partnerének", hogy több önbizalma legyen

Rendező: Jason Winer

Modern család I./14.
(MODERN FAMILY I. - MOON LANDING)

Claire találkozik egy rég nem látott munkahelyi barátnőjével, akinek sikeressége miatt irigykedik. Jay és Cameron között az edzőteremben feszültség alakul ki. Gloria kisebb autóbalesetbe került, ami miatt Mitchell jogi segítségére szorul.

Rendező: Jason Winer

Modern család I./15.
(MODERN FAMILY I. - MY FUNKY VALENTINE)

Valentin napján Jay elviszi Gloriát a David Brenner-show-ra. Mitchell és Cam mindent elkövetnek, hogy összehozzanak egy randit Mannynek. Phil és Claire egy szállodában készülnek megünnepelni a szerelmesek napját, de semmi nem úgy sikerül, ahogy tervezték.

Rendező: Michael Spiller

Modern család I./16.
(MODERN FAMILY I. - FEARS)

Hailey a harmadik forgalmi vizsgájától retteg, Alex pedig az iskolai báltól. Gloria úgy dönt, hogy ideje Jayt és Mannyt szembesítenie félelmeikkel, ezért elviszi őket a vidámparkba. Phil és Luke a ház alatti területen kincskeresésre indul

Rendező: Reginald Hudlin

Modern család I./17.
(MODERN FAMILY I. - TRUTH BE TOLD)

Jay egy baleset során véletlenül megöli Manny teknősét, félelemből pedig nem meri elmondani az igazat. Phil egyik ex barátnője meglátogatja a családot, mire Claire féltékeny lesz. Mitchellnek hétvégén is dolgoznia kell, a családja iránti szeretet miatt pedig merész lépésre szánja el magát.

Rendező: Jason Winer

Modern család I./18.
(MODERN FAMILY I. - STARRY NIGHT)

Jay és Mitchell közös programjára, a meteoreső megnézésére Manny is csatlakozik, azonban a dolgok nem a tervek szerint alakulnak. Cameron és Gloria úgy döntenek együtt töltik az estét, Clairenek és Philnek pedig gyerekeik iskolai feladatait kell megcsinálniuk.

Rendező: Jason Winer

Modern család I./19.
(MODERN FAMILY I. - GAME CHANGER)

Jay megnyeri a nagy sakkjátszmát Gloria és Manny ellen. Claire mindent elkövet, hogy felhajtsa a Phil által annyira áhított elektronikai kütyüt, Cameron pedig nem bírja ki, hogy bele ne üsse az orrát a szomszédok magánéletébe.

Rendező: Kevin Sullivan

Modern család I./2.
(MODERN FAMILY I. - THE BICYCLE THIEF)

Phil be akarja bizonyítani, hogy Luke elég érett már ahhoz, hogy új biciklit kapjon. Gloria ráveszi Jayt, hogy egy kicsit foglalkozzon Mannyvel. Cameron és Mitchell először mennek játszócsoportba.

Rendező: Jason Winer

Modern család I./20.
(MODERN FAMILY I. - BENCHED)

Jay és Phil között harc tör ki azért, hogy ki legyen a fiúk új kosárlabda csapatának edzője. Jay kisegíti Mitchellt egy állásinterjúval, azonban Cameron miatt a dolgok nem a legsimábban alakulnak. Gloria és Claire egyre inkább rájönnek, hogy gyerekeik felnőnek.

Rendező: Chris Koch

Modern család I./21.
(MODERN FAMILY I. - TRAVELS WITH SCOUT)

Após az ajtóban

Cameron felajánlja a segítségét Dylannek, akinek együttesében gondok adódtak. Phil apja meglátogatja a családot egy különleges vendég kíséretében. Mannyt Jay elviszi élete első horror filmjére.

Rendező: Seth Gordon

Modern család I./22.
(MODERN FAMILY I. - AIRPORT 2010)

Reptéri zűrzavar

Gloria úgy dönt, hogy szülinapja alkalmából Jayt elviszi Hawaiira, azonban a romantikus nyaralás egy családi vakációvá változik. Mitchell időközben rájön, hogy otthon hagyta tárcáját, Phil pedig gyorsan a segítségére siet. A légitársaság Mannyt nem akarja felengedni a gépre.

Rendező: Jason Winer

Modern család I./23.
(MODERN FAMILY I. - HAWAII)

Hurrá, nyaralunk!

Jay terve az, hogy nyaralását pihenéssel tölti, ez azonban megváltozik a testvérével folytatott telefon hívása után. Phil igyekszik pótolni kimaradt nászútjukat Claire-rel. Mitchell és Cameron pedig összetűzésbe kerül azzal kapcsolatban, hogy mi is legyen napi programjuk.

Rendező: Steven Levitan

Modern család I./24.
(MODERN FAMILY I. - FAMILY PORTRAIT)

Repül a madárka!

Claire vágya, hogy megörökítsen minden pillanatot, mielőtt gyermekei felnőnek, ezért egy családi fotózást szervez. Gloria és Phil kínos helyzetbe keveredik a kosárlabda meccsen. Cameron egyedül vesz részt egy esküvőn, míg Mitchellnek egyik félelmével kell szembenéznie

Rendező: Jason Winer

Modern család I./3.
(MODERN FAMILY I. - COME FLY WITH ME)

Jay megszállott repülőmodell-rajongó. Philt is magával viszi a röptetésre, de mivel sosem kedvelte túlságosan vejét, úgy irányítja a gépet, hogy az lehetőleg Philt találja el. Phil megsérül, az egész család megpróbál a kedvében járni. Claire nehezen tudja elfogadni, hogy a tudálékos kis tini, Manny, valójában a testvére, hiszen az apja feleségül vette Gloriát.

Rendező: Reginald Hudlin

Modern család I./4.
(MODERN FAMILY I. - THE INCIDENT)

Jay volt felesége, Claire és Mitchell anyja, először jelenik meg volt férje és Gloria esküvője óta, melyen igencsak kínos jelenetet rendezett. Mitchellt keresi fel elsőként, és arra próbálja rávenni, hogy szervezzen meg egy családi találkozót, ahol bocsánatot kérhet viselkedéséért. Mitchell és Claire érzik, hogy ez nem vezet jóra, hiszen Gloria, apjuk új, lobbanékony latin felesége látni sem bírja anyjukat.

Rendező: Jason Winer

Modern család I./5.
(MODERN FAMILY I. - COAL DIGGER)

Luke és Manny összeverekszenek az iskolában. A szülők megjelenésekor már az igazgató sem képes kibogozni a rokoni szálakat, hiszen Manny Luke fia, Jay pedig az unokája, de Jay lánya és Manny így valójában testvérek. Claire és Phil Mannyt okolják a konfliktusért, és már-már lemondják a családi hússütögetést. Gloria elmondja Jaynek, hogy valójában érzi, hogy Claire kezdettől fogva nem kedveli őt, így az egész családi program egy hatalmas duzzogásba torkollik.

Rendező: Jason Winer

Modern család I./6.
(MODERN FAMILY I. - RUN FOR YOUR WIFE)

Clairnek és Philnek eltérő érzései vannak a gyerekek első iskolai napjával kapcsolatban. Manny úgy dönt, hogy Columbiai népviseletben megy iskolába, azonban Jay ezt ellenzi. Cameron és Mitchell Lili egészsége miatt aggódik

Rendező: Jason Winer

Modern család I./7.
(MODERN FAMILY I. - EN GARDE)

Az egész család felsorakozik a tornateremben, hogy szurkoljanak Mannynek, aki legújabb hobbijának, a vívásnak hódol. Kiderül, hogy Manny egész ügyes, és Jay lelkesedése kiveri a biztosítékot fiánál, Mitchellnél, aki még emlékszik arra, mennyire nem támogatta őt apja, amikor gyerek volt. Phil feltett szándéka, hogy bebizonyítja, a kis Luke is tehetséges valamiben.

Rendező: Randall Einhorn

Modern család I./8.
(MODERN FAMILY - GREAT EXPECTATIONS)

Szép remények

Claire szeretné meglepni Philt a kedvenc előadójuk privát koncertjével, de kiderül, hogy Phil sosem hallott róla, közben Cameron és Mitchell elhívják a barátnőjüket bulizni, Jay pedig családi estét szervez a gyerekeknek.

Rendezte: Gail Mancuso

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofiacutea Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jess Tyler Ferguson, Eric Stonestreet, Rico Rodriquez, Nolan Gould, Sarah Hyland, Ariel Winter, Aubrey Anderson-Emmons, Jeremy Maguire

Modern család I./9.
(MODERN FAMILY - FIZBO)

Kalandos szülinap

Phil és Claire fantasztikus születésnapot szeretne szervezni Luke-nak, de amikor Cameron Fizbo bohócnak öltözve jelenik meg, egy olyan eseménysor veszi kezdetét, aminek a végén valaki kórházban fog kikötni.

Rendezte: Gail Mancuso

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofiacutea Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jess Tyler Ferguson, Eric Stonestreet, Rico Rodriquez, Nolan Gould, Sarah Hyland, Ariel Winter, Aubrey Anderson-Emmons, Jeremy Maguire

Modern család IV./1.
(MODERN FAMILY IV. - BRINGING UP BABY)

A babafelhozatal

Jay 65-ik születésnapját ünnepli, mire barátai nagy meglepetéssel készülnek. Gloria egy nagy titkot próbál elmondani férjének, Mitchell és Cameron pedig próbálja feldolgozni az örökbefogadással kapcsolatos kudarcokat.

Rendező: Steven Levitan

Modern család IV./10.
(MODERN FAMILY IV. - DIAMOND IN THE ROUGH)

Csiszolatlan gyémánt

Gloria beszerez egy mikrofont, hogy kommunikálni és énekelni tudjon születendő gyermekének. Claire és Cameron úgy döntenek, hogy új projektbe vágnak bele, azonban Phil és Mitchell ezt mindenáron megakarja akadályozni. Luke és Manny baseball csapatának sürgősen szüksége van egy sportpályára, ahol gyakorolni tudnak.

Rendező: Gail Mancuso

Modern család IV./11.
(MODERN FAMILY IV. - NEW YEAR'S EVE)

Szilveszter

Jay és Gloria elhívja Philt és Claire-t, valamint Mitchellt és Cameront, hogy ünnepeljék együtt a szilvesztert Palm Springs-en. Claire azonban fusztrált, ezért igyekszik Phillel kettesben időt tölteni, míg Mitchell és Cameron úgy döntenek, hogy az új évet egy bárban szeretnék ünnepelni. Mivel a szülők elmentek, Alex és Haleyre marad az irányítás az otthon maradt gyerekek felett.

Rendező: Fred Goss

Modern család IV./12.
(MODERN FAMILY IV. - PARTY CRASHER)

Váratlan vendég

Jay és Gloria meglepetés bulit terveznek Mannynek, aki azt hiszi szülei elfelejtették születésnapját. Haley új barátja egy nála jóval idősebb férfi, amit Phil különösen rosszul visel. Cameron féltékeny lesz Mitchell és Lily egyre erősödő kapcsolatára.

Rendező: Fred Savage

Modern család IV./13.
(MODERN FAMILY IV. - FULGENCIO)

Fulgencio

Joe keresztelője alkalmából Gloria családja meglátogatja a Pritchett családot, azonban anyja ellenérzését fejezi ki Jay-el szemben. Claire szorgosan segít az esemény megszervezésében, ezért Philnek kell megoldania gyerekei problémáit. Mitchell és Cameron Lily viselkedése miatt aggódnak.

Rendező: Lev Spiro

Modern család IV./14.
(MODERN FAMILY IV. - A SLIGHT AT THE OPERA)

Opera mánia

Cameron rendezi az idei iskolai színdarabot, azonban a főszereplő lebetegedése miatt problémákba ütközik. Phil golf leckéket vesz Jaytől, Mitchell pedig úgy érzi végre itt az idő, hogy megmutassa apjának tehetségét.

Rendező: James Bagdonas

Modern család IV./15.
(MODERN FAMILY IV. - HEART BROKEN)

Szívbajok

Phil és Claire valentin-napi terveit váratlan esemény zavarja meg. Jay és Gloria Joe születése óta most tölthetnek együtt egy kis időt, Mitchell pedig úgy dönt, itt az ideje elengednie magát.

Rendező: Beth McCarthy-Miller

Modern család IV./16.
(MODERN FAMILY IV. - BAD HAIR DAY)

A csúf frizura

Claire egyetemi találkozóján összefut az egyik exével, amit Phil nehezen visel. Gloria megsérül Mitchell miatt, ezért ő vállalja, hogy vigyáz Joe-ra, amíg anyja lábadozik. Jay segít Mannynek, hogy visszanyerje önbizalmát.

Rendező: Gail Mancuso

Modern család IV./17.
(MODERN FAMILY IV. - BEST MEN)

A tanúk

Mitchellt és Cameront Sal felkéri, hogy legyenek az esküvői tanúi. Jay és Gloria felbérelnek egy dadust, Phil pedig igyekszik segíteni fiának újdonsült problémájában. Claire és Haley ellátogatnak együtt Alex egyik koncertjére.

Rendező: Steven Levitan

Modern család IV./18.
(MODERN FAMILY IV. - THE WOW FACTOR)

A hű hatás

Claire és Cam között nézeteltérések akadnak a ház felújítással kapcsolatosan. Mitchell úgy dönt, kiáll Lily egyik gonosz iskolatársa ellen. Jay egyedül tölti a napot Joe-val, Phil pedig megpróbálja lányait megtanítani a ház körüli praktikákra.

Rendező: Steven Levitan

Modern család IV./19.
(MODERN FAMILY IV. - THE FUTURE DUNPHYS)

A jövő Dunphyjai

Phil és Claire-nek alkalma nyílik arra, hogy betekintést nyerjen gyermekeik jövőbeli életébe. Gloria úgy dönt, a kis Lilynek meg kell ismernie kulturális gyökereit. Jay és Manny egy magániskolát látogatnak meg együtt.

Rendező: Ryan Case

Modern család IV./2.
(MODERN FAMILY IV. - SCHOOLED)

Beiskolázva

Haley egyetemre megy, amit Phil és Claire nehezen visel. Manny aggódik a jövőbeli baba miatt, így ráveszi Jayt és Gloriat, hogy vegyenek részt egy babaváró tanfolyamon. Mitchell és Cameron konfliktusba kerül Lily óvodájában az egyik szülő párossal.

Rendező: Gail Mancuso

Modern család IV./20.
(MODERN FAMILY IV. - FLIP FLOP)

Eladjuk a házat

Claire és Cameron igyekszik eladni az újdonsülten felújított házukat. Gloria féltékeny ex férje, Javier új barátnőjére.

Rendező: Gail Mancuso

Modern család IV./21.
(MODERN FAMILY IV. - CAREER DAY)

Pályaválasztás

Phil nemezise, Gil Thorpe munkát ajánl Claire-nek. Lily a fogtündér érkezésére vár. Jay pedig úgy dönt, hogy megírja rég áhított regényét.

Rendező: James Hensz

Modern család IV./22.
(MODERN FAMILY IV. - MY HERO)

A példaképem

Cam féltékeny lesz Mitchell egyik régi barátjára, aki jó viszonyt ápol az egész családdal. Jay felajánlja Claire-nek, hogy dolgozzanak együtt a cégénél. Mannynek és Luke-nak esszét kell írnia arról, hogy ki a példaképük. Haley randizással kapcsolatos tanácsokkal látja el Alexet.

Rendező: Gail Mancuso

Modern család IV./23.
(MODERN FAMILY IV. - GAMES PEOPLE PLAY)

Játszótársak

Phil egy lakókocsi túrára viszi az egész Dunphy családot. Mitchell és Cam túlságosan is elragadtatják magukat Lily torna versenyén. Gloria és Jay azon tanakodik, hogy miért nem voltak meghívva a családi játékestre.

Rendező: Alisa Statman

Modern család IV./24.
(MODERN FAMILY IV. - GOODNIGHT, GRACIE)

Viszlát, Gracie

Az egész család Floridába utazik Phil édesanyjának temetésére. Jay ismételten találkozik egyik rég nem látott ismerősével. Cameron új barátokra lel, Mitchell pedig kisegíti Gloriát a bíróságon. Philnek nehéz döntést kell meghoznia anyja utolsó kívánságával kapcsolatban.

Rendező: Steven Levitan

Modern család IV./3.
(MODERN FAMILY IV. - SNIP)

Nyiszi

Phil és Claire jövőbeli életüket tervezgetik, emiatt Phil pedig vazektómiára készül. Gloria elutasítja, hogy kismama ruhákat viseljen. Mitchell úgy érzi Cam életéből hiányzik a munka, így megpróbálja rávenni, hogy visszamenjen dolgozni.

Rendező: Jeff Melman

Modern család IV./4.
(MODERN FAMILY IV. - THE BUTLER'S ESCAPE)

Az inas szökése

Phil nem örül annak, hogy Luke-t már nem érdekli a bűvészkedés. Jay úgy dönt, egy hotelben éjszakázik, ugyanis nem bírja elviselni terhes felesége horkolását. Mitchell és Cameron napi szerepeik felcserélődnek, ami mindkettőjüknek kihívásokat jelent. Alex Haley nélkül egyre szarkasztikusabbá válik.

Rendező: Beth McCarthy-Miller

Modern család IV./5.
(MODERN FAMILY IV. - OPEN HOUSE OF HORRORS)

A rém ház

Claire megakarja ijeszteni Philt Halloween alkalmából, aki szerint felesége egyáltalán nem a horrorok mestere. Cameron büszke fogyására, új alakját pedig mindenkinek megakarja mutatni. Mitchell azt hazudja a kis Lilynek, hogy anyukája egy hercegnő volt.

Rendező: James Bagdonas

Modern család IV./6.
(MODERN FAMILY IV. - YARD SALE)

Garázsvásár

A Jaynél tartott garázsvásár során napvilágra került Gloria egyik féltett titka. Phil úgy dönt, kipróbálja apósa egykori motorkerékpárját, míg Claire Alex új barátja miatt aggódik.

Rendező: Gail Mancuso

Modern család IV./7.
(MODERN FAMILY IV. - ARRESTED)

Letartóztatva

Philt és Claire-t a rendőség meglepő hírre ébreszti. Mitchell nővére segítségére siet, Cameront hagyva Alex és Luke felügyeletére. Jay nagy erőkkel igyekszik ex feleségétől, Diditől eltitkolni, hogy Gloria terhes.

Rendező: Gail Mancuso

Modern család IV./8.
(MODERN FAMILY IV. - REJTÉLYES RANDI)

Mistery Date

Alex fontos versenyen vesz részt, emiatt pedig Claire, Manny és Luke is vele tartanak. Phil az egyedül töltött idő alatt egy új barátot szerez, azonban az este nem egészen úgy alakul, ahogy várta. Jay és Mitchell baba dolgokat vásárolnak, mely során kapcsolatok egyre erősebb lesz.

Rendező: Beth McCarthy-Miller

Modern család IV./9.
(MODERN FAMILY IV. - WHEN A TREE FALLS)

Nem dől a fa

Cameron és Mitchell mindent megtesznek azért, hogy megmentsék az egyik helyi fát, amihez szép emlékek fűzik őket. Jay és Phil között feszültség alakul ki. Gloria mami-agytól szenved terhessége során, ezért Claire kíséri el a nagy bevásárlásra. Alex megpróbál visszavágni Haleynek, amiért ő kellemetlen fotókat posztol róla a neten.

Rendező: Steven Levitan

Modern család V./1.
(MODERN FAMILY V. - SUDDENLY, LAST SUMMER)

Az utolsó nyár

Mitchell és Cameron nagy meglepetéssel készülnek egymásnak. Gloria szomorú, amiért Manny Kolumbiában tölti a nyarat. Claire és Phil igyekszik úgy szervezni gyermekeik nyári szünetét, hogy egy kis időt kettesben is tölthessenek.

Rendező: James Bagdonas

Modern család V./10.
(MODERN FAMILY V. - THE OLD MAN AND THE TREE)

Az öreg favágó és a fenyő

Jay elviszi Mannyt, hogy kivágják a saját karácsonyfájukat. Gloria feldúlt, amiért az anyja náluk tölti az ünnepeket, azonban ez megváltozik, amikor látja, hogyan viselkedik Claire-rel. Mitchell kénytelen az utolsó pillanatban beszerezni a karácsonyi ajándékokat. Lily és Cameron félreértésbe keverednek a jótékonysági eseményen.

Rendező: Bryan Cranston

Modern család V./11.
(MODERN FAMILY V. - AND ONE TO GROW ON)

Rejtekhelyek mindenütt

Phil megpróbálja rávenni Luke-ot, hogy kezdjen bele egy új hobbiba. Gloria és Jay meglepetés bulit rendeznek fiaiknak, azonban Manny az alkalmat arra használja, hogy egy súlycsoportján kívüli lánynak valljon szerelmet. Mitchell és Cam esküvőjük szervezésekor újabb problémákba ütköznek.

Rendező: Gail Mancuso

Modern család V./12.
(MODERN FAMILY V. - UNDER PRESSURE)

Nyomás alatt

Az iskolai nyílt nap folyamán Claire ráeszmél, hogy gyermekeire mekkora stressz nehezedik. Alex úgy dönt, ideje felkeresnie egy terapeutát. Manny és Luke dupla randira mennek. Mitchell amiatt aggódik, hogy talán mégsem tesz a környezetért annyit, mint gondolta.

Rendező: James Bagdonas

Modern család V./13.
(MODERN FAMILY V. - THREE DINNERS)

Három vacsora

Phil és Claire elviszik Haley-t vacsorázni, hogy megbeszéljék lányuk jövőjével kapcsolatos terveit. Shorty nagy hírt közöl Jay-el. Mitchell és Cam kínos helyzetbe keverednek romantikus programjuk során.

