05.21 00:20
amerikai krimi sorozat,2023
KivonásAz NCIS egy fiatal férfi halála után kezd nyomozni, aki a kabátja alapján tengerész, de az adatbázisban nem szerepel. Később kiderül, hogy az első számú gyanúsított kapcsolatban áll Cooper ügynökkel.Rendező: Cathe
05.21 01:20
amerikai krimi sorozat,2015
Kegyes hazugságBones és Booth látszólag boldogok új életükben. Megszületett a gyermekük, ők pedig tanárként élik hétköznapjaikat. Ám úgy tűnik, Booth számára ez csak a látszat. Egy este nem tér haza, és a laborba érk
05.21 02:15
amerikai krimi-sorozat,2003-2017
Kilépési stratégiaTorres társa küldetés közben eltűnik, ami pedig tovább bonyolítja az ügyet, hogy egy halottnak hitt ügynökkel távozik a férfi. Gibbs és csapata mindent megtesz azért, hogy megtalálják az eltűnt nyomozót
05.21 03:00
amerikai akció-krimisorozat,2009-2020
Egy átkozottul briliáns tervAz NCIS csapata kénytelen szövetkezni két egykori angol bűnözővel, hogy megakadályozzanak egy Észak-Koreai fegyver eladást.Főszereplők: Chris O'Donnell, LL Cool J, Linda Hunt
05.21 03:40
amerikai krimi sorozat,2013
Görkoris amazonokEgy bank páncéltermében holtan találnak egy fiatal nőt, akiről kiderül, hogy a bank alelnöke. A testén látható számos zúzódásból arra következtetnek, hogy a barátja bántalmazhatta. Ám kiderül, hogy egy
05.21 04:25
osztrák krimi sorozat,1997
Az összeesküvésHárom férfi a golfpályán elhatározza, hogy egész egyszerűen megölik az éppen agyaggalamb-lövészettel foglalkozó ismerősüket. Majd a tervet végre is hajtják. Az ifjú titán, Brandtner felügyelő és csap
05.21 05:15
amerikai vígjáték sorozat,2017
A részmunkaidősA szupermarketbe két új dolgozó is érkezik. Kelly teljes, míg Amy kislánya részmunkaidőben kezd el dolgozni. Dina és Garrett kapcsolata fordulóponthoz érkezik, mikor Dina őszintén vall titkáról. Amy agg
05.21 05:40
amerikai akció-krimisorozat,2015
Egy nőt megölnek az otthonában. Az ügyhöz köze van Gabriel Waincroftnak is. Valamint az áldozat kislánya rokoni kapcsolatban áll a Five-0 egyik tagjával...Rendező: Maja VrviloFőszereplők: Alex O'Loughlin, Scott Caan,
05.21 06:30
amerikai dráma sorozat,2021
A pillanatok hőseiMina stresszel, mert el kell hagynia az országot, mivel lejárt a vízuma. A barátja egy igazán érdekes és bonyolult műtéttel lepi meg, hogy legalább erre az időre elfelejtse a problémákat. Conrad egy régi b
05.21 07:30
amerikai krimi sorozat,2009
A legjobb védekezés a támadásA testvérpárt, Nicolet és Marcus Bradent a jemeni rendőrség elfogja gyorshajtásért. A helyzet súlyossá válik, amikor marihuánát is találnak a kocsijukban, az iszlám törvények szerint ugyanis a d
05.21 08:30
osztrák krimi sorozat,1997
Az összeesküvésHárom férfi a golfpályán elhatározza, hogy egész egyszerűen megölik az éppen agyaggalamb-lövészettel foglalkozó ismerősüket. Majd a tervet végre is hajtják. Az ifjú titán, Brandtner felügyelő és csap
05.21 09:30
olasz vígjáték sorozat,2022
A megkerült barát - 2. részNatalina-t mesterséges kómában tartják a kórházban, eközben Massimo folyamatosan mellette van. Greta segíti Franco-t, hogy szálláshoz juthasson és meglátogathassa testvéré
05.21 10:40
német filmsorozat,1985-1989
Az öreg hölgy halálaMeiss kisasszony minden szabadidejét a beteg Kreisler néni mellett tölti. Amikor az idős hölgy meghal és minden örökséget Meiss kisasszonyra hagy, feltűnnek a semmiből a "szerető" roko
05.21 11:40
német filmsorozat,1985-1989
Az örökségKatarina ittasan elgázolt egy gyermeket, most a tárgyalásra vár. Meiss kisasszonyt beperelik a "jogos" örökösök, és megvádolják, hogy csellel szerezte meg az idős hölgy vagyonát. Hildegard főnővér majdne
05.21 12:40
német filmsorozat,1995-2012
Charly és a jégkirálynőKerstin apja új életet kezd. A lány anyja egyre jobban beleéli magát, hogy a lánya aranyérmes korcsolyabajnok lesz, miközben a lánynak már elege van az állandó edzésből.
