Andrew Wommack előadásaAz emberek többsége nem érti a rendeltetését: Isten akaratát az életére. Sokak szerint Isten akaratát meg sem tudhatjuk; szuverenitásából adódóan pedig úgyis megvalósítja, függetlenül a tetteinktől. Ez a
A Biblia szereplői hús-vér emberek voltak, erényekkel és hibákkal. Időrendi sorrendben beszélünk róluk és próbálunk okulni az életükből, ahogy Pál apostol is írja:"Ezek megírattak pedig a mi tanulságunkra."
Mi a szenvedés szerepe az életünkben?A Sarokkő Evangéliumi Protestáns gyülekezet első alkalmát 2015 októberében tartottuk. Misszionáló gyülekezetünket úgy álmodta meg Fűtő Róbert lelkészünk és felesége Tündi, hogy itt minde
Andrew Brunson két évre Törökországban bebörtönzött amerikai lelkipásztor szabadon bocsátásáért az amerikai földrészen kívül hazánkban is sok ezren imádkoztak. 2018 októberében hosszas tárgyalások után Andrew Brunsont szabadon
Ahogy a Biblia is mondja: "mert az a jó, ha kegyelemmel erősödik meg a szív" (Zsid 13:9b). Kapcsolódjon be Ön is éppen ezért a Szíverősítő című műsorral a SZÍVBUNKERbe, Isten érdemeinktől független szeretetéről, jóságáról és
"Jövő nemzedéke" című sorozatunkban az értékekről beszélget Bereczki Sándor a Mindenki Temploma Gyülekezetének lelkésze a fiatalokkal. Megtudhatjuk, hogy az emberek rendelkeznek-e tudatos, meghatározott értékrenddel, és általában m
Közélet keresztény szemmelA médiából megismert, megdöbbentő vagy éppen elgondolkodtató, akár nagy port kavaró hírekkel foglalkozunk. Azokkal az eseményekkel, melyek nincsenek a világ fókuszában, de minket, keresztényeket megindít
Andrew Wommack előadásaAz emberek többsége nem érti a rendeltetését: Isten akaratát az életére. Sokak szerint Isten akaratát meg sem tudhatjuk; szuverenitásából adódóan pedig úgyis megvalósítja, függetlenül a tetteinktől. Ez a
Fóris Attila: Minden nehéz helyzetben mi vagyunk a győztesek - Hogyan győzhető le a koronavírus?Sokat hangoztatott keresztény szlogen az "békeidőkben", hogy, "győztesek vagyunk". Vajon mit jelent ez a gyakorlatban, a jelenleg kialakult v
Megszületünk, létezünk, meghalunk... ennyi az egész? Miért vagyok itt, a Földön? Volt értelme megszületni? Mi van, ha nem működik? Ha valahol, valami elromlott? Hogyan éljem túl az életet? Tényleg csak túl kell élni? Van ennél töb