A nácik Anne Frankot és családját 1944. augusztus 4-én letartóztatták, majd néhány héttel később Auschwitzba szállították. Anne, mivel elmúlt 15 éves, elkerülte a gyerekekre váró azonnali elgázosítást, néhány hónappal késő
Kartellek börtönébenCarlos Quijas egy boldog, törvénytisztelő ember, aki az első gyermekét várja a barátnőjével Mexikóban. Az élete azonban gyökeres fordulatot vesz, amikor tévedésből letartóztatják és megkínoz
Tűz és vízA baj nem jár egyedül: Nem elég, hogy egy közeledő vihar miatt le kell zárni két futópályát, az egyik érkező járaton egy utas szívrohamot kap, és azonnali ellátásra van szüksége. Vajon le tud sz
Vészhelyzet nyílt tengeren100 kilométerre a norvég partoktól nagy bajba kerül egy holland teherhajó; a szél, az erős folyóáramlatok és a dermesztő hideg súlyos természeti katasztrófának készít
ÉletveszélybenAmikor beköszönt a téli szünidő, Norvégia útjain megsokszorozódik a járművek száma - és a baleseteké. Ráadásul a szerencsétlenül járt autók mögött percek alatt kilométeres sorok torlódnak fel, tovább n
RepülőgépekA repülés vágya egyidős az emberiséggel, s az álomból mára valóság lett - igaz, a forradalmi áttörések mellett sikertelen próbálkozások is bőven akadnak a repülés történetében. Az izgalmas epizódban a fáb
Dr. Pol és munkatársai többek közt megtámadott disznókat, kezelhetetlen kutyákat, valamint egy autó által elütött lovat is kezelésbe vesznek az epizódban.
Vikingek haragjaEgy úttörő vállalkozás az alaszkai vadonban, mely hírnevet és gazdagságot hozott a tulajdonosainak; egy ártalmatlannak tűnő alpesi falu Svájcban, melynek festői díszletei mögött egy katonai létesítmén
Torony a rengetegbenEgy baljós torony a horvát rengetegben; egy kísértet járta, rémisztő múltú település Kolumbiában; és néhány, a megalkotásakor fontos feladatot betöltő, ma kallódó, helyét nem találó építmény Londo
VadűzőkAz alaszkai vadonban ősszel minden élőlénynek egyetlen cél lebeg a szeme előtt: minél alaposabban felkészülni a közelgő télre. A túlélésért folytatott harc jegyében Johnny nagyvad után jár a Kodia
Daruk és óriásokNagy dolgok történnek Németországban... Bajorországban hatalmas mobildaruk egész hidakat emelnek a magasba az autópályák sűrű forgalma közepette; Észak-Rajna-Vesztfáliában egy nehéz szállítójárm
Japán szupererődA japán erők 1945-ben visszaszorulóban voltak a csendes-óceáni hadszíntéren. Az amerikaiak csatát csata után nyertek és földdarabot földdarab után foglaltak el, s immár kézzelfogható közels
A világ legnagyobb hadihajójaJapán az 1930-as években mindent megtett érte, hogy továbbra is ő uralja a csendes-óceáni térséget. A cél érdekében 1934-ben többek közt belekezdett egy rendkívüli hadihajó építéséb
Dan Winters: Egyszeri és megismételhetetlenDan Winters napjaink egyik legsikeresebb és legsokoldalúbb fotósa. Szinte mindent elért, amit egy hivatásos fényképész elérhet, személyes életében a
Haragos szelekOlykor kellemesen hat egy kis enyhe szellő, előfordul azonban, hogy a természet e téren is túlzásokba esik. Az epizódban többek közt szemtanúi lehetünk, amint egy család egy 4-es erősségű torná
United Airlines 232-es járat1989. július 19.: Amikor egy ventilátor propellere elszabadul, és átvágja a közelében húzódó hidraulikus vezetékeket, a United Airlines Denverből Chicagóba tartó 232-e
Tálibok kincseA San Diego-i vámőrök ezúttal se maradnak fogás nélkül: előbb metamfetaminra bukkannak egy elemtöltőben mintegy 14500 dollár értékben, majd lecsapnak egy járműre, melyből hatalmas mennyiségű
John McCain az amerikai haditengerészet pilótája, aki egy Hanoi feletti balszerencsés katapultálást követően kerül ellenséges fogságba, - Ernest Brace pedig civil repülőgépvezető, akit egy ketrecben tart
Egy legenda halálaA közelmúltban az egész világot megrázta a legendás kosárlabdázó, Kobe Bryant halála. És amennyire sokkoló az eset, annyira megmagyarázhatatlan is egyben: Egy tapasztalt pilóta miként veze
Lábtörlő és futball-labdaHogyan lehet régi teherautógumikból nagy nyomáson, magas hőmérsékleten lábtörlőket készíteni? És marhabőrből futball-labdát varrni? A film többek közt ezekre az izgalmas kérdésekre is választ
Plüssmackó és mosogatószerA filmben többek közt egy különleges vermonti gyárba is ellátogatunk, ahol meghökkentően sok, 150 ezer plüssmackó születik évente; és megnézzük, hogy hogyan készül a világ egyik "legzöldeb
Oszama bin Laden felkutatása és megölése az amerikai titkosszolgálatok egyik legfontosabb és legnehezebb küldetése volt az elmúlt évtizedekben. Az izgalmas különkiadásban Peter Bergen újságíró megmutatja, hogy a terroristavez
FegyverekA fegyvercsempészetnek szentelt kétórás különkiadásban Mariana van Zeller az amerikai fegyverek útját követi nyomon az USA déli határán át Mexikóba, ahol a drogkartellek napjainkban minden korábbinál
A Titan-hadműveletAmikor egy fedett ügynök sikeresen beépül a 'La Oficina de Envigado' nevű kolumbiai drogkartellbe, megdöbbentő felfedezést tesz: kiderül, hogy a bűnszervezet jelentős összegekkel támogatja a vitatott
Belső ellenállókA tengelyhatalmak politikai vezetőinek egy idő után fokozódó belső ellenállással is szembe kellett nézniük. Tekintélyuralmi rendszerük a győzelmek idején még működött, a háború menetének megfordu
A National Geographic új kétrészes sorozatában Sir Ranulph és Joseph Fiennes nehéz, de gyönyörű feladatra vállalkoznak: megkísérlik újra végigjárni Sir Ranulph úttörő jelentőségű 1971-es expedíciójának útvonalát a kanadai rengetegben.
Hogyan működnek a világ legveszélyesebb feketepiacai? Kik ezeknek az alvilági birodalmaknak az urai és mennyit hajlandóak kockáztatni dollármilliárdokért? A népszerű „A bűn kereskedői” sorozat új évadában Mariana van Zeller a bérgyilkosoktól a majomcsempészekig, a szexuális zsarolókon át a szervkereskedőkig olyan emberekkel beszélget, akiket személyesen aligha szeretnénk megismerni. A tízrészes negyedik évad első epizódja április 5-én, pénteken 21:00-kor látható a National Geographic csatornán.
A világ legnagyobb űrügynökségének kapui most feltárulnak, és olyan modern laboratóriumokba kapunk bepillantást, melyek működésével és eredményeivel kapcsolatban eddig csak a sci-fi filmekre hagyatkozhattunk. Április 18-án egy új műsor indul a National Geographicon, amely az űrkutatással foglalkozik, „NASA-találmányok”.