05.21 13:45
német filmsorozat,1995-2012
TestvérviszályNina túralovas, lovának lába lesérül a meredek kapaszkodón. Dirk és Jörg, a két testvér nem tud megegyezni az örökségen, az egyik eladná, a másik megtartaná és továbbfejlesztené a birtokot. Feldm
05.21 14:45
osztrák krimi sorozat,1997
Az összeesküvésHárom férfi a golfpályán elhatározza, hogy egész egyszerűen megölik az éppen agyaggalamb-lövészettel foglalkozó ismerősüket. Majd a tervet végre is hajtják. Az ifjú titán, Brandtner felügyelő és csap
05.21 15:50
osztrák krimi sorozat,1997
Halálos szenvedély A kikötőben feltehetően gyilkosság történik, amikor egy cégtulajdonosra rázuhan egy hatalmas konténer. Brandtner felügyelő, Rex és társai több irányban kezdik meg a nyomozást, de elsőként az
05.21 16:55
német dráma sorozat,2023
Új terepen - 1. részLorenz évek óta harangöntőként dolgozik és felsége halála után, rövid időben belül megismerkedett Hanne-vel, ám fia nem támogatja a korai továbblépést. A férfi egy nap munkakö
05.21 18:00
német dráma sorozat,2023
Új terepen - 2. részLorenz állapota egyre romlik és Martin, Alexander segítségével próbál rájönni a betegség forrására. Eközben a Gruber családban továbbra is feszültség uralkodik és Franziska ne
05.21 19:00
amerikai akció sorozat,2019
Ússz, vagy elmerülsz!Egy hatalmas tsunami csapódik a partnak a Santa Monica Pier-nél, ahol Buck és Christopher is épp kikapcsolódnak. Buck mindent megtesz, hogy megóvja a fiút, de közben a többi sebesültnek is segíteni próbál. Mad
05.21 20:00
amerikai krimi sorozat,2011
ÚjjászületésBeckett nyomozó az életéért küzd,Castle-t, az eseményekben játszott szerepe miatti bűntudat gyötör, és megpróbálja feltárni, ki áll a brutális lövöldözés mögött. Eközben, visszatérve a körzetbe, Ryannek és
05.21 21:00
amerikai krimi sorozat,2016
A Criminal Minds története az FBI egyik különleges részlegéről szól. A csoport feladata nem kevesebb, mint az ország bűnöző állományát, valamint a bűnözésre hajlamos személyeket analizálni, a különösen veszélyeseket kiszűrni
05.21 22:00

05.21 23:00
amerikai vígjáték,2014
Carly menő New York-i ügyvédnő, aki boldog párkapcsolatban él Mark-kal, amíg rá nem jön, hogy a szerelme kettős életet él. Amikor Carly találkozik Mark feleségével, az odaadó, érzékeny, mindenben tökéletes háziasszonnyal, a szemb
05.22 01:20
amerikai krimi sorozat,2015
BajtársakBrennan és régi-új csapata tovább folytatja a kutatást Booth után. Ahogy még több holttest kerül elő, a gyanúsítottak száma is növekszik. Az FBI új digitális elemzőt küld Angela segítségére. Az ügy ráéb
05.22 02:10
amerikai krimi-sorozat,2003-2017
Csökkentett személyzetGibbs véletlenül összetalálkozik az új törvényszéki pszichológussal, aki eleinte másnak adja ki magát, így próbára téve a férfit. A csapat egy elrabolt nő után kutat, akit később egy autó csomagtartó
05.22 02:55
amerikai akció-krimisorozat,2009-2020
Concours D'EleganceAz NCIS csapata egy elrabolt tenger alatti drón nyomára próbál meg rábukkani. Az első nyomot egy videojáték streamer partiján megsebesített férfi szolgáltatja.Főszereplők: Chris O'Donnell, L
05.22 03:40
amerikai krimi sorozat,2013
Simlisek világaJim és csapata egy holttestet találnak a mocsárban, a körülötte elrendezett tárgyak alapján az eset rituális gyilkosságnak tűnik. A szálak a Floridában ügyeskedő cigányokhoz vezetnek. Jim eb
05.22 04:25
osztrák krimi sorozat,1997
Halálos szenvedély A kikötőben feltehetően gyilkosság történik, amikor egy cégtulajdonosra rázuhan egy hatalmas konténer. Brandtner felügyelő, Rex és társai több irányban kezdik meg a nyomozást, de elsőként az
05.22 05:15
amerikai vígjáték sorozat,2017
