A jelek szerint megbabrálták egy olasz férfi poggyászát, és úgy tűnik, hogy ez egy drogfutár műve. Egy maláj nőt Sydneyben szembesítenek a rendőrök, mikor kiderül, hogy hazudik. Egy kínai nő furcsa állatokat akar b
Egy gyanútlan idős házaspárról kiderül, hogy drogot szállítanak valakinek, akiről azt hitték, hogy a barátjuk. A határőrök megállítanak egy dél-afrikai break-táncost, akinek leleplezik az illegális tervét.
Melbourne-ben elfogták azt a férfit, aki két gyanútlan idős ausztrált azzal csalt lépre, hogy tiltott áruval való kereskedelemre vette rá őket. A rendőrök egy kínai férfit állítanak meg, aki a gyanú szerint hamis ú
A fiatal és vakmerőJeff Jarred újra felbukkan, amikor a vevők Muriettába vándorolnak. Brandi és Jarrod nagyot kockáztat egy egységnél, de a végeredmény felvillanyozza őket.
Jurassic VakkDave Hester 500 dollár mínusszal kezdi a napját, és megpróbál egyensúlyba kerülni, Barry társaságot talál magának, Jarrod és Brandi pedig valami nagyon régit.
Az állókövek rejtélyeA történelem előtti világ egyik nagy rejtélye, hogy miért emeltek az emberek szinte az összes kontinensen hatalmas állókövekből álló szoborcsoportokat.
A kovácsműhely gladiátorai: A viking és a gladiátorA címvédő két ellenfelét is legyőzte, köztük a műhely kétszeres gladiátorát. Most bajnokainknak új kihívója van, az új cél pedig a gladiát
Rick és Chum vad utazásaCorey-t elbűvöli egy csodás emléktárgyakból álló gyűjtemény, Rick megnézi az Anna otthonra talál című könyv egy ritka példányát, Corey pedig egy régi Harley-pólóért őrül meg, mielőtt Rick
Pörög a pénzAz Aukcióvadászok az üzlet két fenegyerekét, Clinton "Ton" Jonest, a történelmi fegyverek és régi pénzek szakértőjét, valamint a régiségkereskedő Allen Haffet követi, akik Dél-Kalifornia raktáraukcióit járják v
A nagy, amerikai balhéAllen és Ton San Diegóban kerül szembe egy riválissal, aki nem cicózik. Rábukkannak egy ritka, 1950-es évekbeli Master Pitch baseball-adogatóra és egy 1980-as évekbeli Jaws of Life szersz
KisiklásChum kezébe jut három régi képregénykarakter. Vajon az eladó csak játszik az érzelmeivel, vagy nyélbe ütik az üzletet? Ezután berepül a boltba egy könyv Amelia Earharttól. Vajon Rick mer üzletet kötni, vagy túl magas
A kovácsműhely gladiátorai: A végső harcVisszatérünk a Colosseumba az utolsó kettő 1 vs. 1 elleni küzdelemre. A regnáló bajnok hat ellenfelét győzte le, de most egy visszatérő kihívóval kell
A Nyugat leggyorsabb pengéjeA Tűzben edzett történetének egyik legkülönlegesebb első fordulójában a négy pengekovácsnak a Nyugat leggyorsabb pengéjévé kell válniuk, és elsőként befejezni az alkotást.
Damaszkusz legjobbjaNégy pengekovács mindent kockára tesz, amikor azzal az új kihívással állnak szembe, hogy készítsék el a legkáprázatosabb damaszkuszi kést.
Mese a két zekérőlA vásárlók Hollywoodba mennek, ahol Darrell Sheets rátalál a haszon kiszámításának új módszerére, felbukkan Nabila Hannis, Jarrod és Brandi pedig megdöbbentő felfedezést tesz.
Egyenesen ComptonbaBarry felfedez egy antik GPS rendszert, Jarrod és Brandi pedig egy különleges öltönyt. Miközben Dave Hester szorult helyzetben találja magát.
Egy pár érkezik az Egyesült Államokból, akik azt állítják, hogy orvosi marihuánát használnak. A rendőrök azonban gyorsan megtalálják a férfi nadrágjában a kábítószert, amelyet illegálisan hozott Ausztráliába.
Egy indiai férfi drog nyomai és szembesítő videók miatt kerül pácba. A rendőröknek azt kell megállapítaniuk, hogy egy indonéz nő hazudik vagy ellopták-e a személyazonosságát. Egy vietnámi diákot egzotikus áruval fe
Sydneyben a rendőrök attól tartanak, hogy egy amerikai nő azért jött Ausztráliába, hogy az illegális szexiparban dolgozzon. Melbourne-ben egy kínai anyát és fiát érik tetten, akiknek különféle helyeken jelentős men
Az állókövek rejtélyeA történelem előtti világ egyik nagy rejtélye, hogy miért emeltek az emberek szinte az összes kontinensen hatalmas állókövekből álló szoborcsoportokat.
