Egy szerencsejátékos portréjaDarrell Sheets belefut valamibe, ami a Zálogcsillagok történetének legnagyobb fogása lehet. Jarrod és Brandi azon dolgoznak, hogy forduljon a szerencséjük, miután elbuknak egy csomó p
Árverés kezdőknekVisszatér Darrell Sheets miután megkaparintotta a Raktárháborúk történetének legnagyobb fogását. Közben Mark Balelo megjelenik egy kitömött, egyedi tárcával, Barry pedig begyújtja a motorokat.
Szondáztasd meg eztBarry elhozza a giccs királyát, Charles Phoenixet, hogy saját szemével lásson egy árverést. Darrell pedig rájön, hogy nem létezik a "hazai pálya előnye".
Top Gun TonAllen és Ton Ontarióba indul egy nagy aukcióra, ahol komoly ellenfelekkel kerülnek szembe. A srácok találnak egy RC Viper FanJet modellrepülőt komoly motorral és egy 1920-as évekbeli Gundlach Korona harmonikás
Fedezékbe!A fiúk visszatérnek Rancho Cucamongába, ahol Ton először kóstolt bele a licitvadászok életébe. Igazi kincsre bukkannak egy 1930-as évekből való dinamitdetonátorral és egy 1890-es évekbeli titkos rekeszekkel
RoncskihívásNégy kovácsnak egy jármű szétroncsolódott alkatrészeiből kell egy kést készíteniük. Az intenzív próbatétel után a két továbbjutó hazatér a műhelyébe, hogy megalkossa a történelem legkülönlegesebb fegy
Az őrzőkHét kőóriás áll őrt egy csendes-óceáni szigeten. De mit óvnak és kitől? Az ősi asztronauták elméletét valló Giorgio A Tsoukalos és David H Childress egy polinéziai szigetet jár be, ahol bizarr figurákat és tiltot
Temető az Atlanti-óceánbanA csapat titkos információt kapott egy roncsról, mely az 1930-as években eltűnt Ingomar nevű bajnok versenyhajóé lehet. A hajó tapasztalt legénysége egy furcsa
KisiklásChum kezébe jut három régi képregénykarakter. Vajon az eladó csak játszik az érzelmeivel, vagy nyélbe ütik az üzletet? Ezután berepül a boltba egy könyv Amelia Earharttól. Vajon Rick mer üzletet kötni, vagy túl magas
Állati ösztönökAllen és Ton komoly téttel járó aukcióra érkezik a menő kaliforniai Orange Countyba. Megtalálják az első előágyszán ismétlős puskát, a Winchester Model 1912-t, és egy vadász hagyatékából nagyvadak telj
Babváros bazárosaiBostontól délre, Amerika egyik legrégibb raktárépületénél Allen és Ton a legrégibb amerikai kincseket keresik. Találnak egy 1800-as évekbeli, puskaporral működő bálnaszigonyt és egy Betsy Ross-féle
A CharayÚjabb epizódok arról a versengésről, amikor Amerika legjobb fegyverkovácsai legendás fegyvereket próbálnak rekonstruálni, és közülük a szakértő zsűri választja ki a legjobbat.
KisiklásChum kezébe jut három régi képregénykarakter. Vajon az eladó csak játszik az érzelmeivel, vagy nyélbe ütik az üzletet? Ezután berepül a boltba egy könyv Amelia Earharttól. Vajon Rick mer üzletet kötni, vagy túl magas
Jöttem, láttam, üzletet kötöttemA vásárlók magasabb árfekvésű áru reményében Palm Springsbe indulnak. Kenny egy egyébként nem túl impozáns egységen próbálja növelni a bevételeit. Rene meglátja a gyors potenciált ott
NapernyőtársakOceanside-ban süt a nap, előkerülnek a napernyők. Dusty és Lupe megszereznek egy szekrényt, ami kifizetődőnek bizonyul. Darrell megadóztatja magát, és emiatt majdnem raktárbörtönbe kerül. Brandi és Lisa végül
A nagyfiú kontra a nehézsúlyúIvy Calvin, a korábbi ketrecharcos újra ringbe száll, és hamarosan összeakasztja a bajuszt Darrellel. Jarrod és Brandi vásárlás közben találkozik egy őrülttel.
A szörfös, a szakács, a fia és a fivéreiA vevők a távoli Lake Elsinore-ba utaznak. Jarrod és Brandi összevesznek, Barry nem nyúl mélyen a zsebébe, és Sheetsék találnak valami nem evilágit.
Csak az én raktáramDarrell Sheets ráveszi Mark Balelót, hogy hajtsanak rá egy nagy csapat raktárra, melyek tartalma robbanásveszélyes helyzetet teremt. Barry Weiss talál néhány műkincset, de sikerül-e pénzzé tenn
Kardtörő megváltásÚjabb epizódok arról a versengésről, amikor Amerika legjobb fegyverkovácsai legendás fegyvereket próbálnak rekonstruálni, és közülük a szakértő zsűri választja ki a legjobbat.