Munkahelyi erőszakJonah szemtanúja lesz egy rablásnak a szupermarketben. Jeff látogatást tesz, hogy tisztázzák a történteket. Dina határozottan lép fel, ezért feszültség keletkezik köztük Jonah-val. Garrett bíztatj
05.22 05:40
amerikai akció-krimisorozat,2015
Egy elhagyott, romos, kábítószerfüggők által lakott épületben a Five-O rátalál Gabrielre. A férfi sebesült, így McGarrett és csapata kénytelen megvédeni őt. A feladat nem egyszerű, hiszen Michelle
05.22 06:30
amerikai dráma sorozat,2021
Első napok, utolsó napokNic visszatér a kórházba dolgozni, de már első napján meglepetés éri őt. Új kolléga érkezik, aki látszólag nagy reménység, de sürgős helyzetekben leblokkol. Conrad és Bell egy komoly eseten
05.22 07:30
amerikai krimi sorozat,2009
Szívtelen gyilkosságJaya, a szép, fiatal indiai lány öngyilkos lesz. Nemsokára kiderül, hogy a lány nővére szintén öngyilkosságot követett el pár nappal korábban, pont ugyanazon a helyen. Cal véletlenül belekeveredik a nyomo
05.22 08:30
osztrák krimi sorozat,1997
Halálos szenvedély A kikötőben feltehetően gyilkosság történik, amikor egy cégtulajdonosra rázuhan egy hatalmas konténer. Brandtner felügyelő, Rex és társai több irányban kezdik meg a nyomozást, de elsőként az
05.22 09:30
olasz vígjáték sorozat,2022
Az ártatlan - 1. részDon Massimo igyekszik, hogy kivívja a közösség elfogadását, mit sem sejtve arról, hogy a háta mögött eközben petíciót is szerveznek az elküldésére. Az új pap látogatás tesz egy haldokló
05.22 10:40
német filmsorozat,1985-1989
Az örökségKatarina ittasan elgázolt egy gyermeket, most a tárgyalásra vár. Meiss kisasszonyt beperelik a "jogos" örökösök, és megvádolják, hogy csellel szerezte meg az idős hölgy vagyonát. Hildegard főnővér majdne
05.22 11:40
német filmsorozat,1985-1989
Az optimistaA professzor és felesége elutazik nyaralni. Állandó kapcsolatban vannak az otthoniakkal, így tudják meg, hogy váratlan vendégük érkezett, Christa régen látott barátnője. A hölgy különös viselkedésével e
05.22 12:40
német filmsorozat,1995-2012
Értékes szállítmányCharly elszereti Jonas játékát. Jo Backmann lovát ellopják az állatklinikáról, ahol egészségügyi kivizsgáláson volt. Charly nem csak az ellopott védett madarakat, de a díjnyertes paripát i
05.22 13:45
német filmsorozat,1995-2012
Elmérgesedett viszonyA brandenburgi állatklinikán Mimi, a macska életéért küzdenek. Az orvosok rájönnek, hogy az állat patkánymérget evett, és megpróbálják kideríteni, ki mérgezhette meg. Max és Katha
05.22 14:45
osztrák krimi sorozat,1997
Halálos szenvedély A kikötőben feltehetően gyilkosság történik, amikor egy cégtulajdonosra rázuhan egy hatalmas konténer. Brandtner felügyelő, Rex és társai több irányban kezdik meg a nyomozást, de elsőként az
05.22 15:50
osztrák krimi sorozat,1997
Ellopott boldogság Egy parkban holtan találnak egy egyetemista lányt. A hajában lévő festéknyomok és a zsebében talált kulcs megkönnyítik Brandtner felügyelőnek az azonosítást. A gyilkosság indítéka azonban csak akk
05.22 16:55
német dráma sorozat,2023
A visszaút - 1. részMartin él Franciska ajánlatával és úgy dönt New Yorkba utazik egy időre. Linn próbál hatni Hansra, hogy beszéljen a testvérével a történtekről, de ez kettejük kapcsolat
05.22 18:00
német dráma sorozat,2023
A visszaút - 2. részLilly nehezen viseli a helyzetet és úgy dönt elköltözik a Gruber tanyáról. Martin betegei közti kapcsolat javulni látszik és úgy döntenek bevallják a rég óta őrzött tit
05.22 19:00
amerikai akció sorozat,2019
MentőcsapatokAthena, Maddie, Bobby és a 118-as egység mindent megtesz, hogy a lehető legtöbb embert menekítsen ki a cunami sújtotta területről. Buck kétségbeesetten keresi Christophert...Rendező: Chad LoweFőszereplők: Angela B
05.22 20:00
amerikai krimi sorozat,2011