Rendező: Steven Levitan

Modern család V./14.
(MODERN FAMILY V. - ISPY)

Kémkedés

Gloria fél, hogy Jay nem mond el neki mindent, így gyanakodni kezd. Phil és Claire aggodalomból kémkednek gyermekeik után. Cam nem bírja visszafogni a pletykálkodást.

Rendező: Gail Mancuso

Modern család V./15.
(MODERN FAMILY V. - THE FEUD)

A viszály

A Phil és Gil Thorpe közötti viszály új szintre lép, amikor Jay és Luke is belekeveredik. Lily iskolájában felüti a fejét a fejtetű-fertőzés. Haley és Alex a pincében rekednek. Manny és Gloria kínos helyzetbe keverednek az iskolai kiránduláson.

Rendező: Ryan Case

Modern család V./16.
(MODERN FAMILY V. - SPRING-A-DING-FLING)

Tavaszi zsongás

Egy nyaralásából visszatérő tanár ellopja Cam elől a rivaldafényt a tavaszi iskolai bál szervezése kapcsán. Mitchell rájön, hogy új főnöke nem megfelelően bánik beosztottjaival. Hayley elkíséri Philt az éves ingatlanos bankettre. Jay és Gloria igyekeznek Lilyt az igazság bevallására buzdítani.

Rendező: Gail Mancuso

Modern család V./17.
(MODERN FAMILY V. - OTHER PEOPLE'S CHILDREN)

Mások gyerekei

Gloria és Claire elviszik Lilyt koszorúslány ruhát venni. Jay igyekszik megtanítani a barkácsolás rejtelmeit Lukenak. Cameron, Mitchell, Manny és Alex múzeumi kirándulásra mennek, ami végül versengésbe torkollik. Phil segít Andynek az évfordulós ajándékának elkészítésében.

Rendező: Jim Hensz

Modern család V./18.
(MODERN FAMILY V. - LAS VEGAS)

Las Vegas

A Las Vegas-i útjukból Jay igyekszik a legtöbbet kihozni, míg Claire célja a nászútra félretett, de általa elvesztett pénz visszaszerzése. Phil egy titkos bűvésztársasághoz megy meghallgatásra. Cameron magára hagyja Mitchellt a gyógyfürdőben egy legénybúcsú kedvéért.

Rendező: Gail Mancuso

Modern család V./19.
(MODERN FAMILY V. - A HARD JAY'S NIGHT)

Az elbaltázott estély

Jay összehív mindenkit a szokásos éves családi nap megtartása érdekében. Phil segít Gloria régi lakásának eladásában, amiben még új élete előtt élt. Mitchell igyekszik elrejteni érzéseit a Cam apja által faragott tortadísszel kapcsolatban.

Rendező: Beth Miller

Modern család V./2.
(MODERN FAMILY V. - FIRST DAYS)

Az első napok

Manny és Luke most kezdik a középiskolát, míg Claire első napját tölti új munkahelyén. Cam középiskolai helyettes tanárként kezd dolgozni. Mitchell megpróbálja szembesíteni főnökét gyerekes viselkedésével.

Rendező: Steven Levitan

Modern család V./20.
(MODERN FAMILY V. - AUSTRALIA)

Ausztrália

Az egész család csatlakozik Philhez ausztráliai utazása során, melyet elhunyt édesanyja kívánsága miatt szervezett. Claire és Jay figyelmét azonban a munka köti le, míg Mitchell és Cameron régi barátjukkal töltik az időt.

Rendező: Steven Levitan

Modern család V./21.
(MODERN FAMILY V. - SLEEPER)

Hazugságok hálójában

Philnek hazudnia kell Claire-nek, amiért nem sikerül teljesítenie az egyetlen rábízott feladatot. Idén Gloria szervezi meg a család portré fotózást. Jay kutyakiállításra viszi Stellát.

Rendező: Ryan Case

Modern család V./22.
(MODERN FAMILY V. - MESSAGE RECEIVED)

Kihívások napja

Mitchell és Cameron pénzügyi problémákba ütközik az esküvő megszervezése során. Phil és Claire gyermekeik tréfájának áldozatául esnek. Jay, Gloria és Manny szembenéznek félelmeikkel.

Rendező: Jeffrey Walker

Modern család V./23.
(MODERN FAMILY V. - THE WEDDING, PART 1)

Az esküvő, 1. rész

Cameron és Mitchell esküvője káoszba torkollik a természeti csapások és emberi figyelmetlenségek következtében. Alexnek és Philnek cselhez kell folyamodnia a házassági ajándék megszerzése érdekében, Claire és Luke pedig egy tavon ragadnak. A Cam szülei, Barb és Merle közötti feszültség civakodássá fajul.

Rendező: Steven Levitan

Modern család V./24.
(MODERN FAMILY V. - THE WEDDING, PART 2)

Az esküvő, 2. rész

Az esküvővel kapcsolatos problémák tovább folytatódnak, Cameronnak és Mitchellnek pedig helyszínről helyszínre kell vándorolniuk. Hayley megpróbálja megakadályozni, hogy Andy felszálljon a barátnőjéhez tartó repülőgépre. Jay olyanra szánja el magát, amit sosem gondolt, hogy megtesz.

Rendező: Alisa Statman

Modern család V./3.
(MODERN FAMILY V. - LARRY'S WIFE)

Larry felesége

Cam vállalja az esküvő megszervezésével kapcsolatos teendőket. Lily szomorú Larry eltűnése miatt. Phil bajba kerül Claire előtt ingatlanos munkája miatt. Gloria úgy gondolja Joe-n átok ül.

Rendező: Jeffrey Walker

Modern család V./4.
(MODERN FAMILY V. - FARM STRONG)

Élet a farmon

Cam nővére, Pam Mitchellékhez látogat. Phil és Claire úgy döntenek, kihagyják fiúk hétvégi focimeccsét. Gloria nem hajlandó beismerni, hogy szemüvegre van szüksége. Alex nem tudja elviselni, hogy nagyapja mindig győz ellene.

Rendező: Alisa Statman

Modern család V./5.
(MODERN FAMILY V. - THE LATE SHOW)

Egy kis késés

Jay minden szálat megmozgatott, hogy asztalt foglaljon a család felnőtt tagjainak a város legmenőbb éttermébe, azonban a vacsora minden tagjának nem várt nehézségekkel kell szembenéznie.

Rendező: Beth McCarthy-Miller

Modern család V./6.
(MODERN FAMILY V. - THE HELP)

A manus

Phil igyekszik apját jobb kedvre deríteni legutóbbi szakítása után. Gloria megtalálja az álom dadusát, azonban Jay nem ért egyet. Cameron és Mitchell nincsenek lenyűgözve Pepper esküvői ötleteivel.

Rendező: Jim Hensz

Modern család V./7.
(MODERN FAMILY V. - A FAIR TO REMEMBER)

Emlékek vására

Phil és Claire 20 éves évfordulójukat ünneplik, amire mindketten nagy meglepetéssel készülnek. Gloria a vásáron Jay-t önkéntesnek írja fel, Manny pedig úgy dönt, indul a torta készítő versenyen. Luke és Alex között feszültség keletkezik egy közös ismerős kapcsán. Cameron igyekszik győzelemre vinni focicsapatát.

Rendező: Beth Miller

Modern család V./8.
(MODERN FAMILY V. - CLOSETCON '13)

A 2013-as Szekrénytalálkozó

Jay és Claire elutaznak az éves Szekrénytalálkozóra. Cam, Mitchell és Lily Missouriba látogatnak. Phil eltöri Jay nagyra becsült Apollo 13-as makettjét. Haley és Alex között feszültség keletkezik a pizzafutárral kapcsolatban.

Rendező: Fred Savage

Modern család V./9.
(MODERN FAMILY V. - THE BIG GAME)

A nagy meccs

Cam mindenáron győzni akar az iskolai focicsapat utolsó meccsén. Phil eddig nem látott gondba ütközik ingatlanügynöki pályafutása során. Claire igyekszik beilleszkedni új munkahelyén.

Rendező: Beth Miller

Modern család VIII./1.
(MODERN FAMILY VIII. - A TALE OF THREE CITIES)

Három város regénye

Claire és Phil úgy döntenek, hogy New Yorkban maradnak még pár napot a család többi tagja nélkül, azonban nem tudják, hogy Alex, Luke és Hayley is ezt tervezik. Jay, Gloria és Manny egy mexikói esküvőn vesznek részt, ahol találkoznak Soniaval. Mitchell, Cameron és Lily Missouriban töltik a nyarat.

Rendező: Chris Koch

Modern család VIII./10.
(MODERN FAMILY VIII. - RINGMASTER KEIFTH)

A porond mester

Cam jelentkezik az újévi vacsora elkészítésére, ugyanis előző évi próbálkozásai kudarcba fulladtak. Phil apja is megjelenik a családi rendezvényen, ahová új barátnőjével érkezik, aki egyben Phil egykori bébiszittere is volt. Gloriának és Jaynek nehéz kérdésekben kell dönteniük.

Rendező: Jim Hensz

Modern család VIII./11.
(MODERN FAMILY VIII. - SARGE & PEA)

Főtörzs és Borsi

Cameron bosszút akar állni Lily egyik iskolatársa anyján, aki megakadályozta, hogy lánya szereplését láthassa. Mitchell, Claire, Jay és Dede hosszú idő óta először jelennek meg együtt, mint egy család. Luke, Phil, Gloria és Manny egyetemi nyílt napra mennek.

Rendező: James Bagdonas

Modern család VIII./12.
(MODERN FAMILY VIII. - DO YOU BELIEVE IN MAGIC?)

Hiszel a varázslatban?

Phil csalódott Claire valentin-napi ajándéka miatt. Jay büszke Joe viselkedésére, azonban Gloria aggódik újabb megnyilvánulásai miatt. Haley és Sal végre kiállnak magukért.

Rendező: Gail Mancuso

Modern család VIII./13.
(MODERN FAMILY VIII. - DO IT YOURSELF)

Csináld magad!

Phil és Jay úgy döntenek, ingatlan fejlesztésbe fektetik pénzüket. Claire és Hayley főzőtanfolyamra mennek. Cam és Mitchell megakarják tanítani Lilynek, hogy mit is jelent a kemény munka.

Rendező: Jeffrey Walker

Modern család VIII./14.
(MODERN FAMILY VIII. - HEAVY IS THE HEAD)

Túl nagy felelősség

Jay és Phil belekezdenek közös projektjükbe, ami aztán nem várt fordulatokat hoz. Cameron nem mer befeküdni az MRI gépbe, ugyanis az gyerekkori traumákat idéz fel. Gloria igyekszik meglepni Claire-t születésnapja alkalmából.

Rendező: Ken Whittingham

Modern család VIII./15.
(MODERN FAMILY VIII. - FINDING FIZBO)

Fizbo nyomában

Mitchell és Cameron a bowling döntőre készülnek, azonban Cameron figyelmét eltereli, hogy valaki Fizbonak öltözve rémisztgeti a környéket. Phil először találkozik a mostoha testvérével, ami nem úgy alakul, ahogy várta. Manny ráveszi a család női tagjait, hogy játszák el újonnan írt darabját.

Rendező: James Bagdonas

Modern család VIII./16.
(MODERN FAMILY VIII. - BASKETBALL!)

Kosárlabda!

Philen nagy a nyomás, ugyanis egész évben készült, hogy bizonyíthasson a jótékonysági kosárlabda meccsen. Gloria nemezise, Donna igyekszik megszégyeníteni őt az iskola előtt. Claire elakarja titkolni Jaytől legújabb munkahelyi baklövését.

Rendező: Jim Hensz

Modern család VIII./17.
(MODERN FAMILY VIII. - PIG MOON RISING)

A disznó holdja

A család minden tagja egymás bevonásával és hazugságokkal igyekszik megoldani az aktuális problémákat. Jay Mitchell segítségével akarja Gloriát kibékíteni, Mitchell pedig Hailey segítségét kéri, aki Cameronhoz fordul.

Rendező: Chris Koch

Modern család VIII./18.
(MODERN FAMILY VIII. - FIVE MINUTES)

Öt perc

Mitchell és Cameron nyaralásukra indulva nyugtatót vesznek be, hogy átaludják a hosszú repülést, azonban különböző kalandokba keverednek az út során. Haley és Rainer újraértékelik kapcsolatukat. Phil és Claire végre találkoznak Alex új barátjával.

Rendező: Gail Mancuso

Modern család VIII./19.
(MODERN FAMILY VIII. - FRANK'S WEDDING)

Frank esküvője

A Dunphy család tagjai követve a kapott utasításokat az 1920-as éveknek megfelelően öltözve jelennek meg Phil apja, Frank esküvőjén. Jay öregkorára hivatkozva igyekszik kimaradni a családi feladatokból, azonban ez azt jelenti, hogy a jó pillanatokban sem vesz részt. Cameron végre kiáll húga ellen. Frank úgy dönt, érdekesebbé tenné az esküvőt egy kis humor.

Rendező: Beth McCarthy-Miller

Modern család VIII./2.
(MODERN FAMILY VIII. - A STEREOTYPICAL DAY)

Egy előítéletes nap

Jay igyekszik jó benyomást tenni éppen beköltöző szomszédjára. Manny új szerelme egy radikális gondolkodású fiatal. Alex betegsége miatt később kezdi a szemesztert, amit családja mindenáron ki akar kihasználni. Cam és Mitchell nyitott gondolkodásra tanítják Lilyt.

Rendező: Ryan Case

Modern család VIII./20.
(MODERN FAMILY VIII. - ALL THINGS BEING EQUAL)

Egyenlőséget

A család nő tagjai együtt akarnak részt venni a nők egyenlőségéért folyó tüntetésen, amire Luke és Manny is kilátogat. Jay és Phil nem értenek egyet abban, hogyan kezeljék új üzletüket. Cameron féltékeny Pam és Mitchell kapcsolatára.

Rendező: Michelle MacLaren

Modern család VIII./21.
(MODERN FAMILY VIII. - ALONE TIME)

Egyedül

Mitchell és Jay egyedüllétre vágynak, ezért mindketten úgy döntenek, elvonulnak jól ismert hotelükbe, ám arra nem számítanak, hogy ezt pont ugyanakkor teszik. Phil és Claire élvezik az üres házat, ám gyermekeik keresztbe húzzák terveiket. Cameron magányában Gloriáéknál keres tennivalót.

Rendező: Jim Hensz

Modern család VIII./22.
(MODERN FAMILY VIII. - THE GRADUATES)

Végzősök

Manny és Javier apa-fia programot terveznek, ám az azt követő problémák megoldása Jayre hárul. Alex és Hayley megható videót állítanak össze Luke-ról, hogy felkészítsék apjukat a ballagásra. Claire-t jobban megviseli az esemény, mint azt korábban gondolta.

Rendező: Steven Levitan

Modern család VIII./3.
(MODERN FAMILY VIII. - BLINDSIDED)

Hívatlan vendégek

Luke és Manny egymás ellen indulnak a diákelnökség megszerzéséért. Hayley üzletbe kezd, ami Phil számára is előnyt jelent. Cam befogadja sztárjátékosát a szezon végéig, amiért Mitchell nem tetszését fejezi ki.

Rendező: Jim Hensz

Modern család VIII./4.
(MODERN FAMILY VIII. - WEATHERING HEIGHTS)

Süvöltő szelek

Philt meghívják, hogy vegyen részt a TV-ben egy ingatlan ügynökségről szóló riportban, ahol egy új baráttal találkozik. Jay segít Mannynek az egyetemi jelentkezésében. Hayley váratlan vendéggel látogat haza.

Rendező: Gail Mancuso

Modern család VIII./5.
(MODERN FAMILY VIII. - HALLOWEEN 4: THE REVENGE OF ROD SKYHOOK)

Halloween 4: Rod Skyhook bosszúja

Luke Halloween-i bulit rendez, amire a vendégek nagy része nem jelenik meg, így Philre és Claire marad a helyzet megoldása. Cam úgy dönt, szembesíti nemezisét, Jay pedig bosszút forral egy régi ismerőse ellen.

Rendező: Chris Koch

Modern család VIII./6.
(MODERN FAMILY VIII. - GRAB IT!)

Kapjuk el!

Phil jelentkezik abba a klubba, ami Jay törzshelye és egyben menedéke. Alex érdeklődni kezd az üzleti világ iránt, ami Claire számára különösen imponál. Cam elrángatja Mitchellt egy színdarabra, ami gyorsan nem várt fordulatot vesz.

Rendező: Beth Miller

Modern család VIII./7.
(MODERN FAMILY VIII. - THANKSGIVING JAMBOREE)

Hálaadásnapi dzsembori

Cameron költségeket nem kímélő Hálaadásnapi dzsemborit rendez. Hayley fél elmondani terveit apjának, az ugyanis egybeesne a nagy családi meccsel. Jay orvosi utasításra egészségesebben kezd élni. Alex és Dwight közelebb kerülnek egymáshoz. Mitchell igyekszik mindenáron Cameron kedvében járni.

Rendező: Steven Levitan

Modern család VIII./8.
(MODERN FAMILY VIII. - THE ALLIANCE)

A szövetség

Hayley megismerkedik új barátja tini lányával, ami nem éppen zökkenőmentesen alakul. Luke érdekes szituációba keveredik munkahelyén. Gloria, Phil és Cameron egy titkos szövetséget alapít.

Rendező: James Bagdonas

Modern család VIII./9.
(MODERN FAMILY VIII. - SNOW BALL)

Téli bál

Manny és Luke feladata a téli bál megszervezése, ami katasztrófába torkollik egy üzenet miatt. Gloria, Claire, Mitchell és Cameron jelentkeznek önkéntesnek a gyerekek eseményén, míg Jay kibúvót keres feladatai alól. Phil örül, hogy több időt tölthet apósával.

Rendező: Beth Miller

II. évad

A második évad sarokpontjait a névnapok, születésnapok, házassági évfordulók, Halloween és a karácsony adják. A gyerekek meg hol tanácsokat osztogatnak egymásnak, hol kiosztják egymást, míg a szülők megpróbálják elsimítani az ellentéteket. A családok életét még sok más dolog is megkeseríti, a földrengéstől a betegségeken át a szomszéd ugató kutyájáig.
Jelenleg egyetlen epizód sincs adásban!
Modern család II./1.
(MODERN FAMILY - THE OLD WAGON)

A vén tragacs

Claire végre ráveszi Philt, hogy eladja a tragacsát, de előbb mindenki felidézi az autóval kapcsolatos emlékeit. Mitchell egy óriási hercegnős kastélyt szeretne építeni Lilynek, Cameron és Jay megpróbálják megakadályozni.

Rendezte: Gail Mancuso

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofiacutea Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson, Eric Stonestreet, Rico Rodriquez, Nolan Gould, Sarah Hyland, Ariel Winter, Aubrey Anderson-Emmons, Jeremy Maguire

Modern család II./10.
(MODERN FAMILY - DANCE DANCE REVELATION)

Különleges tánc

Luke és Manny először mennek iskolai bálba, mindenki szeretné kivenni a részét a buliból. Jay és Phil a plázába viszi a fiúkat, Claire pedig kiélvezi, hogy önkéntes szervező lehet.

Rendezte: Gail Mancuso

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofiacutea Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson, Eric Stonestreet, Rico Rodriquez, Nolan Gould, Sarah Hyland, Ariel Winter, Aubrey Anderson-Emmons, Jeremy Maguire

Modern család II./11.
(MODERN FAMILY - SLOW DOWN YOUR NEIGHBORS)

Lassítsd a szomszédjaid!

Claire mindenáron szeretné elkapni a gyorshajtót, aki a környékükön garázdálkodik. Jay megtanítja Mannyt és Gloriát biciklizni.

Rendezte: Gail Mancuso

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofiacutea Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson, Eric Stonestreet, Rico Rodriquez, Nolan Gould, Sarah Hyland, Ariel Winter, Aubrey Anderson-Emmons, Jeremy Maguire

Modern család II./12.
(MODERN FAMILY - OUR CHILDREN, OURSELVES)

Alma a fájától

Amikor Claire és Phil rá akarják bírni Alexet, hogy kicsit kevesebbet tanuljon, megkérdőjelezik a saját intellektuális igényeiket. Gloria megpróbál összebarátkozni egy párral. Cameron és Mitchell összefutnak Mitchell volt barátnőjével.

Rendezte: Gail Mancuso

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofiacutea Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson, Eric Stonestreet, Rico Rodriquez, Nolan Gould, Sarah Hyland, Ariel Winter, Aubrey Anderson-Emmons, Jeremy Maguire

Modern család II./13.
(MODERN FAMILY - CAUGHT IN THE ACT)

Alma a fájától

Amikor Claire és Phil rá akarják bírni Alexet, hogy kicsit kevesebbet tanuljon, megkérdőjelezik a saját intellektuális igényeiket. Gloria megpróbál összebarátkozni egy párral. Cameron és Mitchell összefutnak Mitchell volt barátnőjével.

Rendezte: Gail Mancuso

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofiacutea Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson, Eric Stonestreet, Rico Rodriquez, Nolan Gould, Sarah Hyland, Ariel Winter, Aubrey Anderson-Emmons, Jeremy Maguire

Modern család II./14.
(MODERN FAMILY - BIXBY'S BACK)

Bixby visszatér

Phil alteregója, Clive Bixby visszatér.

Rendezte: Gail Mancuso

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofiacutea Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson, Eric Stonestreet, Rico Rodriquez, Nolan Gould, Sarah Hyland, Ariel Winter, Aubrey Anderson-Emmons, Jeremy Maguire

Modern család II./15.
(MODERN FAMILY - PRINCESS PARTY)

Hercegnős zsúr

Lily második születésnapján Mitchell közli Cammel, hogy nem öltözhet be bohócnak, mert nem passzolna a hercegnős tematikához. Mitch azt szeretné, ha Lily lenne a középpontban és nem Cam.

