A szavak erővel bírnak. A szavak életeket változtatnak meg. Vannak nagyon óvatosan megválasztott szavak, és vannak amelyek gondtalanul hagyják el emberek száját. A szavak mélyen meg tudnak sebezni, viszont gyógyulást is hozhatnak. Ebben
Nyuli GáborAki azt gondolja, a katolikus egyházon belül Isten nem dolgozik úgy, mint az erős karizmatikus közösségekben, az biztosan téved. Erre remek példa a Cor et Lumen Christi magyarországi közössége. A közösség vezetőjével b
Fóris Attila: Minden nehéz helyzetben mi vagyunk a győztesek - Hogyan győzhető le a koronavírus?Sokat hangoztatott keresztény szlogen az "békeidőkben", hogy, "győztesek vagyunk". Vajon mit jelent ez a gyakorlatban, a jelenleg kialakult v
A szavak erővel bírnak. A szavak életeket változtatnak meg. Vannak nagyon óvatosan megválasztott szavak, és vannak amelyek gondtalanul hagyják el emberek száját. A szavak mélyen meg tudnak sebezni, viszont gyógyulást is hozhatnak. Ebben
Andrew Brunson két évre Törökországban bebörtönzött amerikai lelkipásztor szabadon bocsátásáért az amerikai földrészen kívül hazánkban is sok ezren imádkoztak. 2018 októberében hosszas tárgyalások után Andrew Brunsont szabadon
Isten uralmának alapjaMit felelnénk arra a kérdésre, hogy "Mi a Biblia fő története?" Jézus? A megváltás terve? A kereszt? Természetesen mindhárom igaz. Ám e fontos témakörök egy még nagyobb ívű téma hátterén bontakoznak ki, M