SzuperhősAmikor egy sikátorban rejtélyes módon meggyilkolnak egy férfit, Castle és Beckett azt hiszik, hogyátlagos gyilkos áll a gyilkosság mögött. A gyanúsított azonosítására tett erőfeszítések azonban nem járnak sike
05.22 21:00
amerikai krimi sorozat,2016
A Criminal Minds története az FBI egyik különleges részlegéről szól. A csoport feladata nem kevesebb, mint az ország bűnöző állományát, valamint a bűnözésre hajlamos személyeket analizálni, a különösen veszélyeseket kiszűrni
05.22 22:00
amerikai krimi sorozat,2017
Matt Simmons ügynök is csatlakozik a viselkedéskutató egységhez, mivel minél gyorsabban meg kell találniuk Mr. Scratch-et, és meg kell menteniük egyik kollégájukat. Rendező: Glenn Kershaw
05.22 23:00

05.23 00:00

05.23 01:00
amerikai krimi sorozat,2015
Az első ügyBrennan és Booth visszatérnek a régi munkahelyükre, bár Booth számára ez tartogat néhány kellemetlen meglepetést. Az első ügyük egy halastóban talált, megcsonkított tudós esete, amelyben a szálak a szervke
05.23 02:00
amerikai krimi-sorozat,2003-2017
Tettesd, míg nem megyClay egyik legféltettebb titka kiderül, amikor a barátját elrabolják, így kénytelen bevonni a csapatot. McGee régi és kínos képéből internetes mém válik, ami nagyon zavarja őt és mindent me
05.23 02:45
amerikai akció-krimisorozat,2009-2020
HumánerőforrásEgy autóbaleset után nyoma vész egy tengerészgyalogosnak, az NCIS tagjai ezért nyomozásba kezdenek. Hamarosan rájönnek, hogy a férfival együtt a laptopja is eltűnt, amelyen az összes visszavonult külön
05.23 03:30
amerikai krimi sorozat,2013
ÉdeshármasJimnek egy olyan gyilkosság szálait kell felgöngyölíteni, melyben három ember is gyanússá válik. Kissé értetlenül áll a poligám beállítottságú trió életéhez.Közben kiderül, hogy apja, Michael, összekülönbözö
05.23 04:15
osztrák krimi sorozat,1997
Ellopott boldogság Egy parkban holtan találnak egy egyetemista lányt. A hajában lévő festéknyomok és a zsebében talált kulcs megkönnyítik Brandtner felügyelőnek az azonosítást. A gyilkosság indítéka azonban csak akk
05.23 05:05
amerikai vígjáték sorozat,2017
Sal halottA szupermarketbe ismét beköszöntött a Halloween, és egy váratlan haláleset árnyékolja be a dolgozók napját. Amy úgy dönt, hogy kipróbálja Jonah telefonján a társkereső alkalmazást, azonban véletlenül egy ismerősn
05.23 05:35
amerikai akció-krimisorozat,2015
McGarrett és csapata megpróbálja kideríteni, hogy honnan származik az a kábítószer, amitől mostanában több függő is meghalt. Egy, az ügyet érintő akció során McGarrett megsérül, így Danny kénytelen
05.23 06:30
amerikai dráma sorozat,2021
Ha egy ajtó becsukódik, egy másik kinyílikNadine megjelent a kórházban és beváltotta ígéretét, valóban nagy meglepetést okozott Praveshnek. Bell fogadott fia kezdi elfogadni, hogy a férfi nem tehetett róla,
05.23 07:30
amerikai krimi sorozat,2009
Megvásárolt szerelemEgy építkezésen három munkás a föld alatt reked: rájuk omlik egy betontömeg. Lightman a helyszínre siet, hogy kiderítse, ki hazudik és mit titkolnak a tragédiával kapcsolatban. A nyomozás során magánél
05.23 08:30
osztrák krimi sorozat,1997
Ellopott boldogság Egy parkban holtan találnak egy egyetemista lányt. A hajában lévő festéknyomok és a zsebében talált kulcs megkönnyítik Brandtner felügyelőnek az azonosítást. A gyilkosság indítéka azonban csak akk
05.23 09:30
olasz vígjáték sorozat,2022
Az ártatlan - 2. részNatalina fültanúja lesz, ahogy Don Massimo-t bántják, ezért úgy dönt, hogy kiáll az új pap mellett. Nardi és Valentina szerelmi helyzete egyre csak bonyolódik, miután a főtörzs úgy hi
05.23 10:40
német filmsorozat,1985-1989
Az optimistaA professzor és felesége elutazik nyaralni. Állandó kapcsolatban vannak az otthoniakkal, így tudják meg, hogy váratlan vendégük érkezett, Christa régen látott barátnője. A hölgy különös viselkedésével e