Rendezte: Gail Mancuso

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofiacutea Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson, Eric Stonestreet, Rico Rodriquez, Nolan Gould, Sarah Hyland, Ariel Winter, Aubrey Anderson-Emmons, Jeremy Maguire

Modern család II./16.
(MODERN FAMILY - REGRETS ONLY)

Csak a megbánás

Gloria segít Philnek kideríteni, hogy miért mérges rá Claire. Mitchell elfelejti kiküldeni a meghívókat Cam adománygyűjtőjére. Alex megpróbálja bebizonyítani, hogy Haley hazudik.

Rendezte: Gail Mancuso

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofiacutea Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson, Eric Stonestreet, Rico Rodriquez, Nolan Gould, Sarah Hyland, Ariel Winter, Aubrey Anderson-Emmons, Jeremy Maguire

Modern család II./17.
(MODERN FAMILY - TWO MONKEYS AND A PANDA)

Két majom és egy panda

Cameron szeretne egy könyvet írni Lily örökbefogadásáról. Claire békíteni próbál. Gloria megijed, amikor Jay két szomszédos sírhelyet szeretne vásárolni.

Rendezte: Gail Mancuso

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofiacutea Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson, Eric Stonestreet, Rico Rodriquez, Nolan Gould, Sarah Hyland, Ariel Winter, Aubrey Anderson-Emmons, Jeremy Maguire

Modern család II./18.
(MODERN FAMILY - BOYS' NIGHT)

Pasis este

Jay nem akar Gloriával és Mannyvel komolyzenei koncertre menni, ezért kitalálja, hogy már programja van Mitchell-lel, Phillel és Claire-rel. Mindenki megijed, amikor kiderül, hogy Luke összebarátkozott a furcsa, öreg szomszéddal.

Rendezte: Gail Mancuso

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofiacutea Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson, Eric Stonestreet, Rico Rodriquez, Nolan Gould, Sarah Hyland, Ariel Winter, Aubrey Anderson-Emmons, Jeremy Maguire

Modern család II./19.
(MODERN FAMILY - THE MUSICAL MAN)

A musical mester

Cameront felveszik Luke és Manny iskolájába zenetanárnak. Cam mindenáron meg szeretné rendezni a tökéletes tavaszi musicalt.

Rendezte: Gail Mancuso

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofiacutea Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson, Eric Stonestreet, Rico Rodriquez, Nolan Gould, Sarah Hyland, Ariel Winter, Aubrey Anderson-Emmons, Jeremy Maguire

Modern család II./2.
(MODERN FAMILY - THE KISS)

A puszi

Claire rájön, hogy igazi basáskodó anya, amikor megtudja, hogy Alexnek tetszik egy fiú. Mitchell és Cameron összevesznek az érzelmek nyilvános kimutatásán. Gloriát álmában meglátogatja a nagyanyja.

Rendezte: Gail Mancuso

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofiacutea Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson, Eric Stonestreet, Rico Rodriquez, Nolan Gould, Sarah Hyland, Ariel Winter, Aubrey Anderson-Emmons, Jeremy Maguire

Modern család II./20.
(MODERN FAMILY - SOMEONE TO WATCH OVER LILY)

Lily gondviselője

Mitchell és Cameron szeretne kijelölni egy gondviselőt Lilynek arra az esetre, ha valami történne velük, de egyik rokonuk sem nyűgözi le őket.

Rendezte: Gail Mancuso

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofiacutea Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson, Eric Stonestreet, Rico Rodriquez, Nolan Gould, Sarah Hyland, Ariel Winter, Aubrey Anderson-Emmons, Jeremy Maguire

Modern család II./21.
(MODERN FAMILY - MOTHER'S DAY)

Anyák napi túra

Claire és Gloria nagyon várja már a közös anyák napi kirándulást a gyerekekkel, de a folyamatos civakodásuk mindkét anyukát kiborítja.

Rendezte: Gail Mancuso

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofiacutea Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson, Eric Stonestreet, Rico Rodriquez, Nolan Gould, Sarah Hyland, Ariel Winter, Aubrey Anderson-Emmons, Jeremy Maguire

Modern család II./22.
(MODERN FAMILY - GOOD COP BAD DOG)

Szerepcsere

Phil és Claire egy napra felcserélik a szülői szerepeket, végre Claire lehet a laza jó zsaru, Phil pedig a szigorú rossz zsaru. Gloriából közben megint kitör a láz, hogy minden nehéz sorsú emberen segítsen.

Rendezte: Gail Mancuso

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofiacutea Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson, Eric Stonestreet, Rico Rodriquez, Nolan Gould, Sarah Hyland, Ariel Winter, Aubrey Anderson-Emmons, Jeremy Maguire

Modern család II./23.
(MODERN FAMILY - SEE YOU NEXT FALL)

Zűrös évzáró

Az egész család Jaynél gyülekezik Alex ballagása előtt, de Jayt leköti, hogy megpróbálja mindenki elől elrejteni a rosszul sikerült botoxát, közben Cameron ki van akadva amiatt, hogy Mitchell mindig kineveti.

Rendezte: Gail Mancuso

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofiacutea Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson, Eric Stonestreet, Rico Rodriquez, Nolan Gould, Sarah Hyland, Ariel Winter, Aubrey Anderson-Emmons, Jeremy Maguire

Modern család II./24.
(MODERN FAMILY - THE ONE THAT GOT AWAY)

Nyűgös szülinap

Jay szeretne egy nyugis, pecázós szülinapot, de mindenki megtalálja a bajával, miközben kétségbeesetten megpróbálják leszervezni a buliját.

Rendezte: Gail Mancuso

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofiacutea Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson, Eric Stonestreet, Rico Rodriquez, Nolan Gould, Sarah Hyland, Ariel Winter, Aubrey Anderson-Emmons, Jeremy Maguire

Modern család II./3.
(MODERN FAMILY - EARTHQUAKE)

A földrengés

A földrengés következtében Claire a fürdőszobában ragad a vízszerelővel. Manny krízist él át Jayjel. Mitchell és Cameron megpróbálnak megúszni egy partit a földrengésre hivatkozva.

Rendezte: Gail Mancuso

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofiacutea Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson, Eric Stonestreet, Rico Rodriquez, Nolan Gould, Sarah Hyland, Ariel Winter, Aubrey Anderson-Emmons, Jeremy Maguire

Modern család II./4.
(MODERN FAMILY - STRANGERS ON A TREADMILL)

Idegenek a futópadon

Claire és Mitchell egymás segítségével próbálják elkerülni, hogy a párjaik kínos helyzetbe kerüljenek. Jay Gloriának akar bizonyítani, amikor elmegy az egyik alkalmazottja által rendezett Quinceanerára.

Rendezte: Gail Mancuso

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofiacutea Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson, Eric Stonestreet, Rico Rodriquez, Nolan Gould, Sarah Hyland, Ariel Winter, Aubrey Anderson-Emmons, Jeremy Maguire

Modern család II./5.
(MODERN FAMILY - UNPLUGGED)

Net nélkül

Miután Claire-nek és Philnek feltűnik, hogy mindenki folyamatosan az elektronikai eszközeivel van elfoglalva, a család azon kezd el versenyezni, hogy kibírja a legtovább net nélkül.

Rendezte: Gail Mancuso

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofiacutea Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson, Eric Stonestreet, Rico Rodriquez, Nolan Gould, Sarah Hyland, Ariel Winter, Aubrey Anderson-Emmons, Jeremy Maguire

Modern család II./6.
(MODERN FAMILY - HALLOWEEN)

Halloween

Claire imádja a Halloweent és rengeteg energiát fektet a Dunphy kísértetház feldíszítésébe. Mindenkinek kioszt egy szerepet, de nem úgy sül el a dolog, ahogy tervezi.

Rendezte: Gail Mancuso

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofiacutea Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson, Eric Stonestreet, Rico Rodriquez, Nolan Gould, Sarah Hyland, Ariel Winter, Aubrey Anderson-Emmons, Jeremy Maguire

Modern család II./7.
(MODERN FAMILY - CHIRP)

Csipogás

Claire és Haley tök jól elszórakoznak együtt, amikor otthon betegeskednek. Philt leköti a füstjelző csipogása. Cameron és Mitchell összekapnak, amikor Cameron Mitchell háta mögött elviszi Lilyt egy castingra.

Rendezte: Gail Mancuso

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofiacutea Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson, Eric Stonestreet, Rico Rodriquez, Nolan Gould, Sarah Hyland, Ariel Winter, Aubrey Anderson-Emmons, Jeremy Maguire

Modern család II./8.
(MODERN FAMILY - MANNY GET YOUR GUN)

Hozd a pisztolyod, Manny!

Manny születésnapját egy éttermben ünnepli a család, de az ünnepelt épp egy rövid krízist él át. Phil és Claire az étterembe menet autóversenyeznek egy kicsit az utcán.

Rendezte: Gail Mancuso

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofiacutea Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson, Eric Stonestreet, Rico Rodriquez, Nolan Gould, Sarah Hyland, Ariel Winter, Aubrey Anderson-Emmons, Jeremy Maguire

Modern család II./9.
(MODERN FAMILY - MOTHER TUCKER)

Tucker mama

Cameron imádja a harsány anyukáját, Mitchell viszont nem tudja, hogy közölje vele, hogy ő nem annyira rajong érte. Haley szakít Dylannel. Philt nagyon megviseli a hír.

Rendezte: Gail Mancuso

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofiacutea Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson, Eric Stonestreet, Rico Rodriquez, Nolan Gould, Sarah Hyland, Ariel Winter, Aubrey Anderson-Emmons, Jeremy Maguire

III. évad

A 3. évadban Claire a férjével együtt azzal küzd, hogy három gyermeke kezd felnőni, míg Mitchell és párja azon gondolkodnak, hogy adoptálnak egy újabb gyereket. Jay még mindig azon igyekszik, hogy fiatal feleségével tudja tartani a tempót.
Epizódok adásban
Modern család III./1.
(MODERN FAMILY III. - DUDE RANCH)

Ranch-kaland

A családi vakáció botrányba fullad, amikor Dylan váratlanul megkéri Haley kezét. Alexet életében először megcsókolja egy fiú. A cowboy idegenvezető csapja a szelet Gloriának, Phil pedig mindenáron le akarja nyűgözni Jayt.

Rendező: Jason Winer

Modern család III./10.
(MODERN FAMILY III. - EXPRESS CHRISTMAS)

Expressz karácsony

Mivel a család nem tudja együtt tölteni a szentestét, Phil felveti, hogy rendezzenek egy előzetes karácsonyt december 16-án. Mindenkinek kiosztják a feladatokat, és eleinte sínen is vannak a dolgok, de végül semmi nem úgy sül el, ahogy szeretnék.

Rendező: Michael Spiller

Modern család III./11.
(MODERN FAMILY III. - LIFETIME SUPPLY)

A képzelt beteg

Miután Phil orvosi vizsgálaton esik át, izgatottan várja az eredményeket, de a rögzítőn az orvosa csak annyit mond, beszélni szeretne vele. Phil megrémül, mert azt hiszi, nagy baj van, és mivel nem tudja elérni orvosát, minden percet úgy él meg, mintha az az utolsó lenne. Mitchell díjat kap, ami Cameront vetélkedésre inspirálja. Javier pedig lóversenyre viszi Mannyt, ahová Jay is velük tart.

Rendező: Chris Koch

Modern család III./12.
(MODERN FAMILY III. - EGG DROP)

A nagy stratégia

Jay és Claire versengenek, ki tudja ötletesebben megoldani a gyerekek házi feladatát. Mindketten stratégiákat dolgoznak ki a másik félrevezetésére. Gloria és Haley megígérik Philnek, hogy segítenek majd neki egy fontos szemináriumon, de a szépségszalonból késve érkeznek, és az előadás addigra botrányba fullad. Cameron és Mitchell pedig béranyát keresnek.

Rendező: Jason Winer

Modern család III./13.
(MODERN FAMILY III. - LITTLE BO BLEEP)

Egy meg nem értett eb

Claire-t a családja próbálja felkészíteni a politikai vitára, amin a képviselősége múlhat. Mitchell és Cam eleinte viccesnek találják, amikor Lily csúnya szavakat mond, de amikor nyilvánosan teszi, koszorúslányként egy esküvőn, elsüllyednek szégyenükben, a násznép viszont jól szórakozik. Jay pedig úgy érzi, hogy kutyájuk, Stella, öngyilkos típus.

Rendező: Chris Koch

Modern család III./14.
(MODERN FAMILY III. - ME? JEALOUS?)

Hadszíntér a konyhában

Claire úgy érzi, Phil új ügyfele veszélyt jelent rá nézve. Mitchell és Cameron átmenetileg Jayhez és Gloriához költöznek, ami nem kevés feszültséggel jár. Mitchellnek pedig megbeszélése van Jay egykori idoljával.

Rendező: Michael Spiller

Modern család III./15.
(MODERN FAMILY III. - AUNT MOMMY)

Elsietett ígéret

Claire részegen olyan ígéretet tesz Cam-nek és Mitchellnek, amelyet másnap mindannyian megbánnak. Manny pedig megsérül egy focimeccsen, ahová Jay viszi el őt.

Rendező: Michael Spiller

Modern család III./16.
(MODERN FAMILY III. - VIRGIN TERRITORY)

Szűz terület

Alex véletlenül elszólja magát Phil előtt, Haley nemi életét illetően. Cameron hátfájást színlel, hogy lebuktassa sógornőjét. Gloria pedig szeretne időt tölteni Clair-rel, aki azonban elutasító vele.

Rendező: Jason Winer

Modern család III./17.
(MODERN FAMILY III. - LEAP DAY)

A szökőnap

Rendező: Gail Mancuso

Modern család III./18.
(MODERN FAMILY III.)

Modern család III./19.
(MODERN FAMILY III.)

Modern család III./2.
(MODERN FAMILY III. - WHEN GOOD KIDS GO BAD)

Rosszcsontok

Mitchell és Cam szeretnének örökbe fogadni egy újabb babát, ám úgy tűnik, Lilyvel nehéz lesz elfogadtatni a helyzetet. Jay megpróbálja rávenni Mannyt, hogy vallja be, hogy elcsente egy lány nyakláncát. Claire a végletekig elmegy egy vitában azért, hogy bizonyítsa igazát.

Rendező: Michael Spiller

Modern család III./20.
(MODERN FAMILY III.)

Modern család III./21.
(MODERN FAMILY III.)

Modern család III./22.
(MODERN FAMILY III.)

Modern család III./23.
(MODERN FAMILY III.)

Modern család III./24.
(MODERN FAMILY III.)

Modern család III./3.
(MODERN FAMILY III. - PHIL ON WIRE)

Kötéltánc

Phil rádöbben, hogy mindig is szeretett volna kötélen egyensúlyozni, ezért minden szabadidejét új hobbijának szenteli. Gloria rettentő dühös, amiért úgy érzi, Jay többet kényezteti a kutyát, mint őt.

Rendező: Jason Winer

Modern család III./4.
(MODERN FAMILY III. - DOOR TO DOOR)

Házról házra

Claire beszervezi az egész családot aláírásgyűjtéshez, mert szerinte elengedhetetlenül fontos egy stoptábla az utcájukban, ugyanis az ott lakók némelyike túl gyorsan hajt. Gloria pánikba esik, mert a kertből eltűnik a kutya. Jay pedig segít Mannynek csomagolópapírral házalni.

Rendező: Chris Koch

Modern család III./5.
(MODERN FAMILY III.)

Modern család III./6.
(MODERN FAMILY III.)

Modern család III./7.
(MODERN FAMILY III.)

Modern család III./8.
(MODERN FAMILY III. - AFTER THE FIRE)

Gyűjtőakció

Az egész család összegyűlik, hogy holmikat gyűjtsenek egy családnak, akiknek leégett a házuk. Claire féltékeny Mitchell és Gloria barátságára. Cameron pedig egy teherautót próbál vezetni több-kevesebb sikerrel.

Rendező: Fred Savage

Modern család III./9.
(MODERN FAMILY III. - PUNKIN CHUNKIN)

A kíméletlen igazság

Phil bosszankodik, amiért Claire nem értékeli a kreativitását. Mitchell unja Cameron egyik sztoriját, és egy szavát sem hiszi el. Gloria pedig nem meri megmondani Mannynek, hogy a Hálaadási asztali dísz, amit készített, nagyon ronda.

Rendező: Michael Spiller

Modern család IX./11.
(MODERN FAMILY IX. - HE SAID, SHE SHED)

Női lak

Jay felfedezi Joe tehetségét a golfhoz. Claire női lakot szeretne magának a hátsó kertben. Pam pedig felébreszt Cam-ben egy fájó gyermekkori emléket.

Rendező: Jim Hensz

Modern család IX./12.
(MODERN FAMILY IX. - DEAR BELOVED FAMILY)

Szeretett családom

Gloriának be kell vinnie Philt a kórházba egy sürgős műtétre, miután erős fájdalmai vannak a hasában. Az egész család összegyűlik, hogy támogassa.

Rendező: Gail Mancuso

Modern család IX./13.
(MODERN FAMILY IX. - IN YOUR HEAD)

A fejedben

Luke eltűnik egy rossznak hitt környéken, ezért Manny segítségül hívja Phil-t és Gloria-t, hogy közösen találják meg őt. Jay idegőrlő "ajándékot" kap. Haley pedig furcsa érzéseket vált ki Alex egyik professzorából.

Rendező: Steven Levitan

Modern család IX./14.
(MODERN FAMILY IX. - WRITTEN IN THE STARS)

Meg van írva a csillagokban

Elérkezik a Valentin-nap. Jay és Gloria, Phil és Claire tanácsára szerepjátékkal próbálják feldobni kapcsolatukat. Mitchell és Cam kettesben szeretne vacsorázni, ám az étterembe érve egy nem várt ismerős fogadja őket.

Rendező: Jaffar Mahmood

Modern család IX./15.
(MODERN FAMILY IX. - SPANKS FOR THE MEMORIES)

Fenekestől felforgatva

Jay félreérti Gloria egyik telefonbeszélgetését. Mitchell és Cam fogadást tart, hogy megünnepeljék előbbi új munkahelyét, mikor azonban kiderül, hogy a cég becsődölt, minden a feje tetejére áll.

Rendező: James Bagdonas

Modern család IX./16.
(MODERN FAMILY IX. - WINE WEEKEND)

Tiltott tiara

A család nyaralni megy Haley főnökének házába. Amikor azonban baja esik a tiarának, amihez tilos hozzáérni, a családtagok titkaira fény derül.

Rendező: Beth Miller

Modern család IX./17.
(MODERN FAMILY IX. - ROYAL VISIT)

Agyban nagy

Mitch és Cam spirituális megtisztulásra mennek, azt remélve, segíti majd a házasságukat is. Jay aggódik, hogy Joe szemében nem ő testesíti meg az "igazi férfit". Phil és Claire pedig vitába szállnak, hogy melyikük az okosabb.

Rendező: Gail Mancuso

Modern család IX./18.
(MODERN FAMILY IX. - DADDY ISSUES)

Rémforduló

Mikor Gloria egyik exe meglátogatja őket otthonukban, Jay-nek furcsa gyanúja támad. Lily-vel problémái adódnak Mitchell-nek és Cam-nek. Phil pedig tanácstalan Claire évfordulós ajándékát illetően.

Rendező: Chris Koch

Modern család IX./19.
(MODERN FAMILY IX. - CHIPS AND SALSA)

Benne vagyunk a szószban

Cameron régi álma valóra válik: egy napra rendőr lehet. Haley főnöke Gloria paprikás szószára "feni a fogát". Phil és Claire pedig futóversenyt tartanak egy régi sérelem miatt.

Rendező: Gail Mancuso

Modern család IX./20.
(MODERN FAMILY IX. - MOTHER!)

Anyám!

Luke és Phil súlyos hibát követnek el. Mitchell rájön, hogy anyja évek óta manipulálja Cam-en keresztül. Manny új filmjének pedig elérkezik a premierje.

Rendező: Eric Seaton

Modern család IX./21.
(MODERN FAMILY IX. - THE ESCAPE)

A szabadulás

Haley megismeri Arvin szüleit, de a dolgok nem a terv szerint mennek, a sors egy váratlan találkozáshoz vezet az eddigi összes exével. Ezalatt a család elmegy egy idősek otthonába, hogy meglátogassa Jay goromba nővérét, Beckyt, és visszavágjon neki.

Rendező: Steven Levitan

Modern család IX./22.
(MODERN FAMILY IX. - CLASH OF SWORDS)

Kardok Csatája

Mitchell titokban elmegy a "Hőskorra" a rajongótársával, Phillel, ahol minden rendben megy, amíg egyikük el nem követ egy végzetes hibát. Jay és Claire eközben ajánlatot kap a cégre.

Rendező: James Hensz

Modern család X./11.
(MODERN FAMILY X. - A MOVING DAY)

A költözés

Claire és Phil aggódva figyelik Haley és Dylan összeköltözését. Mitchell nehéz helyzetbe kerül, miután Pam-et kiengedik a börtönből. Gloria pedig megkéri Jay-t, hogy beszéljen Manny-vel a Sherry-vel való kapcsolatáról.

Rendező: Iwona Kanclerz

Modern család X./12.
(MODERN FAMILY X. - BLASTS FROM THE PAST)

Kísért a múlt

Mitchell és Cam összevitatkoznak egy előkerülő felnőtt magazin miatt. Jay hitét veszti egy általa nagyra tartott ősében. Phil és Claire pedig Olaszországba készülnek, amikor váratlan vendégek toppannak be hozzájuk.

Rendező: Fred Savage

Modern család X./13.
(MODERN FAMILY X. - WHANEX?)

Mosd mile?

Cam fontos iskolai előadásra készül. Phil, Gloria és Joe modellnek áll. Jay pedig látogatást tesz a régi irodában, miután rosszul sül el a reggeli meeting.

Rendező: Elaine Ko

Modern család X./14.
(MODERN FAMILY X. - WE NEED TO TALK ABOUT LILY)

Beszélnünk kell Lilyről

Jay nem meri megoperáltatni Stella-t. Cam-nek és Mitchell-nek problémái adódnak Lily-vel. Phil pedig igyekszik eladni egy házat Pepper-nek, ami nehéz feladatnak bizonyul.