Hogy tudott egy 16. századi francia próféta annyi modernkori katasztrófát megjósolni? A szeptember 11-i tragikus események, a 2014-es ebola-járvány... Hogy láthatta egyetlen ember ilyen pontosan a jövőt?
Megtölt, céloz, zálogRick egy all-star Dodger baseball relikviát vizsgálgat. Lecsap rá, vagy inkább lemond róla? Majd egy XIX. századi zárható dobozt kínál valaki eladásra, és Coreynak ekll eldöntenie, hogy megéri-e
TBCCoreynak megjön a kedve az üzlethez, amikor egy Guns N' Roses gyűjtődoboz bukkan fel a boltban. De vajon Corey Paradise Cityben köt ki, vagy kint a hideg novemberi esőben?
A zseni rejtélyeA zsenialitást a világ megváltoztatásának képességének szoktuk tartani: új technológiák felfedezésével, az univerzum titkainak megfejtésével vagy isteni művészet megalkotásáva
A Thomas Miller rancsEgy coloradói farmon 16 marhacsonkításos esetet tartanak számon, a birtokon áthaladó úton pedig több mint 15 baleset történt. Amikor Andy és Paul a két jelenség közötti összefüggést vi
Óriási elefántkardokNégy kovácsnak egy hatalmas rugótekercsből kell acélt szereznie, majd hatalmas San Mai pengéket készíteni belőle. Ezután két kovács visszatér a saját műhelyébe, ahol egy pár óriási elefán
A szent templomok alattA világ legismertebb szent templomai közül a legtöbb még ősibb épületek romjaira épült. Mi késztette az embereket arra, hogy újra és újra felépítsék ugyanazokat a helyeket?
A Pierre Hotel kirablásaEgy tehetséges tolvajpáros, akik szállodai munkákra specializálódtak, karrierjük legnagyobb balhéjára készülnek: a híres New York-i Pierre Hotel kirablására.
Idegen helyekHajótörések, repülőszerencsétlenségek, eltűnések és ufóészlelések, te jó ég! Ez az epizód a Michigan-tó háromszögét és sok más vad és furcsa helyet mutat be, köztük egy hátborzongató, bab
Rejtélyes múmiákLegyen szó ősi civilizációkról vagy 20. századi birodalmakról, az emberiséget megmagyarázhatatlan módon érdekli a holtak megőrzése. Vajon miért? Mert képtelenek vagyunk elengedni
Sötét erőkSzinte minden kultúrában mesélnek történeteket a Földön egymásnak feszülő, természetfölötti erőkről. Vajon létezhetet mindez? És ha igen, milyen a sötét erők igazi természete?
A történelem legnagyobb igazságügyi tévedései egy izgalmas új sorozat, mely a történelem legnagyobb igazságügyi tévedéseit mutatja be. Minden aprólékos kutatással elkészített epizódban az Emmy-díjas színész, Christopher Eccleston vezet minket végig a világ leghírhedtebb, téves ítéletet hozó ügyeinek mélyreható, kortárs nyomozásán.
Ez a sorozat a Harmadik Birodalomban élő nők szerepét vizsgálja női kortársaik szemüvegén keresztül, akik a német társadalomban minden szempontból aktív szereplők voltak.
A második világháború történetében ritkán hallunk a nőknek a náci Németország felemelkedésében és a végrehajtásban betöltött szerepéről. Amennyiben mégis, akkor a Harmadik Birodalom nőit többnyire passzív háztartásbeliként ábrázolják, akiknek meghatározott, másodlagos szerepe volt a náci projektben. A valóság azonban ennél sokkal összetettebb és sötétebb.
A második világháború során a nácik többmilliárd dollár értékben loptak el aranyat, ékszereket és műkincseket. Annak érdekében, hogy a háború elvesztése ellenére mégis a lehető legtöbb kincset megtartsák maguknak, a nácik tengeralattjárók segítségével a világ különböző pontjain helyezték el őket.
A Királyi boncolás 2. évadában négy híres brit uralkodó - IV. György király, IV. Henrik király, I. Anna királynő és I. Mária királynő - halálának okát vizsgáljuk.
Alice Roberts professzor történelmi és orvosi ismereteinek ötvözésével, valamint korabeli beszámolók és dokumentumok felhasználásával vizsgálja az uralkodók halálának módját és okát.