05.23 11:40
német filmsorozat,1985-1989
AnnaA súlyosan sérült fiúval rendre "csodák" történnek - az orvosok értetlenül állnak a javulás nem várt jelei előtt. Annát Schübel veszi "pártfogásába". Christa ejt néhány szót barátnője előtt Schübel korábbi nőüg
05.23 12:40
német filmsorozat,1995-2012
Legjobb az egyenes útAmikor Maxék megtudják, hogy Wolf autószalont szeretne építeni a szomszédos telken, mindnyájan megpróbálnak kieszelni valamit, amivel ezt megakadályozhatnák. Sven Lange behoz
05.23 13:45
német filmsorozat,1995-2012
A ház uraMax eltökélt szándéka, hogy megjavítsa Katharina kocsiját, de nem jár sikerrel. Lutz Sievers nem hajlandó állatorvoshoz vinni a beteg lovát, mert túl sokba kerülne a kezelés. A helyzetet tovább bonyo
05.23 14:45
osztrák krimi sorozat,1997
Ellopott boldogság Egy parkban holtan találnak egy egyetemista lányt. A hajában lévő festéknyomok és a zsebében talált kulcs megkönnyítik Brandtner felügyelőnek az azonosítást. A gyilkosság indítéka azonban csak akk
05.23 15:50
osztrák krimi sorozat,1997
A bosszúPeter Robner öt évet ült bankrablásért. Annak idején Brandtner volt az, aki elfogta és börtönbe juttatta, ezért a frissen szabadult bűnöző bosszút esküszik és elrabolja Rex-et. Miközben a nyomozók azzal vannak elfogla
05.23 16:55
német-osztrák filmsorozat,2008-2009
HonvágyKlaudia gyermeket vár, férje, Peter benzinkutas, és hetek óta szédülés gyötri. Peter retteg, mert apja annak idején agydaganatbnan halt meg. Peter lezuhan a hegyekben, nem tudni, hogy öngyilkos akart-e lenni, a hegyimen
05.23 18:00
német-osztrák filmsorozat,2008-2009
VálaszútonMartin és Hans nagyon összevesznek, amikor az orvos elmodndja a testvérének, hogy Lily az ő lánya. A kislány kihallgatja a vitát, ami annyira összezavarja, hogy megszökik mindenki elől. Az egész település össze
05.23 19:00
amerikai akció-sorozat,2019
Athena múltjaElőkerül egy fegyver, amit a rendőrség Athena egy régi megoldatlan ügyével hoz kapcsolatba. A nyomozás során visszatekinünk a 90-es évekbe, ahol a fiatal Athena történetét ismerjük meg.Főszereplők: Angela Bassett,
05.23 20:00
amerikai krimi sorozat,2011
Áldozat nélkülA puskalövések, egy menekülő furgon és egy hatalmas vértócsa mind gyilkosságra utalnak, de amikor Castle & Beckett megérkezik a tetthelyre, rájönnek, hogy hiányzik belőle valami - az áldozat! A nyomozás az élethoss
05.23 21:00
amerikai krimi sorozat,2017
Egy jobb helyreA profilozók visszatérnek a kiérdemelt szabadságról, és rögtön egy olyan bűncselekmény ügyében kezdenek el nyomozni, ahol az áldozatok maradványai régi bőröndökből kerülnek elő.Rendező: Diana V
05.23 22:00
amerikai krimi sorozat,2017
Kék angyalEgy elkövető sikeres üzletembereket vesz célba Detroitban. A profilozók a helyszínre érkeznek, majd rövidesen rájönnek, hogy az áldozatok mindegyike egy prostituálthoz köthető.Rendező: Sharat Raju
05.23 23:00
amerikai krimi sorozat,2016
A Criminal Minds története az FBI egyik különleges részlegéről szól. A csoport feladata nem kevesebb, mint az ország bűnöző állományát, valamint a bűnözésre hajlamos személyeket analizálni, a különösen veszélyeseket kiszűrni
05.24 00:00
amerikai krimi sorozat,2017
Matt Simmons ügynök is csatlakozik a viselkedéskutató egységhez, mivel minél gyorsabban meg kell találniuk Mr. Scratch-et, és meg kell menteniük egyik kollégájukat. Rendező: Glenn Kershaw
05.24 01:00
amerikai krimi sorozat,2015
Farkasok köztA csapat legújabb esetéhez, amelyben egy prérifarkasok által szétmarcangolt áldozatot kerül az asztalra, Dr. Brennan új gyakornokot hív segítségül. Ám a bölcs és tapasztalt Dr. Mayer jelenléte nem
05.24 02:00