Rendező: Abraham Higginbotham

Modern család X./15.
(MODERN FAMILY X. - SUPERSHOWERBABYBOWL)

Superköszöntőbababowl

A Super Bowl és Haley babavárója egy napra esnek. Amikor viszont Dylan eltűnik, és a család tagjai párokba rendeződve a keresésére indulnak, a különböző sérelmek is a felszínre törnek.

Rendező: Helena Lamb

Modern család X./16.
(MODERN FAMILY X. - RED ALERT)

Vörös riasztás

Lily fontos mérföldkőhöz ér a női létét tekintve, erre azonban sem Cam, sem pedig Mitchell nincs felkészülve. Phil alvási problémákkal küzd, amely a munkájára is negatív hatással van. Claire pedig fontos álláslehetőséghez jut.

Rendező: Julie Bowen

Modern család X./17.
(MODERN FAMILY X. - THE WILD)

A vadon

Phil, Mitchell, Cam és Jay kirándulni mennek, utóbbi nagy bánatára. Claire, Haley, Alex és Gloria közben megpróbálják összerakni az új kiságyat.

Rendező: James Bagdonas

Modern család X./18.
(MODERN FAMILY X. - STAND BY YOUR MAN)

A béna cowboy

Phil szeretné átadni tudását a fiatalabb generációnak. Jay meghívást kap a televízióba. Mitchell pedig "meglepi" Cam-et egy cowboy esten.

Rendező: Jim Hensz

Modern család X./19.
(MODERN FAMILY X. - YES-WOMAN)

Igen mindenre

Claire próbálja cenzúrázni önmagát. Cam nehezen emészti meg, hogy eljárt felette az idő. Gloria pedig nem nézi jó szemmel, hogy Jay elhanyagolja magát.

Rendező: Fred Savage

Modern család X./20.
(MODERN FAMILY X. - CAN'T ELOPE)

Nem túl titkos esküvő

Haley és Dylan házasságra készülnek, ám a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy azt előzetesen tervezték. Jay fontos vendéget fogad a házukban. Mitchell és Cameron pedig színházba készül.

Rendező: Jeffrey Walker

Modern család X./21.
(MODERN FAMILY X. - COMMENCEMENT)

A ballagás

Manny vesztegetésen kapja Gloria-t. Phil és Claire igyekeznek lenyűgözni egykori vetélytársaikat. Jay és Cam pedig nagy beszédre készülnek.

Rendező: Eric Seaton

Modern család X./22.
(MODERN FAMILY X. - A YEAR OF BIRTHDAYS)

Egy évnyi születésnap

Ahogy közeleg Haley és Dylan gyermekeinek születése, a család egyes tagjai felelevenítik születésnapi élményeiket.

Rendező: Steven Levitan

IV. évad

Az új évadban sem lesz hiány váratlan fordulatokban, hiszen a família tagjai mindig előrukkolnak valami meglepetéssel, legyen szó születésnapról, gyereknevelési kérdésekről, kihágásról, vagy éppen leszbikus szülőkkel való vitáról.

Jelenleg egyetlen epizód sincs adásban!
Modern család IV./1.
(MODERN FAMILY - BRINGING UP BABY)

A babafelhozatal

Megint elérkezett Jay születésnapja, és ismét azt szeretné, ha csendesen, eltúlzott gesztusok és meglepetések nélkül telne. Persze a család nem teljesíti a kívánságát.

Rendezte: Gail Mancuso

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofiacutea Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson, Eric Stonestreet, Rico Rodriguez, Nolan Gould, Sarah Hyland, Ariel Winter, Aubrey Anderson-Emmons, Jeremy Maguire

Modern Család IV./10.
(MODERN FAMILY IV. EP. 82)

Gloria vesz magának egy mikrofont, és azon keresztül énekel a még meg sem született babájának. Teszi mindezt Jay legnagyobb bosszúságára, szinte az őrületbe kergeti vele a férfit. Claire és Cameron elhatározza, hogy felújítják a baseballpályát, hogy legyen egy hely, ahol játszani tud Manny baseballcsapata. Luke segít a kölyöknek, hogy megállja a helyét az új pozíciójában az újrajátszás során. Haley is elkezdi az új munkáját.

Rendezte: Gail Mancuso

Főszereplők: Ed O'neill, Sofía Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson

Modern Család IV./11.
(MODERN FAMILY IV. EP. 83)

Szilveszterkor ünnepi vacsora várja a családot. Phil és Claire azonban otthagyják az asztalt, míg végül kompromittáló helyzetben fejezik be az éjszakát. Mitchell és Cameron kísérletet tesznek arra, hogy olyan bárt találjanak, ahol fiatalabbaknak nézik őket. Jay magára hagyja a fáradt Gloriát, és találkozik az egyik gyerekkori bálványával. Eközben otthon Alex és Haley a kis Lilyre vigyáznak, míg Luke és Manny azon igyekeznek, hogy jó benyomást tegyenek a szilveszteri randevújukon.

Főszereplők: Ed O'neill, Sofía Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson

Modern Család IV./12.
(MODERN FAMILY IV. EP. 84)

Miközben Jay és Gloria a kisbaba érkezését várja, mindent megtesznek annak érdekében, hogy Mannynek egy különleges születésnapi partit szervezzenek. A gyerkőc ugyanis nagykamasz korba lép, most tölti be a tizennegyedik életévét. Számos meglepetésben lesz része. Eközben Phil és Claire egy új, sokkal idősebb fickóval foglalkoznak, akivel Haley újabban randevúzik. Cameron féltékenyen szemléli a kis Lily és Mitchell közötti sajátos kapcsolatot.

Rendezte: Lev L. Spiro

Főszereplők: Sofía Vergara, Ed O'neill, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson

Modern Család IV./13.
(MODERN FAMILY IV. EP. 85)

Miközben a család a baba keresztelőjére készül, Jay a gyerek neve miatt összetűzésbe keveredik Gloria anyjával, Pilarral, míg Gloriának a nővérével, Sonjával gyűlik meg a baja. A kis Lily nevelése miatt Mitchell és Cameron hízelgőnek aligha mondható megjegyzésekkel bombázza egymást. Míg Claire-t teljesen leköti a keresztelőre való dolgok megvásárlása, Phil átveszi az irányítást a gyerekek fölött. A problémáikat azonban nem képes megoldani.

Rendezte: Lev L. Spiro

Főszereplők: Sofía Vergara, Ed O'neill, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson

Modern Család IV./14.
(MODERN FAMILY IV. EP. 86)

Cam rendezi Az operaház fantomjának iskolai előadását. Amikor a fantom megbetegszik, Manny legnagyobb megdöbbenésére Cam Luke-hoz fordul segítségért, és megkéri, hogy ugorjon be helyette. Jay golfozni tanítja Philt, és a páros egy rögtönzött játékkal fejezi be a Mitch-Peppes páros ellen. Haley és a barátja, Dilan a kis Lilyre és Fulgencióra vigyáznak, míg Claire megpróbálja felhívni a figyelmet Phil szüleinek hibáira. Gloria és Alex az afterpartival kapcsolatos feladatok közepette kis kitérőt tesz.

Rendezte: James R. Bagdonas

Főszereplők: Sofía Vergara, Ed O'neill, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson

Modern Család IV./15.
(MODERN FAMILY IV. EP. 87)

Közeledik a Valentin-nap, a szerelmesek napja. Phil és Claire ezzel kapcsolatos tervei azonban kútba esnek, amikor Claire-nek sürgősen orvosi ellátásra van szüksége. Jay és Gloria a szülés óta először próbál meg közel kerülni egymáshoz. Hiába minden, a szex még messze nem úgy működik közöttük, mint egykor a régi szép időkben. Cameron és Mitch számára a vad Valentin-napi éjszakai buli váratlan meglepetéssel szolgál.

Rendezte: Beth Mccarthy-miller

Főszereplők: Sofía Vergara, Ed O'neill, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson

Modern Család IV./16.
(MODERN FAMILY IV. EP. 88)

Phil féltékeny lesz Claire-re, amikor a felesége osztálytalálkozóra megy, és újra kapcsolatba kerül a régi szerelmével. Jay alig várja már a tekebajnokságot, ám a felkészülését megszakítja, amikor Manny kiábrándító híreket kap. Luke alá akarja íratni a szüleivel a fontos iskolai értesítést, anélkül, hogy közölné velük, valójában miről is van szó. Gloria kivesz egy nap szabadságot, így Mitchell és Cameron vigyáznak Joe-ra. Amikor kisebb baleset éri Joe-t, sajátos módon próbálják leplezni azt.

Rendezte: Gail Mancuso

Főszereplők: Sofía Vergara, Ed O'neill, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson

Modern Család IV./17.
(MODERN FAMILY IV. EP. 89)

Mitchell és Cameron egyik barátja házasodni készül. A férfi felkéri őket, hogy násznagyként működjenek közre az esküvőjén. A fontos esemény azonban meglehetősen sajátos fordulatot vesz, a menyasszonynak ugyanis az utolsó pillanatban inába száll a bátorsága. Közben Manny teljesen rákattan a dadára, Phil pedig segít Luke-nak egy randi megszervezésében és lebonyolításában. Claire és Haley pedig együtt mennek Alex koncertjére.

Rendezte: Steven Levitan

Főszereplők: Sofía Vergara, Ed O'neill, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson

Modern Család IV./18.
(MODERN FAMILY IV. EP. 90)

Claire és Cameron összezördül a tervezett szökőkút miatt, amivel fel szeretnék dobni a házat. Jay az egész napot egyedül tölti Joe-val, Gloriának így elég ideje van arra, hogy Mannyvel foglalkozzon. Ám hamarosan megtudja, hogy Jay miben sántikál. Phil a házimunka alapjaira igyekszik megtanítani a lányokat, Haleyt és Alexet. Mitchell - Luke segítségével - megpróbálja megvédeni magát a játszótéri erőszakoskodóval szemben.

Rendezte: Steven Levitan

Főszereplők: Sofía Vergara, Ed O'neill, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson

Modern Család IV./19.
(MODERN FAMILY IV. EP. 91)

Claire érrendszer-vizsgálatra megy a kórházba, melyre Phil is elkíséri. Az egészségügyi intézményben a házaspár megismerkedik egy családdal, ami arra készteti őket, hogy elgondolkozzanak a gyerekeik jövőjéről. Jay elkíséri Mannyt, aki az egyik előkelő előkészítő iskolába megy terepszemlét tartani. A dolgok irányítása azonban hamarosan kicsúszik a kezéből. Lily megoszt egy titkot Gloriával, ami arra ösztönzi Mitchellt és Cameront, hogy lépéseket tegyenek Lily vietnami örökségével kapcsolatban.

Rendezte: Ryan Case

Főszereplők: Sofía Vergara, Ed O'neill, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson

Modern család IV./2.
(MODERN FAMILY - SNIP)

Nyiszi

Philék alig várják, hogy Luke is egyetemre menjen, és kiélvezhessék a jól megérdemelt pihenést. Azért, hogy semmi nem kavarjon be a tervbe, Phil vazektómiára megy. Jay és Gloria összevesznek azon, hogy szeretnék-e tudni a baba nemét.

Rendezte: Gail Mancuso

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofiacutea Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson, Eric Stonestreet, Rico Rodriguez, Nolan Gould, Sarah Hyland, Ariel Winter, Aubrey Anderson-Emmons, Jeremy Maguire

Modern Család IV./20.
(MODERN FAMILY IV. EP. 92)

Philnek nem sikerült eladni az új házat, melyet Claire és Cameron építettek. Hónapokkal később viszont új ötletekkel rukkol elő annak érdekében, hogy megfelelő hatást gyakoroljon a potenciális vevőjelöltre, aki amúgy felettébb érdekli Haleyt. Gloria volt férje, Javier újra a városban van, és elmondja, hogy házassági ajánlatott tett egy intelligens, könyveket bújó lánynak, aki nem mellesleg jól kijön Mannyvel. A hír nem kis bosszúságot okoz Gloria számára.

Rendezte: Gail Mancuso

Főszereplők: Sofía Vergara, Ed O'neill, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson

Modern Család IV./21.
(MODERN FAMILY IV. EP. 93)

A kis Lilynek kiesik az első foga. Kárpótlásul cserébe egy különleges, nagylelkű ajándékot kap a Fogtündértől. Amikor Jay elárulja, hogy világéletében író szeretett volna lenni, Gloria azzal cukkolja, hogy írjon egy történetet. Ennek hatására Jay elkezd a regényén dolgozni. Phil elkíséri Luke-ot a Karrier-napra és állásbörzése, ám zavarba kerül, amikor Gil Thorpe egy ponttal jobb eredményt ér el nála a teszten. Ráadásul Thorpe felajánl egy munkát a feleségének, amit Claire elfogad.

Rendezte: James Alan Hensz

Főszereplők: Sofía Vergara, Ed O'neill, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson

Modern Család IV./22.
(MODERN FAMILY IV. EP. 94)

Mitchell volt barátja meghívja a családot a görkorcsolyapályára egy adománygyűjtő rendezvényre. Mindez jó alkalom arra, hogy Manny is témát és szereplőt találjon az írásához. Luke bizalmasan bevallja, hogy van egy személyes problémája. Haley a fiúkkal való flörtölés titkaira tanítja Alexet. Claire egyelőre nem ad választ Jaynek a munkavállalását firtató kérdésére. Phil gördeszkázni tanítja Gloriát. Cameron féltékeny lesz Mitch régi barátjára, úgy érzi, a család jobban szereti Teddyt, mint őt.

Rendezte: Gail Mancuso

Főszereplők: Sofía Vergara, Ed O'neill, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson

Modern Család IV./23.
(MODERN FAMILY IV. EP. 95)

Phil egy vadonatúj lakóautót kap, ami egy vidám családi kirándulás reményével tölti el. Claire szerint ez szörnyű ötlet, és hagyja, hogy a férje a saját kárán tanulja meg ezt. Közben Manny valahol elhányta a hátizsákját, Jay és Gloria segít neki megkeresni. Először Claire otthonába, majd Mitchell házába mennek, ahol kissé túlzásba viszik a keresgélést. Lily tornaversenye végre kihozza a nagyszerű versenyszellemet Mitchellből és Cameronból.

Rendezte: Alisa Statman

Főszereplők: Sofía Vergara, Ed O'neill, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson

Modern Család IV./24.
(MODERN FAMILY IV. EP. 96)

Meghal Phil édesanyja, a család Floridába utazik a temetésére. A mama mindenkinek hagyott egy utolsó üzenetet, Alex azzal küzd, hogy magyarázatot találjon arra, mit is jelent az övé. Mitchell megpróbál segíteni Gloriának egy jogi helyzet tisztázásában, a dolgok irányítása azonban kicsúszik a kezei közül. Cameron összebarátkozik egy csoport nyugdíjas nővel, akikről megtudja, hogy nem pontosan azok, aminek látszanak. Jay találkozik egy régi barátjával, az asszony néhány meglepetéssel szolgál számára.

Rendezte: Steven Levitan

Főszereplők: Sofía Vergara, Ed O'neill, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson

Modern család IV./3.
(MODERN FAMILY - SCHOOLED)

Beiskolázva

Phil és Claire elfuvarozzák Haleyt az egyetemre, ami nehéz pillanat egy szülőnek, de még nehezebbé válik, amikor kínos helyzetbe hozzák Haleyt. Manny rákényszeríti Jayt és Gloriát egy szülőtanfolyamra.

Rendezte: Gail Mancuso

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofiacutea Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson, Eric Stonestreet, Rico Rodriguez, Nolan Gould, Sarah Hyland, Ariel Winter, Aubrey Anderson-Emmons, Jeremy Maguire

Modern család IV./4.
(MODERN FAMILY - THE BUTLER'S ESCAPE)

Az inas szökése

Luke abba akarja hagyni a bűvészkedést, de Phil nem akarja ezt elfogadni. Gloria a terhesség miatt horkolni kezd, és mivel ébren tartja az egész házat, Jay drasztikus lépést tervez.

Rendezte: Gail Mancuso

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofiacutea Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson, Eric Stonestreet, Rico Rodriguez, Nolan Gould, Sarah Hyland, Ariel Winter, Aubrey Anderson-Emmons, Jeremy Maguire

Modern család IV./5.
(MODERN FAMILY - OPEN HOUSE OF HORRORS)

A rémház

A szomszédok nem lelkesednek azért, hogy Claire mindig túltolja a halloweent, idén arra kényszerítik, hogy "gyerekbarát" módon ünnepeljen. Phil házbemutatót tervez halloween estéjére.

Rendezte: Gail Mancuso

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofiacutea Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson, Eric Stonestreet, Rico Rodriguez, Nolan Gould, Sarah Hyland, Ariel Winter, Aubrey Anderson-Emmons, Jeremy Maguire

Modern család IV./6.
(MODERN FAMILY - YARD SALE)

Garázsvásár

Jay és Gloria garázsvásárt tartanak, hogy segítsenek Mannynek és Luke-nak a jótékonysági gyűjtésében. Phil úgy érzi, hogy muszáj eladnia és vennie is valamit, Mitch és Cam pedig Claire-nek segítenek lenyomozni Alex új pasiját.

Rendezte: Gail Mancuso

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofiacutea Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson, Eric Stonestreet, Rico Rodriguez, Nolan Gould, Sarah Hyland, Ariel Winter, Aubrey Anderson-Emmons, Jeremy Maguire

Modern család IV./7.
(MODERN FAMILY - ARRESTED)

Letartóztatva

Philt és Claire-t hívást kap az éjszaka közepén: Haleyt letartóztatják alkoholfogyasztás miatt, úgyhogy Mitchell együtt elmennek a rendőrőrsre. Cameron otthon marad Alexszel és Luke-kal.

Rendezte: Gail Mancuso

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofiacutea Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson, Eric Stonestreet, Rico Rodriguez, Nolan Gould, Sarah Hyland, Ariel Winter, Aubrey Anderson-Emmons, Jeremy Maguire

Modern család IV./8.
(MODERN FAMILY - MISTERY DATE)

Rejtélyes randi

Claire elviszi Mannyt és Luke-ot Alex tízpróbájára, Phil pedig megpróbál összehozni egy pasis estét, ezért áthív egy új ismerőst, akivel teljesen félreértik egymást.

Rendezte: Gail Mancuso

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofiacutea Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson, Eric Stonestreet, Rico Rodriguez, Nolan Gould, Sarah Hyland, Ariel Winter, Aubrey Anderson-Emmons, Jeremy Maguire

Modern Család IV./9.
(MODERN FAMILY IV. EP. 81)

Mitchell és Cameron felcsapott környezetvédőnek. Nem mintha Mitchell annyira érdekelte volna a dolog. Azért küzdenek, hogy megmentsenek egy fát, amit ki akarnak vágni a parkban. Phil és Jay veszekedni kezdenek egy, a gyerekeknek rendezett születésnapi partin. Claire elviszi a feledékeny Gloriát egy bevásárló körútra, ám a dolgok irányítása kicsúszik a kezéből. Haley megkezdi a büntetésének letöltését, közösségi munkára "ítélték". Alex bosszút akar állni a nővérén, a terve azonban kudarcba fullad.

Rendezte: Steven Levitan

Főszereplők: Ed O'neill, Sofía Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson

V. évad

Az ötödik évaddal folytatódnak a három família kalandjai. Váratlan fordulatokban ezúttal sem lesz hiány, hiszen hőseink mindig előrukkolnak valami problémával, legyen szó iskolakezdésről, új vállalkozásról, vagy Lily macskájáról.
Jelenleg egyetlen epizód sincs adásban!
Modern család V./1.
(MODERN FAMILY V. EP. 097)

Miután a Nyolc indítvány nem hozta meg a várt eredmény, Mitchell és Cameron bizonyos családtagokhoz fordul segítségért, hogy velük együtt ki-ki elkészítse a saját, tökéletes ajánlatát. Manny Gloria szülőhazájába, Kolumbiába utazik a nyári szünidőre. Az utazás napjának közeledtével az anya egyre jobban szorong az elválás miatt. Phil és Claire megpróbálják közös nevezőre hozni a három gyerek nyári vakációval kapcsolatos terveit, hogy a maguk számára is tervezhessenek egy gyerekek nélküli hetet.

Rendezte: James R. Bagdonas

Főszereplők: Ed O'neill, Julie Bowen, Ty Burrell, Sofía Vergara, Jesse Tyler Ferguson

Modern család V./10.
(MODERN FAMILY V. EP. 106)

Jay és Manny kiruccannak a vadonba, hogy szerezzenek egy karácsonyfát, ám a dolgok nem a terveik szerint alakulnak. Gloria nézeteltérésbe keveredik az anyjával Claire miatt. Cameron elviszi Lilyt egy jótékonysági eseményre, hogy megtapasztalja a karácsony igazi jelentését. Alex és Haley Mrs. Télapóként és manóként dolgoznak a bevásárlóközpontban, ám bajba kerülnek, amikor a Télapót alakító fickó egy kis szünetet tart a munkában. Luke segítségével Phil megpróbál eljutni Kanadába.

Rendezte: Bryan Cranston

Főszereplők: Ed O'neill, Julie Bowen, Ty Burrell, Sofía Vergara, Jesse Tyler Ferguson

Modern család V./11.
(MODERN FAMILY V. EP. 107)

Philnek ügyes csellel sikerül rávennie Luke-ot, hogy iratkozzon be egy tánctanfolyamra. Az akció azonban visszafelé sül el, amikor ennek következtében rács mögé kerül. Jay és Gloria születésnapi partit rendeznek Manny és Joe számára, miközben azért aggódnak, hogy szerintük Mannynek irreálisak a lányokkal kapcsolatos elvárásai. Cameron és Mitchell egyre több problémája van az esküvőjükkel kapcsolatban. Így például heves vitába bonyolódnak a helyszín lefoglalása közben. Haley vezetési leckét ad Alexnek.