Kettő a por áráértRiverside-ban a nagyágyúk jönnek, de Rene nem hagyja magát. Darrell szerencsét próbál egy kisebb ládával és szépen profitál. Dusty rájön, hogy ha egyszer beindul, nehéz abbahagyni, ezért újrat
Biztonságos idő a begyújtásra!Lisának megvan a véleménye a tengerparti napról, amikor a Huntington Beach felé veszi az irányt. Darrell elég időt tölt a ládája átnézésével. Kenny utóbbi szerencsesorozata az e
Az őrzőkHét kőóriás áll őrt egy csendes-óceáni szigeten. De mit óvnak és kitől? Az ősi asztronauták elméletét valló Giorgio A Tsoukalos és David H Childress egy polinéziai szigetet jár be, ahol bizarr figurákat és tiltot
Temető az Atlanti-óceánbanA csapat titkos információt kapott egy roncsról, mely az 1930-as években eltűnt Ingomar nevű bajnok versenyhajóé lehet. A hajó tapasztalt legénysége egy furcsa
Az óriások szigeteTalán Szardínia őri romjai rejtik a megoldást földönkívüli múltunkhoz? Marty Lagina és Giorgio Tsoukalos bizarr szobrokat, rejtélyes piramisokat és óriási építményeket tár fel, melyeket az ókori
Élve vagy zálogbaRick focira kész, amikor egy Super Bowl-os sapka kerül be a boltba. Vajon összejön a touchdown, vagy elveszíti a labdát? Corey és Chum irigykedik, amikor Spencer behoz a boltba egy Hihetetlen Hulk
Gumikacsa-ufó és a Kaszás jégszobraValódi-e a kormány kiszivárgott videója egy gumikacsára emlékeztető ufóról? Halálos előjel-e a jégbe fagyott Kaszás éjszakai m
Földönkívüliek Krisztus előttLehet, hogy évezredekkel ezelőtt egy fejlett civilizáció népesítette be a földet? Lehetséges, hogy az istenek és másvilági lények koráról szóló mítoszok többek, mint mítoszok?
Úton: Montanai küzdelemA Montana állambeli Bigforkban található Új Agráriskolában három kiváló kovácsot állítanak sosem látott próbák elé. Két kimerítő kihívás után csak egy jut be a döntőbe.
Top 10 ősi sziklarajz75 millió év leghitelesebb földönkívüli bizonyítékainak vizsgálata, a dinoszauruszok korától az ókori Egyiptomon át a mai Egyesült Államok nyugati sivataga fölé boruló égboltig.
Edgar Cayce: Az alvó prófétaAz 1900-as évek elején Edgar azt állította, hogy transzba esve látomásai voltak a múltról és a jövőről, betegeket gyógyított, és túlvilági lényekkel is találkozott. Lehetsé
Damaszkusz legjobbjaNégy pengekovács mindent kockára tesz, amikor azzal az új kihívással állnak szembe, hogy készítsék el a legkáprázatosabb damaszkuszi kést.
Gabonakörök az égbőlTízezernél is több gabonakört jelentettek be világszerte, ötven országból, és szinte minden kontinensről. A jelenséget tudományos anomáliákkal, furcsa fényekkel, sőt UFO-aktivitással hozták öss
Kardtörő megváltásÚjabb epizódok arról a versengésről, amikor Amerika legjobb fegyverkovácsai legendás fegyvereket próbálnak rekonstruálni, és közülük a szakértő zsűri választja ki a legjobbat.
A történelem legnagyobb igazságügyi tévedései egy izgalmas új sorozat, mely a történelem legnagyobb igazságügyi tévedéseit mutatja be. Minden aprólékos kutatással elkészített epizódban az Emmy-díjas színész, Christopher Eccleston vezet minket végig a világ leghírhedtebb, téves ítéletet hozó ügyeinek mélyreható, kortárs nyomozásán.
Ez a sorozat a Harmadik Birodalomban élő nők szerepét vizsgálja női kortársaik szemüvegén keresztül, akik a német társadalomban minden szempontból aktív szereplők voltak.
A második világháború történetében ritkán hallunk a nőknek a náci Németország felemelkedésében és a végrehajtásban betöltött szerepéről. Amennyiben mégis, akkor a Harmadik Birodalom nőit többnyire passzív háztartásbeliként ábrázolják, akiknek meghatározott, másodlagos szerepe volt a náci projektben. A valóság azonban ennél sokkal összetettebb és sötétebb.
A második világháború során a nácik többmilliárd dollár értékben loptak el aranyat, ékszereket és műkincseket. Annak érdekében, hogy a háború elvesztése ellenére mégis a lehető legtöbb kincset megtartsák maguknak, a nácik tengeralattjárók segítségével a világ különböző pontjain helyezték el őket.
A Királyi boncolás 2. évadában négy híres brit uralkodó - IV. György király, IV. Henrik király, I. Anna királynő és I. Mária királynő - halálának okát vizsgáljuk.
Alice Roberts professzor történelmi és orvosi ismereteinek ötvözésével, valamint korabeli beszámolók és dokumentumok felhasználásával vizsgálja az uralkodók halálának módját és okát.