amerikai krimi-sorozat,2003-2017
HomokcsapdaJimmy megkéri a munkatársait, hogy adományozzanak egy speciális játszótér megépítése érdekében. Torres a nagy rohanásban véletlenül sokkal többet utal el, mint amennyit szeretett volna. Közben a csapat egy rejtélyes
05.24 02:45
amerikai akció-krimisorozat,2009-2020
Kill Beale: 1. részCallen és Sam San Francisco-ba utaznak, hogy Beale nyomára bukkanjanak, akit elraboltak, miközben egy titkos ügyön dolgozott Hetty megbízásából.Főszereplők: Chris O'Donnell, LL Cool J, Linda
05.24 03:30
amerikai krimi sorozat,2013
Süvítő labdákMeggyilkolják az első profi női jai alai játékost. Jim gyanítja, hogy egy versenytársa keze lehet a dologban. A kemény sport férfi játékosai nem nézték jó szemmel egy nő megjelenését. Már csak az a kérdés, kinek
05.24 04:15
osztrák krimi sorozat,1997
A bosszúPeter Robner öt évet ült bankrablásért. Annak idején Brandtner volt az, aki elfogta és börtönbe juttatta, ezért a frissen szabadult bűnöző bosszút esküszik és elrabolja Rex-et. Miközben a nyomozók azzal vannak elfogla
05.24 05:05
amerikai vígjáték sorozat,2017
EgészségalapMateo fülfájásra panaszkodik, azonban anyagi okokból nem tud orvosi segítséget kérni. Amy eltervezi, hogy gyűjtéssel segít neki pénzhez jutni. Glenn aggódik egészsége miatt, ezért úgy dönt, hogy orvoshoz fordu
05.24 05:35
amerikai akció-krimisorozat,2010-2017
McGarrett képtelen meghallgatni Danny kérését. Nem hajlandó pihenni, és a felépülést biztosító szabályokat is sorra szegi meg. A makacssága érthető, hiszen a csapatával egy ravasz sorozatgyilkos után nyomozna
05.24 06:30
amerikai dráma sorozat,2021
Az ismeretlenbeCaine továbbra is küzd azért, hogy ismét visszatérhessen a kórházba, mint orvos. Mina az utolsó napjait tölti a kórházban, mielőtt visszautazik Nigériába, a csapat nem csak Minát, de Austin doktort is elv
05.24 07:30
amerikai krimi sorozat,2009
A jobbik énLeég az Ambrose család háza. Bár a szülők és két gyermekük sikeresen kimenekülnek, a nagymama bennég. Hamarosan gyújtogatás gyanúja merül fel. Az apa, Frank a feltörekvő riportert, Jack Garciát vádolja, és ezt alát
05.24 08:30
osztrák krimi sorozat,1997
A bosszúPeter Robner öt évet ült bankrablásért. Annak idején Brandtner volt az, aki elfogta és börtönbe juttatta, ezért a frissen szabadult bűnöző bosszút esküszik és elrabolja Rex-et. Miközben a nyomozók azzal vannak elfogla
05.24 09:30
olasz vígjáték sorozat,2022
Mások bűnei - 1. részMiután Valentina és Marco kapcsolata napvilágot látott, a fiatal lány bátran szervez programokat párjával. Az egyik alkalomra meginvitálja Anna-t is, aki végül úgy dönt, hogy f
05.24 10:40
német filmsorozat,1985-1989
AnnaA súlyosan sérült fiúval rendre "csodák" történnek - az orvosok értetlenül állnak a javulás nem várt jelei előtt. Annát Schübel veszi "pártfogásába". Christa ejt néhány szót barátnője előtt Schübel korábbi nőüg
05.24 11:40
német filmsorozat,1985-1989
A lábtörésAz orvosok legnagyobb bámulatára Tobias, a balesetet szenvedett fiú egyre jobban összeszedi magát. A kórház új szárnyának főépítészéről kiderül, hogy Anna férje. Brinkmannt egyre jobban idegesíti felesé
05.24 12:40
német filmsorozat,1995-2012
FészekhagyókAmélie-t, a disznót komoly gyomorbántalmakkal hozzák be a klinikára. Kiderül, hogy mérgezése van, és Max elhatározza, hogy utánajár, mi okozhatta. Amélie gazdája, Behrens időközben összeveszik a l
05.24 13:45
német filmsorozat,1995-2012
Igazi állatbarátokCharly három kiscicát talál egy kosárban, amelyet a klinika kapuja elé tett valaki. Maxék nem tudják, kié lehetnek a macskák, de megpróbálják kideríteni. Marlies Lemper kutyája, Káró ne
05.24 14:45
osztrák krimi sorozat,1997