Rendezte: Gail Mancuso

Főszereplők: Ed O'neill, Julie Bowen, Ty Burrell, Sofía Vergara, Jesse Tyler Ferguson

Modern család V./12.
(MODERN FAMILY V. EP. 108)

Nyílt napot tartanak az iskolában. Cameron megpróbál jó benyomást kelteni a szüleiben, amikor szokványosnak aligha nevezhető meglepetéssel készül. Gloria és egy másik szülő a tanárral flörtölnek, hogy a fiaikat egy külföldi utazáshoz segítsék. Jay arra tanítja Philt, hogy engedje szabadjára a vad énjét. Alex egy terápiás ülésen vesz részt, melyen felfedez valamit önmagával kapcsolatban. Haley és Lily segítenek Mitchellnek egy környezetbarát szomszéddal szembeni vitában. Luke és Manny ikerpárral randevúzik.

Rendezte: James R. Bagdonas

Főszereplők: Ed O'neill, Julie Bowen, Ty Burrell, Sofía Vergara, Jesse Tyler Ferguson

Modern család V./13.
A sorozat három család kalandjait követi nyomon: Jay nála sokkal fiatalabb (és dögösebb) feleségével nevelik Mannyt, Jay meleg fia, Mitch élettársával épp most fogadtak örökbe egy kislányt, miközben Jay lánya, Claire már nagycsaládos. A sorozat nem véletlenül a világ legnépszerűbb sitcomja: az áldokumentarista stílusból eredő aranyos "realizmusa" és a végtelenül szerethető karakterek nem csak a maintsream sitcomok rajongóit, de mindenkit célba véve alkotnak maradandót.

(MODERN FAMILY V. EP. 098)

Manny és Luke az első napjukat töltik a középiskolában. Az új helyzet jobban felzaklatja Philt és Gloriát, mint a két gyereket. Cameron helyettes tanárként beugrik Alex osztályába történelemórát tartani, ám a felettébb hiányos történelmi ismeretei zavarják az unokahúgát. Claire is új munkahelyen kezd, az apjának dolgozik. Ennek ellenére rögvest akad néhány megoldásra váró problémája. Közben Mitchellnek találkozója van a főnökével. Úgy tűnik azonban, hogy Haley személye jobban izgatja a főnököt.

Rendezte: Steven Levitan

Főszereplők: Ed O'neill, Julie Bowen, Ty Burrell, Sofía Vergara, Jesse Tyler Ferguson

Modern család V./20.
A sorozat három család kalandjait követi nyomon: Jay nála sokkal fiatalabb (és dögösebb) feleségével nevelik Mannyt, Jay meleg fia, Mitch élettársával épp most fogadtak örökbe egy kislányt, miközben Jay lánya, Claire már nagycsaládos. A sorozat nem véletlenül a világ legnépszerűbb sitcomja: az áldokumentarista stílusból eredő aranyos "realizmusa" és a végtelenül szerethető karakterek nem csak a maintsream sitcomok rajongóit, de mindenkit célba véve alkotnak maradandót.
Modern család V./21.
A sorozat három család kalandjait követi nyomon: Jay nála sokkal fiatalabb (és dögösebb) feleségével nevelik Mannyt, Jay meleg fia, Mitch élettársával épp most fogadtak örökbe egy kislányt, miközben Jay lánya, Claire már nagycsaládos. A sorozat nem véletlenül a világ legnépszerűbb sitcomja: az áldokumentarista stílusból eredő aranyos "realizmusa" és a végtelenül szerethető karakterek nem csak a maintsream sitcomok rajongóit, de mindenkit célba véve alkotnak maradandót.
Modern család V./22.
A sorozat három család kalandjait követi nyomon: Jay nála sokkal fiatalabb (és dögösebb) feleségével nevelik Mannyt, Jay meleg fia, Mitch élettársával épp most fogadtak örökbe egy kislányt, miközben Jay lánya, Claire már nagycsaládos. A sorozat nem véletlenül a világ legnépszerűbb sitcomja: az áldokumentarista stílusból eredő aranyos "realizmusa" és a végtelenül szerethető karakterek nem csak a maintsream sitcomok rajongóit, de mindenkit célba véve alkotnak maradandót.
Modern család V./23.
A sorozat három család kalandjait követi nyomon: Jay nála sokkal fiatalabb (és dögösebb) feleségével nevelik Mannyt, Jay meleg fia, Mitch élettársával épp most fogadtak örökbe egy kislányt, miközben Jay lánya, Claire már nagycsaládos. A sorozat nem véletlenül a világ legnépszerűbb sitcomja: az áldokumentarista stílusból eredő aranyos "realizmusa" és a végtelenül szerethető karakterek nem csak a maintsream sitcomok rajongóit, de mindenkit célba véve alkotnak maradandót.
Modern család V./24.
A sorozat három család kalandjait követi nyomon: Jay nála sokkal fiatalabb (és dögösebb) feleségével nevelik Mannyt, Jay meleg fia, Mitch élettársával épp most fogadtak örökbe egy kislányt, miközben Jay lánya, Claire már nagycsaládos. A sorozat nem véletlenül a világ legnépszerűbb sitcomja: az áldokumentarista stílusból eredő aranyos "realizmusa" és a végtelenül szerethető karakterek nem csak a maintsream sitcomok rajongóit, de mindenkit célba véve alkotnak maradandót.
Modern család V./3.
(MODERN FAMILY V. EP. 099)

Manny és Luke az első napjukat töltik a középiskolában. Cameron helyettes tanárként beugrik Alex osztályába. Claire is új munkahelyen kezd, az apjának dolgozik. Mitchellnek találkozója van a főnökével, akit azonban jobban izgat Haley.

Rendezte: Jeffrey Walker

Főszereplők: Ed O'neill, Julie Bowen, Ty Burrell, Sofía Vergara, Jesse Tyler Ferguson

Modern család V./4.
(MODERN FAMILY V. EP. 100)

Látogatóba érkezik Cameron nővére. Pam hamarosan kirukkol a szenzációs hírrel, miszerint Cameron első kedvese megkérte a kezét. Claire és Phil közös megegyezéssel úgy döntenek, hogy kihagyják Luke egyik focimeccsét. Végül Claire mégis meggondolja magát és elmegy, miközben Phil otthon marad, és elpusztít egy madárfészket. Alex és Jay részt vesz egy "Words with Friends" játékban. Alex úgy gondolja, hogy Jay játék közben csal. Gloria nem hajlandó beismerni, hogy szemüvegre van szüksége.

Rendezte: Alisa Statman

Főszereplők: Ed O'neill, Julie Bowen, Ty Burrell, Sofía Vergara, Jesse Tyler Ferguson

Modern család V./5.
(MODERN FAMILY V. EP. 101)

Nem könnyű helyet szerezni a város legmenőbb éttermében. Jay minden követ megmozgat annak érdekében, hogy sikerüljön asztalokat foglalnia a család felnőtt tagjai számára. Közben Claire és Phil azon vitatkoznak, hogy otthon hagyják-e egyedül Luke-ot. Mitchell és Cameron ugyanolyan ruhát vesznek fel. Ezúttal Alexre hárul a feladat, hogy a kis Lilyre vigyázzon. Ő azonban a feladat végzése közben sem hajlandó lemondani az olvasásról. Ám arra nem számít, hogy Lilynek egészen más tervei vannak.

Rendezte: Beth Mccarthy-miller

Főszereplők: Ed O'neill, Julie Bowen, Ty Burrell, Sofía Vergara, Jesse Tyler Ferguson

Modern család V./6.
(MODERN FAMILY V. EP. 102)

Cameron és Mitchell arra kérik az egyik régi barátjukat, Peppert, hogy tervezze meg az esküvőjüket. A dolgok irányítása azonban valahogy kicsúszik a fickó kezei közül. Cam és Mitch pedig egyáltalán nincsenek elájulva a helyzet ilyetén alakulásától. Időközben Gloria felfogad egy új dadát, Jaynek azonban komoly fenntartásai vannak az asszony választásával kapcsolatban. Miután Phil apja, Frank egész éjszaka együtt lógott Jayjel és Phillel, kompromittáló helyzetben találja magát.

Rendezte: James Alan Hensz

Főszereplők: Ed O'neill, Julie Bowen, Ty Burrell, Sofía Vergara, Jesse Tyler Ferguson

Modern család V./7.
(MODERN FAMILY V. EP. 103)

Phil a szokásos éves iskolai vásáron szeretné meglepi valamivel Claire-t a huszadik házassági évfordulójukon. Ám Claire saját meglepetéssel készül. Alex megpróbál összejönni a lánnyal, akiért Luke odavan. Gloria sajátos módon próbálja rábírni Mannyt, hogy illeszkedjen be a gyerekek közé. Jay amolyan rendőri feladatot kap, ám a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy azt elképzelte. Mitch megpróbálja elterelni Cam figyelmét a focicsapat vesztes szériájáról. Haley és Andy első találkozása nem a legjobban alakul.

Rendezte: Beth Mccarthy-miller

Főszereplők: Ed O'neill, Julie Bowen, Ty Burrell, Sofía Vergara, Jesse Tyler Ferguson

Modern család V./8.
(MODERN FAMILY V. EP. 104)

Claire elkíséri Jayt az egyik üzleti útjára, és rájön, lehet, hogy a férfi egy nagy titkot rejteget előtte. Cameron elviszi Mitchellt és Lilyt a Missouri állambeli családi farmra, ahol sok időt töltött gyermekkorában. A kiruccanást azonban megzavarja, hogy összetűzésbe keverednek a férfi konzervatív nagymamájával. Phil véletlenül összetöri Jay felbecsülhetetlen értékű Apollo 13 modelljét. Megpróbálják újjáépíteni a modellt. Haley és Alex egy srác figyelméért versengenek.

Rendezte: Fred Savage

Főszereplők: Ed O'neill, Julie Bowen, Ty Burrell, Sofía Vergara, Jesse Tyler Ferguson

Modern család V./9.
(MODERN FAMILY V. EP. 105)

Cameron a figyelem középpontjába kerül, amikor az iskolai focicsapat újonc edzőjeként megpróbál megdönteni egy sulirekordot. Ezért könyörtelenül megdolgoztatja a csapatot. Claire eltökélt szándéka, hogy bebizonyítja a személyzetnek, hogy ő nem egyszerűen csak a főnök lánya. Idestova egy hónapja, hogy Phil nem tudta eladni a házat. Mitchell különböző akadályokba ütközik, miközben megpróbálja otthagyni a munkáját. Haley igyekszik növelni Alex önbizalmát. Gloria tanácsot ad Lilynek egy fiúval kapcsolatban.

Rendezte: Beth Mccarthy-miller

Főszereplők: Ed O'neill, Julie Bowen, Ty Burrell, Sofía Vergara, Jesse Tyler Ferguson

VI. évad

Jelenleg egyetlen epizód sincs adásban!
Modern család VI./1.
(MODERN FAMILY - THE LONG HONEYMOON)

A hosszú nászút

A nyár nagyon nyugodtan telik a Dunphy-házban, amíg Alex humanitárius úton van, a családtagok remekül kijönnek egymással, de amint visszatér, azonnal megváltozik a hangulat otthon.

Rendezte: Gail Mancuso

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofiacutea Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson, Eric Stonestreet, Rico Rodriguez, Nolan Gould, Sarah Hyland, Ariel Winter, Aubrey Anderson-Emmons, Jeremy Maguire

Modern Család VI./1.
A hatvanas éveiben járó Jay nemrég vette feleségül a feleannyi idős, forróvérű, kolumbiai származású Gloriát. Ráadásul ezzel a nő első házasságából származó fia, Manny is a nyakába szakadt. Jaynek egy lánya és egy fia van. Ez utóbbi neve Mitchell, aki mellesleg meleg, a párjával, Cameronnal most fogadtak örökbe egy vietnami kisbabát. Phil és Claire már tizenöt éve együtt vannak, két lányuk és egy fiuk van.
Modern Család VI./10.

Modern család VI./10.
(MODERN FAMILY - HALEY'S 21ST BIRTHDAY)

Haley 21. születésnapja

Haley 21 éves lesz, Claire pedig elhatározza, hogy innentől elkezdi felnőttként kezelni, ezért Gloriával, Mitch-csel és Cammel elviszik egy bárba. Közben Phil megveszi az ajándékát: egy vadiúj autót.

Rendezte: Gail Mancuso

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofiacutea Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson, Eric Stonestreet, Rico Rodriguez, Nolan Gould, Sarah Hyland, Ariel Winter, Aubrey Anderson-Emmons, Jeremy Maguire

Modern család VI./11.
(MODERN FAMILY - THE DAY WE ALMOST DIED)

Ma majdnem meghaltunk

Dunphyék és Manny elindulnak reggelizni, de halálközeli élményük lesz, ami mindenkit arra inspirál, hogy átgondolja az addigi életét.

Rendezte: Gail Mancuso

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofiacutea Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson, Eric Stonestreet, Rico Rodriguez, Nolan Gould, Sarah Hyland, Ariel Winter, Aubrey Anderson-Emmons, Jeremy Maguire

Modern Család VI./11.
A hatvanas éveiben járó Jay nemrég vette feleségül a feleannyi idős, forróvérű, kolumbiai származású Gloriát. Ráadásul ezzel a nő első házasságából származó fia, Manny is a nyakába szakadt. Jaynek egy lánya és egy fia van. Ez utóbbi neve Mitchell, aki mellesleg meleg, a párjával, Cameronnal most fogadtak örökbe egy vietnami kisbabát. Phil és Claire már tizenöt éve együtt vannak, két lányuk és egy fiuk van.
Modern család VI./12.
(MODERN FAMILY - THE BIG GUNS)

A nagyágyúk

Claire rém mérges, mert a szomszédaik egy csúnya csónakot tartanak az előkertjükben, hamarosan valóságos háborús helyzet alakul ki, amikor Phil elhívja a nagyágyúkat: az apját és annak nyugdíjas barátait.

Rendezte: Gail Mancuso

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofiacutea Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson, Eric Stonestreet, Rico Rodriguez, Nolan Gould, Sarah Hyland, Ariel Winter, Aubrey Anderson-Emmons, Jeremy Maguire

Modern Család VI./12.
A hatvanas éveiben járó Jay nemrég vette feleségül a feleannyi idős, forróvérű, kolumbiai származású Gloriát. Ráadásul ezzel a nő első házasságából származó fia, Manny is a nyakába szakadt. Jaynek egy lánya és egy fia van. Ez utóbbi neve Mitchell, aki mellesleg meleg, a párjával, Cameronnal most fogadtak örökbe egy vietnami kisbabát. Phil és Claire már tizenöt éve együtt vannak, két lányuk és egy fiuk van.
Modern Család VI./13.

Modern család VI./13.
(MODERN FAMILY - RASH DECISIONS)

Győzni a kiütést

Phil egyre inkább azt érzi, hogy Luke lekoptatja, ezért Andyvel kezd el szorosabb kapcsolatot kialakítani, aki mostanában egyre többet van náluk.

Rendezte: Gail Mancuso

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofiacutea Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson, Eric Stonestreet, Rico Rodriguez, Nolan Gould, Sarah Hyland, Ariel Winter, Aubrey Anderson-Emmons, Jeremy Maguire

Modern Család VI./14.
A hatvanas éveiben járó Jay nemrég vette feleségül a feleannyi idős, forróvérű, kolumbiai származású Gloriát. Ráadásul ezzel a nő első házasságából származó fia, Manny is a nyakába szakadt. Jaynek egy lánya és egy fia van. Ez utóbbi neve Mitchell, aki mellesleg meleg, a párjával, Cameronnal most fogadtak örökbe egy vietnami kisbabát. Phil és Claire már tizenöt éve együtt vannak, két lányuk és egy fiuk van.
Modern család VI./14.
(MODERN FAMILY - VALENTINE'S DAY 4: TWISTED SISTER)

Az őrült húg

Valentin-nap van, úgyhogy "Juliana" és "Clive" visszatérnek. A helyzet akkor kezd aggasztóvá válni, amikor Claire úgy érzi, hogy Philt jobban érdekli Juliana, mint ő.

Rendezte: Gail Mancuso

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofiacutea Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson, Eric Stonestreet, Rico Rodriguez, Nolan Gould, Sarah Hyland, Ariel Winter, Aubrey Anderson-Emmons, Jeremy Maguire

Modern Család VI./15.
A hatvanas éveiben járó Jay nemrég vette feleségül a feleannyi idős, forróvérű, kolumbiai származású Gloriát. Ráadásul ezzel a nő első házasságából származó fia, Manny is a nyakába szakadt. Jaynek egy lánya és egy fia van. Ez utóbbi neve Mitchell, aki mellesleg meleg, a párjával, Cameronnal most fogadtak örökbe egy vietnami kisbabát. Phil és Claire már tizenöt éve együtt vannak, két lányuk és egy fiuk van.
Modern család VI./15.
(MODERN FAMILY - FIGHT OR FLIGHT)

Légicsapás

Miután Phil régi szurkolótársaival töltik a hétvégét, Claire kapva kap az alkalmon, hogy megszerezze az egyetlen jegyet az első osztályra, míg Phil a turistaosztályon marad, ahol egészen más élmények érik, mint Claire-t.

Rendezte: Gail Mancuso

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofiacutea Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson, Eric Stonestreet, Rico Rodriguez, Nolan Gould, Sarah Hyland, Ariel Winter, Aubrey Anderson-Emmons, Jeremy Maguire

Modern Család VI./16.
A hatvanas éveiben járó Jay nemrég vette feleségül a feleannyi idős, forróvérű, kolumbiai származású Gloriát. Ráadásul ezzel a nő első házasságából származó fia, Manny is a nyakába szakadt. Jaynek egy lánya és egy fia van. Ez utóbbi neve Mitchell, aki mellesleg meleg, a párjával, Cameronnal most fogadtak örökbe egy vietnami kisbabát. Phil és Claire már tizenöt éve együtt vannak, két lányuk és egy fiuk van.
Modern család VI./16.
(MODERN FAMILY - CONNECTION LOST)

Megszakadt kapcsolat

Claire számítógépe kerül a központba, amikor ő ott ragad a reptéren, de mindenképpen el szeretné érni Haleyt, akivel korábban csúnyán összeveszett.

Rendezte: Gail Mancuso

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofiacutea Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson, Eric Stonestreet, Rico Rodriguez, Nolan Gould, Sarah Hyland, Ariel Winter, Aubrey Anderson-Emmons, Jeremy Maguire

Modern Család VI./17.
A hatvanas éveiben járó Jay nemrég vette feleségül a feleannyi idős, forróvérű, kolumbiai származású Gloriát. Ráadásul ezzel a nő első házasságából származó fia, Manny is a nyakába szakadt. Jaynek egy lánya és egy fia van. Ez utóbbi neve Mitchell, aki mellesleg meleg, a párjával, Cameronnal most fogadtak örökbe egy vietnami kisbabát. Phil és Claire már tizenöt éve együtt vannak, két lányuk és egy fiuk van.
Modern család VI./17.
(MODERN FAMILY - CLOSET? YOU'LL LOVE IT!)

Szekrény? Csak tessék!

Miután a konkurencia előrukkol egy remek reklámmal, Jay és Claire is szeretnének forgatni egyet a Pritchett szekrényeknek, de nagyon eltérő az ízlésük.

Rendezte: Gail Mancuso

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofiacutea Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson, Eric Stonestreet, Rico Rodriguez, Nolan Gould, Sarah Hyland, Ariel Winter, Aubrey Anderson-Emmons, Jeremy Maguire

Modern Család VI./18.
A hatvanas éveiben járó Jay nemrég vette feleségül a feleannyi idős, forróvérű, kolumbiai származású Gloriát. Ráadásul ezzel a nő első házasságából származó fia, Manny is a nyakába szakadt. Jaynek egy lánya és egy fia van. Ez utóbbi neve Mitchell, aki mellesleg meleg, a párjával, Cameronnal most fogadtak örökbe egy vietnami kisbabát. Phil és Claire már tizenöt éve együtt vannak, két lányuk és egy fiuk van.
Modern család VI./18.
(MODERN FAMILY - SPRING BREAK)

Tavaszi szünet

A tavaszi szünetben Claire tavaszi nagytakarításba kezd, Phil pedig szenved az idő múlása miatt, leginkább azért, mert úgy tűnik, hogy Luke most már mindenben jobb nála.

Rendezte: Gail Mancuso

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofiacutea Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson, Eric Stonestreet, Rico Rodriguez, Nolan Gould, Sarah Hyland, Ariel Winter, Aubrey Anderson-Emmons, Jeremy Maguire

Modern család VI./19.
(MODERN FAMILY - GRILL, INTERRUPTED)

A szent grill

Mindenki összejön Jay születésnapjának alkalmából, Phil pedig nagyon büszke az általa választott ajándékra: a high-tech kerti sütőre.

Rendezte: Gail Mancuso

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofiacutea Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson, Eric Stonestreet, Rico Rodriguez, Nolan Gould, Sarah Hyland, Ariel Winter, Aubrey Anderson-Emmons, Jeremy Maguire

Modern Család VI./19.
A hatvanas éveiben járó Jay nemrég vette feleségül a feleannyi idős, forróvérű, kolumbiai származású Gloriát. Ráadásul ezzel a nő első házasságából származó fia, Manny is a nyakába szakadt. Jaynek egy lánya és egy fia van. Ez utóbbi neve Mitchell, aki mellesleg meleg, a párjával, Cameronnal most fogadtak örökbe egy vietnami kisbabát. Phil és Claire már tizenöt éve együtt vannak, két lányuk és egy fiuk van.
Modern család VI./2.
(MODERN FAMILY - DO NOT PUSH)

Ne nyomd meg a gombot!

Lily úgy dönt, hogy ideje új családi fotót csinálni, mert azon, ami most a kandalló fölött van, ő még nincs rajta, de hamarosan kiderül, hogy valaki nem annyira fotogén, mint gondolta.

Rendezte: Gail Mancuso

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofiacutea Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson, Eric Stonestreet, Rico Rodriguez, Nolan Gould, Sarah Hyland, Ariel Winter, Aubrey Anderson-Emmons, Jeremy Maguire

Modern Család VI./2.
A hatvanas éveiben járó Jay nemrég vette feleségül a feleannyi idős, forróvérű, kolumbiai származású Gloriát. Ráadásul ezzel a nő első házasságából származó fia, Manny is a nyakába szakadt. Jaynek egy lánya és egy fia van. Ez utóbbi neve Mitchell, aki mellesleg meleg, a párjával, Cameronnal most fogadtak örökbe egy vietnami kisbabát. Phil és Claire már tizenöt éve együtt vannak, két lányuk és egy fiuk van.
Modern család VI./20.
(MODERN FAMILY - KNOCK 'EM DOWN)

Mindent ledönteni!

Jay beszáll a döntő idejére Cam bowlingcsapatába, de Cam elfelejti elárulni, hogy egy meleg ligában játszanak, ami miatt Jay kellemetlen helyzetbe kerül.

Rendezte: Gail Mancuso

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofiacutea Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson, Eric Stonestreet, Rico Rodriguez, Nolan Gould, Sarah Hyland, Ariel Winter, Aubrey Anderson-Emmons, Jeremy Maguire

Modern Család VI./20.
A hatvanas éveiben járó Jay nemrég vette feleségül a feleannyi idős, forróvérű, kolumbiai származású Gloriát. Ráadásul ezzel a nő első házasságából származó fia, Manny is a nyakába szakadt. Jaynek egy lánya és egy fia van. Ez utóbbi neve Mitchell, aki mellesleg meleg, a párjával, Cameronnal most fogadtak örökbe egy vietnami kisbabát. Phil és Claire már tizenöt éve együtt vannak, két lányuk és egy fiuk van.
Modern család VI./21.
(MODERN FAMILY - INTEGRITY)

Becsület

Phil és Jay elmennek Lily hercegnős kastélyáért, hogy elhozzák Joe-nak. Egyiküknek sincs igazán jó kedve, Phil főleg azért szomorú, mert Claire nem engedi meg neki, hogy konzolt vásároljon magának.

Rendezte: Gail Mancuso

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofiacutea Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson, Eric Stonestreet, Rico Rodriguez, Nolan Gould, Sarah Hyland, Ariel Winter, Aubrey Anderson-Emmons, Jeremy Maguire

Modern Család VI./21.
A hatvanas éveiben járó Jay nemrég vette feleségül a feleannyi idős, forróvérű, kolumbiai származású Gloriát. Ráadásul ezzel a nő első házasságából származó fia, Manny is a nyakába szakadt. Jaynek egy lánya és egy fia van. Ez utóbbi neve Mitchell, aki mellesleg meleg, a párjával, Cameronnal most fogadtak örökbe egy vietnami kisbabát. Phil és Claire már tizenöt éve együtt vannak, két lányuk és egy fiuk van.
Modern család VI./22.
(MODERN FAMILY - PATRIOT GAMES)

Futottak még

Alexnak a legrosszabb rémálma válik valóra, amikor kiderül, hogy osztoznia kell az osztályelső címen a legnagyobb vetélytársával, Sanjayjel.

Rendezte: Gail Mancuso

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofiacutea Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson, Eric Stonestreet, Rico Rodriguez, Nolan Gould, Sarah Hyland, Ariel Winter, Aubrey Anderson-Emmons, Jeremy Maguire

Modern Család VI./22.
A hatvanas éveiben járó Jay nemrég vette feleségül a feleannyi idős, forróvérű, kolumbiai származású Gloriát. Ráadásul ezzel a nő első házasságából származó fia, Manny is a nyakába szakadt. Jaynek egy lánya és egy fia van. Ez utóbbi neve Mitchell, aki mellesleg meleg, a párjával, Cameronnal most fogadtak örökbe egy vietnami kisbabát. Phil és Claire már tizenöt éve együtt vannak, két lányuk és egy fiuk van.
Modern család VI./23.
(MODERN FAMILY - CRYING OUT LOUD)

Érzészavarok

A család rá akarja venni Alexet, hogy vegyen részt az iskolában hagyományos lógós napon, ezért Phil, Luke és Haley erőszakkal elvonszolják, de hamarosan váratlan fordulatot vesz a nap.

Rendezte: Gail Mancuso

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofiacutea Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson, Eric Stonestreet, Rico Rodriguez, Nolan Gould, Sarah Hyland, Ariel Winter, Aubrey Anderson-Emmons, Jeremy Maguire

Modern Család VI./23.
A hatvanas éveiben járó Jay nemrég vette feleségül a feleannyi idős, forróvérű, kolumbiai származású Gloriát. Ráadásul ezzel a nő első házasságából származó fia, Manny is a nyakába szakadt. Jaynek egy lánya és egy fia van. Ez utóbbi neve Mitchell, aki mellesleg meleg, a párjával, Cameronnal most fogadtak örökbe egy vietnami kisbabát. Phil és Claire már tizenöt éve együtt vannak, két lányuk és egy fiuk van.
Modern Család VI./24.

Modern család VI./24.
(MODERN FAMILY - AMERICAN SKYPER)

Ha Phil túl messze van...

Az egész család Jayéknél ünnepli Alex érettségijét, kivéve Philt, aki csak Skype-on tud jelen lenni, mert Seattle-ben ragadt egy üzleti út során.

Rendezte: Gail Mancuso

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofiacutea Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson, Eric Stonestreet, Rico Rodriguez, Nolan Gould, Sarah Hyland, Ariel Winter, Aubrey Anderson-Emmons, Jeremy Maguire

Modern család VI./3.
(MODERN FAMILY - THE COLD)

A megfázás

Mitch influenzás lesz a nászútján, amit azonnal elkapnak tőle a családtagjai. Miközben Phil összevágja az esküvői videót, mindenáron megpróbálja kideríteni, hogy ki volt a nulladik beteg.

Rendezte: Gail Mancuso

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofiacutea Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson, Eric Stonestreet, Rico Rodriguez, Nolan Gould, Sarah Hyland, Ariel Winter, Aubrey Anderson-Emmons, Jeremy Maguire

Modern Család VI./3.
A hatvanas éveiben járó Jay nemrég vette feleségül a feleannyi idős, forróvérű, kolumbiai származású Gloriát. Ráadásul ezzel a nő első házasságából származó fia, Manny is a nyakába szakadt. Jaynek egy lánya és egy fia van. Ez utóbbi neve Mitchell, aki mellesleg meleg, a párjával, Cameronnal most fogadtak örökbe egy vietnami kisbabát. Phil és Claire már tizenöt éve együtt vannak, két lányuk és egy fiuk van.
Modern család VI./4.
(MODERN FAMILY - MARCO POLO)

Marco Polo

Dunphyék egy szűkös hotelszobába költöznek, amíg a házukban megoldják a penészproblémát, és bár Phil úgy érzi, hogy végre minőségi időt tölthetnek együtt, Claire és a gyerekek nem igazán lelkesek.

Rendezte: Gail Mancuso

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofiacutea Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson, Eric Stonestreet, Rico Rodriguez, Nolan Gould, Sarah Hyland, Ariel Winter, Aubrey Anderson-Emmons, Jeremy Maguire

Modern Család VI./4.
A hatvanas éveiben járó Jay nemrég vette feleségül a feleannyi idős, forróvérű, kolumbiai származású Gloriát. Ráadásul ezzel a nő első házasságából származó fia, Manny is a nyakába szakadt. Jaynek egy lánya és egy fia van. Ez utóbbi neve Mitchell, aki mellesleg meleg, a párjával, Cameronnal most fogadtak örökbe egy vietnami kisbabát. Phil és Claire már tizenöt éve együtt vannak, két lányuk és egy fiuk van.
Modern család VI./5.
(MODERN FAMILY - WON'T YOU BE OUR NEIGHBOR)

Légy a szomszédom!

Phil a szomszéd házat árulja, és Claire-rel lelkesen várják az új, csodálatos szomszédaikat, de bepánikolnak, amikor egy ellenszenves pár jön megnézni az ingatlant.

Rendezte: Gail Mancuso

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofiacutea Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson, Eric Stonestreet, Rico Rodriguez, Nolan Gould, Sarah Hyland, Ariel Winter, Aubrey Anderson-Emmons, Jeremy Maguire

Modern Család VI./5.
A hatvanas éveiben járó Jay nemrég vette feleségül a feleannyi idős, forróvérű, kolumbiai származású Gloriát. Ráadásul ezzel a nő első házasságából származó fia, Manny is a nyakába szakadt. Jaynek egy lánya és egy fia van. Ez utóbbi neve Mitchell, aki mellesleg meleg, a párjával, Cameronnal most fogadtak örökbe egy vietnami kisbabát. Phil és Claire már tizenöt éve együtt vannak, két lányuk és egy fiuk van.
Modern család VI./6.
(MODERN FAMILY - HALLOWEEN 3: AWESOMELAND)

Halloween 3.: Királyok földje

Bár a halloween Claire kedvenc ünnepe, idén megengedi Philnek, hogy rémfesztivál helyett a Királyok földjévé varázsolja a házukat.

Rendezte: Gail Mancuso

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofiacutea Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson, Eric Stonestreet, Rico Rodriguez, Nolan Gould, Sarah Hyland, Ariel Winter, Aubrey Anderson-Emmons, Jeremy Maguire

Modern Család VI./6.
A hatvanas éveiben járó Jay nemrég vette feleségül a feleannyi idős, forróvérű, kolumbiai származású Gloriát. Ráadásul ezzel a nő első házasságából származó fia, Manny is a nyakába szakadt. Jaynek egy lánya és egy fia van. Ez utóbbi neve Mitchell, aki mellesleg meleg, a párjával, Cameronnal most fogadtak örökbe egy vietnami kisbabát. Phil és Claire már tizenöt éve együtt vannak, két lányuk és egy fiuk van.
Modern család VI./7.
(MODERN FAMILY - QUEER EYES, FULL HEARTS)

Meleg szívvel foci

Phil és Claire aggódik, mert Haley és Andy túl sokat vannak együtt, de kiderül, hogy nem arról van szó, amire gondoltak.

Rendezte: Gail Mancuso

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofiacutea Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson, Eric Stonestreet, Rico Rodriguez, Nolan Gould, Sarah Hyland, Ariel Winter, Aubrey Anderson-Emmons, Jeremy Maguire

Modern Család VI./7.
A hatvanas éveiben járó Jay nemrég vette feleségül a feleannyi idős, forróvérű, kolumbiai származású Gloriát. Ráadásul ezzel a nő első házasságából származó fia, Manny is a nyakába szakadt. Jaynek egy lánya és egy fia van. Ez utóbbi neve Mitchell, aki mellesleg meleg, a párjával, Cameronnal most fogadtak örökbe egy vietnami kisbabát. Phil és Claire már tizenöt éve együtt vannak, két lányuk és egy fiuk van.
Modern család VI./8.
(MODERN FAMILY - THREE TURKEYS)

Három pulyka

Phil és Luke főzik idén a hálaadási vacsorát, de mivel Claire nem bízik bennük, ezért titokban ő is süt egy pulykát.

Rendezte: Gail Mancuso

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofiacutea Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson, Eric Stonestreet, Rico Rodriguez, Nolan Gould, Sarah Hyland, Ariel Winter, Aubrey Anderson-Emmons, Jeremy Maguire

Modern Család VI./8.
A hatvanas éveiben járó Jay nemrég vette feleségül a feleannyi idős, forróvérű, kolumbiai származású Gloriát. Ráadásul ezzel a nő első házasságából származó fia, Manny is a nyakába szakadt. Jaynek egy lánya és egy fia van. Ez utóbbi neve Mitchell, aki mellesleg meleg, a párjával, Cameronnal most fogadtak örökbe egy vietnami kisbabát. Phil és Claire már tizenöt éve együtt vannak, két lányuk és egy fiuk van.
Modern Család VI./9.

Modern család VI./9.
(MODERN FAMILY - STRANGERS IN THE NIGHT)

Idegenek az éjszakában

Amikor Alex közli Phillel és Claire-rel, hogy komoly kapcsolata van, mindenki elkezd aggódni, hogy csak kitalálta, mert senki nem látta még a pasiját.

Rendezte: Gail Mancuso

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofiacutea Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson, Eric Stonestreet, Rico Rodriguez, Nolan Gould, Sarah Hyland, Ariel Winter, Aubrey Anderson-Emmons, Jeremy Maguire

VII. évad

Az új évadban a legnagyobb problémát a gyerekek iskolakezdése, párkapcsolati, illetve munkahelyi problémái jelentik a szülők számára.
Jelenleg egyetlen epizód sincs adásban!
Modern Család VII./1.
(MODERN FAMILY)

A sorozat három család kalandjait követi nyomon: Jay nála sokkal fiatalabb (és dögösebb) feleségével nevelik Mannyt, Jay meleg fia, Mitch élettársával épp most fogadtak örökbe egy kislányt, miközben Jay lánya, Claire már nagycsaládos.

Modern család VII./1.
(MODERN FAMILY VII. - SUMMER LOVIN')

Így telt a nyár

Hónapok telnek el, Haley depressziós az Andy-vel történtek miatt. Mitchell-nek nem akaródzik munkát keresni. Jay és Gloria pedig igyekszik megtalálni a megfelelő ovit Joe-nak.

Rendező: Jim Hensz

Modern család VII./10.
(MODERN FAMILY VII.)

Modern Család VII./10.
A sorozat három család kalandjait követi nyomon: Jay nála sokkal fiatalabb (és dögösebb) feleségével nevelik Mannyt, Jay meleg fia, Mitch élettársával épp most fogadtak örökbe egy kislányt, miközben Jay lánya, Claire már nagycsaládos.
Modern család VII./11.
(MODERN FAMILY VII.)

Modern Család VII./11.
A sorozat három család kalandjait követi nyomon: Jay nála sokkal fiatalabb (és dögösebb) feleségével nevelik Mannyt, Jay meleg fia, Mitch élettársával épp most fogadtak örökbe egy kislányt, miközben Jay lánya, Claire már nagycsaládos.
Modern család VII./12.
(MODERN FAMILY VII.)

Modern Család VII./12.
A sorozat három család kalandjait követi nyomon: Jay nála sokkal fiatalabb (és dögösebb) feleségével nevelik Mannyt, Jay meleg fia, Mitch élettársával épp most fogadtak örökbe egy kislányt, miközben Jay lánya, Claire már nagycsaládos.
Modern család VII./13.
(MODERN FAMILY VII.)

Modern Család VII./13.
A sorozat három család kalandjait követi nyomon: Jay nála sokkal fiatalabb (és dögösebb) feleségével nevelik Mannyt, Jay meleg fia, Mitch élettársával épp most fogadtak örökbe egy kislányt, miközben Jay lánya, Claire már nagycsaládos.
Modern család VII./14.
(MODERN FAMILY VII.)

Modern Család VII./14.
A sorozat három család kalandjait követi nyomon: Jay nála sokkal fiatalabb (és dögösebb) feleségével nevelik Mannyt, Jay meleg fia, Mitch élettársával épp most fogadtak örökbe egy kislányt, miközben Jay lánya, Claire már nagycsaládos.
Modern család VII./15.
(MODERN FAMILY VII.)

Modern Család VII./15.
A sorozat három család kalandjait követi nyomon: Jay nála sokkal fiatalabb (és dögösebb) feleségével nevelik Mannyt, Jay meleg fia, Mitch élettársával épp most fogadtak örökbe egy kislányt, miközben Jay lánya, Claire már nagycsaládos.
Modern család VII./16.
(MODERN FAMILY VII.)

Modern Család VII./16.
A sorozat három család kalandjait követi nyomon: Jay nála sokkal fiatalabb (és dögösebb) feleségével nevelik Mannyt, Jay meleg fia, Mitch élettársával épp most fogadtak örökbe egy kislányt, miközben Jay lánya, Claire már nagycsaládos.
Modern Család VII./17.

Modern család VII./17.
(MODERN FAMILY VII.)

Modern Család VII./18.
A sorozat három család kalandjait követi nyomon: Jay nála sokkal fiatalabb (és dögösebb) feleségével nevelik Mannyt, Jay meleg fia, Mitch élettársával épp most fogadtak örökbe egy kislányt, miközben Jay lánya, Claire már nagycsaládos.
Modern család VII./18.
(MODERN FAMILY VII.)

Modern Család VII./19.
A sorozat három család kalandjait követi nyomon: Jay nála sokkal fiatalabb (és dögösebb) feleségével nevelik Mannyt, Jay meleg fia, Mitch élettársával épp most fogadtak örökbe egy kislányt, miközben Jay lánya, Claire már nagycsaládos.
Modern család VII./19.
(MODERN FAMILY VII.)

Modern Család VII./2.
A sorozat három család kalandjait követi nyomon: Jay nála sokkal fiatalabb (és dögösebb) feleségével nevelik Mannyt, Jay meleg fia, Mitch élettársával épp most fogadtak örökbe egy kislányt, miközben Jay lánya, Claire már nagycsaládos.
Modern család VII./2.
(MODERN FAMILY VII. - THE DAY ALEX LEFT FOR COLLEGE)

Alex ma utazik

Phil és Claire szülői érzéseit kicsit megtépázza, amikor kiderül, hogy Alex szándékosan rosszul adta meg nekik a kollégiumba való költözés időpontját. Phil megkéri Luke-ot, hogy segítsen neki megmutatni a házat, ő azonban inkább a barátaival szeretne tölteni az idejét. Eközben mindenki kifogásokat keres, csakhogy ne kelljen elmenniük Lily focimeccsére.

Rendező: Jeffrey Walker

Modern Család VII./20.
A sorozat három család kalandjait követi nyomon: Jay nála sokkal fiatalabb (és dögösebb) feleségével nevelik Mannyt, Jay meleg fia, Mitch élettársával épp most fogadtak örökbe egy kislányt, miközben Jay lánya, Claire már nagycsaládos.
Modern család VII./20.
(MODERN FAMILY VII.)

Modern Család VII./21.
A sorozat három család kalandjait követi nyomon: Jay nála sokkal fiatalabb (és dögösebb) feleségével nevelik Mannyt, Jay meleg fia, Mitch élettársával épp most fogadtak örökbe egy kislányt, miközben Jay lánya, Claire már nagycsaládos.
Modern család VII./21.
(MODERN FAMILY VII.)

Modern Család VII./22.
A sorozat három család kalandjait követi nyomon: Jay nála sokkal fiatalabb (és dögösebb) feleségével nevelik Mannyt, Jay meleg fia, Mitch élettársával épp most fogadtak örökbe egy kislányt, miközben Jay lánya, Claire már nagycsaládos.
Modern család VII./22.
(MODERN FAMILY VII.)

Modern család VII./3.
(MODERN FAMILY - THE CLOSET CASE)

Túl sok szekrény

A munkanélküli Mitchell nehéz helyzetben találja magát, amikor munkát ajánlanak neki Jay legnagyobb ellenlábasának cégénél.

Modern Család VII./3.
A sorozat három család kalandjait követi nyomon: Jay nála sokkal fiatalabb (és dögösebb) feleségével nevelik Mannyt, Jay meleg fia, Mitch élettársával épp most fogadtak örökbe egy kislányt, miközben Jay lánya, Claire már nagycsaládos.
Modern család VII./4.
(MODERN FAMILY VII. - SHE CRAZY)

Dilis a csaj

Phil keltetőt épít néhány kacsatojásnak. Gloria megpróbálja helyreállítani Manny önbizalmát, miközben azon igyekszik, hogy megismerkedjen a kedvenc színésznőjével. Mitchnek nagyon nem tetszik, ahogy néhány srác, Cam egykori alma materéből a felszínre hozza párja macsós oldalát.

Rendező: Gail Mancuso

Modern Család VII./4.
(MODERN FAMILY VII. EP. 04 - SHE CRAZY)

Rendezte: Gail Mancuso

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofía Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson

Modern család VII./5.
(MODERN FAMILY VII. - THE VERDICT)

Az ítélet

Gloriát esküdtnek jelölik egy tárgyalásra. Claire izgatott, hogy nagy élményt szerezzen Haleynek és Alexnek a "Vidd magaddal a lányodat munkába" napon, de az alkalmazottak nem könnyítik meg a helyzetét. Phil úgy dönt, hogy Luke és Manny órái helyett közszolgálati napot tart, ami több okból is tanulságosnak bizonyul. Gloria izgatott a feladatai miatt, és Jayre hagyja, hogy segítsen Joe óvodájának. Cam és Mitch pedig nem értenek egyet abban, kiket hívjanak meg a bulijukba. Talán Gloria segíthet nekik?

Rendező: Alisa Statman

Modern Család VII./5.
(MODERN FAMILY)

A sorozat három család kalandjait követi nyomon: Jay nála sokkal fiatalabb (és dögösebb) feleségével nevelik Mannyt, Jay meleg fia, Mitch élettársával épp most fogadtak örökbe egy kislányt, miközben Jay lánya, Claire már nagycsaládos.

Modern család VII./6.
(MODERN FAMILY VII.)

Modern Család VII./6.
(MODERN FAMILY)

A sorozat három család kalandjait követi nyomon: Jay nála sokkal fiatalabb (és dögösebb) feleségével nevelik Mannyt, Jay meleg fia, Mitch élettársával épp most fogadtak örökbe egy kislányt, miközben Jay lánya, Claire már nagycsaládos.

Modern család VII./7.
(MODERN FAMILY VII.)

Modern Család VII./7.
(MODERN FAMILY)

A sorozat három család kalandjait követi nyomon: Jay nála sokkal fiatalabb (és dögösebb) feleségével nevelik Mannyt, Jay meleg fia, Mitch élettársával épp most fogadtak örökbe egy kislányt, miközben Jay lánya, Claire már nagycsaládos.