A bosszúPeter Robner öt évet ült bankrablásért. Annak idején Brandtner volt az, aki elfogta és börtönbe juttatta, ezért a frissen szabadult bűnöző bosszút esküszik és elrabolja Rex-et. Miközben a nyomozók azzal vannak elfogla
05.24 15:50
osztrák krimi sorozat,1997
A kuttolóEgy kukkoló lefényképezi, amint a szomszéd házban megfojtanak egy nőt. Miközben a rendőrség keresi a gyilkost, a kukkoló az elkövetőt a fotóval zsarolja. Az ügy rendkívül bonyolult és szövevényes, Brandtner felü
05.24 16:55
német-osztrák filmsorozat,2008-2009
Nehéz szakításJulia, Martin jegyese váratlanul felbukkan Elmauban. Elújságolja a férfinak, hogy megkapta a Los Angelesben megpályázott állást. Amikor szembesül azzal, hogy Martin elvállalta a hegyi doktori állást, n
05.24 18:00
német-osztrák filmsorozat,2008-2009
Kemény csapásLily szeretne egy iskolai kirándulásra elmenni, amit éjszakára szerveznek. Hans nem engedi el a lányt, mert félti, aki így Martinhoz fordul. Az orvos úgy dönt, hogy a kislány részt vehet a kirándul
05.24 19:00
amerikai akció-sorozat,2019
Kiváltó okokA 118-as egység az éves gyakorlatán vesz részt, ahol megismerik az új tűzrendészt... Egy anyuka és két gyermeke autóbalesetet szenvednek, a körülmények miatt különleges mentésre szorulnak. Maddie egy potenciálisan bá
05.24 20:00
amerikai krimi sorozat,2011
BetonbiztosCastle és Beckett egy fiatal nő megölése után nyomoz egy zsaru legrosszabb rémálmával néznek szembe, amikor rájönnek, hogy a gyilkossághoz használt fegyver Ryan régi szolgálati fegyvere - az, amit a hármas g
05.24 21:00
PREMIER
amerikai krimi sorozat,2023
A bunkerbenMiközben az NCIS csapata egy exkluzív buliba készül, amit a miniszter intézett nekik, egy tengerészeti kutató halála után is nyomozniuk kell...Rendező: Kriv Stenders
05.24 22:00
amerikai krimi sorozat,2017
Gyilkos appA Szilícium-völgyet súlyos munkahelyi lövöldözés híre rázza meg, amelyet egy modern drón segítségével követnek el. A profilozók a helyszínre utaznak, hogy utánajárjanak a rejtélyes esetnek, amihez egy iskol
05.24 23:00
amerikai krimi sorozat,2017
Egy jobb helyreA profilozók visszatérnek a kiérdemelt szabadságról, és rögtön egy olyan bűncselekmény ügyében kezdenek el nyomozni, ahol az áldozatok maradványai régi bőröndökből kerülnek elő.Rendező: Diana V
05.25 00:00
amerikai krimi sorozat,2017
Kék angyalEgy elkövető sikeres üzletembereket vesz célba Detroitban. A profilozók a helyszínre érkeznek, majd rövidesen rájönnek, hogy az áldozatok mindegyike egy prostituálthoz köthető.Rendező: Sharat Raju
05.25 01:00
amerikai krimi sorozat,2015
Álmosvölgy legendájaBrennan csapata és az Álmosvölgy legendájából ismert Ichabod Crane és Abbie Mills összefog, hogy közösen oldjanak meg egy polgárháborús rejtélyt, ami egy modern gyilkossághoz köthető. Köz
05.25 02:00
amerikai krimi sorozat,2023
A bunkerbenMiközben az NCIS csapata egy exkluzív buliba készül, amit a miniszter intézett nekik, egy tengerészeti kutató halála után is nyomozniuk kell...Rendező: Kriv Stenders
05.25 02:45
amerikai akció-krimisorozat,2009-2020
AnyaAkhos Laos ügynök a múltban Hetty Lange által lett kiképezve, akire anyjaként tekintett. Most néhány évtizeddel később visszetér, hogy bosszút álljon rajta, és az egész NCIS csapaton, mert úgy gondolja, hogy Hetty elárul
05.25 03:30
amerikai krimi sorozat,2013
GalerinákEgy művészeti mecénássá lett milliárdos olajmágnás holtteste kiesik egy ládából a kikötői rakodás során. Mindez épp az Art Basel előtt történik, ami egy Miamiban megrendezésre kerülő művészeti fesztivál. Néhány
05.25 04:15
osztrák krimi sorozat,1997
A kuttolóEgy kukkoló lefényképezi, amint a szomszéd házban megfojtanak egy nőt. Miközben a rendőrség keresi a gyilkost, a kukkoló az elkövetőt a fotóval zsarolja. Az ügy rendkívül bonyolult és szövevényes, Brandtner felü