Modern Család VII./8.

Modern család VII./8.
(MODERN FAMILY VII.)

Modern Család VII./9.
(MODERN FAMILY)

A sorozat három család kalandjait követi nyomon: Jay nála sokkal fiatalabb (és dögösebb) feleségével nevelik Mannyt, Jay meleg fia, Mitch élettársával épp most fogadtak örökbe egy kislányt, miközben Jay lánya, Claire már nagycsaládos.

Modern család VII./9.
(MODERN FAMILY - WHITE CHRISTMAS)

Fehér karácsony

Mivel Gloria még sosem tapasztalta meg a tökéletes fehér karácsonyt, ezért az egész családnak kibérel egy házat a hegyekben, és Andyt is elhívja ünnepelni.

VIII. évad

Az új évadban a vakációról visszatérő családok Apák Napján találkoznak, hogy ott folytassák a történetet, ahol abbahagyták: mindenki próbálja egyenesbe hozni vagy épp tartani az életét.
Jelenleg egyetlen epizód sincs adásban!
Modern Család VIII./1.
(MODERN FAMILY)

A sorozat három család kalandjait követi nyomon: Jay nála sokkal fiatalabb (és dögösebb) feleségével nevelik Mannyt, Jay meleg fia, Mitch élettársával épp most fogadtak örökbe egy kislányt, miközben Jay lánya, Claire már nagycsaládos.

Modern család VIII./10.
(MODERN FAMILY - RINGMASTER KEIFTH)

A porondmester

Cam egy új évi lakomával lepi meg a családot. Amikor kezdenek nehezen alakulni a dolgok, Mitch úgy dönt, hogy felhasználja a karácsonyra kapott inaskuponját. Cam hamarosan rájön, hogy az inas az egyik exe, egy porondmester.

Modern Család VIII./10.
A sorozat három család kalandjait követi nyomon: Jay nála sokkal fiatalabb (és dögösebb) feleségével nevelik Mannyt, Jay meleg fia, Mitch élettársával épp most fogadtak örökbe egy kislányt, miközben Jay lánya, Claire már nagycsaládos.
Modern Család VIII./11.

Modern Család VIII./12.

Modern Család VIII./13.

Modern Család VIII./14.

Modern Család VIII./15.

(MODERN FAMILY - FINDING FIZBO)

Fizbo nyomában

Cam végtelen haragra gerjed, amikor valaki egy videót küld neki, amiben meggyalázzák a Fizbo jelmezt, úgyhogy mindenképpen szeretné helyreállítani Fizbo jó hírét. Phil végre találkozik az új mostohatestvérével Frank legénybúcsúján.

Modern család VIII./16.
(MODERN FAMILY - BASKETBALL!)

Kosárlabda

Az előző évi balsikerű jótékonysági kosárlabdameccs után Phil egész évben edzett, hogy jobb legyen. Charles Barkley és DeAndre Jordan is elmennek a meccsre, Phil pedig próbál nem összeomlani a nyomás alatt.

Modern Család VIII./16.
A sorozat három család kalandjait követi nyomon: Jay nála sokkal fiatalabb (és dögösebb) feleségével nevelik Mannyt, Jay meleg fia, Mitch élettársával épp most fogadtak örökbe egy kislányt, miközben Jay lánya, Claire már nagycsaládos.
Modern Család VIII./17.

Modern Család VIII./18.

Modern Család VIII./19.

Modern Család VIII./2.

Modern Család VIII./20.

Modern Család VIII./21.

Modern Család VIII./22.

(MODERN FAMILY - THE GRADUATES)

Végzősök

A Pritchett-Dunphy-Tucker klán Luke és Manny bizonyítványosztására készülnek, miközben elérzékenyülnek az idő múlásán. Manny apja is eljön és eltölt egy vad éjszakát a fiával.

Modern Család VIII./3.
(MODERN FAMILY)

A sorozat három család kalandjait követi nyomon: Jay nála sokkal fiatalabb (és dögösebb) feleségével nevelik Mannyt, Jay meleg fia, Mitch élettársával épp most fogadtak örökbe egy kislányt, miközben Jay lánya, Claire már nagycsaládos.

Modern Család VIII./4.

Modern Család VIII./5.

Modern Család VIII./6.

(MODERN FAMILY - THANKSGIVING JAMBOREE)

Hálaadásnapi dzsembori

Cameron nem sajnálja a pénzt, amikor a szokásos Pritchett-Tucker hálaadásnapi buli megszervezéséről van szó.

Modern Család VIII./7.
A sorozat három család kalandjait követi nyomon: Jay nála sokkal fiatalabb (és dögösebb) feleségével nevelik Mannyt, Jay meleg fia, Mitch élettársával épp most fogadtak örökbe egy kislányt, miközben Jay lánya, Claire már nagycsaládos.
Modern család VIII./8.
(MODERN FAMILY - THE ALLIANCE)

A szövetség

Haley egy gondtalan csajos napot szeretne tartani Rainer Shine lányával, de kicsit feszültebbre sikerül az esemény, mint várta. Luke kompromittáló helyzetben találja magát egy özveggyel a klubban, amivel véletlenül sokat segít Jaynek.

Modern Család VIII./8.
A sorozat három család kalandjait követi nyomon: Jay nála sokkal fiatalabb (és dögösebb) feleségével nevelik Mannyt, Jay meleg fia, Mitch élettársával épp most fogadtak örökbe egy kislányt, miközben Jay lánya, Claire már nagycsaládos.
Modern család VIII./9.
(MODERN FAMILY - SNOW BALL)

Téli bál

Manny és Luke egy elírás miatt jóval többet költenek az iskolai bál megszervezésére, mint amekkora a keret volt. Gloria, Claire, Mitch és Cam jelentkeznek felügyelőnek, Jay szeretné úszni a dolgot, de a terve a visszájára sül el.

Modern Család VIII./9.
A sorozat három család kalandjait követi nyomon: Jay nála sokkal fiatalabb (és dögösebb) feleségével nevelik Mannyt, Jay meleg fia, Mitch élettársával épp most fogadtak örökbe egy kislányt, miközben Jay lánya, Claire már nagycsaládos.

IX. évad

A Pritchett-Dunphy-Tucker klán színes család, Jay Pritchettel az élén. A második feleségével együtt terelgetik legfiatalabb fiuk, Joe és Gloria fia, Manny életét. Közben Jay lánya, Claire és férje életvezetésből vizsgázik, míg a fiúk az egyetem utáni lépésen mereng. A középső lányuk Alex az akadémia és a szociális élet között egyensúlyozik, míg a legidősebb Haley még otthon lakik. Végül ott van Jay fia, Mitchell, aki a férjével, Cammel retteg, mert az örökbefogadott lányuk elkezdi a gimit.
Jelenleg egyetlen epizód sincs adásban!
Modern család II./14.
(MODERN FAMILY II. - BIXBY'S BACK)

Romantika a javából

Ismét itt a Valentin-nap, Phil és Claire felveszik alteregójukat, míg Jay különleges meglepetéssel készül Gloria-nak.

Rendező: Chris Koch

Modern család II./15.
(MODERN FAMILY II. - PRINCESS PARTY)

Parti szépséghibákkal

Közeleg Lily születésnapja, és Mitchell közli Cam-mel, hogy nem öltözhet be bohócnak az ünnepségen. A Dunphy házba pedig vendégségbe érkezik DeDe, aki Claire korábbi barátját is magával hozza.

Rendező: Michael Spiller

Modern család II./16.
(MODERN FAMILY II. - REGRETS ONLY)

Botcsinálta felszolgáló

Gloria segít Philnek kideríteni, hogy miért mérges rá Claire. Mitchell elfelejti kiküldeni a meghívókat Cam adománygyűjtőjére. Alex pedig megpróbálja bebizonyítani, hogy Haley hazudik a munkahelyéről.

Rendező: Dean Parisot

Modern család II./17.
(MODERN FAMILY II. - TWO MONKEYS AND A PANDA)

Téma lezárva!

Cameron szeretne egy könyvet írni Lily örökbefogadásáról. Claire megpróbálja kibékíteni lányait. Gloria pedig megijed, amikor Jay két szomszédos sírhelyet szeretne vásárolni.

Rendező: Beth McCarthy-Miller

Modern család II./18.
(MODERN FAMILY II.)

Modern család II./19.
(MODERN FAMILY II.)

Modern család II./20.
(MODERN FAMILY II.)

Modern család II./21.
(MODERN FAMILY II.)

Modern család II./22.
(MODERN FAMILY II.)

Modern család II./23.
(MODERN FAMILY II.)

Modern család II./24.
(MODERN FAMILY II.)

Modern család IX./1.
(MODERN FAMILY)

Komédiasorozat egy csapat idegenről, akiknek a repülőgépe lezuhant egy lakatlan szigetre, ahol számos veszéllyel kell szembenézniük. Elsősorban azonban magukat kell legyőzniük: nincs többé háromrétegű wc-papír, csak dörzsis pálmalevél, nincs Facebook, csak beszélgetés a tábortűz körül, nincs sous-vide jércemell, csak a gépről megmaradt sós mogyi.

Modern család IX./10.
(MODERN FAMILY)

Komédiasorozat egy csapat idegenről, akiknek a repülőgépe lezuhant egy lakatlan szigetre, ahol számos veszéllyel kell szembenézniük. Elsősorban azonban magukat kell legyőzniük: nincs többé háromrétegű wc-papír, csak dörzsis pálmalevél, nincs Facebook, csak beszélgetés a tábortűz körül, nincs sous-vide jércemell, csak a gépről megmaradt sós mogyi.

Modern család IX./11.
(MODERN FAMILY IX. - HE SAID, SHE SHED)

Női lak

Jay felfedezi Joe tehetségét a golfhoz. Claire női lakot szeretne magának a hátsó kertben. Pam pedig felébreszt Cam-ben egy fájó gyermekkori emléket.

Rendező: Jim Hensz

Modern család IX./12.
(MODERN FAMILY IX. - DEAR BELOVED FAMILY)

Szeretett családom

Gloriának be kell vinnie Philt a kórházba egy sürgős műtétre, miután erős fájdalmai vannak a hasában. Az egész család összegyűlik, hogy támogassa.

Rendező: Gail Mancuso

Modern család IX./13.
(MODERN FAMILY IX. - IN YOUR HEAD)

A fejedben

Luke eltűnik egy rossznak hitt környéken, ezért Manny segítségül hívja Phil-t és Gloria-t, hogy közösen találják meg őt. Jay idegőrlő "ajándékot" kap. Haley pedig furcsa érzéseket vált ki Alex egyik professzorából.

Rendező: Steven Levitan

Modern család IX./14.
(MODERN FAMILY IX. - WRITTEN IN THE STARS)

Meg van írva a csillagokban

Elérkezik a Valentin-nap. Jay és Gloria, Phil és Claire tanácsára szerepjátékkal próbálják feldobni kapcsolatukat. Mitchell és Cam kettesben szeretne vacsorázni, ám az étterembe érve egy nem várt ismerős fogadja őket.

Rendező: Jaffar Mahmood

Modern család IX./15.
(MODERN FAMILY IX. - SPANKS FOR THE MEMORIES)

Fenekestől felforgatva

Jay félreérti Gloria egyik telefonbeszélgetését. Mitchell és Cam fogadást tart, hogy megünnepeljék előbbi új munkahelyét, mikor azonban kiderül, hogy a cég becsődölt, minden a feje tetejére áll.

Rendező: James Bagdonas

Modern család IX./16.
(MODERN FAMILY IX. - WINE WEEKEND)

Tiltott tiara

A család nyaralni megy Haley főnökének házába. Amikor azonban baja esik a tiarának, amihez tilos hozzáérni, a családtagok titkaira fény derül.

Rendező: Beth Miller

Modern család IX./17.
(MODERN FAMILY IX. - ROYAL VISIT)

Agyban nagy

Mitch és Cam spirituális megtisztulásra mennek, azt remélve, segíti majd a házasságukat is. Jay aggódik, hogy Joe szemében nem ő testesíti meg az "igazi férfit". Phil és Claire pedig vitába szállnak, hogy melyikük az okosabb.

Rendező: Gail Mancuso

Modern család IX./18.
(MODERN FAMILY IX. - DADDY ISSUES)

Rémforduló

Mikor Gloria egyik exe meglátogatja őket otthonukban, Jay-nek furcsa gyanúja támad. Lily-vel problémái adódnak Mitchell-nek és Cam-nek. Phil pedig tanácstalan Claire évfordulós ajándékát illetően.

Rendező: Chris Koch

Modern család IX./19.
(MODERN FAMILY IX. - CHIPS AND SALSA)

Benne vagyunk a szószban

Cameron régi álma valóra válik: egy napra rendőr lehet. Haley főnöke Gloria paprikás szószára "feni a fogát". Phil és Claire pedig futóversenyt tartanak egy régi sérelem miatt.

Rendező: Gail Mancuso

Modern család IX./2.
(MODERN FAMILY)

Komédiasorozat egy csapat idegenről, akiknek a repülőgépe lezuhant egy lakatlan szigetre, ahol számos veszéllyel kell szembenézniük. Elsősorban azonban magukat kell legyőzniük: nincs többé háromrétegű wc-papír, csak dörzsis pálmalevél, nincs Facebook, csak beszélgetés a tábortűz körül, nincs sous-vide jércemell, csak a gépről megmaradt sós mogyi.

Modern család IX./20.
(MODERN FAMILY IX. - MOTHER!)

Anyám!

Luke és Phil súlyos hibát követnek el. Mitchell rájön, hogy anyja évek óta manipulálja Cam-en keresztül. Manny új filmjének pedig elérkezik a premierje.

Rendező: Eric Seaton

Modern család IX./21.
(MODERN FAMILY)

Haley megismeri Arvin szüleit, de a dolgok nem a terv szerint mennek, a sors egy váratlan találkozáshoz vezet az eddigi összes exével. Ezalatt a család elmegy egy idősek otthonába, hogy meglátogassa Jay goromba nővérét, Beckyt, és visszavágjon neki.

Modern család IX./22.
(MODERN FAMILY)

Mitchell titokban elmegy a "Hőskorra" a rajongótársával, Phillel, amire beöltöznek a kedvenc karaktereiknek a Kardok Csatájából. Minden rendben megy, amíg Phil el nem követi a végzetes hibát.

Modern család IX./3.
(MODERN FAMILY)

Komédiasorozat egy csapat idegenről, akiknek a repülőgépe lezuhant egy lakatlan szigetre, ahol számos veszéllyel kell szembenézniük. Elsősorban azonban magukat kell legyőzniük: nincs többé háromrétegű wc-papír, csak dörzsis pálmalevél, nincs Facebook, csak beszélgetés a tábortűz körül, nincs sous-vide jércemell, csak a gépről megmaradt sós mogyi.

Modern család IX./4.

Modern család IX./5.

Modern család IX./6.

Modern család IX./7.

Modern család IX./8.

Modern család IX./9.

Modern család XI./1.
Modern család XI./10.
Modern család XI./11.
Modern család XI./12.
Modern család XI./13.
Modern család XI./2.
Modern család XI./3.
Modern család XI./4.
Modern család XI./5.
Modern család XI./6.
Modern család XI./7.
Modern család XI./8.
Modern család XI./9.

X. évad

Modern család X./1.
(MODERN FAMILY X. - I LOVE A PARADE)

Felemelő felvonulás

Elérkezik a július 4. Phil és Luke gőzerővel készülnek a hot dog evő versenyre. Jay régi álma végre beteljesül. Mitchell és Cameron pedig videót hamisítanak.

Rendező: James Bagdonas

Modern Család X./1.
(MODERN FAMILY)

A Pritchett-Dunphy-Tucker klán jóval többet tervez, mint néhány tűzijáték, amikor összejönnek a július 4-i parádéra, ahol Jay játssza a főmarsallt.

Modern Család X./10.
(MODERN FAMILY)

Haley olyan karácsonyi ajándékot akar adni a családnak, amit sosem felejtenek el, amennyiben megtalálja a tökéletes pillanatot.

Modern család X./10.
(MODERN FAMILY X. - STUCK IN A MOMENT)

A legjobb pillanat

Elérkezik a karácsony. Haley és Dylan igyekszik megtalálni a megfelelő pillanatot, hogy közöljék az örömhírt. Jay, Gloria, Manny és Joe kiszorulnak otthonukból. Mitch és Cam pedig mindent megtesznek, hogy megtudják, mit kért Cal a Mikulástól.

Rendező: Fred Savage

Modern Család X./11.
(MODERN FAMILY)

Claire és Phil nincsenek meggyőződve arról, hogy Haley és Dylan elboldogulnak majd, amikor elköltöztetik őket az új lakásukba még a baba születése előtt. Eközben Pameron hamarabb szabadul a börtönből, és van egy tisztázatlan ügye Mitchell-lel.

Modern család X./11.
(MODERN FAMILY X. - A MOVING DAY)

A költözés

Claire és Phil aggódva figyelik Haley és Dylan összeköltözését. Mitchell nehéz helyzetbe kerül, miután Pam-et kiengedik a börtönből. Gloria pedig megkéri Jay-t, hogy beszéljen Manny-vel a Sherry-vel való kapcsolatáról.

Rendező: Iwona Kanclerz

Modern Család X./12.
(MODERN FAMILY)

Phil és Claire úgy határoznak, hogy kerékpártúrára indulnak Olaszországon keresztül, mielőtt nagyszülőkké válnának. Dylan bemutatja őket az anyjának, akinek érdekes múltja van.

Modern család X./12.
(MODERN FAMILY X. - BLASTS FROM THE PAST)

Kísért a múlt

Mitchell és Cam összevitatkoznak egy előkerülő felnőtt magazin miatt. Jay hitét veszti egy általa nagyra tartott ősében. Phil és Claire pedig Olaszországba készülnek, amikor váratlan vendégek toppannak be hozzájuk.

Rendező: Fred Savage

Modern Család X./13.
(MODERN FAMILY)

Miközben Cam egy prezentációt készít a diákjainak a jövőbeli céljaikról, neki is meg kell harcolnia egy iskolai zaklatóval. Jaynek adódik egy kisebb technikai problémája a videokonferenciával.

Modern család X./13.
(MODERN FAMILY X. - WHANEX?)

Mosd mile?

Cam fontos iskolai előadásra készül. Phil, Gloria és Joe modellnek áll. Jay pedig látogatást tesz a régi irodában, miután rosszul sül el a reggeli meeting.

Rendező: Elaine Ko

Modern Család X./14.
(MODERN FAMILY)

Phil legyőzheti eddigi legnagyobb ingatlanos kihívását, amikor azt hiszi, megtalálta Pepper álomházát. Eközben Mitch és Cam elmennek Lily kedvenc bloggerének exkluzív eseményére azzal a céllal, hogy összehozzák őt Lilyvel.

Modern család X./14.
(MODERN FAMILY X. - WE NEED TO TALK ABOUT LILY)

Beszélnünk kell Lilyről

Jay nem meri megoperáltatni Stella-t. Cam-nek és Mitchell-nek problémái adódnak Lily-vel. Phil pedig igyekszik eladni egy házat Pepper-nek, ami nehéz feladatnak bizonyul.

Rendező: Abraham Higginbotham

Modern Család X./15.
(MODERN FAMILY)

Jay Super Bowl partit rendez, Claire pedig egy babaköszöntőt Haley-nek - mindkettő Jay házában lesz. Mi baj lehet?

Modern család X./15.
(MODERN FAMILY X.)

Modern Család X./16.
(MODERN FAMILY)

Lily egy olyan női mérföldkőhöz érkezett, amire Cam és Mitch nem voltak felkészülve - egyáltalán nem - ezért erősítést hívnak.

Modern család X./16.
(MODERN FAMILY X.)

Modern Család X./17.
(MODERN FAMILY)

Mitch, Cam és Phil elrontják Jay éves túráját, amin egy ritka fehér fejű rétisast keres, miután Gloria megkéri őket, hogy tartsák szemmel Philt. Gloria, Alex, Claire és Haley összejönnek, hogy berendezzék a babaszobát.

Modern család X./17.
(MODERN FAMILY X.)

Modern Család X./18.
(MODERN FAMILY)

Dylant és Luke-ot lenyűgözik Bill hősies tűzoltótörténetei, amitől Phil úgy érzi, elvesztette férfiasságát. Hogy jó benyomást tegyen a srácokra, áthívja őket egy bunyós estére, ami totális katasztrófává válik.

Modern család X./18.
(MODERN FAMILY X.)

Modern Család X./19.
(MODERN FAMILY)

Claire átalakítja magát azzá a lánnyá, aki mindig "igent" mond, hogy kevésbé legyen negatív, így véletlenül támogatja Luke új munkahelyi kapcsolatát.

Modern család X./19.
(MODERN FAMILY X.)

Modern család X./2.
(MODERN FAMILY X. - KISS AND TELL)

Kiderül a románc

A család összegyűlik Jay-ék házában. Phil úgy dönt, ignorálja apósát. Gloria azt gyanítja, Manny meleg. Claire pedig szeretné megtudni, mit titkol Haley.

Rendező: Steven Levitan

Modern Család X./2.
(MODERN FAMILY)

Haley-nek segítségre van szüksége a döntésben, hogy elmondja-e Arvinnak a csókot Dylannel, ezért Mitch és Cam ad neki tanácsot. Eközben Gloria arra gyanakszik, hogy Manny kanadai barátnője nem is létezik, és meg akarja tudni az igazságot.

Modern Család X./20.
(MODERN FAMILY)

Haley és Dylan meg akarnak szökni, mielőtt megszületne a baba, de nem megy olyan simán, mint ahogyan azt remélték. Eközben Jay próbálja felfuttatni az új üzletét, ezért udvarolni kezd egy Instagram-celebnek.

Modern család X./20.
(MODERN FAMILY X.)