05.25 05:10
amerikai krimi-sorozat,2003-2017
Kilépési stratégiaTorres társa küldetés közben eltűnik, ami pedig tovább bonyolítja az ügyet, hogy egy halottnak hitt ügynökkel távozik a férfi. Gibbs és csapata mindent megtesz azért, hogy megtalálják az eltűnt nyomozót
05.25 06:00
amerikai akció-krimisorozat,2010-2017
A Five-0 csapata egy terrortámadást próbál megakadályozni. A tét hatalmas, hiszen Európa nukleáris biztonsága forog kockán.Rendező: Sylvain WhiteFőszereplők: Alex O'Loughlin, Scott Caan, Daniel Dae
05.25 07:00
amerikai akció-krimisorozat,2010-2017
Alicia Brown, a Five-0 munkáját segítő, egykor az FBI-nak dolgozó viselkedéselemző egyik reggel arra ébred, hogy egy idegen férfi holtteste fekszik mellette az ágyban. A tettes kétségtelenül az a sorozatgyilkos, aki után
05.25 08:00
amerikai krimi sorozat,2013
Férfias játékokHoltan találnak egy ügyvédet az amerikai polgárháborút újrajátszó terület közvetlen közelében. A gyilkos szúrás feltehetően egy kardtól származik, és a helyszínen találnak egy polgárháborús egyenruháról l
05.25 09:00
amerikai krimi sorozat,2013
Két tűz közöttJim egy hosszú ideje tartó, családok közötti viszály közepébe csöppen egy gyilkosság kapcsán. Két floridai birtokoscsalád ellenségeskedik egymással, az ügy hátterében a farmok határvonala van. A viszálykodás e
05.25 10:00
amerikai krimi sorozat,2013
Az ördög nem alszikJim egy golfjátékos meggyilkolása ügyében nyomoz, közben készül az esküvőre, ahova Callie barátnői is megérkeznek. Jim már csak egy házvásárlást kell, hogy titokban nyélbe üssön, ugyanis elhatározza, hogy
05.25 11:00
amerikai krimi sorozat,2011
ÚjjászületésBeckett nyomozó az életéért küzd,Castle-t, az eseményekben játszott szerepe miatti bűntudat gyötör, és megpróbálja feltárni, ki áll a brutális lövöldözés mögött. Eközben, visszatérve a körzetbe, Ryannek és
05.25 12:00
amerikai krimi sorozat,2011
SzuperhősAmikor egy sikátorban rejtélyes módon meggyilkolnak egy férfit, Castle és Beckett azt hiszik, hogyátlagos gyilkos áll a gyilkosság mögött. A gyanúsított azonosítására tett erőfeszítések azonban nem járnak sike
05.25 13:00
amerikai krimi sorozat,2023
A bunkerbenMiközben az NCIS csapata egy exkluzív buliba készül, amit a miniszter intézett nekik, egy tengerészeti kutató halála után is nyomozniuk kell...Rendező: Kriv Stenders
05.25 14:00
amerikai vígjáték ,1992
A bővérű Deloris Van Cartier igazán nem az a fajta nő, aki gyámolitásra szorul. Egy másodosztályú kaszinó másodosztályú énekesnőjeként ismer már minden eszközt, amivel leszerelheti a tolakodó férfinépet. Egy nap azonban véletle
05.25 16:15
amerikai akcióvígjáték,2010
Amikor June találkozik a rejtélyes Roy-jal, aki láthatóan nem fél semmitől, titkokkal teli, és mindig a legváratlanabb pillanatokban bukkan fel, azt gondolja, talán ő álmai pasija. Ám hamarosan gyanítani kezdi, hogy valami nem stimmel,
05.25 18:35
amerikai fantasztikus kalandfilm,2016
Sok esztendővel azelőtt, hogy a gonosz Ravenna királynővel végzett volna Hófehér pengéje, Ravenna szó nélkül nézte végig, ahogy a húga, Freya elhagyja a birodalmat, miután szívbemarkoló árulás áldozata lett. Freya képes jéggé f
05.25 21:00
amerikai akciófilm,2022
Will volt felesége rejtélyes módon eltűnik egy benzinkútnál. A férfi a város alvilági bugyraiba ássa magát, miközben a hatóságok elől menekülve versenyt fut az idővel, hogy megtalálja a nőt.Rendező: Brian GoodmanFőszereplők:
05.25 23:00
amerikai dráma,2021
A Gucci-ház megdöbbentő igaz történet a Gucci olasz divatház mögött álló családi birodalomról. Szerelem, árulás, hanyatlás, bosszú és végül gyilkosság szövi át azt a három évtizedet, ami során kiderül, mit jelent, s mennyit