Modern Család X./21.
(MODERN FAMILY)

Cam végre lehetőséget kap, hogy tündököljön, amkor az utolsó pillanatban megkérik, vezesse le a gimis érettségi ünnepséget, ahol Jay tartja az érettségi beszédet.

Modern család X./21.
(MODERN FAMILY X. - COMMENCEMENT)

A ballagás

Manny vesztegetésen kapja Gloria-t. Phil és Claire igyekeznek lenyűgözni egykori vetélytársaikat. Jay és Cam pedig nagy beszédre készülnek.

Rendező: Eric Seaton

Modern Család X./22.
(MODERN FAMILY)

Ahogy közeledik Haley és Dylan ikreinek születése, végtekintjük minden családtag tavalyi születésnapját.

Modern család X./22.
(MODERN FAMILY X. - A YEAR OF BIRTHDAYS)

Egy évnyi születésnap

Ahogy közeleg Haley és Dylan gyermekeinek születése, a család egyes tagjai felelevenítik születésnapi élményeiket.

Rendező: Steven Levitan

Modern család X./3.
(MODERN FAMILY X. - A SKETCHY AREA)

A rossz rajz

Phil egyetemi tanárnak áll. Mitchell fontos tárgyalásra készül, azonban egy félresikerült rajz alaposan felborzolja a kedélyeket. Jay régimódi módszerei pedig nem várt reakciót váltanak ki a cég új partnerénél.

Rendező: Jeffrey Walker

Modern Család X./3.
(MODERN FAMILY)

Phil előtt egy váratlan új karrierlehetőség nyílik, amikor beugrik Luke egyetemére, eközben Claire és Jay egy modern tudatos hipervállalattal üzletel.

Modern család X./4.
(MODERN FAMILY X.)

Modern Család X./4.
(MODERN FAMILY)

Haley nem tud választani a jelenlegi és a korábbi kapcsolata között, de döntenie kell.

Modern család X./5.
(MODERN FAMILY X.)

Modern Család X./5.
(MODERN FAMILY)

Egy újabb emlékezetes Halloween tele jelmezekkel és csokit vagy csalunkkal a Dunphy-Pritchett-Tucker klánnál, amikor egy óriási váratlan hírrel szembesülnek.

Modern Család X./6.
(MODERN FAMILY)

Phil rájön, hogy az ingatlanvállalati óráját törölni fogják, ha még egy hallgató leadja, ezért beveti sármját és csáberejét, hogy visszatartsa a diákját, Paige-et a kilépéstől, akit Luke áthív vacsorára.

Modern család X./6.
(MODERN FAMILY X. - ON THE SAME PAIGE)

Elle-csábítás

Phil átesik a ló másik oldalára, amikor túlságosan közvetlen egyik tanítványával. Jay közben teljesen ártatlanul közeledik Joe egyik osztálytársának anyukájához, Mitch és Cam azonban elültetik a bogarat a fülében...

Rendező: Ryan Case

Modern Család X./7.
(MODERN FAMILY)

Amikor Cam elfelejti a kedvenc country dalának a szövegét, Mitch-et hibáztatja érte, és úgy dönt, újra kapcsolatba kell lépnie a gyökereivel, ezért szerez egy csirkét.

Modern család X./7.
(MODERN FAMILY X. - DID THE CHICKEN CROSS THE ROAD?)

Átment a csirke az úton?

Cameron csirkét hoz a házhoz, hogy emlékeztesse magát, honnan is jött. A Dunphy család interjúra készül, amely Alex új munkájának egyik feltétele. Gloria és Jay pedig konfliktusba kerül egy focimeccs miatt.

Rendező: Eric Seaton

Modern Család X./8.
(MODERN FAMILY)

Haley-nek anyai jótanácsra van szüksége Claire-től, amkor átgondolja a jövőjét Dylannel és a karrierjével kapcsolatban. Ezalatt Jay és Cam nem túl korrekt edzői stílusuk miatt órákat vesznek Mannytől és Philtől, hogy kedvesebbek legyenek.

Modern család X./8.
(MODERN FAMILY X. - KIDS THESE DAYS)

Ezek a mai fiatalok...

Phil és Mitchell egy valószínűtlen helyen futnak bele Gil Thorpe-ba. Haley-nek anyai tanácsra van szüksége, miután megtudta, hogy terhes. Cameron-nak pedig politikailag korrekt módon kell edzenie csapatát.

Rendező: James Bagdonas

Modern Család X./9.
(MODERN FAMILY)

Dede férje, Jerry a városba jön, hogy birtokát a családra hagyja. Mitch és Claire kicsit nagyobb adagot kap Dede-ből, mint amit kezelni tudnának.

Modern család X./9.
(MODERN FAMILY X. - PUTTING DOWN ROOTS)

Gyökeret ereszteni

Jerry megjelenik, hogy kézbesítse DeDe ingóságait a családtagoknak. A kapott ajándék azonban olyan emléket ébreszt Claire-ben, ami konfliktushoz vezet Phil-lel. Mitch pedig egy fát kap, melynek elültetése hosszú időre lekötné őket jelenlegi lakhelyükön.

Rendező: Kat Coiro

XI. évad

Az utolsó évaddal végleg befejeződnek a színes egyéniségekből álló, többgenerációs família tagjainak kalandjai. Ennek során újabb őszinte és vidám betekintést nyerhetünk a Pritchett-Dunphy-Tucker klán életébe, mindennapjaiba.
Epizódok adásban
Modern Család XI./1.
(MODERN FAMILY)

Haley követné a kézikönyve tanácsait az ikrek nevelése során, de Phil és Claire a saját régi módszereire esküszik. Eközben Manny reklámfilmet rendez Jay kutyaágyainak, abban a reményben, hogy visszahódíthatja ex-barátnőjét.

Modern család XI./1.
(MODERN FAMILY XI. - NEW KIDS ON THE BLOCK)

Babák a fedélzeten

Alex-et honvágy gyötri, mikor tudományos expedícióra utazik. Cam egyik bohóca rejtélyes módon eltűnik. Claire és Phil pedig igyekszik besegíteni Haley-nek a gyerekeknél.

Rendező: Gail Mancuso

Modern család XI./10.
(MODERN FAMILY XI.)

Modern Család XI./10.
(MODERN FAMILY)

Alex új munkahelye lakást bérel számára egy minden luxussal felszerelt társasházban, ahol rengeteg híresség lakik. A család alig várja, hogy éljen a lehetőségekkel, Alex tudta nélkül.

Modern család XI./11.
(MODERN FAMILY XI.)

Modern Család XI./11.
(MODERN FAMILY)

Phil meglátogatja édesapját, miután aggasztó híreket hall felőle.

Modern család XI./12.
(MODERN FAMILY XI.)

Modern Család XI./12.
(MODERN FAMILY)

Mitchell számára tanulságos, amikor váratlanul megjelenik Murray, a házuk régi lakója. Eközben Dunphyékhoz volt szomszédjuk, az azóta tech milliárdos Kenneth érkezik látogatóba, és nagy meglepetése van Phil számára.

Modern család XI./13.
(MODERN FAMILY - PARIS)

Párizs

A család Párizsba látogat, hogy Jay átvehesse a gardrób iparág életműdíját, de ősellensége, Earl Chambers itt is kísérti. Eközben Claire-nek titkos randevúja van a világ egyik legromantikusabb városában.

Modern Család XI./13.
(MODERN FAMILY)

A család Párizsba látogat, hogy Jay átvehesse a gardrób iparág életműdíját, de ősellensége, Earl Chambers itt is kísérti.

Modern család XI./14.
(MODERN FAMILY - SPUDS)

Csacska család

Phil és Claire elviszik Haleyt és Dylant vacsorázni és azzal nyugtatják őket, hogy nem rossz szülők.

Modern Család XI./14.
(MODERN FAMILY)

Phil és Claire vacsorázni viszi Haley-t és Dylant, hogy biztosítsák őket, nem rossz szülők.

Modern család XI./15.
(MODERN FAMILY)

Claire megpályázza álmai állását, ám Phil problémás lépcsője kis híján meghiúsítja az interjút.

Modern család XI./16.
(MODERN FAMILY)

Mitchell nehezen válik meg régi életétől, Gloria segít elbúcsúznia.

Modern család XI./17.
(MODERN FAMILY)

Mitchell és Cam berendezkedik az új életre, Phil és Claire úgy dönt, egyik gyereknek el kell költöznie otthonról, hogy újra élhető legyen a ház.

Modern család XI./18.
(MODERN FAMILY)

A család ráébred, hogy a búcsúzás sokkal nehezebb, mint hitték.

Modern Család XI./2.
(MODERN FAMILY)

Claire mindenkit elküld otthonról, nehogy rossz fényt vessenek rá az üzletasszonyok magazinjának riportere előtt. Eközben Jay minőségi időtöltés gyanánt borkóstolóra hívja Mannyt.

Modern család XI./2.
(MODERN FAMILY XI. - SNAPPED)

Bekattanva

Claire mindenkit elküld otthonról, nehogy rossz fényt vessenek rá az üzletasszonyok magazinjának riportere előtt. Gloria megrémíti Phil-t miután baja esik az egyik tanítványának. Mitchell és Cam pedig új hűtőt vesznek.

Rendező: Michael Spiller

Modern Család XI./3.
(MODERN FAMILY)

Phil, Claire, Alex és Luke szívesen van az ikrekkel, de azért fárasztó vigyázni rájuk. Viszont, amikor rájönnek, hogy a babákkal mennyi mindent könnyebb elintézni, kimenőt adnak Haley-nek.

Modern család XI./3.
(MODERN FAMILY XI.)

Modern Család XI./4.
(MODERN FAMILY)

Mitch és Cam segít Lilynek legyőzni gátlásait, hogy fürdőruhát vegyen fel a medencés bulira, ám közben szembesülnek saját gátlásaikkal. Eközben, Gloriát nagyon lefoglalja a gyakornoki munkája, és Jay úgy érzi, elhanyagolja őt.

Modern család XI./4.
(MODERN FAMILY XI.)

Modern Család XI./5.
(MODERN FAMILY)

Phil elhatározza, hogy Halloweenkor végre alaposan ráijeszt Claire-re.

Modern család XI./5.
(MODERN FAMILY XI.)

Modern Család XI./6.
(MODERN FAMILY)

Gloria kihasználja, hogy egyedül marad az ikrekkel, és titokban meg akarja kereszteltetni őket, mielőtt Haley és Dylan hazaér.

Modern család XI./6.
(MODERN FAMILY XI.)

Modern Család XI./7.
(MODERN FAMILY)

Cameron és Mitchell barátai tévedésből azt hiszik, szakítottak, és egyértelmű, ki mellé állnak. Haley hálaadási vacsorát próbál főzni Claire-nek és Philnek köszönetképpen a segítségükért az ikrek körül.

Modern család XI./7.
(MODERN FAMILY XI.)

Modern Család XI./8.
(MODERN FAMILY)

Dunphyéknál szűkös lesz a ház, amikor Dylan hippi anyja beköltözik, és Claire magányos mostohaapja, Jerry bejelentkezik látogatóba. Eközben Jay és Gloria megpróbál segíteni Manny-nek túljutni a szakításán Sherryvel.

Modern család XI./8.
(MODERN FAMILY XI.)

Modern család XI./9.
(MODERN FAMILY XI.)

Modern Család XI./9.
(MODERN FAMILY)

Cameron szeretné, ha mindenki jól érezné magát a karácsonyi vacsorán, miközben egy vezető edzői állásra készül interjúzni egy másik államban.

Modern család XI./99.
(MODERN FAMILY)

A dokumentumfilm áttekinti az ikonikus sorozat 11 évadát, újraéljük a Modern család kacagtató, szívmelengető, és néha őrült pillanatait.

Modern család XI./999.
(MODERN FAMILY - A MODERN FAREWELL)

A búcsú

Ebben a különleges epizódban felidézzük a legendás sorozat 11 évének legviccesebb, legmelegebb és legbizarrabb pillanatait.

Rendezte: Chris Wilcha

Modern család XI/10.
(MODERN FAMILY XI. EP. 10 - THE PRESCOTT)

Alex új állása a Prescott lakóparkban van, a luxuskörnyezet és az előkelő lakók lenyűgözik a családját. A família tagjai sutyiban szeretnék kipróbálni a szolgáltatásokat: Jay az Arábia Lawrence-t akarja látni deluxe képernyőn, Gloria csúszdázni szeretne, Claire a szuper fodrászatban szeretné tiszteletét tenni. Phil az ínyenc hamburgerre vágyik, Mitch és Cam hírességekkel akar találkozni, Luke és Manny pedig idősebb nőkkel az edzőteremben. Ám a dolgok másként alakulnak, és a számla sem marad el.

Rendezte: Elaine Ko

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofía Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson

Modern család XI/11.
(MODERN FAMILY XI. EP. 11 - LEGACY)

Phil Floridába utazik, hogy meglátogassa az apját, Franket, hogy megbizonyosodjon arról, minden rendben van-e vele. Azt hallotta ugyanis, hogy a régi élelmiszerboltja körül mászkál, és valószínűleg demenciában szenved. Még egy utolsó remek napot töltenek együtt. Eközben Jay megkéri Claire-t és Mitchellt, hogy szedjék össze a régi dolgaikat a garázsból, ami felidézi bennük egy gyermekkori vakáció emlékét. Manny megpróbál lenyűgözni egy lányt a bevásárlóközpontban, akit már tíz éve is akart.

Rendezte: Jason Kemp

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofía Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson

Modern család XI/12.
(MODERN FAMILY XI. EP. 12 - DEAD ON A RIVAL)

Alex asszisztenst keres. Jay Margaretet ajánlja, akit fel is vesz, de nem elégedett. Végül Margaret beismeri, nyugdíjba szeretne menni, de nem akarja, hogy Jay elhagyottnak érezze magát. Philt meglátogatja a régi, gazdag szomszédja, és meglepő ajánlatot tesz. Javier látja Manny show-ját, és meghívja világkörüli utazásra. Jay szerint csak menjen Manny, ám Gloria attól tart, Javier rossz hatással lesz a fiúra. Cam és Mitch meglepődik, amikor a házuk előző tulajdonosa váratlan bejelentést tesz.

Rendezte: Jason Winer

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofía Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson

Modern család XI/13.
(MODERN FAMILY XI. EP. 13 - PARIS)

Jay és családja Párizsba repül, miután Manny azt mondta, hogy díjat kapott a nemzetközi vásáron. Ám a helyszínen kiderül, hogy Manny félreértette a dolgot. Gloria és Manny megpróbálják titkolni ezt Jay előtt. Claire biztosítja Jayt, a családja így is, úgy is büszke rá. Phil meglepi Claire-t, hogy felbukkan Párizsban, Phil pedig meglepődik Guy felbukkanásán, akivel Claire találkozik. Phil féltékeny lesz, de aztán a közös érdeklődési kör összehozza a két férfit, amire Claire lesz féltékeny.

Rendezte: James Bagdonas

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofía Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson

Modern család XI/14.
(MODERN FAMILY XI. EP. 14 - SPUDS)

Visszatérnek egy utolsó évadra a színes egyéniségekből álló, többgenerációs família tagjai. Őszinte és vidám pillantást vethetünk a Pritchett-Dunphy-Tucker klán életébe. Manny kezdi felfedezni a világot. Jay lánya Claire és férje azzal szembesül, hogy a legidősebb lányuk, Haley hazaköltözik az új férjével és az ikrekkel. Dunphyék középső lánya, Alex az akadémián kívüli életét próbálja egyensúlyba hozni. És ott van Mitch és Cam, akik még mindig próbálják megérteni Lilyt, a tehetséges lányukat.

Rendezte: Beth McCarthy Miller

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofía Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson

Modern család XI/15.
(MODERN FAMILY XI. EP. 15 - BABY STEPS)

Visszatérnek egy utolsó évadra a színes egyéniségekből álló, többgenerációs família tagjai. Őszinte és vidám pillantást vethetünk a Pritchett-Dunphy-Tucker klán életébe. Manny kezdi felfedezni a világot. Jay lánya Claire és férje azzal szembesül, hogy a legidősebb lányuk, Haley hazaköltözik az új férjével és az ikrekkel. Dunphyék középső lánya, Alex az akadémián kívüli életét próbálja egyensúlyba hozni. És ott van Mitch és Cam, akik még mindig próbálják megérteni Lilyt, a tehetséges lányukat.

Rendezte: Trey Clinesmith

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofía Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson

Modern család XI/16.
(MODERN FAMILY XI. EP. 16 - I'M GOING TO MISS THIS)

Visszatérnek egy utolsó évadra a színes egyéniségekből álló, többgenerációs família tagjai. Őszinte és vidám pillantást vethetünk a Pritchett-Dunphy-Tucker klán életébe. Manny kezdi felfedezni a világot. Jay lánya Claire és férje azzal szembesül, hogy a legidősebb lányuk, Haley hazaköltözik az új férjével és az ikrekkel. Dunphyék középső lánya, Alex az akadémián kívüli életét próbálja egyensúlyba hozni. És ott van Mitch és Cam, akik még mindig próbálják megérteni Lilyt, a tehetséges lányukat.

Rendezte: Fred Savage

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofía Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson

Modern család XI/17.
(MODERN FAMILY XI. EP. 17 - FINALE, PART 1)

Visszatérnek egy utolsó évadra a színes egyéniségekből álló, többgenerációs família tagjai. Őszinte és vidám pillantást vethetünk a Pritchett-Dunphy-Tucker klán életébe. Manny kezdi felfedezni a világot. Jay lánya Claire és férje azzal szembesül, hogy a legidősebb lányuk, Haley hazaköltözik az új férjével és az ikrekkel. Dunphyék középső lánya, Alex az akadémián kívüli életét próbálja egyensúlyba hozni. És ott van Mitch és Cam, akik még mindig próbálják megérteni Lilyt, a tehetséges lányukat.

Rendezte: Steven Levitan

Főszereplők: Ed O

'Neill, Sofía Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson

Modern család XI/18.
(MODERN FAMILY XI. EP. 18 - FINALE, PART 2)

Visszatérnek egy utolsó évadra a színes egyéniségekből álló, többgenerációs família tagjai. Őszinte és vidám pillantást vethetünk a Pritchett-Dunphy-Tucker klán életébe. Manny kezdi felfedezni a világot. Jay lánya Claire és férje azzal szembesül, hogy a legidősebb lányuk, Haley hazaköltözik az új férjével és az ikrekkel. Dunphyék középső lánya, Alex az akadémián kívüli életét próbálja egyensúlyba hozni. És ott van Mitch és Cam, akik még mindig próbálják megérteni Lilyt, a tehetséges lányukat.

Rendezte: Gail Mancuso

Főszereplők: Ed O

'Neill, Sofía Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson

Modern család XI/7.
(MODERN FAMILY XI. EP. 07 - THE LAST THANKSGIVING)

Cameron és Mitchell barátai azt hiszik, hogy a fiúk szakítottak egymással, azonban szerencsére kiderül, hogy tévednek. Haley megpróbál Hálaadásnapi vacsorát főzni köszönetképpen azért, hogy Claire és Phil mindenben támogatja az ikreket. Később Jay meghívja Philt és Dylant, hogy menjenek ki vele kipróbálni a repülőgép-modelljét.

Rendezte: Eric Dean Seaton

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofía Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson

Modern család XI/8.
(MODERN FAMILY XI. EP. 08 - TREE'S A CROWD)

A Dunphy házban teljes a felfordulás, amikor Dylan hippi anyja beköltözik hozzájuk, szinte szétrepednek a falak. Ráadásul Claire magányos mostohaapja, Jerry is bejelenti, hogy meg akarja látogatni őket. Eközben Mannynek nagy bánata van, szerelmi csalódástól szenved. Jay és Gloria mindent megtesznek annak érdekében, hogy segítsenek neki, hogyan tudná túltenni magát azon, hogy szakítottak Sherryvel.

Rendezte: Julie Bowen

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofía Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson

Modern család XI/9.
(MODERN FAMILY XI. EP. 09 - THE LAST CHRISTMAS)

Cameron azt reméli, hogy mindenki boldog lesz az éves karácsonyi vacsorájukon, miközben ő elrejtőzik, és a nagy állásinterjújára készül az állam vezető edzőjének posztjára. Claire megpróbálja kikerülni Jay állásajánlatát, hogy dolgozzon a kutyaágyakat gyártó cégében. Luke azon gondolkodik, milyen következményekkel járhat Manny egykori barátnőjének megcsókolása. Mitchell arra gyanakszik, hogy Cam a nyaralása során meglátogatja a családját Missouriban.

Rendezte: Jeffrey Walker

Főszereplők: Ed O'Neill, Sofía Vergara, Julie Bowen, Ty Burrell, Jesse Tyler Ferguson

TOP 5 sorozat

Fotó a sorozatból: Ket_pasi_meg_egy_kicsi
amerikai vígjátéksorozat
4.8 - 650 szavazat
Fotó a sorozatból: SpongyaBob_Kockanadrag
amerikai animációs vígjátéksorozat
4.8 - 200 szavazat
Fotó a sorozatból: Egy_rem_rendes_csalad
amerikai vígjáték sorozat
4.8 - 90 szavazat
Fotó a sorozatból: Amerikai_fater
amerikai animációs sorozat
4.8 - 60 szavazat
Fotó a sorozatból: The_Walking_Dead_Daryl_Dixon
4.8 - 17 szavazat
TOP 5 legtöbbet értékelt sorozat
Fotó a sorozatból: Mavi_szerelme
török tévéfilmsorozat
3.8 - 1041 szavazat
Fotó a sorozatból: Ket_pasi_meg_egy_kicsi
amerikai vígjátéksorozat
4.8 - 650 szavazat
Fotó a sorozatból: Szerelem_van_a_levegoben
török filmsorozat
4.5 - 474 szavazat
Fotó a sorozatból: A_hegyi_doktor_ujra_rendel
német-osztrák filmsorozat
4.6 - 463 szavazat
Fotó a sorozatból: Don_Matteo
olasz krimivígjáték
4.6 - 451 szavazat